Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-22 / 93. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. ÁPRILIS 22., KEDD In memóriám Révész László Tragikus közlekedési balesetben, életének 53. évében elhunyt Révész László, a balassagyar­mati Vitalitás SE és a Nógrád Megyei Triatlon Szövetség elnöke, a ho­ni triatlonszövetség el­nökségi tagja, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal kiváló szakembere, három gyermek édesapja. Révész László sporto­lói pályafutását befejezve először társadalmi aktívaként, később vezetőként különböző poszto­kon jelentős szerepet töltött be Balassagyarmat sportéletében, a triatlon Nógrád megyei és ma­gyarországi megteremtésében, a duatlon-triatlon sportág megho­nosításában, úgy a különböző profi, mind a szabadidős rendez­vények területén, és ezen tevékenységét szá­mos elismeréssel méltat­ták. A bánki és balassa­gyarmati Palóc triatlon, a cserhátsurányi, salgó­tarjáni, kétbodonyi, hol­lókői versenyek szülő­atyja elsősorban a hazai triat- lonos események rendezési fel­tételeinek kidolgozásával és fo­lyamatos javításával, valamint a versenyszabályok rendszerével foglalkozott. Családja tagjaival, egybeszokott és országszerte el­ismert balassagyarmati rende­zői, versenybírói gárdájával szinte minden sportági esemé­nyen ott volt. A Magyar Triaüon Szövetség saját halottjának te­kinti, temetéséről a későbbiek­ben gondoskodik. I rtózatosan nehéz méltó sza­vakat, gondolatokat találni, főleg akkor, ha olyan közis­mert, korrekt és remek emberre, szerető férjre és apára, kiváló szak­emberre, sportvezetőre, barátra kell emlékezni, akit 53 évesen, ere­je teljében, munkássága csúcsán, ragadott el a hirtelen, tragikus és értelmetlen halál. Az ember fel sem tudja fogni a szavak értelmét, idősebb Révész László, akinél elhi- vatottabb közigazgatási szakem­bert, sikeresebb, kedveltebb és na­gyobb munkabírású sportvezetőt nem ismertem, nincs már közöt­tünk. Elnöksége alatt a Vitalitás SE számos szakosztályával nem csak Balassagyarmat, hanem Nógrád megye legeredményesebb sport­egyesületévé nőtte ki magát, és olimpikonnal is dicsekedhet. De nem csak az élsport, hanem a tö­megsport is szívügye volt, nem múlt el úgy év, hogy szervezésé­ben elmaradt volna a szokásos szlovákiai sítábor, a gyermek-foci- tomák sokasága, tájfutóviadalok, a rendszeres mozgást népszerűsítő gyermekversenyek sorozata, me­lyeken számos fiatalt nyert meg a sportolásnak, az egészséges élet­módnak. És akkor még ott volt a triatlon, a szíve csücske, mely nyu­godtan mondhatjuk teljes szabad idejét, még inkább egész életét ki­töltötte. Nélküle, és néhány sport­társa, barátja nélkül nem honosod­hatott volna meg a huszadik szá­zad legvégének kihívása szűkebb hazánkban. A legelsők között ők rendeztek megyénkben többpró- baversenyt, és azóta a balassagyar­mati Palóc triatlon legendás és egyedülálló hímevet vívott ki ha­zánkban, sőt, az utóbbi időkben már határainkon kívül is, dicsősé­get és ismertséget hozva a palóc fő­városnak. Révész Laci nevéhez, fá­radhatatlan és állhatatos szervező- munkájához kötődik az ugyan­csak egyre kedveltebb kétbodonyi, hollókői, cserhátsurányi, vagy sal­gótarjáni verseny is. Rendíthetet­len lokálpatrióta lévén számos ne­hézség, és megoldhataüannak lát­szó probléma ellenére is mindig megtalálta a lehetőséget, hogy ezek a népes versengések ne tűnje­nek el a sportág