Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-26 / 71. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. MÁRCIUS 26., SZERDA A turisztikai fellendülésé a jövő Iliny A 200 lelkes kis község Nógrádgárdony és Csitár közelében fekszik. Dovicsin Ottó első ciklusát tölti a falu polgármeste­reként. Ilinyi származású, tehát nagyon jól ismeri községe problémáit és megválasztása óta jó néhány eredményt könyvelhet el magának. Nógrád megyének e három fa­luból álló éke nem marad ki a szennyvízberuházásból. A má­sodik fázis az utak helyreállítá­sa és egy buszmegállóöböl lét­rehozása lenne utasperonnal. Tavasszal pedig beindulna a fa- luszépítési program: fa- és vi­rágültetéssel. A polgármester hangsúlyozta, milyen jó lenne, ha a jelenleg közép- és főisko­lás fiatalok később letelepedné­nek Ilinyben. Ingyen telkeket adnának azoknak, akik segíte­nék községük fellendítését. Dovicsin Ottó Balassagyar­maton lakik, de csütörtökön ál­talában fogadónapot tart Ilinyben, s meg is keresik gond­jaikkal a falubeliek. A polgár- mester bízik ötfős testületében, mindent csapatmunkában kí­ván megvalósítani. E funkció mellett az Erro 96. Kft. vállalko­zási igazgatója is, mely nem kis feladatot jelent neki. 1996 ápri­lisában jött létre a 100 százalé­kos magyar érdekeltségű épü­let-, híd-, alagút- és közműépí­téssel foglalkozó, kb. 120-150 embernek munkát adó cég. A mély- és magasépítést országo­san, Hevestől Budapesten és Székesfehérváron át Szabolcsig végzik. Balassagyarmaton talál­ható a telephelyük, műszaki Ősszel kitisztították a falu patakjait, rendbe tették az út­padkákat, az orvosi rendelő mellé járdát építettek ki, korlá­tot helyeztek el, hogy segítsék az idősek odajutását. A kultúr­otthon szociális helyiségét le- csempézték, az előteret rendbe hozták, s kicserélték a polgár- mesteri hivatal faborítású pad­lóját. Új bútorokat vásároltak a községházára, külsőleg és bel­sőleg kifestették. Ugyanez a re­noválás történt meg az öregek otthona esetében is. A polgár- mester szerint a falu költségve­téséből nehezen lehet előte­remteni a tervekhez szükséges pénzt, ezért pályázatokkal kí­vánják megoldani a település gondjait. Dovicsin Ottó meg­győződése az, hogy Iliny legfő­képp a turisztikából tudna megélni, természeti adottságai a mezőgazdaság szempontjá­ból nem igazán kedvezőek. Az idegenforgalmi fellendítéshez elsőként a csatornaépítést kell megvalósítani. Ez Nógrádmar- callal és Csitárral közösen jön­ne létre. Most vannak készülő­ben a vízjogi engedélyes ter­vek, áprilisban kell a céltámo­gatást igényelni. Remélhetőleg vezetésük, irodájuk. Tavaly csaknem négymilliárdos árbe­vételük volt, kétharmad rész Nógrád megyéből. Többek kö­zött Érsekvadkert és térségé­nek, Tereskének és Szátoknak, Magyarnándornak és a környe­ző falvaknak, Ácsa térségének, a Patvarc-Őrhalom-Hugyag vo­nalnak a csatornaépítését ol­dották meg. Dovicsin Ottó lo­vardát is működtet Gyarmat szélén. Tervei közé tartozik Patvarc külterületén egy ven­dégház létrehozása, ahol a lóte­nyésztés is helyet kapna egy patvarci ménes kitenyésztésé­vel. A patvarci hegyoldalakat kifejezetten kedvezőnek találja a lovak mozgása szempontjá­ból. Ráadásul tíz-tizenöt mun­kahelyet és árbevételt jelentene a vállalkozás, mely a turisztikát szintén fellendítené. Tárgyalá­sokat folytatnak a patvarci ön- kormányzattal egy horgászatot, öntözést és idegenforgalmi cé­lokat szolgáló tó létrehozásá­ról, de e tervek véghezvitele természetesen a patvarci ön- kormányzat döntésén múlik. Arról is szót ejtett Iliny polgár- mestere, hogy egy beruházást vinnének Patvarcra, ha az otta­ni faluvezetés ehhez hozzájá­rul. Az EU-hoz való csatlakozás küszöbén mindenesetre felérté­kelődnek az ilyenfajta