Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-09 / 83. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SZOLGA L T A T Á S 2003. ÁPRILIS 9., SZERDA Április 9. Szeretettel köszöntjük Erhard nevű olvasóinkat! Az Erhard germán eredetű név, jel.: erős, mint a sas. Védőszentje: Szent Erhard Regensburg püspöke A Nap kel: 6.06, nyugszik: 19.26. A Hold kel: 10.17, nyugszik: 2.20. Várható időjárás: Nógrád megye * c£5 c£2> derült napos felhős d2b> párás ködös borult s* zápor zivatar <£> esős <£> <0 havas eső hózápor havazás Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb időnként szaka­dozik fel a felhőzet. Több­felé kell kisebb havazás, hózápor kialakulására szá­mítani. Az erős északi, északnyugati szél a késő délutáni óráktól lassan mér­séklődik. Közlekedésmetsorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Főként a Dunántúlon viharos lesz az északnyugati, északi / SZ0|_ amely fokozottabb óvatosságra int. Országos előrejelzés Mai időjárás A nap első felében több­nyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, csupán a délutáni órákban kez­dődik meg a felhőzet fel- szakadozása nyugat, északnyugat felől. Több­felé várható kisebb ha­vazás, hózápor. Vizhőmérséklet Duna 7 °C Tisza 5 °C Balaton 6 °C Velencei-tó 4 °C Tisza-tó 7 °C Fekete-tenger 6 °C Adriai-tenger 14 °C Égei-tenger 15 °C Földközi-tenger 16 °C Csütörtök 9° Péntek 12° AKCItr! Ma az Erhardok ünnepük névnapjukat, Ők igényelhetnek kedvezményes kölcsönt a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet kirendeltségeinél! Holnap Zsolt névnap következik! NAPI HOROSZKÓP HUMOR Egy emberbaráti társaság meg akarja nyerni céljainak a rabbit. Ké­rik, hogy segítsen nekik a társadalmi egyenlőtlenségek kiigazításában.- Rendben van - egyezik bele a rabbi - hajlandó vagyok együttmű­ködni veletek. Majd megosztjuk a munkát: ti rábeszélitek a gazdago­kat, hogy adakozzanak, én meg rá­beszélem a szegényeket, hogy fo­gadják el az adományokat! Az öregotthonban csigaszedésre készülődnek. Mindenkinek kell szedni legalább 10 db csigát. A le­adásnál Pali bácsi egy darabot sem tud felmutatni. Nővérke:- Pali bácsi! Maga nem talált egyet sem? Mire Pali bácsi:- Tudja, kedveském, lehajoltam én érte, de az huss, elszaladt! Az agresszív kismalac utazik a vonaton. Jön az ellenőr:- Jegyeket, bérleteket!- Nem kérek! Az agresszív kismalac stewardess a repülőn. Odamegy egy utashoz:- Uram kér valamit enni?- Miből lehet választani?- Igen vagy Nem! Miben más? Mozi A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! Rádió- és televízióműsor-ajánlat kos (III. 2HV. 20.) Rengeteg kötelezettsége van, az egész család elhalmozza feladattal. Szinte fogságban érzi ma­gát. Próbáljon meg nemet mondani néha, és kényeztesse saját magát testileg, lelkileg. bika (IV. 21-V. 20.) A csülagok esélyt teremtenek arra, hogy megváltoztassa egzisztenciáját. Egy új terv véghezvitele átformálja eddigi életét. Egy vallomás nagy örömöt okoz Önnek. ikrek (V. 21-V1.21.) Környezete értékeli és nagyra becsüli Önt. Azonban nagy erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy