Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)

2003-05-31 / 125. szám

Újra együtt Visszatérőben egy legendás páros: Nancy Sinatra és Lee Hazlewood több mint har­minc év után újra közös le­mezt készít. Nancy Sinatra szólóban, de még inkább a korábban főként zeneszerző­ként ismert Lee Hazle- wooddal a hatvanas évek má­sodik felében volt a csúcson, amikor a popzene visszaszo­rulni látszott a progresszív rockkal és a rhythm and blueszal szemben. Nancy ma már - kimondani is borzasztó - 63 éves, Lee Hazlewood pedig már hetven­négy nyarat látott. Mostanra elér­kezett számukra az idő, hogy fel­idézzék a régi szép napokat. Ki ne emlékezne Nancy Sinatra These Boots Are Made For Walking (Sétáló csizmák), a So Long Babe vagy a Sugar Town (Cukorváros) című dalaira, avagy a Hazlewooddal közösen énekelt Summer Wine-ra, a Sand és a Jackson című sikerére? Lee Hazlewood a hatvanas években lemezlovasként dolgozott és ze­neszerzőként szerzett nevet. Pro­ducerként sok zenészt - köztük Duane Eddyt - indított el a pá­lyán, mielőtt Nancy Sinatrával kezdett duetteket énekelni. Ter­mészetesen közös dolgaikat is Hazlewood „kezelte”. Akkor már ő is a Reprise „alkalmazottja” volt. Kettősük felbomlása után Hazlewood a szakmában ma­radt, és évtizedekig dolgozott producerként. Dicséretükre legyen mondva, hogy ezúttal nem a kasszasike­reiket öltöztetik új köntösbe, hanem vadonatúj anyaggal vo­nultak stúdióba a télen. Aki mostanában hallotta őket dol­gozni, mind azt állítja: mit sem vesztett hangjából és hangulatá­ból a legendás páros az eltelt bő harminc évben. Az évek elmúl­hattak, de még ma is képesek dalaikkal kellő hőfokot „termel­ni” azok számára, akik igénylik ezt a fajta zenét. Hazlewood ré­gi lemezeit Steve Shelley, a Sonic Youth tagja kotorta elő, s ezzel felkeltette az érdeklődést iránta. Ennek köszönhetően új korongjai is megjelentek. Nancy Sinatra és Lee Hazlewood most állítólag csak egy lemezre vállal­ta a visszatérést. A lemez kedve­ző fogadtatása esetén nyilván közös turné, esetleg további al­bumok is szóba kerülhetnek, bár ilyen tervekről még egyikük sem nyilatkozott. Az ebédlőasztalnál Me. Comas ügyvéd (Dézsa László jobbról a harmadik) és a háttérbe vonult Walter pincér (Huszti Péter háttal) lóvoltából bármi megtörténhet... színházi esték Egy pincér lakkban, frakkban v Ha nem tudnánk, hogy Huszti Péter csak ötvenkilenc éves, ' akár jutalomjátékának is betudhatnánk Bemard Shaw „Sosem lehet tudni” című vígjátékában nyújtott alakítását, ugyanis Waltert, a Hotel Mariner pincérét imponáló mesterségbeli tudással, több évtizedes színpadi gyakorlatának minden tapaszta­latával felvértezve személyesíti meg. Megfontolt mozdulatai, ele­gáns gesztusai az etikett - jelesül az angol - minden követelményét kielégítik. Hasonló szerepben, „Hyppolit, a lakájaként annak ide­jén Csortos Gyula írta be magát a magyar filmtörténetbe. A Madách Színház - és az or­szág - egyik vezető színésze szín­házi előadás keretében - legjobb tudomásunk szerint - először sze­repelt Salgótarjánban. Produkciója azért is figyelemreméltó, mert vé­gül is nem Walter a darab fősze­replője, bár az ebédlőasztal körüli ide-oda rendezgetéseivel, frappáns közbeszólásaival sokat tesz a vár­ható botrány késleltetése, az indu­latok csökkentése érdekében. A prímet Crampton hajógyáros ket­tészakadt családjának tagjai viszik. Tizennyolc évvel ezelőtt ugyanis a 19. század végi utópisztikus, femi­nista gondolatokkal kacérkodó fe­leség gondol egyet és három gyer­mekével Madeira szigetére utazik, visszahagyván a meglehetősen maradi életelvű, morózus cégtulaj­donost. Az