Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-30 / 124. szám
Ei.etMod NÓGRÁDI HÍRLAP FIATALOKNAK A partídrogok csapdájában lésre. Ott tudta meg, hogy mielőtt erre sor kerül, be kell feküdnie két hétre a kórházba. Ez azért tartozik a terápia feltételei közé, mert a szervezetet méregteleníteni kell, és az elvonással járó tüneteket orvosi segítség nélkül nagyon nehéz elviselni. A gyógykezelés legalább tizenöt hónapig fog tartani, melynek során Ildi megHa hasonló problémákkal küzdesz, a következő weboldalak bármelyikén hasznos címeket találsz: i.sulinet.hu/eletmod/sos/addlktologiak * www.droginfo.bu * www.kekpont.hu tanulja, hogyan éljen drogok nélkül a „külvilágban”. Emellett felkészítik a rendszeres és felelősségteljes munkára, a hétköznapi életre is. Ildi tudja, hogy míg vágyai megvalósítására képes lesz, sok éjszakát fog még álmatlanul végigszenvedni, amikor nem tud majd másra, csak a drogra gondolni. _______________■ A z utcán élt és kábítószerrel kereskedett, de miután szinte teljesen kilátástalan lett az élete, Ildi (19) felvette a harcot a drogok ellen. A lány álmatlanul feküdt az ágyában, és a plafont bámulta. Még csak hajnali öt volt, de ő már órák óta forgolódott. A tekintete ide-oda vándorolt - a plafonról a fapolcra, majd a plakátokra siklott. Feltörő gondolatait azonban semmi sem tudta elterelni, egyre csak a menekülés járt a fejében: „jó lenne lelépni, újra találkozni a többiekkel, szerezni ecstasyt”. Ildi halkan felöltözött, és elindult lefelé a lépcsőn. A kaput nem tudta kinyitni, mert zárva volt. A pincében sem talált olyan ablakot, amin keresztül kilóghatott volna. Idegesen visszament a szobájába, és abban reménykedett, hogy felébred valaki a lakótársai közül - akkor legalább beszélgethetne egy kicsit. GÁTLÁSOK NÉLKÜL Ma már boldog, hogy akkor nem sikerült megszöknie. Tisztában van vele, hogy A TABLETTÁK HATASA Aki ecstasyt vesz be, eufórikus állapotba kerül. Hiperaktív lesz, a test- hőmérséklete megemelkedik, nem érez fáradtságot. Testi tünetei közé tartozik még a vérnyomás-emelkedés és ' az erőteljes szívdobogás. Nagyobb mennyiség beszedésekor hallucináció, pánikroham, szorongás jelentkezhet. Túladagoláskor keringési zava- rokTéphetnek fel, légzési nehézség, kóma, végső esetben pedig halál. egyedül az ecstasy vagy valamilyen más kábítószer utáni vágy kergette valahová, bárhová. Hét hete van a terápián, ahol szakemberek felügyelik reggeltől estig a viselkedését és az egészségi állapotát. Most már kezd megszabadulni a múlt démonaitól, de mielőtt idejött, az ecstasy körül forogtak a mindennapjai. Már tizenkét évesen lógott a suliból, és csak akkor járt haza, amikor kedve tartotta. Varrónőként tanult tovább egy szakmunkásképzőben, hétvégén pedig teljes gőzzel vetette bele magát az „életbe”. Aztán az egyik partin valaki ecstasyval kínálta... Ildi nem mondott nemet. Sőt, örömmel vette észre, hogy a kábítószer hatása alatt minden nagyon egyszerűnek tűnt számára. Egész éjszaka pörgött, és az sem számított, hogy másnap a fáradtságtól felkelni sem tudott. Az egyébként szerény és visszahúzódó lány gátlásai megszűntek, határtalanul boldognak érezte magát. „Ez teljesen új élmény volt számomra. Olyan embereket is volt bátorságom megszólítani, akiket józanul soha nem mertem volna. Ma már tudom, hogy csak önmagamat csaptam be.” Legbelül mindvégig ugyanaz a bizonytalan kislány maradt, aki nem tudta, hová is tartozik igazán... VAN KIÚT A végén már válogatás nélkül fogyasztotta a partidrogokat, sőt maga is kereskedett velük, hogy finanszírozni tudja egyre növekvő adagjait. A szüleivel alig volt kapcsolata, és ha lett is volna, akkor sem merte volna elmondani nekik az igazat. Szerencséjére akadt egy „tiszta”, nem drogfüggő barátja. Ha ő nincs, Ildi még ma is hamis mámorban töltené az éjszakákat. Barátja unszolására végül elment egy terápiás tanácsadó központba, ahol jelentkezett kezeKérdezz, felelek! Várjuk leveleiteket a szerkesztőség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu „Kicsi mackó” 15 éves lány vagyok, és végső elkeseredésemben írok nektek. Két éve vettem észre, hogy egyre szőrösebb a kezem, a hasam és a hátam, de most már az állomon is van szőr. A lábamat gyantázom, a bajuszomat krémmel kezelem, de mit csináljak a többivel? Tanultuk biológiaórán, hogy ennek a férfi nemi hormon az oka, csakhogy én nem akarok nőgyógyászhoz menni. Félek a vizsgálattól (még szűz vagyok), és úgysem tudna segíteni. Jön a nyár, szeretnék bikinit hordani, de így nem lehet. Szégyellem magam, nem tudom, mit kéne tennem. Ne butáskodj! Mindenképp kell egy vérvétel, amiből a belgyógyász vagy a háziorvos (és nem a nőgyógyász) meghatározhatja a rendellenesség okát. Csak ezek ismeretében deríthetik ki, hogy mi bajod, mert van, ez biztos. Segíteni is lehet, és kell is, csak menj el orvoshoz. Ez nem szégyen! Arról sajnos nem írtál, hogy a szüleid melletted állnak-e, és nekik is problémát jelent-e, hogy te nem vagy jól. Ha nem, akkor egyedül kell végigcsinálnod, de hidd el, hogy a háziorvos elindítja a folyamatot, és lesz se- gítség. Bátran keresd fel! ■ Filmajánló Az utolsó éjjel MONTY (EDWARD NORTON) mindig arról álmodott, hogy tűzoltó lesz, mint az apja volt. De végül inkább a több pénzt és a látszólag könnyebb életet választotta. Az álmait ugyan nem adta fel, csak kénytelen kicsit későbbre halasztani: hét év börtönt kapott kábítószer-kereskedelemért. A fogságba vonulása előtti éjszakát két legjobb barátjával és szépséges barátnőjével tölti. El akar búcsúzni mindattól, amit szeretett. Ez azonban korántsem az idill éjjele. Gyanús, hogy Montyt a barátnője adta fel. Ha viszont így van, akkor mire készül ez a fiú? A hajnal csupa meglepetést tartogat... Bemutató: május 29. CD-AJÁNLÓ Alizée: Mes Courants Electriques A kis „Lolita” nagykorúvá érett, és első lemezének négymilliós eladását próbálja túlszárnyalni új albumával. A francia dallamvilágra és szövegekre Európa már két éve is vevő volt, de Alizée most biztosra ment, és dalainak felét angolul énekelte fel. Az első videoklipje a J’en -ai marrel-ből készült, amelyben Alizée még mindig ellenállhatatlanul szép. Erre alapoz egy japán vállalat is, amely őt kérte fel a reklámkampányához vezető arcnak. Supemem: Hangosabban! A magyar punkrock trió első albumán 14 dal (intróval 15) található. Az ismert nóták (K-k- kétszer, Surfpunk) mellett számos meglepetést tartogat a lemez. A Bonanza Banzai Induljon a banzájából egy újabb érdekes, a zenekar arculatához illő verzió született, valamint készült egy közös dal Royjal (Roy & Ádám), A rock’n roll, a sebesség megszállottja vagy címmel. A korong multimédiamelléklete dalszövegeket, életrajzokat, a Supemem 2 videoklipjét + 2 meglepetésvideót tartalmaz! _________________________■ A HÉT CIKIJE Imádok rollerezni. A múltkor is rápattantunk a járgányra a barátnőimmel, és száguldoztunk keresztül-kásul a környéken. Amikor észrevettünk pár nagyon helyes srácot, természetesen fel akartunk vágni, és néhányszor elhajtottunk előttük mint nagymenő csajok. Arra gondoltam, egy szépen kivitelezett ugrással biztosan begyűj- tenék pár pluszpontot magamnak. Kigondoltam, meg is csináltam! De a látványos ugrás után a landolás kevésbé sikerült jól, és liszteszsák módjára nyúltam el a földön. Ráadásul amikor feltápászkod- tam, észrevettem, hogy egy sáros területen történt mindez, úgyhogy kiadós folt éktelenkedett a pólómon és a vállamon. A flörtö- lésnek persze azonnal vége lett, és a fiúk nevetésétől kísérve felszívódtunk a barátnőimmel. Pophír Feloszlott az S Club 7 Stílusosan a Say Goodbye című dallal vesz búcsút rajongóitól Rachel Stevens, Hannah Spearritt, Jo O’Meara, Tina Barrett, Jon Lee és Bradley Macintosh. Négy év együttlét után döntöttek úgy a tagok, hogy eztán mindenki a maga útját próbálja járni. „Fura érzés lesz a srácok nélkül, de kíváncsian várjuk, mit hoz számunkra a jövő. Az S Club Juniors mostantól S Club 8 néven folytatja tovább, így a nevünk ebben a formában tovább él. Figyelni és segíteni fogjuk minden lépésüket” - nyilatkozta Bradley. Fennállása alatt a csapat tíz top 5 felvételt és négy nagylemezt produkált, számos díjat nyert, és a sikeres tévésorozat mellett egy mozifilmet is készített. Hamarosan megjelenő The Greatest Hits albumán az S Club 7 olyan dalokkal nosztalgiázik majd, mint a Bring It All Back, a Two In A Million és a Don’t Stop Movin’. ■ Idén is átadták a Neoton Família néhai tagja, Jakab György emlékének szentelt díjat. A tavalyi év legszebb lírai dalára az összes budapesti és 30 vidéki rádió szavazott. A V-Tech Ne múljon el és Király Linda Szerelem utolsó vérig című balladái előtt a ROMANTIC vehette át az első helyért járó szobrot és pénzdíjat a Szeretem őt című daláért. A G. I. Joe játékfigura és rajzfilmhős hamarosan mozivászonra kerül. Állítólag maga Steven Spielberg szeretné megfilmesítem a globális tömegkultúra egyik „örökzöld” karakterének kalandjait. Azt még nem tudni, kire osztanák a hős szerepét, de a számos találgatás közepette JUSTIN TIMBEI&AKE neve is fölmerült. 14.45 New Jersey Devils-Anaheim Mighty Dutks, NHL nagydöntő, 2. mérkőzés SZOMBATON Magyarország-Görögország, Női kosárlabda-mérkőzés 21.15 Real Madríd-Celta Vigo, spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés ttt-1 l