az elvárásoknak eleget tegyen. Néha szinte áldozat­nak érzi magát. rák (VI. 22-VII. 22.) Sokat vár ettől a naptól, pedig lehet, hogy csak ábránd marad elképzelése. Figyeljen az apró dol­gokra is, hátha éppen ezektől függ vágya beteljesülése. oroszlán (VII. 23-V1IL 23.) Új lehetőségek nyílnak meg az Oroszlán-jegyű előtt. Legyen résen, nehogy ezeket elsza- lassza. Aki például új munkahelyet keres magának min­denképpen vállalja a kihívásokat, szűz (Vili. 24—IX 23.) Idegesítik a Szűz-jegyűt azok a szoká­sok, amelyeket a munkahelyén íratlan törvényként ke­zelnek. Mielőtt kritizálna, arra ügyeljen, hogy éles nyel­vével ne sértsen meg mindenkit. mérleg (IX 24-X 23.) Jól indul ez a nap a Mérleg számára, ám a délutáni órákban néhány problémával kell megbir­kóznia. Meglehet, hogy ezek a gondok éppen egészségé­vel függnek össze. skorpió (X 24-XI. 22.) Ma olyasmibe is beleüti az orrát, ami nem tartozik Önre, és olyasmiért is felelősnek érzi magát, amihez semmi köze. Próbálja visszafogni magát. nyilas (XI. 23—XII. 21.1 A szakma célok és egy kis protekció nagyon fontos, ha a munkahelyén karriert akar elérni. Készítsen napirendet arról, hogy mit akar a jövőben meg­valósítani. bak (XII. 22-1.20.1 Csábító ajánlatot kap, ami felkelti érdeklő­dését és nagy izgalmat okoz. A szerencse Önnel van, de ne restelljen segítséget elfogadni attól, aki Ön mellett áll. vízöntő (I. 2W 20.) Kezdeményező és igen leleményes. Régi vágya valósul meg, ami által pénzhez is jut. Valaki igazságtalan Önnel, ami félreértésből adódik. Igyekezzen tisztázni az ügyet. halak III. 21-111. 20.) Zaklatottnak, ingerültnek érzi magát anélkül, hogy tudná az okát. Valószínű, hogy a szeszé­lyes áprilisi időjárásnak tudható be. Igyekezzen örömöt szerezni kedvesének és saját magának. ___*11® 1 5.30 órától: Chihiro szellemországban. Japán-amerikai rajzfilm. 17.45 és 20 órától: 8 mérföld. Színes amerikai film. Apolló Kőimre 1/ és 19 órától: Almomban már láttalak. Amerikai filmvígjáték. mtv 5.35 5.38 5.50 9.00 9.50 10.05 10.55 11.10 12.00 13.05 14.00 Nagyteremben 15.30,17.45 és 20 órától Taxi 3. Francia filmvígjáték. Új teremben 15 órától: A taxi 2. Színes, szinkr. francia vígjáték. 17 és 20 órától: Bánk bán. Színes magyar film. ÍMIüé Utam 18 órától: A taxi 2. Francia vígjáték. 20 órától: Szép napok Színes magyar film. ApróhlrdetésefelKi kapcsolatos információkba! béaé^el állunk rendelkezésére. 14.25 14.55 15.25 15.40 16.30 16.50 17.00 17.30 17.45 18.05 19.00 19.30 20.00 20.40 22.45 23.20 0.10 1.10 Hajnali gondolatok Agrárhíradó Nap-kelte Dallas (amerikai sorozat-35.) Telenyerő Dili buli Telenyerö Családban marad (venezuelai sor. - 52.) Híradó délben Baywatch (am. akciófilm-sor. -15.) Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin Kormányváró Telenyerő Élesben Beszámoló Az Európai Unió és a vallások című tanácskozásról Ortodox ifjúsági műsor Az utódok reménysége Híradó. Időjárás Körzeti híradók Navigátor Borostyán (olasz sorozat-44/3.) Hoztam egy milliót! Híradó este Sporthírek. Időjárás Valahol Európa Zenés kabaré - 2. Telesport- Bajnokok Ligája Labdarúgó-mérkőzés Szerda este Benne: Híradó Telesport- Bajnokok Ligája A napi mérkőzések összefoglalója Parlamenti napló Kárpáti krónika 13.40 Európa-galéria 14.05 Kárpáti krónika 14.15 Szubjektív objektív 14.40 Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.