immáron felnőtt ifjak - a kényeskedő, férfire, férjre vágyó nagylány, Glória és az elkényezte­tett, szeleburdi ikerpár, Dolly és Philip - csaknem húsz év elteltével találkoznak első alkalommal ap­jukkal egy angliai fürdővárosban. (Glória ugyan már élt szülei útjai­nak szétválásakor, de alig vannak emlékképei.) A randevú számos bonyodalommal jár, hiszen ők né­gyen nem csupán ismeretlen em­berek egymás számára, hanem ­vér szerinti szoros kapcsolatuk el­lenére - idegenek is, főként a visel­kedésüket, a világról vallott nézete­iket tekintve. A gyerekek örülnek, hogy megismerkedhetnek az any­juk által eleddig eltitkolt papával, akinek lelke mélyén ugyancsak nincs ellenére a találkozás, de ne­hezen tudja elviselni a fiatalok hó­bortos öltözékét, szókimondó őszinteségét, a vaskalapos szoká­sokra fittyet hányó magatartását. Crampton szemében e szilajság neveletlenségnek, modortalanság- nak tűnik, amit eleinte képtelen el­viselni. De miután Walter pincér oldalán Me. Comas ügyvéd és Bohun jogtanácsos - aki „melles­leg” Walter fia - is színre lép a „családegyesítés” érdekében, las- san-lassan megbékül a helyzettel, hozzászokik, hogy gyermekeinek másként jár az agyuk, belátja, hogy ők már alapvetően más logi­ka szerint cselekszenek. A nemzedékek közötti ellentét örökös témája az irodalomnak - je­lesül a drámaíróknak - a mélyen hagyománytisztelő Anglia eseté­ben ez a kérdés mindenkor kiéle­zettebb, feszültebb volt az átlagos­nál. Shaw ezt megtetézi a már em­lített konzervatív és liberális gon­dolkodásmód, valamint az előke­Valentlne fogorvos (Vasvári Csaba), Glória (Timkó Eszter), Clandonnó (Piros Ildikó), Dolly (Haffner Anikó) és Philip (Viczlán Ottó) a családi fe­szMttsóa Idolén______________________________________ _________________________FOTÓI P. TÓTH LÁtZLÓ lősködő, a mindennapi használat­ra alkalmatlan és a gyakorlatias, de érdekvezérelt életszemlélet képvi­selőinek szembenállásával. Azon­ban a szolid iróniával - és mond­juk a „Pygmalion”-hoz vagy a „Tanner John házasságáéhoz ké­pest kevésbé szellemesen - ábrá­zolt szituációkban jobbára az ol­vasóknak, nézőknek kell állást foglalniuk. Hiszen közöttük bizo­nyára akad akinek szimpatikus a gyermekei jó modoráért harcba szálló apa figurája, de lehet akár még aktuálisan is elfogadott az önálló nevet választó, független­ségre törekvő, „A jövő század asz- szonya” címmel regényt író feleség alakja is. Legkevésbé vonzó Valentine fogorvos figurája, akit Glóriához fűződő érzelmeiben is a meggazdagodás vágya vezérel. Verebes István rendezői elkép­zeléseinek valóra váltásában, a hi­teles atmoszférateremtésben so­kat segített Kis-Kovács Gergely díszlet- és Torday Hajnal jelmez- tervező, de mindenekelőtt a szí­nészek bizonyultak jó alkotótárs­nak. Nyilván a rendező érdeme is, hogy a rangos, ismert művészek (a már méltatott Huszti Péter tár­saságában Piros Ildikó, Trokán Päer, Dózsa László) és a fiatalab­bak, a pályájuk elején tartók (Timkó Eszter, Haffner Anikó, Szűcs Gábor, Vasvári Csaba, Viczián Ottó) jól összeműködő csapatot alkotnak, egységes játék­stílust képviselnek. Az Ottlik Géza fordította Shaw-vígjátékkal - amelyből egy harmadik, úgymond egyedi előadást is tartottak - Salgótar­jánban befejeződött a 2002/2003-as két színházi bér­letsorozat programja. Az elmúlt szezon - kiegészülve a Tarjáni tavasz bemutatóival - úgy vonul be a város színházi életének tör­ténetébe, mint az eddigi talán legszínvonalasabb, legsikere­sebb évad, amely külön elem­zést, értékelést is érdemel. A függöny azonban még mindig nem ment le végleg, mert június 13-án, mintegy ráadásként a fő­városi