Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-12 / 60. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S P O R T TÜKÖR 2003. MÁRCIUS 12., SZERDA Ellentétes félidők, elégedett csapatok Labdarúgás - Anettka kezd hét végén, a Diósgyőr elleni rangadón Megyénk egyetlen profiligás labdarúgócsapata, a Balas- sagyarmat-Goldex-Anettka vasárnap megkezdte tavaszi szereplését a másodosztályában. Baranyiék annak a fővárosi közlekedési gárdának az otthonában léptek pályára - s értek el igen értékes döntetlent - amelyet az őszi szezonkezdet alkalmával a Nagyligetben magabiztos játékkal fektettek két vállra. Az őszi diósgyőri fellépés után van miért visszavágniuk a fehér mezes gyarmatiaknak Azóta történt egy, s más a közlekedésieknél. A csapathoz visz- szatért a korábbi sikeredző, az együttest a bajnoki címig vezető Dajka László, s a játékosállományt is megerősítették néhány poszton: az érkezők közt van Hegedűs a Vasasból, Filó a Diósgyőrből, illetve Mészáros a Dunaferrtől. A BKV Előre a bajnoki főpróbán - a Siófokot kiverve - ismét a legjobb négy csapat közé verekedte magát a Magyar Kupában, s az elődöntőben a Ferencvárost fogadhatják. Ezzel szemben a Balassagyarmat mindössze egy új játékost igazolt Szabados Attila személyében, s bár itthon még edzésen sem tudtak pályára lépni, a felkészülési meccseken rendre jó teljesítményt nyújtottak Gergely Károly edző tanítványai. Ilyen előzmények után találkozott a két csapat vasárnap a fővárosban. Az már az első percekben kiderült: a hazaiak nem rontanak neki a vendégeknek. Mindkét gárda a négy-négy-kettes formációt alkalmazta és ezt a felállást a Balassagyarmat töltötte meg - a kezded néhány perc tapogatózása után - nagyobb tartalommal: ahogy teltek a percek, úgy támadta egyre veszélyesebben a hazai kaput az Ipoly-pard alakulat. Az első óriási gólszerzési lehetőség Haurán József előd adódott, de a balassagyarmatiak gólzsákját a befejezés pillanatában a legjobb ütemben szerelte Szekeres: A következő lehetőségét már értékesíthette volna a vendégcsatár, ha a kaputól öt méterre két védő egyszerre el nem üti... Tizenhárom perc után megszerezhette volna a fórt a Balassagyarmat, ám ekkor az eddig mindig biztos ítéletvégrehajtónak bizonyuló Csatlós Csaba elhibázta a büntetőt. Meg is zavarta kissé a középpályást ez a hiba, szerencsére azonban a többieket nem és továbbra is a vendégek támadásai jelentedék a nagyobb veszélyt a kapura. Érkezed is a vezető gól Baranyi Miklós jóvoltából, a Nógrád megyéből a fővárosba felutazó közel kétszáz szurkoló nem kis örömére. Az előny gyors növelését a felső kapufa akadályozta meg, pedig Havrán József megmozdulása gólt érdemelt volna: a félpályáról megindulva vede észre a hazai kapus kalandozását, s majdnem negyven méterről tüzelt - a felső lécre. A játék képe alapján több góllal is vezethetett volna a BSE, ehelyed azonban csak egy góllal térhettek pihenőre. Fordulás után Dajka László átszervezte csapatát és háromcsatáros játékra tért át, valamint a védők vonalából egy hátvédet feltolva a középpályára megerősítede a BKV támadójátékát. Rendkívül aktívakká is váltak ezáltal, sorozatban vezedék veszélyes támadásaikat. A változtatást a vendégek csak a hazai egyenlítő gólt követően tudták „lereagálni”, de ekkor sem annyira, hogy az első félidőben tapasztalt jó. teljesítményüket a támadásaiknál viszontláthassuk. „Nyomtak” a közlekedésiek, négyszer is Vámos János kapujába került a játékszer, de Szarka játékvezető és segítője, Boda korrekt döntéseinek köszönhetően egyszer sem szüleied érvényes találat, így az Anettka mezét is ezen a mérkőzésen felavató Balassagyarmat értékes döntetlennel kezdte a tavaszt.