forgószínpadáról. A több mint másfél évtized alatt or­szágszerte ismert és elismert ren­dezői és versenybírói kar nevelő­dött, formálódott kezei alatt. Egye­düli olyan tagja volt a hazai triatlonszövetségnek, akit a szer­vezet megalakulása óta mindig a legnagyobb szavazati aránnyal vá­lasztottak be annak elnökségébe. Révész László teljes szabad idejét a biatlonnak szentelte, de nem csak ő, hanem felesége és gyermekei is, akik természetesen mindhárman maguk is kipróbálták a sportágat, Lackó fia pedig az ország legjobb­jai közé verekedte be magát. A gye rekek főiskolai, egyetemi tanulmá­nyaik alatt is besegítettek édesap­juknak, sőt ifjabb Révész Laci föl­hagyva a versenyzéssel, egyre na­gyobb szerepet vállalt a triatlonos események szervezésében, rende zésében, lebonyolításában. Talán egyetemi tanulmányai mellett is, széles körű társadalmi összefogás­sal, mindannyiunk segítségével to­vább tudja vinni édesapja felbe­csülhetetlen értékű hagyatékát, és bízzunk benne, hogy egy gondo­san felépített megyei versenyrend­szer nem omlik össze azzal, hogy megteremtője nem lehet már kö­zöttünk. R eméljük, hogy Balassa­gyarmat és a többi Nógrád megyei versenyszínhely - melyeket Révész László kapcsolt be az egyik legnehezebb, de leg­szebb sportág országos vérkerin­gésébe - ha nélküle is, de a rá való tekintettel megmarad a triatlon ügyénél. Révész László emléke - akit akkor ért a kivédhetetlen halál, amikor szeretett sportága ügyes­bajos dolgainak intézésével kap­csolatban volt úton - mindenkit kötelez a hagyományok folytatásá­ra. Ha pátosszal teli szavaknak is tűnnek, de az ő esetében nem túl­zás, a triatlonsport mártírjává vált. Ám bízzunk benne, hogy életmű­ve fennmarad, marton isattsi istván Kár az elszalasztott lehetőségekért Kosárlabda, NB I/B, B I-csoport, férfiak, 8. forduló GloboNet-Fekete Sasok - KKK-DKG-EAST 97-77 (23-19,36-19,19-23,19-16) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 250 néző, vezette: Fekete, Nagy IL. GloboNet-Fekete Sasok: Major, Ughy 6/3, HARTVICH 23/6, VALEK 21, Puskás 10/3. Csere: Petrucsik 7, KOLLÁR 13/9, BÖ­SZÖRMÉNYI 7/3, Zsemlye 6, Tiba 4. Edző: Farkas Attila. Kanizsa KK-DKG-EAST: Godena 6, Volf B. 18, Bausz 6, KO­MA 18, KRASZNAI 26/6. Csere: Gáli 3. Edző: Földesi Attila. Az eredmény alakulása. 4. perc: 8-13, 7. perc: 19-13, 14. perc: 39-26, 18. perc: 53-34, 22. perc: 66-45, 29. perc: 73-58, 34. perc: 87-63,38. perc: 91-71. Ha a rájátszás megkezdése előtt közvélemény-kutatást tartottak volna a GloboNet-Fekete Sasok szimpatizánsainak körében, a sok bizakodó, bajnoki döntőt, ne adj isten feljutást prognosztizáló véle­mény mellett valószínűleg a meg­kérdezetteknek egy elenyészően kis hányada voksolt volna arra, hogy az együttesnek még a négy közé sem sikerül beverekednie magát a B I-csoport küzdelmei­ben. Mostanra tudjuk, hogy a pesszimistáknak lett igazuk, a gár­dát a játékoskeret összetétele alap­ján magától értetődően a feljutá­sért vívott play-offba helyező drukkerek azt ugyanis kifelejtették a számításból, hogy a Farkas-csa­FÉRFIAK RAFC - Bgy. Kábel SE 25-23 (13-5) Csömör, 100 néző, vezette: Bartha, Fegyveres. Bgy. Kábel SE-Ipolytrans: Síró - Tihanyi 1, Kajdy 2, Kovács K. 1, Demus 1, Jakubecz 6/5, Szabó 6. Cs.: Szukán (kapus), Lőrik 4, Specziár 2, Petreczki. Edző: Ko­vács János. Hétméteresek: 7/4, ill. 5/5. Ki­állítások: 8, ifi. 8 perc. Az ered­ményalakulása: 12. perc: 5-1,20. perc: 9-3,25. perc: 12-4,40. perc: 17-11, 46. perc: 19-16, 56. perc: 24-23. A húsvétvasámapi fellépésüket úgy kezdték a Kábel játékosai, mintha számukra ennek a mérkő­zésnek már semmi tétje nem len­ne. Kovács edzőnek már a nyolca­dik percben pályára kellett külde­nie két újonnan igazolt kézilabdá­zóját, de a kettős csere sem segí­tett. Támadásban előkészítetlenül ellőtt labdák, védekezésben soro­zatos hibák jellemezték a Kábel játékát, aminek következtében nyolcgólos hátránnyal vonulhat­tak pihenőre az Ipoly-partiak. A második játékrészben azu­tán alaposan összekapta magát a balassagyarmati alakulat, amely ebben az időszakban már a szo­pat folytatva elődei korántsem di­cső és követésre méltó hagyomá­nyát az idegenbeli találkozókat egytől egyig elbukja majd. De mi­ért is gondoltak volna a szurkolók erre a „képtelenségre”, hiszen többségük abból indult ki, hogy ha a fiúk a Sasfészekben tíz, húsz, esetenként harminc ponttal is job­bak riválisuknál, akkor ennek a különbségnek idegenben is ki kell domborodnia. Nos kiderült, ahogy az anyag, úgy a különbség sem vész el, csupán átalakul. A tarjáni aréna bevételével meglehe­tősen kilátástalanul próbálkozó, s rendre „biztos vereséggel” távozó riválisok ugyanis otthonukban jobbára hasonló könnyedséggel lépték le a hazai önmaguk halo- vány lenyomatát idéző tarjáni- akat. Hogy ne menjünk messzire a rájátszás első körének záró fordu­lójában az előzetesen az idegen­ben is verhető kategóriába sorolt Kanizsa KK-DKG-EAST múlta felül tucatnyi ponttal az ismét ud­varias vendégnek bizonyuló Saso­kat, mégpedig úgy hogy amazok a derbi folyamán egyszer sem tud­ták magukhoz ragadni a vezetést. Ezek után mi sem tűnik természe­tesebbnek annál, hogy a múlt pén­teki visszavágón Puskás Artúrék közönségszórakoztató játékkal, majd' száz pontot hajítva, végtele­nül sima győzelemmel vettek re- vánsot a zalaiakon. A tamáskodók persze mondhatják, szép a húsz­pontos siker, ám a sérülésektől és kásos agresszív védekezését pro­dukálta. Bejöttek Lőrik átlövései és a várva várt indításgólok is. Mindennek az lett az eredménye, hogy Szabóék tíz perc alatt több gólt szereztek, mint előtte fél órán keresztül. A folytatásban a Kábel egyre inkább megközelítette a ha­zaiakat és négy perccel a vége előtt már mindössze egy gól volt a különbség a csapatok között. Ek­kor azonban négy percre ember- hátrányba kerültek Jakubeczék, s így már nem sikerült megfordíta­niuk az eredményt. A második félidőben mulatott teljesítmény elegendő lett volna a győzelemhez, de a szünet előtt produkált indiszponált játék meg­pecsételte az Ipoly-parti csapat sor­sát. Kovács János: - Az első játék­részben átvettük a hazaiak lassú, öreguras játékát, amiben ők vol­tak a jobbak. A második félidőben már azt játszottuk, amit kellett, ám akkor már késő volt. Még négy mérkőzés van hátra, javítani fogunk! KANYÓ FERENC betegségektől tizedelt, s a salgótar­jáni összecsapás eredményétől függetlenül a negyedik pozícióból „kirobbanthatatlan” zalaiak nyil­ván amolyan kötelező rossznak te­kintették, s már eleve feladták a ta­lálkozót. Hogy mennyire nem így volt arról mindennél jobban árul­kodott a vendégek edzőjének, Földesi Attilának a második félidő­ben bemutatott magánszáma, amikor is az egykori remek játé­kosból lett tréner egy keze ügyébe kerülő táskán töltötte ki tanítvá­nyai gyengélkedése fölött érzett bosszúságát. A találkozó végére azért valamelyest megnyugodott szakember az alábbiakban érté­kelte a számára kevés örömet ho­zó mérkőzést: „Gratulálok a haza­iaknak, maximálisan rászolgál­tak a győzelemre. A salgótarjániak a kosárlabda minden elemében fe­lülmúltak bennünket és sikerük ilyen arányban is megérdemelt. ” Az összecsapásra kilátogató né­zők egyöntetűen bólogathatnak e mondatok hallatán, kedvenceik ugyanis ezúttal valóban kitettek magukért. A Sasok támadójátéka különösen az első félidőben (har­minchat pont a második negyed­ben, ötvenkilenc húsz perc után) ellenállhatatlan volt, s az utóbbi, kevés sikerélményt hozó találko­zókkal ellentétben most a véde­lem sem hasonlított átjáróházra. A pontszerzésből, ahogy már meg­szokhattuk a nagykanizsaiak ellen is elsősorban a centerek vették ki részüket, sőt Harwich Tamás és NŐK Szentendrei NKE - Palóc KSE 21-20 (7-11) Szentendre, 50 néző, vezette: Bányász M., Tóth A. Salgótarjáni Palóc KSE: CSÍKI - Tarlósiné 3/2, Angyal 5, Boros 2/1, Princz, Márta 8/3, Berindán 2. Cs.: Zvara (kapus), Lokotka, Institórisz, Korponai, Csányi. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 6/2, ifi. 7/6. Kiál­lítások: 4. perc, ill. 12 perc +1 kizá­rás (Angyal). Az eredmény alaku­lása 6. perc: 1-2,15. perc: 5-5,22. perc: 6-10,28. perc: 7-11,33. perc: 7-12, 4L perc: 13-15, 51. perc: 19-19,57. perc: 19-20. Igazi élethalálharcra készültek a riválisok, hiszen mindkét együt­tes célja a veszélyes zónából való menekülés volt. Ennek szellemé­ben óriási iramban kezdődött a já­ték, ám míg a hazai helyzetek sor­ra kimaradtak, addig a vendégek főleg Tarlósiné és Márta találatai­val 2-3 gólos előnyre tettek szert. A félidő második felében a nagy lelkesedéssel játszó Angyal is be­JozefVálek erejéből szép számmal futotta látványos megoldásokra is. Mivel a csata már meglehetősen korai szakaszában eldőlt, Farkas Attila bátran küldhette pályára tar­talék játékosait is, akik kivétel nél­kül éltek is a bizalommal, amit jól mutat, hogy a kispadról felállók szezonrekordot jelentő harminc­hét ponttal támogatták meg a kez­dő ötös erőfeszítéseit. A hazai veretlenség tehát meg­maradt, ami önmagában dicsére­tes dolog, ám ahogy Farkas Attila sommázatából is kiviláglik, ez ön­magában kevésnek bizonyult az üdvösséghez. „Otthon, édes ott­hon. Itt minden megy és most saj­nálhatjuk csak igazán, hogy ide­genben egyszer sem tudtunk nyer­ni. Köszönet azoknak, akik kitar­tottak mellettünk!" Valóban nagy kár az elszalasz­tott lehetőségekért. * * * További eredmények: Penta- Gödi SE - Flextronics-KSZC 93-103, Marso-Isobau Nyíregyházi KK - PVSK-Panthers 80-74, Diana SE - SMAFC-Roto Elzett 69-79. A csoport végeredménye 1. Nyíregyháza 14 10 4 1186-1046 24 2. SMAFC-R. E 14 10 4 1149-1093 24 3. PVSK-Panthers 14 9 S 1140-989 23 4. Kanizsa KK 14 8 6 1125-1115 22 5. Fekete Sasok 14 7 7 1181-1154 21 6. F.-KSZC 14 5 9 1094-1104 19 7 Diana SE 14 4 10 1013-1200 18 8. Penta-Göd 14 3 11 1099-1286 17 HORVÁTH PÉTER kapcsolódott a gólgyártásba, s a szünetre tovább nőtt a tarjániak előnye. Fordulás után Márta már ötre növelte a különbséget, ekkor azonban rövidzárlat állt be a Pa­lóc-lányok játékában, amit ki­használva egy gólra zárkóztak fel a szentendreiek. Oláh Sándor idő­kérése után a nógrádiak ismét magabiztossá tették előnyüket, a hajrában azonban már fej fej mel­lett érkeztek a csapatok, ráadásul két perccel a lefújás előtt az addig jól játszó Angyal egy fölösleges szabálytalansággal kizáratta ma­gát. A vége előtt 20 másodperccel, 20-20-as állásnál a hazai csapat labdát szerzett, s Zeünszky belőt­te a győztes gólt. Közepes színvonalú,' de nagy iramú mérkőzésen a javuló löw- teljesítményt és védekezést nyújtó salgótarjáni csapat jó játékkal, de szerencséién hajrával minimális különbségű vereségé szenvedett. Ez a ké pont várhatóan nagyon fog hiányozni a végelszámolásnáL Oláh Sándor: - Csapatom végre biztató formát és játékot mutatott, taktikai elképzeléseink zömét sike­rült végrehajtani. S bár most is na­gyon sok helyzetet kihagytunk, a játék képe alapján nem érdemel­tünk vereséget. Ifi: 28-20. KASZÁS OSZKÁR Szoros vereségek Kézilabda, NB II, Északi csoport SCHUMACHER 65. GYŐZELME A verseny reggelén elhunyt édes­anyját gyászoló, ötszörös világbaj­nok Michael Schumacher nyerte a Forma-l-es világbajnokság negye­dik futamát, az Imolában rende­zett San Marinó-i Nagydljat. A Fer­rari német pilótája mögött a finn Kimi Röikkönen (McLaren-Mer- cedes) végzett a második, míg a brazil Rubens BarricheUo (Ferrari) a harmadik helyen. Az gyászoló Michael Schumacher helyett Jean Todt nyilatkozott a versenyt köve­tő sajtótájékoztatón, de érthető módon ő is rendkívül szomorú volt: - Michaelnek rettenetesen nehéz napja volt, de még így is ki­válóan végezte el a munkáját - mondta a Ferrari csapatfőnöke. - Megmutatta, hogy emberként is nagyszerű, nem csak sportoló­ként. Nagyon fontos, hogy meg­szerezte önmaga és a csapat idei első futamgyőzelmét. SPORTTURMIX Az összetettben immár tizen­három pontos előnnyel vezető Kimi Röikkönen elégedetten ér­tékelt: - Nagyszerű eredményt értem el, s a csapat is kiválóan dolgozott. A végén Rubens kö­zel került hozzám, de szeren­csére nem okozott komolyabb gondot. A San Marinó-i Nagydíj (62 kör, 305,609 km) végeredmé­nye: 1. M. Schumacher (német, Ferrari), 2. Ráikkönen (finn, McLaren-Mercedes), 3. Barri­chello (brazil, Ferrari), 4. R. Schumapher (német, Williams- BMW), 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes), 6. Alonso (spanyol, Renault), 7. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW), 8. Button (angol, BAR-Honda). A világbajnoki ponWerseny élcso­portja a 4. futam után. Pilóták: 1. Röikkönen 32 pont, 2. Coulthard 19, 3. M. Schumacher 18,4. Alonso 17,5. BarricheUo 14, 6. R. Schumacher 13. Konstruktő­rök: 1. McLaren-Mercedes 51, 2. Ferrari 32, 3. Renault 26, 4. Williams-BMW 23, 5. Jordan- Ford 10, 6. Sauber-Petronas 8. Következik a világbajnokság 5. futama: Spanyol Nagydíj (Bar­celona, május 4.). TOTÓEREDMÉNYEK 1. Kispest-Honvéd - Videoton 1-01 2. Siófok - Ferencváros 2-11 3. MTK Hungária - Debrecen 1-01 4. Brescia - Intemazionale 0-12 5. Milan-Empoli 0-12 6. Modena - Bologna 3-21 7. Perugia - Atalanta 1 -01 8. Juventus - Roma 2-11 9. Bremen - Wolfsburg 0-12 10. Dortmund - Bayern München 1 -01 11.1860 München - Hamburg 1-1X 12. Rostock - Hertha BSC 0-12 13. Bochum - VfB Stuttgart 3-11 14. Leverkusen - Schalke 04 1-3 2 berkenye villapark PANORAMAS ÉPÍTÉSI TELKEK ELADOK Festői szépségű környezetben, Budapesttől 30 percre, exkluzív, körpanorámás, összkőzműves te Magyarország egyik legtisztább levegőjű, ökológiai szempontból egyedülálló környezetében megvásárolhatók. ÉPÍTHETŐ: sorház, társasház, családi haz %

Next

/
Oldalképek
Tartalom