Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
MEGYEI www.nogradmegyeihirlap.hu 2003. MÁRCIUS 21, PÉNTEK, XIV. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 68 FORINT ELŐFIZETVE: 57 FORINT Időjárás +2, *+*4 ■ Csupán időnként növekszik meg a felhőzet, általában sok napsütésre lehet számítani. Csapadék sehol sem valószínű. Ügyelet Ügyeletes újságíró: Szeles Enikő Tel.: (32) 416-455 Fórum PÁSZTÓ A parlamenti pártok országos körútja Magyarország eredményes európai uniós csatlakozásáért rendezvénysorozat keretében Pásztón március 21-én 18 órakor a Teleki László Városi Művelődési Központ nagytermében A magyar mezőgazdaság esélyei az Európai Unióban címmel rendeznek fórumot. A rendezvény házigazdája Juhász Gábor országgyűlési képviselő. Résztvevők: dr. Magda Sándor (MSZP), a mezőgazdasági bizottság elnöke, dr. Surján László (Fidesz-MPP), a külügyi, valamint az egészség- ügyi bizottság tagja, Sisák Imre (MDF), területfejlesztési, valamint az egészségügyi bizottság tagja, Gusztos Péter (SZDSZ a környezetvédelmi, továbbá az oktatási és tudományos bizott- ság tagja. _________________■ T eleház CSERHÁTHALÁP A település önkormányzata az informatikai és hírközlési minisztérium „Esély a jövőnek, esély a felzárkóztatásra” elnevezésű pályázatán egymillió-ötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyből teleházat szeretnének létrehozni. A művelődési ház most újra megnyíló könyvtárában öt számítógép biztosítaná az állampolgároknak az Internet-elérhetőséget. Emellett a nemrég megrendezett jótékonysági bál bevételéből tervezik a helyi óvo- da kerítésének felújítását. ■ Álrendőr Zagyvaróna Rendőrnek adta ki magát egy ismeretlen férfi március 18-án Zagyvarónán és igazoltatásra szólított fel egy helyi lakost, aki az üzletből ment hazafelé. A férfinél nem volt igazolvány, ezért a „rendőr” húszezer forintra „büntette” meg, amely összeget a sértett át is adott. Később gondolt arra, hogy a pénz átvételéről semmiféle igazolást nem kapott, ezért jelentette az esetet a rendőrségen. A salgótarjáni rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett csalás vétségének alapos gyanúja miatt keresi az álrendőrt. ■ 771215"901000! 03067 „Szeretném elmuzsikálni... ” 2 Március elején a Gösser » panzióban nagy sikerű nótaesttel egybekötött emlékidézés folyt. Ez többek között a Baranyi Gábor vezette, Balassagyarmaton oly népszerű népi zenekarnak is köszönhető. Visszaélnének a vendégjoggal 12. A hét végén idegenben lépnek pályára megyénk NB-s kosárlabdacsapatai. Az NB I/B rájátszásában a négy közé kerülésért küzdő GloboNet- Fekete Sasok egyik legfőbb riválisuknál vizitálnak. HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET Piaci zálc Telefon: 32/423-378. igház Együtt tovább jövet menet. VAJON MIRE ÉBRED A VILÁG, HA A HOMOKVIHAR ELÜL? Megkezdődött csütörtök hajnalban az amerikai haderő Irak elleni akciója, az Iraki Szabadság hadművelet. (Részletes beszámolónk a 9. oldalon.)_______________________________________________________epa Balázs-galéria Budapest Balázs János festőművész, költő nevét veszi fel mától a Magyarországi Roma Parlament galériája. A budapesti, Tavaszmező utcai parlamentben 18 órakor kezdődő „A tiszta szív festője” című monografikus kiállítás megnyitóján Zsigó Jenő, a Magyarországi Roma Parlament elnöke, illetve dr. Bánszky Pál művészettörténész ajánlja a tárlatot az érdeklődők figyelmébe, amelyik április 18-ig tekinthető meg. A Duna TV ma 19.30 órától a festőművész életét bemutató do- kumentumfilmet sugározza. ■ Tüzek NMH-információ Tegnap Nógrád megye minden tűzoltóegységét mozgósította bozót- és egyéb füzekhez. Este hét óráig összesen 14 ilyen riasztás volt. ■ Hivatalból lobbyzó ügynökség Az 1TDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Társaság 