- A kupabravúr után arra szá- mítodam, hogy ellenfelünk ener- váltan, fáradtan fog játszani és ha egy kicsit pontosabb és gólratö- rőbb az első félidei játékunk, akkor nagyobb előnnyel térhettünk volna pihenőre. Számomra érthe- teüen a második felvonásban mutatott játék, mivel ugyanazok kezdték el, aldk az első félidőt abbahagyták. Nem elégedetlen vagyok, hanem a szakma stábnak le kell vonni ezután a mérkőzés után a konzekvenciát és el kell gondolkodni, hogy öt gólt kaptunk egy félidőben, igaz, a korrekt játékvezetésnek köszönhetően ebből négyet visszafújtak. A második játékrészben tompán, ólomlábakon mozgó játékosokat láttam - értékelte a találkozót Nagy László ügyvezető. A hét végi rangadóval kapcsolatban azonban már optimistább volt:- Arra kérem a tisztelt szurkolókat, hogy erre a mérkőzésre időben induljanak el, mivel nagyobb ellenőrzés lesz a megszokottnál. Az autók parkolását a fémipari parkolónál a rendőrséggel történő * egyeztetés alapján megtiltjuk, ez a terület csak a vendégszurkolók részére lesz fenntartva. A hazai szurkolók részére a salakos pályán tudunk parkolási lehetőséget biztosítani, amelyet a futófolyosót megkerülve közelíthetnek meg, de javaslom a kemping, vagy a teniszpályák parkolóit, illetve a gázcseretelep környékén, a szabályokat figyelembe véve történő parkolást ajánljuk. Terveink szerint az állóhelyi részt teljes egészében a vendégszurkolók számára tartjuk fenn, ha azonban a vártnál kevesebben érkeznek, akkor a már megszokod módon választjuk el a két tábort. A kezdőrúgást ígéretéhez híven Anettka végzi el, reméljük, a hét végéig nem jön közbe semmi más programja. Fontos információ, hogy a tavaly kibocsátód bérletek érvénytelenek, azokon nyomdai hiba következtében tévesen szerepelt a 2003-as év megjelölése, mivel az csak az őszi szezonra volt érvényes. Felhívom a szurkolók figyelmét, hogy tavasszal nyugdíjas, vagy tanulói igazolvány hiányában csak felnődjeggyel léphetnek be a pályára. Emellett kérem szimpatizánsainkat, hogy minél nagyobb számban, de sportszerű buzdítással segítsék a hét végi siker elérésében csapatunkat! - zárta szavait Nagy László. így látták ők Havrán József, aki ősszel bebiztosította találatával a BSE győzelmét, s most is gólokat lőhetett volna:- Az első játékrészben voltak inkább gólszerzési lehetőségeink. A második félidőben egy jogos tizenegyestől megfosztodák csapatunkat, ezen esetet kivéve nem volt igazi gólszerzési lehetőségünk, így az eredmény szerintem igazságos. Csatlós Csaba, aki az őszi fellépésen élményszámba menő góllal szerezte meg hazai pályán a vezetést, s most is megvolt erre a lehetősége:- Váltottam a tizenegyesrúgásánál. Az eddigi öt büntetőt ugyanis mindig azonos sarokba rúgva betaláltam, ám most úgy gondoltam, váltanom kell, hátha kielemezték az eddigi rúgásaimat. Eddig mindig jobbra rúgtam, most a bal oldalra próbáltam, de bár ne tedem volna! Nem magyarázkodásként, de hozzáteszem: rosszul is helyeztem a labdát, nem ment eléggé sarokra a lövés, ez adod lehetőséget a hazai kapusnak a hárításra. Remélem, szombaton javítunk és hazai környezetben győzelemmel nyitjuk a tavaszt. Baranyi Miklós, a mérkőzés egyetlen vendégtalálatának a szerzője:- Elrontoduk, elhibáztuk a szezonkezdést, hiszen nagy lehetőségünk adódod a győztes tavaszi szezonkezdetre, de számomra teljesen érthetetlen módon a második félidőben visszaestünk. így a második 45 percben mutatod teljesítményünk alapján örülnünk kell a megszerzed egy pontnak. Mohácsi László, aki a hajrában csereként lépett pályára:- Az első félidőben nagyszerű teljesítményt nyújtod a csapat, a játék szinte minden elemében ellenfelünk fölé nődünk. A folytatásban visszaestünk, a fáradtság jelei mutatkoztak rajtunk, miközben ellenfelünk előd adódtak a nagyobb lehetőségek. Szerencsére védelmünk jól teljesíted és a hazaiak csak leshelyzetek után tudták bevenni kapunkat, amelyet egy ilyen jó játékvezetői hármas nem „eved meg”. Azt nem szabad feledni, hogy mi szinte először játszódunk az idén ilyen pályán, hiszen többnyire parkeden és müfüvön készültünk, visszaesésünkben ez is szerepet játszhatod. A nyilatkozó játékosok a hét végi várható esélyekkel kapcsolatban azt szinte egybehangzóan állították: hazai pályán a megszokod szurkolói