-155-156.) 15.25 Nap-nyugta 18.00 Határátkelő 19.00 Teadélutánok Greguss Pállal 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Ablak - Tematikus Benne: Évgyűrűk 20.30 Nemzeti értékeink 20.40 Európa-gála a Budapest Sportarénában 22.45 Záróra 23.50 Fehér névjegykártya (lengyel sor.-6/1.) 0.50 Ablak 18.30 Tények. Hírműsor 19.10 Aktív. Magazin 19.45 Big Brother 20.45 Jó barátok 21.15 Micukó - A világ ferde szemmel 21.50 Lucifer 22.55 Magánszám - Üljön le Hajós Andrással! 22.30 Big Brother 24.00 Jó estét, Magyarország! DUNA TV t* 2 □ 5.50 Faluvilág 6.00 Eurogói (ism.) 6.35 Jó reggelt, Magyarország! 7.15 Laza© 9.10 Stahl konyhája 9.15 Latin szerelem (argentin sorozat - 56.) 10.15 Villa Acapulco (mexikói sorozat-1.) 11.05 Teleshop 11.55 Azok a csodálatos férfiak (angol vígjáték) 32/416-455 215-ös melléi! J*|^ Április 74 Rend nyerőszámok C 7 8 13 14 15 25 27 33 44 47 48 49 50 53 55 61 65 69 76 78 5.35 5.38 5.50 9.05 9.30 10.00 10.50 11.15 12.00 12.45 Hajnali gondolatok Agrárhíradó Nap-kelte Úton Deák Ernő-portré Tudósklub Túloldalon Főtér Sopron és térsége Angélica (venezuelai sorozat - 9. Önök kérték! , í Amikor még nem volt Forma-1, a Monte Carlo Rally számított a legna- t gyobb autóversenynek. El­indul a versenyen két angol tiszt, egy autógyár két tulaj­donosa és egy szökött fe- gyenc is... 14.20 Kapcsoltam 14.50 Providence (amerikai sorozat -10.) 15.45 Betty, a csúnya lány (kolumbiai sorozat - 40.) 16.45 Jakupcsek 17.35 Claudia-show 0.45 Cinematrix 5.30 Indul a nap 8.30 Hungarorama 8.40 Égtájak (ism.) 9.10 Áthatások (portréfilm) 9.40 Bemutatom John Doe-t (amerikai vígj.) 11.50 Híradó. Vers 12.10 Gazdakör (ism.) 12.25 Élő egyház 12.55 Egy tucat év (ism.) 13.35 Equator-klub 14.05 Katedra nélkül Beavatás (ism.) 14.20 Szóról szóra magyarul 14.50 Magyar történelmi arcképcsarnok (ism.) 15.20 A Selyemút (japán sorozat - 9.) 16.10 Heuréka! Megtaláltam! 16.45 Ötórai zene 16.50 Sherlock Holmes visszatér (angol bűnügyi sor.) Az ellopott tervrajzok 17.40 Hej, hej, helyes beszéd! 17.45 Az én Európám EU-lexikon 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó - magazin 19.00 Mesefilmek 19.15 Viaszfigurák (15/2.) 19.30 Magyar Európa 20.00 A káprázatos (francia film) sével, a titkosügynökkel. A szomszédnője is belekeve­redik a regénybe és a végén már egyikük sem tudja, mi a valóság... 21.30 Ghymes: Szarnyaskezű szeretők 21.35 Az én Európám EU-lexikon : 21.45 Híradó. Sport 22.15 „A szép hűtlenek” 22.55 klub.dunatv.hu 23.25 Mediawave ­...egy m ásik, párhuzamos világ képei!” 21.35 Szupermozi Elit harcosok (amerikai akciófilm) 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Terra Nostra (brazil sorozat - 44.) 