Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-09 / 106. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. MÁJUS 9., PÉNTEK Az első tavaszi győzelem Labdarúgó NB IB, 29. fordaló Bravúros gyarmati szereplés Ifjúsági junior fekvenyomó magyar bajnokság, Balatonalmádi A balassagyarmati ifjúsági és junior leánycsapat A labdarúgó NB I/B 29. fordulójában a Balassagyarmat- Goldex-Anettka hazai pályán 4-0-ra nyert a Monor ellen. A Ipoly-parti gárdának ez volt az első tavaszi győzelme.- A kezdeti görcsösség után húsz-huszonkét perc elteltével egyre folyamatosabb lett a játékunk és fokozatosan fölénybe kerültünk - kezdte Gergely Károly, a Balassagyarmat vezető edzője. - Bő félóra elteltével fölényünk gólokban is megmutatkozott, és rövid idő alatt háromgólos előnyre tettünk szert. A második félidőben sem játszottunk könnyelműen, derekasan hajtott a csapat, több gólhelyzetet is kidolgoztunk, de ezek közül már csak egyet sikerült értékesíteni. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy az ellenfél tizenhatoson belüli szabálytalanságainál a játékvezető két-három esetben nagyvonalúan továb- bot intett. Ha ezek közül az Csatlós Csaba remekül játszott a Monor ellen esetek közül befúj néhányat a játékvezető, akkor nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna.- A négy nulla önmagáért beszél. A hét végén viszont szabadnapos lesz a csapat.- A játékosok végig arra törekedtek, hogy a lehető legnagyobb gólkülönbséggel fektessük két vállra a monoriakat. Ezzel a győzelemmel lendületbe jött a csapat, és remélem ezt a formát tudjuk tartani, vagy javítani. Kár, hogy ezen a hét végén szabadnaposak leszünk, így két hetet kell várni az újabb bajnoki találkozóra. A pihenő azért arra jó lesz, hogy sérültjeink teljes mértékben rendbe jöjjenek, és a teljes kerettel bizakodva készülhetünk a Bük elleni május 17-i hazai bajnoki összecsapásra. Soron következő ellenfelünknek van miért visszavágni, hiszen az ősszel ötgólos vereséggel távoztunk a nyugat-dunántúli fürdőhelyről. Jelenleg is feljutóhelyen, a dobogó második fokán áló együttes elleni mérkőzésre reményeink szerint ismét megtelik a nagyligeti sporttelep, és bíHavrán József két gólt szerzett zom benne, szurkolóink támogatásával sikerül a visszavágás - zárta szavait Gergely Károly. KAHYÓ FERENC A balatonalmádi művelődési házban rendezték meg az elmúlt hét végén az ez évi ifjúsági és junior fekvenyomó magyar bajnokságot. A balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő-szakosztályának fiatal versenyzői méltán bízhattak a szép eredményekben, mivel jól sikerült alapozás volt a hátuk mögött. Monti Attila szakosztályvezető bízott a sportolóiban, azonban őt is meglepte, hogy szinte minden versenyzője éremmel térhetett haza. Több ifjúsági versenyző a junior korcsoportban is megmérettette magát. Remek erőben versenyeztek a gyengébbik nem gyarmati képviselői. Az Ipoly-parti leányok az összetett csapatversenyben a második helyen végeztek. A Vitalitás SE versenyzőinek eredményei. Leányok. Ifjúsági korcsoport. 56 kg-os súlycsoport: 2. Gyurkovics Mária (30 kg-os teljesítménnyel). 82,5 kg: 1. Vesztik Anikó (50 kg). +90 kg: 3. Sisa Bernadett (37,5 kg). Junior korcsoport. 48 kg-os súlycsoport: 2. Balogh Gyöngyi (30 kg-os teljesítménynyel). 67,5 kg: 2. Belencsák Annamária (50 kg). 56 kg: 2. Gyurkovics Mária (30 kg). 82,5 kg: 1. Vesztik Anikó (50 kg). +90 kg: 4. Sisa Bernadett (37,5 kg). Fiúk. Ifjúsági korcsoport. 60 kg- os súlycsoport: 3. Mizera Martin (70 kg-os teljesítmény). 82,5 kg: 6. Odor András (112,5 kg). 90 kg: 2. Botos Tamás (97,5 kg). 110 kg: 1. Herczeg Zoltán (130 kg). 125 kg: 2. Tornyos Márton (105 kg). Junior korcsoport. 67,5 kg-os teljesítmény: 5. Henzel Lajos (107,5 kg-os teljesítménnyel). 