tervek, ötletek, melyek egyúttal me­gyénk idegenforgalmát is felvi­rágoztatnák. SZABÓ ANDREA Tanulni tudni kell Fókuszban az alapkészségek fejlesztése A konferencia résztvevőinek egy csoportja FOTÓ: GÓCS ÉVA „Magyar vagyok, de európai” NMHhnformáció Az MSZP Nógrád Megyei Szö­vetsége és a Fiatal Baloldal megyei szervezete immáron 12. alkalommal emlékezik meg megyei középiskolás versmondóverseny keretében a költészet napjáról. „Magyar vagyok, de európai” címmel meghirdetett verseny elő­döntőjét március 26-án 14 órakor Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartják a bátonyterenyei, pásztói és salgó­tarjáni diákok számára. A balas­sagyarmati, rétsági és szécsényi középiskolások számára március 27-én 14 órától tartják az elődön­tőt Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtárban. A me­gyei döntőt április 10-én rendezik meg Salgótarjánban, a József At­tila Művelődési Központban, ahol két elődöntő legjobbjai mér­hetik össze tudásukat. Útfoltozás Tar Pásztó felől jövet - a Szere- deken át - Tarnál az időjárás és az autósok annyira tönkretették az utat, hogy az szinte járhatatlan lett. A napokban a közútkezelők vala­melyest „megfoltozták” az utat, bár ez csak egy ideiglenes megol­dás, mely a balesetveszély elhárí- tása miatt volt szükséges. _____■ ( Folytatás az 1. oldalról) Nagy József, a Szegedi Tudo­mányegyetem Pedagógiai Tan­székének tanára tartott előadást Az alapkészségek fejlődése és fej­lesztése címmel. A szakember szerint minde­nekelőtt a felnövekvőket gon­dolkodni és tanulni kell megta­nítani. Az egyéniséggé fejlődés segítése az oktatási rendszer egyik legfontosabb feladata. Ugyanakkor léteznek a társada­lom általános fejlettségének megfelelő általános alakok, amelyek nélkül másokat is szol­gálva nem lehet boldogulni. A tanár kitért arra, hogy a képes­ségfejlesztés csak konkrét ké­pességek estében lehet sikeres módszer. Nagy elsősorban az ér­tő olvasás hiányában látja a leg­nagyobb hiányosságot az általá­nos iskolás tanulók esetében. A szakmai nap további részé­ben Vidákovich Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékének egyetemi docense beszélt a tapasztalati következ­tetés fejlődéséről és fejlesztésé­ről. Fazekasné Fenyvesi Margit, a nagykőrösi Károli Gáspár Re­formátus Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának főiskolai do­cense a beszédhallgatás fejlődé­séről és fejlesztéséről tartott konzultációt. A konferencia zá­ró előadását Józsa Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem Pe­dagógiai Tanszékének egyetemi tanársegéde tartotta az elemi számolási készség fejlődéséről és fejlesztéséről. Roma fiatalok képzése Ismét segített a város önkormányzata Salgótarján A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ salgótarjáni városi ki­rendeltsége a városi cigány ki­sebbségi önkormányzattal kö­zösen dolgozta ki azt a progra­mot, melyben 15 pályakezdő roma fiatal - 18 és 23 év közöt­ti - vesz részt Mindez a városi önkormányzat segítségével va­lósulhatott meg.- A cigány kisebbségi önkor­mányzat 8 éven keresztül azt a célt tűzte ki, hogy bekerül a város vér­keringésébe - mondta tegnapi, a városházán tartott megbeszélésen Hmnek Ferenc. - Kialakítottunk egy környezetvédelmi és egy közmun­kaprogramot. Van egy roma szoci­ális segítő programunk, melyre a megyében a pályázatot többen is beadták, s végül nekünk sikerült megnyerni. Ezt a megyei munka­ügyi központ és a ckö közösen dol­gozta ki, melyben 15 pályakezdő roma vesz részt. Célunk, hogy nö­vekedjen a hátrányos helyzetű ré­tegek, különösen a roma társada­lom munkaerő-piaci integrációjá­nak lehetősége, csökkenjen az ezen körben tapasztalható nagy­arányú munkanélküliség, az alulis­kolázott ság és a hátrányos helyze­tű rétegek társadalmi kirekesztődé­sének veszélye, és növekedjen a családok szociális biztonsága. 