10.05 Top Shop 11.05 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia (ismétlés) 13.40 Játékzóna 14.30 Receptklub 14.40 Játékzóna 14.55 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Az elveszett világ (am. kalandfilmsor.) 16.25 Testpercek 16.30 Harmadik műszak (amerikai sorozat-13.) 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.35 Valóvilág 21.00 Barátok közt (magyar sorozat) Terroristák felrobbantanak egy repülőgépet. Őt kisgyer­mek csodával határos mó- ! dón túléli a katasztrófát. Az elit katona, McKay ezredes a bázison neveli fel és képezi ki a gyerekeket profi kom­mandósokká. Egyik megbí- i zatásuk értelmében azt a terroristát kell ártalmatlaní­taniuk, aki felrobbantotta a repülőgépüket. Amint az ez­redes hírét veszi, azonnal le- | állítja a kockázatos akciót. A í csapat azonban másképp | dönt: parancsot megtagad- j ni, a feladatot bármi áron j végrehajtani. 23.40 Belevalóvilág 0.05 Találkozások - este SPORT 1 ' 8.45 Mai helyzet (ism.) 9.00 Labdarúgás, német bajnokság Hannover-Bayern München 11.30 Szepesivel akkor és most (ism.) 12.00 Rindlispíl- a Sportl bokszmaga­zinja (ism.) 12.45 Televíziós vásárlás 13.00 Labdarúgás, Bajnokok Ligája (ism.) 15.15 Televíziós vásárlás 15.30 Labdarúgás, Bajnokok Ligája (ism.) 17.45 Égi parádé 2. 18.00 Tenisz, Davis Kupa- összefoglaló 2. forduló 19.00 Sportl-percek 19.15 Mai helyzet 19.30 Labdarúgó-magazin 20.00 Bokszrapszódiák, Hide-Nelson (ism.) 21.45 Darts (15/6.) 22.45 Labdarúgás, Bajnokok Ligája 1.00 Mai helyzet (ism.) 23.55 Érdekes állatok A pókok tava 0.25 Bogaras bogarász (angol sor.) Gyerekjáték 0.55 Allergia (angol ismeretterj. film) VIASAT © _áö_ 8.00 Az igazi Spartacus 9.00 Káosz 10.05 Szeszről szeszre 10.40 Városi kertész 11.10 Állati bajnokok 11.45 Munkakutyák 12.15 Gazdagok és híresek 13.20 Francia koktél 14.20 Minden matematika 15.25 Terepjárók 15.55 Fedezzük fel az állatok világát! 16.30 Vörös fejezetek 17.40 Láss világot! Quebec, Kanada 18.40 Legénylakás 19.10 Viselkedjünk! 19.45 Kozmikus Odüsszeia A Vénusz-titok 20.45 Híres sírkertek A New York-i Arlington temető 21.15 Élő elődeink Fülöp-szigetek: a barlangok népe 21.50 Mississippi, a dalok folyója Fúzió 22.55 Gyilkos szekták (francia sorozat) 7.30 Digimon (amerikai rajzfilmsor.) 7.55 Telefonos játék 8.55 Egy rém rendes család (ism.) 9.20 Z-akták (ism.) 9.45 Sabrina, a tinédzser boszorkány (ism.) 10.10 Fraser és a farkas (kanadai krimisor., ism.) : 11.10 T. J. Hooker (ism.) 12.05 Starsky és Hutch (am. krimisorozat, ism.) 13.00 Fekete Skorpió (am. akciófilm-sor., ism.) 13.55 Fraser és a farkas (kanadai krimisorozat) 14.50 T.J. Hooker (amerikai krimisorozat) 15.45 Starsky és Hutch (am. akciófilm-sor.-71.) 16.45 Z-akták (am.-kanadai ifj. sor.) 17.10 Fekete Szépség kalandjai 17.35 Sabrina, a tinédzser boszorkány 18.05 Star Trek- Az új nemzedék (amerikai sci-fi sor.) i 19.05 Egy rém rendes család 19.30 Szeretünk, Raymond! (am. vígjátéksor.) i 20.00 Philly (amerikai drámasor.) a nőnek az ügyével foglal­kozik, aki fagyott hússal tá­madt a férjére. 20.50 Mocsok macsók meséi (amerikai vígjátéksor.) 21.25 Tengerparti fenegyerek (amerikai sorozat - 6-7.) 