Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-05 / 102. szám
2003. MÁJUS 5., HÉTFŐ KULTÚRA Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Minden jó, ha jó a vége - tartja a mondás, de - tegyük hozzá - az se baj, ha a start jól sikerül. Nos, a 19. Salgótarjáni Nemzetközi Dixielandíesztivál nyitányáról ez teljes joggal elmondható. A hosszú hétvége első napján, május elsején délután a Fő téren szabadtéri koncerttel kezdődött a négynapos program. A majálishangulatot egy helyi együttes, a - mint ne\áik is mutatja - fiatalokból álló Kölyök Dixieland Band alapozta meg. Énekszólistájukként közreműködött a már több műfajban is versenygyőztes, rendkívül tehetséges, érettségiző diáklány, a bolvais Tóth Nóra. A sort a finnországi Vantaa-ból, Salgótarján testvérvárosából érkezett zenekar, a Bloodhound Blues Band folytatta, majd a Lucky Boys Shufle Band zárta. Megkoronázott Tarjám Tavasz Dixielandfesztivál Salgótarjánban: következik a huszadik A másnapi Fő téri hangversenyen a Dixie Jam Session Band, Ferenczi György (hegedű) és a Herfli Davidson Blues Band lépett fel. A péntek esti, színháztermi gálát megelőző fogadáson - amelyet az egyik főszponzor, a Westel adott a fesztivál résztvevői, vendégei és szervezői tiszteletére - Méhes András, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a többhetes Tarjáni Tavasz sokszínű, kultúrális értékekben egyébként is gazdag rendezvénysorozatát mindenkor a dixielandfesztivál koronázza meg. Hasonló gondolatokat fejtegetett a másik alpolgármester, Kovácsné Czene Csilla is, aki e rangos esemény művészeit, a gálaest közönségét üdvözölte. Elmondta: a zene a harmónia, a barátság, az országok, népek összetartozásának, a határtalanságnak a vál jelképe, lélekemelő, világformáló erő, amelyre manapság - a megannyi zaklatottság, békétlenség közepette - különösen nagy szükség van. E csaknem húszéves, nemzetközi rangú rendezvényre - amelynek nemcsak a múltja tekintélyt parancsoló, a jövője is ígéretes - méltán büszke a hagyományait őrző, egyszersmind megújulni igyekvő és tudó Salgótarján. A színpadra - amelyet ezúttal az Amerikai Egyesült Államok, Csehország, Finnország, Németország, Szlovákia és természetesen Magyarország zászlaja, valamint a szellemesen megformált római XIX-es keretezett - elsőként a nem kevesebb mint negyvenhat esztendeje alakult Benkó Dixieland Band lépett. A nemcsak a hazai élvonalba tartozó zenekar a tőle megszokott magas szakmai színvonalon mutatta be korábbról már ismert számait és újabb árnyalatokkal színesedett - ősbemutatót is tartalmazó - reperto- televíziós jazztörténeti sorozatuk jó néhány sikerdarabját. Ez alkalommal is velük énekelt a különleges adottságokkal megáldott Berki Tamás, aki mellesleg” tizenhatodszor volt a fesztiműsorvezetője. Az együttes utánpótlás- - Kelemen Zsoltnak - a „maegyenesen élményszámba ment. A pozsonyi T+R (Traditional+Revival) Jazz Band kiválóan képzett zenészei egységes hangulatú - lágyabb, ha úgy tetszik líraibb, érzelemgazdag - műsort mutattak be, de az „Amapola...” refrénű ráadásszámban megmutatták, hogy otthonosak a ritmikusabb, pörgősebb dalok előadásában is. Először szerepelt Salgótarjánban Jana Konbkova, a cseh jazzélet jeles képviselője. Az egyedi stílusú, főként az úgynevezett scat éneklési módban járatos prágai hölgy kamarakoncertjét Zdenek Fischer kísérte egy szál gitárral. A szegedi Molnár Dixieland Band - amelynek vezetője, dr. Molnár Gyula, a fesztivál egyik szülőatyjának is tekinthető - bemutatója fejezte be a pénteki gálaestet, Fergeteges hangulatú műsoruk nak két sztárvendége is volt: a virtuóz technikájú Frankie Lato (hegedű) és Joe Murányi (klarinét, ének) személyében A rendkívül népszerű, magyar származású amerikai, de jelenleg Norvégiában élő Joe - aki jó egy órá- J val korábban - l Benkóékhoz is ......—T'mi „ beugrott” - nem csak ismerte, ha-| nem játszott is együtt a halhatatlan emlékű Louis Amstronggal. Ebből az időből, e forrásból is me- ríti kedves anekdotáit. Molnár Gyulával - mint „két dudás Tóth Csaba (a feszti váligazgató: Cs. B.) csárdájából” - bemutatott számaik - például a mindkettőjükhöz kötődő Molnárszerzemény, az „Oslo blues” - joggal arattak nagy tetszést, vastapsot. Nem volt ez másként a Molnár Dixieland Band péntek éjszakai örömzenéje estében sem, amelynek a Hotel Karancs volt a színhelye. Szombaton délután a Storyville Jazz Band (+ Gipsy Show) szabadtéri műsora vezette be a fesztivál aznapi programját. A színháztermi gálaesten először a sokoldalú Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének) vezette Hot Jazz Band lépett fel. Az együttes az elmúlt években szinte a tarjáni fesztivál közönsége szeme láttára lett amatőrből - a szó minden értelmében - profivá, s került e műfaj legjobb hazai, külföldön is nagyra értékelt képviselői, rendszeres kaliforniai - sacramentoi - szereplői sorába. Hírnevéhez, összetéveszthetetlen stílusához méltón szerepelt az idei fesztiválon is. Sikerüket - a „Köszönöm, hogy imádott”, a „Pá kis aranyom, pá...”, „Az én babám egy fekete nő” és más dalok felújítását - fokozta a Bóbis László kétszeres sztepp- táncvilágbajnok és csapata, a Happy Hoppers akrobatikus elemekkel is átszőtt műsora. Új formációként lépett színpadra a tavaly alakult Szalóky Classic Jazz Band, amelynek ebben az összetételben ez volt a harmadik koncertje. A névadó, hangszerelő - Szalóky Béla - azonban többször szerepelt már Tarjánban s nem kezdő muzsikusok a társai sem. Az együttest ezentúl a swing elkötelezett híveként kell majd számon tartanunk. A nyolcfős zenekar kilencedik tagja a szép hangú énekes, Micheller Myrtill. Szalókyék kísérték az amerikai, jelenleg Frankfurtban élő Gina Duna jazzműsorát is. A jelenségként is figyelemre méltó, a „testbeszédet” is sűrűn alkalmazó fekete bőrű énekesnő most mutatkozott be először a helyi közönségnek. Szintén debütált Salgótarjánban a müncheni Állotria Jazz Band, amelyik a klasszikus jazz területén Európa egyik legrangosabb zenekarának számít. Mint kiderült: nem véletlenül. A sajátos - korhű, de mégis korszerű - hangzásvilágú együttes valamennyi tagja magas fokon műveli a zenét, mesteri mó- bánik hangszerével. Zongoristájuk szólószáma külön- élményben a már éjszakába hajló gá- kitartó nézőit, hallgatóit. Közülük jó néhányan azonban még a jam session, az örömzene programján és a dixiebálon és részt vettek a József Attila Művelődési Központ üvegcsamokában, ahol Bényei Tamás és a Storyville Jazz Band volt a házigazda. A fesztivál negyedik napján, vasárnap délelőtt - immár szintén hagyományosan módon - templomi hangversenyt rendeztek a Szent József plébánián. A spirituálékat és gospeleket a Kőbányai Művészeti Szakiskola jazzkórusa adta elő Gulyás Erika és Fekete-Kovács Kornél vezetésével. Az utolsó programnak - csakúgy, mint a nyitónak - a Fő téri szabadtéri színpad adott helyet. A hangulatos, szép búcsúról - többek között - a Határőrség Zenekara és a Budapest Ragtime Band gondoskodott. Ha valamikor időszerű volt „a jövőre, veled, ugyanitt” elköszönés, akkor a 2004-es, huszadik fesztivál előtt, annak előkészítéseként kivált aktuálisan hangzott. Mint Berki Tamás örökös műsorvezető - e sorok írójának - nyilatkozta: nagy érték e fesztivál, amelynek megrendezéséért köszönet illeti a várost, a támogatókat, a vendéglátó intézményt és nem utolsósorban a szervezőket, élükön Tóth Csabával. Nem is szólva a közönségről, amely együtt nőtt fel e rendezvénnyel, s néhány éve már értőként vesz részt e „társasjátékban.” Az ő kedvükért, tetszésük elnyeréséért - s van e ennél nagyobb vágyuk az előadóművészeknek - valóban öröm zenélni. Ami a személyes véleményét illeti: mindig nagy izgalommal várja a május elejére szóló meghívást, a fesztivál beépült az életébe, számára ünnep ez a pár nap, amelyet itt tölthet kedves régi barátok, kollegák között, s bizony szegényebbnek érezné magát a Salgótarjánban szerezhető élmények nélkül. A nagyszerű jazzénekes, a sajátos humorú „konferanszié” utóbbi gondolata bizonyára sokak egyetértésével találkozik. CSONGRADY BÉLA