20 millió forintot kaptunk a 15 fiatal átképzésére és 1 éves foglalkoztatá­sára, melyet teljes egészében a munkaügyi központ állt. Menet közben derült ki, hogy nem 100%- os a támogatás, mert a gyerekek 680 000 forintos egészségügyi hoz­zájárulása hiányzott. Az sem mel­lékes, hogy a munkaügyi központ­nál 60 napos átutalás, vagyis utófi­nanszírozás volt. Szomorú helyzet­be kerültünk, ugyanis a városi ckö éves támogatása 680 ezer forint. Ennyi és még 2 millió 200 ezer hi­ányzott a programhoz. Salgótarján polgármesteréhez fordultunk, aki megismerve a programunkat, biz­tosított a támogatásáról. így válha­tott teljessé a program. Az egyéves időtartamra a 15 fiatalból az általá­nos iskolát végzettek havi 65 ezer, míg az érettségivel rendelkezők 75 ezer forintot kapnak. FISSZA Együtt a bűnmegelőzésért SZÉCSÉNY A bizalom nélkülözhetetlen eszköze, hogy többet tud­junk a másikról - mondta László Sándor, rendőr alez­redes a tegnapi roma kisebb­ségi fórumon. Hangsúlyozta, hogy a romákat meg kell is­merni és velük együttmű­ködve kell bűnmegelőzési programot létrehozni. A fó­rumot a szécsényi rendőrka­pitányságon a Szécsény és Vonzáskörzete Bűnmegelő­zési és Közbiztonsági Bizott­ság szervezte. A fórum célja: a szécsényi rendőrka­pitányság és a térség kisebbségi önkor­mányzatainak kap­csolatfelvétele volt. László Sándor úgy fogalmazott: - Szük­séges bevonni a bűnmegelőzésbe a roma lakosságot, ezért nélkülözhetet­len megalakítani egy kisebbségvédelmi munkacso­portot. - A programon részt vett Hrabecz Gyula alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési osztá­lyáról, aki hangsúlyozta: mind a rendőrség, mind a romák ré­széről léteznek előítéletek, melyre mindkét fél okot adott. A rendőr alezredes elmondta, folytonos párbeszéd útján meg kell alapozni az együttműködés módját. Mint azt Szomora Szi­lárd, a megyei cigány kisebbsé­gi képviselők és szószólók szö­vetségének elnöke elmondta: a rendőrség és a kisebbségi ön- kormányzatok kapcsolatán túl nélkülözhetetlen a települési önkormányzatok képviselőinek közreműködése, támogatása is. Mindennek jelentőségét mu­tatja, hogy a fórumon a meghí­vott önkormányzatok közül egyedül a szécsényi, valamint az endrefalvai képviseltette ma­gát - fűzte hozzá a szövetség el­nöke. A rendezvényen jelen vol­tak még Rimóc, Szécsény, Karancsság, Nagy- lóc, Ságújfalu, End- refalva, Piliny, Szal- matercs, Varsány és Magyargéc cigány ki­sebbségi önkor­mányzatának veze­tői. Elhangzott, hogy Nógrádmegyer, End- refalva, Varsány és Magyargéc önkor­mányzatai különö­sen jó kapcsolatot tartanak fenn a kisebbség helyi vezetőivel. A fórum keretében Oláh Ró­bertét, a szécsényi önkormány­zat képviselőjét választották a kisebbségvédelmi munkacso­port elnökének. A szécsényi ka­pitányság részéről Szabó Jánosnét jelölték ki az összekö­tő szerepére. SZE Prémium az életbiztosítási piacon Európai igények az uniós csatlakozás küszöbén A biztosítási szemlélet természeté­ből adódóan hosszú távon méri fel a társadalmi és gazdasági fejlődésben rejlő lehetőségeket és kockázatokat. Ennek különös jelentősége van most, az Európai Unió kapujában. A hazai piacvezető Allianz Hungária Biztosító nemzetközi kapcsolat- rendszere lehetővé teszi, hogy közel két és fél millió ügyfele részére hasznosítsa a korábban csatlako­zott országok tapasztalatait, segít­sen az új lehetőségek kiaknázásá­ban, s az új kockázatok felismerésé­ben, az ellenük való eredményes vé­dekezésben. A csaüakozásuk idején a mai Magyar- országhoz hasonló gazdasági teljesítmé­nyű országok, mint például Portugália és Spanyolország