125 kg: 6. Tornyos Márton (105 kg). A szakosztály szervezésében május 17-én, 10 órától Kétbo- donyban rendezik meg az első Cserhát-Takarék Kupa Nógrád megyei erőemelő-bajnokságot. A szervezők várnak minden erejét kipróbálni vágyó urat és hölgyet, akik guggolásból, fekvenyomásból és felhúzásból bizonyíthatják erőállapotuk szintjét. Asztalitenisz Balassagyarmaton rendezték meg a minap a Cserhát Takarék- szövetkezet Kupa asztalitenisz- versenyt. A viadal a nőknél Kenyeresné Lehoczki Ágnes (az első NB II-es balassagyarmati női versenyző), míg a férfiaknál Lisztes István (egykori edző) emlék- verseny is volt. A nyílt nemzetközi versenyen több 13 egyesületből, több mint 40 induló volt. Végeredmény. Nők: 1. Rasikova (szlovák), 2. Józsa Szabina (Vác), 3. Mészárosova (szlovák), 4. Cselényi Noémi (Balassagyarmat). A női verseny legjobb balassagyarmati versenyzőjének, Cselényi Noéminek a Salgótarjáni Öblösüveggyárban készült kristályvázát Kenyeresné gyermekei, Ágnes és László ajánlották fel és adták át. Férfiak: 1. Daróczi Péter (Bgy. Dózsa DSE, hatodszor nyerte a kupát), 2. Vankó Attila (Bgy. Ipoly Cipő). A Lisztes család által - a legjobban szereplő 60 éven felüli játékosnak - felajánlott vázát Lisztes István unokája adta át Guth Józsefnek, aki a verseny harmadik helyén végzett. A polgármesteri hivatal emlékserlegét Csépán Gusztáv kapta. Tenisz Újabb sportlétesítménnyel gazdagodott megyénk. Tolmácson meghívásos páros versenynyel avatták fel azt a teniszcentrumot, ahol négy darab salakos teniszpálya fogadja április végétől a fehér sport szerelmeseit. A tol- mácsi major teniszcentrumban a minap nemzetközi versenyt rendeztek. A döntőben diósjenői Grécs Attila-Koplányi Tibor duó nyert a romhányi Balogh Ferenc-Kovács Balázs páros ellen. A harmadik helyért a szécsényi Szabó Ferenc-Varga Pál páros diadalmaskodott a romhányi Hegedűs Sándor-Hegedűs Csaba duó ellen. SPORTTURMIX EMLÉKTÚRA A Pásztói Szabadidő Sportegyesület május 10-én, szombaton rendezi meg a „Pásztó 50 Katona Sándor emléktúrát” öt távon (50, 40, 25, 15A és 15B km). A szervezők közel félezer résztvevőre számítanak, akik a választott kategória sikeres teljesítéséért a különböző szolgáltatások mellett jutalomkitűzőt és oklevelet is kapnak. Indulás a Hajós A. úti sportpályáról, reggel hat órától folyamatosan (50 és 40 km: 6-9 óra között, 25-15A km: 6- 10 óra között, 15B km: 9-12 óra között). A túra további részleteiről Parádi László (30/855- 2385) és Illés Rudolf (30/281- 2855) szervezők szolgálnak információval. LABDARÚGÓ NB I Öt fordulóval a bajnokság vége előtt az aranyérem szempontjából sorsdöntő összecsapásra kerül sor szombaton a Hidegkúti Nándor-stadionban, ahol a tabellán második MTK Hungária labdarúgócsapata a listavezető Ferencvárost fogadja. A forduló már pénteken megkezdődik: az alsóházban valódi kiesési rangadót játszik a Kispest-Honvéd és a Békéscsaba. Az NB I és az NB I/B hét végi mérkőzései gyászszünettel kezdődnek az életének 56. évében elhunyt Lasz György, az MLSZ biztonsági igazgatójának emlékére. A 28. forduló műsora. Péntek. A 7- 12. helyért: Kispest-Honvéd - Békéscsaba, Bozsik-stadion, 19 ó, v: Ábrahám. Szombat. Az 1-6. helyért: MTK Hungária - Ferencváros, Hidegkúti-stadion, 18 ó, v: Kassai (M2), Győri ETO - Debrecen, 18 ó, v: Drucskó, Siófok - Újpest, 19 ó, v: Kiss B. A 7-12. helyért: Dunaferr - Sopron, Dunaújváros, 18 ó, v: Solymosi, Zalaegerszeg - Videoton, 19 ó, v: Szarka. Hírlap Matts Bernadett Szentiőrinc www.nagradmegYeihirlap.hu Május hónapban más AS-M lapok hölgyei is bemutatkoznak { lapunk hasábjain! Természetesen továbbra is várjuk a megyei lányok jelentkezését a szokott címeken!- -- .......... i nformáció kommunikáció Van-e kényelmesebb nyári szórakozás, mint a hűvös szobában ülve közösen nézni a legjobb filmeket, sorozatokat, rajz- és dokumentumfilmeket vagy sporteseményeket? Válasszon április 15. és június 15. között a UPC lebílincsetően kedvezményes ajánlatai közül: az Alap vagy a Családi csomagot júliusban és augusztusban ingyenesen nézheti, az HBO mozicsatorna előfizetése esetén 15% kedvezményt adunk a havi előfizetési díjból, és mindehhez kánikulai ráadásul a kábeltelevízió bekötési díját is elengedjük! A UPC kombinált ajánlataival most még többet kap kevesebbért.* Az akció részleteiről bővebb felvilágosítást telefonon vagy személyesen a helyi ügyfélszolgálati irodánkban kaphat. A jó időt sajnos nem, a végtelen szórakozást biztosan garantáljuk önnek! Rendelje meg most! , Bem út 1, telefon; 32/312-3S4 :.hu Oc UPC KÁBELTELEVÍZIÓ