támogatással visszavágnak a Diósgyőr csapatának az őszi fiaskóért. Szeretnék az ősszel megszokod kitűnő hangulatot varázsolni a hazai szezonkezdés alkalmával a nagyligeti farkasbarlangba. Lakáshitelek az Erste Banktól Használt lakásra már 3,7%’-os, új lakásra 2,5%-ös kamattól. Erste Lakáshitel-vonal; 06 40 555 444 j_ ktyvtiisit c ÍIIKBCSiS 1* r Földi Nikoletta Mátraszele Tőkés Viktória Salgótarján Végh Veronika Szécsény Hajás Zsaklin Salgótarján Lipták Violetta Karancslapujtő Family Manöken és Modell Stúdió által felajánlott tanfolyamot nyertek. További információ: Tel.: 06-20/360-8256; 32/416-455/212. Kicsi a megye, de erős Erőemelés - A legeredményesebb sportág 2002-ben A nógrádi erőemelők rendre szép eredményeket érnek el a magyar bajnokságokon: 2002-ben a sportágak közül az erőemelők hozták a legtöbb bajnoki pontot és helyezést a megye számára, számszerűsítve hét első, kilenc második és ugyancsak hét harmadikat. Köszönhető mindez talán annak, hogy Rétság kivételével minden városunkban működik már erőemelő-egyesület. Országosan egyre népszerűbb sportággá válik az erőemelés. Nógrád megyében néhány évvel ezelőtt még sokan nem is tudták, hogy mit jelent az: erőemelés, vagy fekvenyo- más. A '90-es évek elején Szandán voltak az első kezdeményezések, majd 1994-ben Balassagyarmaton megalakult Honti Attila vezetésével a Vitalitás SE erőemelő-szakosztálya. Ezt követően is évek kellettek ahhoz, hogy a megyében mindenhol megismerjék. A gyarmatiak sorra jártak bemutatókat tartani, népszerűsíteni, megszerettetni a sportágat. Az idő múlásával már az eredmények is tükrözték az erőfeszítéseket. Nem kellett sokat várni újabb egyesületek megalakulására, hamarosan Szécsényben is sok fiatal szerelmese lett a vastárcsák emelgetésének. A Velenczei Norbert által irányított csapat tagjai főleg az ifjúsági versenyeken remekelnek, így volt ez a tavalyi esztendőben is. A szécsényi fiatalok az ifjúsági és junior magyar bajnokságon négy első helyezést értek el és az ifjúsági csapatversenyt megnyerték. A tavaly Balassagyarmaton megrendezett fekvenyo- mó-diákolimpia országos döntőjében a VI. korcsoport csapat- versenyében szintén a legjobbaknak bizonyultak. Külön említést érdemel Kalányos Norbert, aki ifjúsági korcsoportban országos csúcstartó. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott tavaly is az „úttörő” balassagyarmati Vitalitás SE. Az Ipoly-partiak évek óta az ország legeredményesebb tíz egyesülete között vannak. 2001 után 2002-ben is egy erőemelőjük szerezte meg Nógrád megye legeredményesebb ifjúsági sportolója megtisztelő címét, Deák Zsanett személyében, s már harmadik alkalommal lehetett egy erőember a megye legjobbja. A salgótarjáni Quasimodó TSE sem maradt érem nélkül az elmúlt esztendőben, hiszen az idősebb generációt képviselő Radics Bertalan a masters erőemelő magyar bajnokságon súlycsoportjában a legjobbnak bizonyult. A Pásztó Szabadidő SE, illetve a bátonyterenyei Power SE versenyzői a fekvenyomó megyei bajnokságon értek el előkelő helyezéseket. A sportág megyei népszerűségét, illetve a versenyzők létszámának növekedését arra lehetne visszavezetni, hogy eredményesnek bizonyult a megyei bajnokságok fő célkitűzése, a sportág népszerűsítése, a tehetségek felkutatása: tavaly harmadszor rendezték meg a megyei fekvenyomó bajnokságot, amelyen közel százan - köztük szép számmal hölgyek is - képviseltették magukat. A Nógrád Megyei Erőemelő Szövetség a további eredményesség megtartásáért idén már az erőemelők megyei bajnokságát is meg kívánja rendezni, ahol a versenyzőknek fekvenyomás mellett guggolásból és felhúzásból is bizonyítani kell az erőállapotuk szintjét. A verseny előreláthatólag májusban lesz, méghozzá a sportversenyeiről híres Kétbodonyban. Előtte azonban még e hónapban - az országos döntő előtt - a fekve- nyomó-diákolimpia megyei elődöntőjének ad otthont Balassagyarmat. Hírlap Kovács Barbara Szécsényfelfalu vrww.nogradmegyeihlrlap.hu