történetéből jól látszik, hogy a belépést követően az életszínvo­nalnak a korábbinál gyorsabb ütemű nö­vekedésével párhuzamosan nőtt a bizto­sítás jelentősége. Nem véletlenül. A sza­porodó értékek pótlása, a hosszabb és gazdagabb életpályák finanszírozása mindenütt előhívta az alapos és átfogó öngondoskodás igényét. A biztosítások nyújtotta fedezetek a korábban csatiako­zott országok mindegyikénél már az első évtizedben megtöbbszöröződtek, és ugyanez várható hazánkban is. (Spa­nyolországban 1985 és 1994 között mind a díjak, mind a kifizetések több mint öt­szörös összegre nőttek, miközben a szer­ződések és a károk darabszáma „csak” megduplázódott. Látható, hogy a 85-ös induló állapothoz képest egy-egy biztosí­tott ügyfél több műit két és félszeres fede­zetre számíthatott az évtized végén. 1995 óta ez a fedezet újra megduplázódott!) Változott a biztosítóval való kapcsolat is. A nemzetközi tapasztalatok és a nö­vekvő hazai igények bázisán piacvezető társaságunk már évekkel ezelőtt meg­kezdte a felkészülést, hogy a közvetlen személyes kapcsolatok mellett minden­ki igényei szerint használhasson telefo­nos és internetes csatornákat, legyen szó az informálódástól a kárrendezés indítá­sán át az új szerződés kötéséig a teljes paletta bármely eleméről. A személyes kapcsolatok kiszolgálására is felsorako­zott a modern technika, például a digita­lizált gépjármű-kárrendezés jelentősen gyorsította az ügyintézést. A fejlődés üz­letkötőink oktatásában sem állt meg, s érdekeltségi rendszerük is egyre inkább a pontos tájékoztatásra, a kár esetén is megnyilvánuló rendelkezésre állásra, azaz az elégedett ügyfelekkel ápolt hosz- szú távú kapcsolatokra ösztönzi őket. Új termékeink is tükrözik, hogy már európai életpályákban és mind összetet­tebb igényekben gondolkodunk. Ma már a korábban csak a harmadik félnek okozott kárt megtérítő kötelező gépjár­mű-felelősségbiztosítás is jó belépő az olyan kiegészítők számára, mint például a hozzá köthető Euro-véd. Ez a jogvédel­mi biztosítás az idegen nyelvi és jogi kö­zegben bajba kerülő autós kiszolgálta­tottságának vet véget. Ezen túl ma már a felelősségbiztosítási szerződéseinken egyszerűen beikszelhető az a szolgálta­tás is, amely magát a vezetőt és családját védi élet- és balesetbiztosítással. Az önálló életbiztosítások esetében az európai életpályák új kihívásait kellett felmérnünk. Legújabb, Prémium élet- biztosításunk már válaszol arra, hogy az európai életmód több autót, több uta­zást és nem csökkenő baleseti kockáza­tot jelent. A Prémium révén a szerződő a családja, a kedvezményezett számára még végzetes következménnyel járó bal­eset, halál vagy rokkantság esetén is el­éri a kitűzött megtakarítási célt. De nem csak a veszélyeidre!, a lehetőségekkel is számoltunk. Az Európai Unió tagjaként várhatóan mi is jobban és hosszabb ide­ig élünk majd. A hosszabb életelvárások­nak megfelelően a biztosítási összeg já­radékra is váltható. A befektetés nagysá­gával és időtartamával együtt növekvő megtérülési hatékonyságával pedig - a több mint arányosan hoz még többet! - a Prémium érdekeltté teszi ügyfeleinket az európai életszínvonalhoz szükséges megtakarításokban. Az üyen öngondos­kodást az állam is támogatja. Az adóked­vezmény lehetősége nyitva áll, s általa az egyébként is vonzó Prémiumot átla­got magasan meghaladó hozamú befek­tetésként is érdemes számításba venni. Az Allianz Hungária Biztosító mint hazánk nagy nemzetközi hátterű piacve­zető társasága, élet- és vagyonbiztosítá­saiban, személyes és on-line szolgáltatá­saiban egyaránt felkészült és biztos hát­teret nyújtó partnerként áll ügyfelei ren­delkezésére a következő, európai fejlő­dési szakaszban is. PR

Next

/
Oldalképek
Tartalom