József Attila Színház tár­sulata szerepel a hasonló nevű tarjáni intézményben Ray Conney „A miniszter félrelép” című bohózatával. A két fősze­repet közönségkedvenc sztárok - Kém András és Koltai Róbert - alakítják. CSONGRÁDY BÉLA A zseniális kovácslegény, aki festő lett Bényei József könyve Győri Elekről és a világról, ahogyan a naiv művész látta Bényei József Győri Elek világa című könyve a Naiv művészeti kismonográ­fiák sorozat hatodik köteteként látott napvilágot Kecskeméten a Magyar Na­iv Művészek Múzeuma Közalapítvány kiadásában. Az első és a hátsó borítón, valamint a könyvben közölt képek a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumának gyűjteményében talál­hatók. A Debrecenben élő Bényei József, a kor­társ magyar költészet jeles alakja ebben a terjedelmileg szerény, ám tartalmilag an­nál gazdagabb, Győri Elek világa című ele­gáns könyvecskében egyrészt a XX. szá­zad első fele magyar szellemi életének egyik érdekes - később ellentmondásoktól sem mentes - vonulatát, az alacsony szár­mazású, a harmincas évek elejétől őstehet­ségeknek nevezett írók és művészek szel­lemi életbe való beáramlását elemzi. Más­részt, de ettől korántsem függetlenül, a mára csaknem teljesen elfelejtett naiv fes­tő, Győri Elek munkásságáról rajzol plasz­Győri Elek: Viszik a menyasszonyt 1935 tikusan tömör, lényegre koncentráló, ám emlékezetes, a személyesség melegét sem nélkülöző részletekben is gazdag képet. Ez annál is inkább érthető, mert hiszen a költő és az 1957-ben elhunyt naiv festő egy faluból, Tiszaladányból származik. Bényei József a könyv első, Emlékfosz­lányok című fejezetében ír a Győri Elekkel való találkozásokról Tiszaladányban, ahol Elek bácsit 1957-ben temették el. Koporsó­ja mellett egyetemistaként állt. Ott volt Darvas József is, az orosházi kálvinista, aki rázendített az ősi énekre: „Tebenned bíztunk eleitől fogva.. ”. Ez akkoriban nem volt kis dolog. Bényei József könyve a to­vábbiakban is bővelkedik körtörténeti ér­dekességekben. A következő fejezetben a festő emberi portréját rajzolja meg a költő. Három jel­lemzőre hívja föl a figyelmet. Az egyik az, hogy Győri Elek megszállott szeretettel ragaszkodott szülőfalujához, Tiszala- dányhoz, ahonnan szenvedélyes vággyal mindig ki akart tömi, Tokajban, Tiszatardoson, Debrecenben, Sárospata­kon, Tiszalökön, Pesten kereste a boldo­gulást. Kovácsként a régi mesterlegények gyakorlatát követte, az ország csavargója lett. Ez a nyughatatlanság és elvágyódás jellemének másik tulajdonsága. A harma­dik a művészi ambíció. Bényei József sze­rint mindig derűs, mesélő, anekdotázó ember volt, aki önmagáról azt írta: „se ko­vácslegény - se festő”. Ez utóbbi persze nem igaz, hiszen igazi tehetség volt a XX. századi Magyarországon, teljes kibonta­kozását éppen a kor akadályozta meg. Nem szerette a politikát, szuverén egyé­niségként próbált boldogulni, életműve ezért nem teljesedhetett ki, de így is jelen­tősei alkotott. Igen izgalmas az is, amit Bényei Jó­zsef Győri Elek kéziratos könyvéről, az indulás éveiről, a sárospataki kap­csolatról - Patak volt a festő egyete­me, szellemi otthona - a látott és áb­rázolt világ jellegéről, a festő eszköze­iről ír. A művész munkásságában az olajképeknek van meghatározó szere­pe, bár az akvarellnek is mestere volt. Grafikái, főleg ceruza- és tollrajzai ugyancsak figyelemre méltóak. Példá­ul a sárospataki egyházi múzeum sok grafikáját őrzi. Bényei Józsefnek a festővé vált zseni­ális mesterlegényről írt könyve a naiv művészetről szóló irodalom jelentős művei közé tartozik. b. t. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom