Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-12 / 86. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2003 - LITKE 2003. ÁPRILIS 12., SZOMBAT Ősi település, a környék már jóval az időszámítás elölt lakott volt. Az 1332-es pápai tizedjegy- zékben szerepel a falu önálló plébániája. Ulke a tizenöt éves háborúban, 1595-ben elpusztult. A XVIII. század első felében a Koháry grófok lettek Útkén a földbirtokosok. A Koháryak 1725 ben 35 szegény számára „menházat, ispotályt' építtettek, ami abban az időben ritkaságszámba ment. A műemlék jellegű egykori barokk men- ház homlokzata mára jelentősen átalakult, üzletek céljára hasznosították. A régi Idők emlékét őrzi a XVIII. századi barokk plébániaház, ami szintén műemlék jellegű épület, akárcsak az ugyancsak az 1700-as években épült barokk magtár. Utóbbi az 1945-ben elpusztult Koháry- kúria gazdasági épülete volt. A település szülötte Détári Borbás Vince 11844-19051 természet- tudós, flórakutató, geobotanikus. A templom közelében áll az 1896-as millenniumi ünnepségek alkalmából ültetett, hét kocsányos tölgyből álló facsoport. A kis liget 1976-tól természetvédelmi terület. A bét kocsányos tölgy a honfoglaló hét vezérre emlékeztet. A fák alatt áll az államalapító Szent István 1902-ben készült kőszobra. A - műemlék jellegű - barokk stílusú római katolikus templomot középkort alapokon 1766-ban építették újjá. A fő- és mellékoltárok, valamint a szószékoltár rokokó Temető a falu közepén Litke azon ritka községek közé tartozik, ahol a falu közepén található a temető. A szépen rendezett végső nyughelyen a hagyományos és umás temetkezési szokások mellett egyre jobban tért hódít a sírhant nélküli, földbe süllyesztett kereszttel vagy táblával jelölt „amerikai típusú” temetkezés. Most stilizált kereszteket ábrázoló vadonatúj és ízléses kerítés veszi körbe a közpon- ti fekvésű nyughelyét. ______ ■ H ol pálya állott... 1 Az idősebbek még emlékeznek rá, amikor a „nagy Stécé”, az NB I-es, még ide járt edzeni. A j nemzetközi méretű és kiváló állapotú játéktér mára már olyan ! elhanyagolt, zsombékos, hogy némi rosszindulattal összetéveszthető a közeli ártérrel. A ko- sárpalánkok és kézikapuk torzóként meredeznek, magukon viselve a „széthordás” jeleit. Nem költhettek rá, mert nincs rá igény - magyarázza az áldatlan állapotokat a polgármester, pedig a falu tehetséges gyerekei részt vesznek a Bozsik-program- ban, de a közeli településekkel közös csapatban. Hogy valamilyen módon mégis valami nemesebb és sportosabb célt szolgáljon a pálya, a Tuning Motorsport egyesület autóversenyzést imádó fiataljai gyakorolhatnak rajta. ■ Szép jövő előtt áll Litke Litkének talán nincs sok oka panaszkodni, a komfortérzés számos előjelét tapasztalhatják az ott lakók. Az 1 milliárdba forintba került szennyvíztisztító - amely szabad kapacitását a szomszédos szlovákiai községek is igénybe vehetik - mellett az előző években számos fejlesztésre került sor. A már befejezett összközművesítés után önkormányzati útfelújítás, járdaépítés, közvilágítás, park- és szökőkútépítés, iskola- és temetőfelújítás történt, s ezek mellett gazdagon felszerelt, saját stúdióval rendelkező teleház reprezentálja a fejlődést. Saját háziorvos látja el a betegeket és a gyógyszertár is minden nap nyitva van. A rászorultaknak házhoz viszik a meleg ebédet, gyermekvédelem és házi szociális gondozás működik. Polgárőrség segíti a körzeti megbízott munkáját. Számos kisebb-nagyobb cég ad munkát az itt élőknek, de a legnagyobb foglalkoztató mégis az önkormányzat. Sok mindenre büszkék lehetnek hát a litkeiek, ám a 854 fős, valaha térségi központnak számító községben nem ülnek a babérokon, sőt, tele vannak megvalósítandó ötletekkel, talán még olyanokkal is, ami jelenleg inkább merész álomnak tűnik.- Ami a konkrétumokat illeti, az 50 fős idősek otthona, a megvilágított tenisz-, télen korcsolyapálya terveink szerint a közeljövőben elkészül, ám még sürgősebb a ritka barokk stílusú templomunk és a parókia 24 milliós felújítása - vázolja a közeljövőt Vámos Zoltán polgármester. Mindezek szinte fantáziátlan apróságoknak tűnhetnek ahhoz képest, amit ezután hallhattunk a falu első emberétől. Mivel a próbafúrások nyomán 600 méter mélységben 30 fok körüli meleg vizet találtak, Ráróspusztára vízi és fürdőcentrumot álmodtak meg, élményfürdővel, jakuzzival, tanmedencével, szaunával és konMunkamániás polgármester Második ciklusát kezdte tavaly a polgármesteri székben az 53 éves, litkei születésű, főiskolai végzettségű, széles érdeklődési körű polgármester, Vámos Zoltán. Családos, lánya és fia már befejezte egyetemi tanulmányait. „Szülőfalum elkötelezett híve vagyok, s vallom: a környezet formálja az embert, éppen ezért folyamatosan építem és fejlesztem azt” - osztja meg közéleti ars poétikáját velünk a falu első embere, aki mint elmondotta, munkamániás és ez nem csak hivatása, hanem hobbija is. mmmm IÜKE 2003. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Összesen: 203 0821 Ft diteremmel, a Litkét is érintő Ipolytarnóc-Salgótarján kerékpárút pedig az egyre jobban terjedő pedálosturiz- mus beindulását hozná. Sokat jelentene, ha végre újjáépítenék a közeli Ipoly-hi- dat, főleg a turizmus fejlődése érdekében. Közös térségfejlesztési és felzárkóztatási tervet dolgoztak ki Ipolytarnóccal együtt, építenek a vadász-, horgász- és fotóturizmusra, mivel itt fekszik Közép- Európa egyik érintetlen őstermészete, mocsarasa. A tolerancia iskolája Az ember nem győz jegyzetelni, amikor Vérségi Zoltánná igazgatónő bemutatja a nemrégiben felújított körzeti iskolát, ahová a litkei alsósok és felsősök mellett még utóbbiak mihály- gergei és ipolytarnóci diáktársai is járnak, ösz- szesen 265-en, akik 79 százaléka etnikum. Kiválóan felszerelt számítástechnikai terem Sulinet- hálózattal, saját konyha (amelynek szabad kapacitását szociális és közétkeztetésre hasznosítják) tornaterem, iskolakönyvtár, de mit ér mindez, ha nem töltik meg tartalommal. Olyanokkal, mint különböző művészeti csoportok a Beszterczey-magániskola szervezésében, erdeiiskola-program, szakkörök, énekkar, tehetséggondozó foglalkozások, rengeteg szabadidős és közösségi program, jól kezelhető aktív gyerekekkel, lelkes és toleráns nevelői gárdával. A diákok több tantárgyból is sikeresen szerepelnek a megyei tanulmányi versenyeken, az országos cigány népismereti vetélkedőn pedig dön- tőbe jutottak. _______________________________■ S egít a kisebbségi önkormányzat Mivel a falu lakosságának 43 százaléka roma származású, természetesen cigány kisebbségi ön- kormányzat is működik a faluban, s tevékenységüket nem pénzért, hanem mint mondják, a cigányság boldogulásáért végzik. Az elnöki tisztség felelősége majd1 egy éve Oláh Róbertre hárul.- Kevés a pénz, sok a feladat - vázolta röviden a helyzetet a 35 éves fiatalember, de azért ennél sokkal árnyaltabb a kép.- Ebben az évben 680 000 forint a költségvetésünk, amelyet főleg az óvodás gyerekek játékaira, az iskoPékség a határ mentén Ki gondolná, hogy megyénk északi csücskében lévő határ menti kisközség pékséggel büszkélkedhet. A sütödébe betérve a szécsé- nyi Vincze István kalauzol minket, aki fiaival Csabával és Attilával üzemelteti a litkei pékséget. A munkából szinte az egész család kiveszi a részét. A családfő közel negyven éve dolgozik a szakmában amelynek kezdetén még szénkosaras „magyar kemencékben” sütötték a kenyeret. Azóta sokat változott, fejlődött a szakma, a pékek előnyére. A munka azonban itt továbbra sem könnyű, sok lemondással jár. Az éjszakák, a hét végék, az ünnepnapok munkával telnek, mert nem csupán a hétköznapokra, hanem hét végékre és az ünnep utánra is friss termékkel kell ellátni a vásárlóikat.- Ezért nehéz jó munkaerőt találni erre a munkára. Büszke vagyok az itteni dolgozóimra, akik a nehézségek ellenére is kitartanak - mondta Vincze István. - Ma olasz, szintes kemencét és a süteményeknek forgóállványos kemencét használunk. A dagasz- tást spirálos gépek könnyítik, de még mindig elen- gedheteüen a kézi munka. A kovászolásnak, a ke- lesztésnek, a tésztapihentetésnek és a sütésnek is megvan a megfelelő időigénye. Ezt sajnos, a türelmetlenebb vevőink nem igazán veszik tudomásul. A péksütemények mellett nyolcféle kenyeret sütünk, magvasat, rozsost és kalciumosat is. Litkei és ipoly- tamóci boltjainkon kívül elég sok helyre szállítunk. A verseny erős, sokan vagyunk a piacon. Ma már nem az van, hogy „eszi-nem eszi, nem kap mást”. A vevőkért meg kell küzdeni, s azért sokat kell dolgoznunk, hogy friss, ropogós legyen a mindenapi kenyér. ■ lások tanszereire fordítunk, de nagy az elszegényedés a romák között, szakképzetlenek és ezáltal sok a munkanélküli. Büszkék vagyunk viszont országszerte ismert hagyományőrző együttesünkre, amely már rengeteg helyen fellépett, s az önkormányzat támogatásával hamarosan Pozsonyba készülnek. Újonc képviselők lévén még mi sem vagyunk teljesen jártasak tevékenységi körünkben, de jól együtt tudunk működni a falu vezetésével, megkapunk minden segítséget tőlük - jellemezte a helyzetet a ckö elnöke, végül egy örvendetes tényre hívta fel a figyelmet.- Mint ismeretes, harmadik éve folyik egy szociális földművelési program a faluban, ahol a kisebbség, a hátrányos helyzetűek igény szerint ingyen kapnak termőföldet az önkormányzattól, és évről évre kötelezően más-más növényfajtát termesztve, elsajátíthatják a „komplex” termelési kultúrát. Idén 18 család próbál ilyen módon jobbítani helyzetén. ■ Arcok a településről Az amatőr madarász Valaki nem attól lesz amatőr madarász, hogy felkérik rá. Balázs Zoltán hobbiból már régóta járta az Ipoly menti nádast, amikor véletlenül találkozott egy hivatásos ornitológussal, aki rábeszélte, legyen a Magyar Madártani Egyesület tagja. Ráállva a kérésre, ily módon Zoltán - aki a természet szereteté- től jutott el a madarak szeretetéig - már huszadik éve figyeli meg és méri fel az árterületen élő, vagy a költöző és vonuló madárpopulációt, a ritka és fokozottan védett szárnyasok sokaságát. Ám bármily' furcsa is, maga a nevezetes Csádaj nem védett terület, de a litkei és ipolytarnóci önkormányzat karöltve keresi a megoldást, mint ahogy egy, az itteni élővilág bemutatását szolgáló tanösvényt is szeretnének létrehozni, hogy közkinccsé váljon mindaz, ami ott található. Egy világfi Nem csak megjelenése, de neve is különleges. Barta Álmos Lajosnak hívják, s aligha van nála különlegesebb figura Litkén, ahol alig-alig tartózkodik, hiába van telke, háza ott és hiába vezeti vissza anyai ágon 200 évre családfáját. A „világcsavargó”, világpolgár kifejezés talán nem is nagyon túlzó jelző rá, hiszen 15 éves kora óta, amikor útlevél nélkül elhagyta Magyarországot - mint a párizsi székhelyű Concorde szállodaipari cég munkatársa - bejárta Nyugat-Európa nagy részét, de megfordult Észak-Amerikában is és Afrika, Ausztrália sem maradt ki a sorból, Izraelbe pedig szinte még gyakrabban jár. „Zsidó feleségem volt, Isten nyugosztalja szegényt” - mondta - „és bár nem jelentkeztem ki a katolikus vallásból, a párizsi zsidó közösség befogadott, nagyon könnyen be tudtam illeszkedni közéjük, ők finanszírozták a tanulmányaimat, nekik köszönhetem az állásomat és még sok mindent” - mesélte a világfi, akinek nem mindennapi sztorijai akár egy könyvet is megtölthetnének. „Világjáró” tehenész A 81 éves Vérségi József fogatosként lépett be 1960-ban a tsz-be, ahol a lóerők feleslegessé válása után állatszeretete miatt tehenészként dolgozott tovább, mint mesélte, számtalan borjú született segítségével.- Az állatok nem ismerték a vasár- és ünnepnapokat, még búcsúkor is kint voltam velük a legelőn, a feleségem úgy hozta utánam hátikosárban az ételt - emlékezik vissza. - 1982-ben mentem nyugdíjba, de a mai napig teszek-veszek a földünkön és kevéske erdőterületünkön, vagy a ház körül. Van egy traktorom, de már nem vezetem. Szeretek utazni, amikor még dolgoztam, mindig arra vágytam, hogy majd bepótolom azt, amire nem volt időm. Jártam már többek között Moszkvában, Krakkóban, Konstantinápolyban, még Ázsiába is átvitettem magam csónakon. A nejem nem jött velem soha, de egyszer se jöttem haza úgy, hogy ne hozzak neki valamit. Test és szellem Az oly' népszerű salgótarjáni Ebihal-úszóviadalokon gyakran indultak litkei gyerekek is, s bár az utóbbi időkben már kevésbé jellemző rájuk a versenyzési kedv, azért most is többen járnak a csoportos úszásoktatásra. Ugyancsak elmaradhatatlanok voltak az iskola korosztályos sakkcsapatai a megye- székhely és környéki sakkversenyeken és a diákolimpiákon. Szabó László, aki maga is remek játékos, nagy türelemmel és fáradhatatlanul tanította a gyerekeket a sakkszakkör keretében, s hordta őket a versenyekre, számos remek eredményt elérve velük. Takarékszövetkezet Takarékszövetkezet 1961 óta működik a faluban, de több tulajdonos- és névváltozás, valamint átalakulás után 1999-től a Háromkő Takarékszövetkezet fiókjaként látja el nem csak Litke, de a környék községeinek igényét is. Többek között kezeli az önkormányzat pénzügyeit, de sokan már a nyug- és egyéb ellátásait is itt intézik, van tehát igény a működésére, egyre növekvő mértékben.