22.25 Szeretünk, Raymond! (amerikai vígj.-sor., ism.) 22.50 Berlin-akták (német krimisorozat - 5.) 0.30 Telefonos játék 1.00 Lányok a tűzvonalban (német krimisorozat) FILMMÚZEUM □ 9.00 Aranykor 9.30 Kedves titkárnőm (amerikai vígjáték, 1948) 11.15 Diafilmműzeum Híradó 11.30 Sportmúzeum 12.15 Keserű igazság (magyar film, 1956) FF 13.45 Privátfilm-múzeum 14.00 A fekete sas (am. némafilm, 1925) FF 15.15 Repülő ördögök (amerikai vígjáték, 1939) (Feliratos!) 16.30 Az ember. aki túl sokat tudott (angol krimi, 1933) FF 18.00 Privátfilm-múzeum 18.15 Kedvenc kis barnám (amerikai vígjáték, 1947) 19.45 A kisvakond 20.00 A buszon (angol vígjátéksor.-10.) 20.30 Aranykor 21.00 Az erőd (magyar film, 1978) 23.00 Tárgy-eset A nagy képzelőerővel meg­áldott kémregényíró azono­sulni kezd könyvének főhő­KOSSUTH 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Református félóra. 14.00 Krónika. 14.15 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyaror­szágról jövök...” 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Schweitzer József országos főrabbi. 20.35 Szabó Lőrinc: Tücsökzene 3.21.05 „Esti kör" - Viták, véle­mények a kultúráról. 21.55 Szóló - Győrfjy Sarolta olvassa fel írását. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenó, 23.04 Nagy mesterek... PETŐFI 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Stúdióbeszél­getés. 9.52 Apró-cseprő. 10.45 Társalgósarok. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz-plusz. 11.15 Hogy va­gyok?. 11.38 Zöldjelzés. 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 14.00 Zeneszerda. 16.05 Könyvről könyvért. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Lelátó - Sportmagazin. 21.04 Az élősködő - Barnás Ferenc regényének részlete. 21.35 A Ká Na Án zenekar „Találj rám” című albumából. 22.00 Amaro - Cigánymagazin. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Nemzetközi dzsessz. 24.00 Éjfél után... 2.49 Rádiószínház TARJÁNI TV í A haldokló vallomása tám- : pontot ad Kathleennek, amire szüksége van a nemi j erőszakkal vádolt férfi ügyében. Will és Erin annak 9.00 Hírfüzér 9.30 Szivárvány sztár 17.00 Könyvtárak kincsei Pécsett (dokumentumfilm) 17.30 EUR-ÓRA - az európai csatlakozás magazinja 18.00 Hírfüzér 18.30 Rákóczi-gála 19.10 Hírfüzér 19.23 Privát Salgótarján 19.30 Egészség és környezet hírmagazin 20.30 Egészség és környezet hírmagazin 21.00 Vigó-egy szenvedélyes élet (francia-angol filmdráma) Z ' JjL 7 Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. \iI ll y A I I 'líál H I K I A P Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati 1 X\JVJMEGYEI nmijttr szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel: 35/3Ó1-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1345 Ft, negyedévre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. : /*•*■_. n. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyaroiszág Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztö Kft, előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ____________________________________i um-Mu, .-csoti m

Next

/
Oldalképek
Tartalom