2003. január 2-án kinevezett új vezérigazgatója, dr. Lednitzky Péter március 20-án Salgótarjánba látogatott. Itt találkozott Dóra Ottóval, a megyei közgyűlés elnökével, Puszta Béla polgármesterrel, valamint néhány jelentős gazdasági szervezet és érdekképviselet vezetőjével. Salgótarján Dr. Lednitzky Péter látogatásának központi témája a befektetés és a megyei együttműködés volt. Sajnos, Magyarország versenyképessége kicsit megromlott. Ennek okait elemezték, illetve azt, hogy ez helyben hogyan érezteti a hatását. Fölvetődött az autópálya kérdése, melynek hiánya megnehezíti, hogy Salgótarjánba nagybefektető - több ezer főt foglalkoztató vállalkozás - érkezzen. Egyetértettek abban, hogy a város számára a kisbefektetők is nagyon fontosak.- Az aprópénzért is le kell hajolni - ahogy a vezérigazgató mondta. Salgótarjánban tárt karokkal várják a 30-50 főt foglalkoztató kisebb külföldi vállalkozásokat is. A szakképzés Magyarországon az egyik legnagyobb probléma. A nagybefektetők sérelmezik, hogy kevés a jó szakmunkás. Szó volt a területfejlesztési tanács által nyújtott támogatásokról. Általában a helyi alapok mindig jobban elérhetők a befektetők számára. A vezérigazgató megtekintette az ipari parkot, melyről pozitív véleményt alkotott. Ismertették, hogy a jövőben hogyan szeretnék az ipari területek bővítését megoldani. Erre Salgótarjánban szűkös a kínálat. Dr. Lednitzky Péter kerekasztal-beszélgetés keretében találkozott a gazdasági szervezetek és érdekképviseletek vezetőivel, akiknek ismertette az ITDH új orientációját. A vezérigazgató ekképp jellemezte az ITDH-t: - Legyen egy támogatott kooperáló és koordináló háttérintézménye a kormánynak, egyfajta hitként, a hívő szerepét töltse be a befektetők, a vállalkozások, a kormány és az önkormányzatok között akár hivatalos lobby-ügynökségnek tekintve azt a befektetők részéről. ______________________________________(FISSZA) A kerekasztal-beszélgetés résztvevői UTAZAS. Budapesten tegnap megnyitotta kapuit az Utazás 2003. kiállítás. Nógrádot tizenkét település képviseli a vásáron. Az első napon az idegenforgalmi szakma képviselői adtak találkát egymásnak. Felvételünkön Borenszki Ervin (balra), a megyei közgyűlés alelnöke ad ismertetőt a megyéről._____________________ fotó. rigó tibor Tovább gyarapodik a város Pásztó A város képviselő-testülete tegnap elfogadta az ingyenes bérlemény biztosítására benyújtott határozatot, amely a Phare-pályázathoz szükséges a pásztói kistérségi cigányszervezet számára. Öt évre egy, a pályázati célnak megfelelő helyiséget biztosít a Phare-pályázaton fő pályázóként részt vevő cigány- szervezetnek. A képviselők módosították a 2001-ben a pásztói kistérség által elkészített hároméves szociális, fejlesztési programját. Időközben négy alprogram esetében merült fel módosítási igény. A módosítások sem a stratégiai tervet, sem az operatív programot nem változtatják meg. A felmerülő költség- igényeket más projektek megvalósítására fordítandó pénzek átcsoportosításával fedezik. A testület elfogadta a városközponti lakásépítés folytatásáról szóló előterjesztését, melyben Pásztó Város Önkormányzata a tulajdonában lévő ingatlanból 16 db társasházi lakás megépítéséhez szükséges területet értékesít. A testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a potenciális beruházóval az adásvételi szerződést kösse meg. A képviselő-testület megtárgyalta még a városi önkormányzat tulajdonában lévő strandfürdő fejlesztését, mely a testület döntése alapján benyújtott Phare-pályázat eredménye, továbbá a megítélt pénzeszköz igénybevételének és felhasználásának feltételeit. A testület döntött, hogy a megnyert 125 millió forint Phare-támo- gatáshoz, a beruházás megvalósításához a szükséges teljes körű információt beszerezze.