Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-12 / 36. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. FEBRUÁR 12., SZERDA SPORT TŰKOR Nógrád Volán-válasz Lapunk tegnapi számában írtunk a Balassagyarmat SE labdarúgócsapata, illetve a korábbi névadó szponzor Nógrád Volán Rt. közti szerződés megszűnéséről. Horváth József, a közlekedési cég vezérigazgatója az alábbi közlemény megjelentetésére kérte fel szerkesztőségünket. Sajnálom, hogy a Nógrád Megyei Hírlap a „BSE: kitolatott a Nógrád Volán” című cikkéből nem derülhetett ki, hogy a Nógrád Volán Rt. miért mondta fel a BSE-t működtető kft.-vei kötött szerződést. A Nógrád Volán Rt. Balassagyarmat Város Önkormányzatával való jó együttműködés jegyében támogatta - és a jövőben is támogatni kívánta - a város labdarúgócsapatát. A támogatás fejében a Balassagyarmat Futball Sportszolgáltató Kft. a Nógrád Volán Rt.-vei kötött szerződésben a következőket vállalta: „Kötelezettséget vállal arra, hogy labdarúgócsapata a BSE-Nógrád Volán nevet használja. ” Nagy László úr, a kft. ügyvezetője a Nógrád Volán Rt. tájékoztatása, annak véleménye kikérése nélkül kötött megállapodást a labdarúgócsapat nevének megváltoztatásáról, ezzel a megkötött megállapodást egyértelműen megszegte. (A Nógrád Megyei Hírlap szóhasználatával „kitolatott” a megállapodás alól.) Társaságunk a név megváltoztatásáról a sajtóból értesült. A Nógrád Volán Rt. a szerződést - 2003. február 6-i hatállyal - a megállapodás megszegése miatt mondta fel. A felmondólevélben ugyanakkor szerepelt egy - elsősorban a jövőre vonatkozó - kitétel, amely a Nógrád Megyei Hírlap cikkében tévesen, a felmondás okaként került megjelölésre. Nem csak a tényleges helyzet tisztázása, hanem más sportegyesület tájékoztatása érdekében, a felmondólevél e bekezdését itt szó szerint idézem: „Tájékoztatom Önt arról, hogy a Nógrád Volán Rt. - mint állami többségű tulajdonú, közszolgáltatást végző társaság - magánvállalkozást, illetve magánszemélyt nevében reklámozó sportegyesületet nem támogatott, és a jövőben sem áll módjában ilyen célra támogatást nyújtani. ” Végezetül kívánom, hogy a Balassagyarmati SE hosszú távú támogatókra találva, továbbra is sikeresen helytálljon az NB l/B-s bajnokságban. _________________________HORVÁTH JŐZW v ezérigazgató Nógrád Volán Rt. Ismét egyenlített az ellenfél Labdarúgás, előkészületi mérkőzés Az NB l/B-ben az őszi idényben szerepeit balassagyarmati labdarúgócsapat Balassagyarmat - REAC 1-1 (1-0) Budapest, Megyeri út, 100 néző, vezette: Vágner, Németh. Balassagyarmat SE-Goldex- Anettka: Szabó - Palaticzky (Szabados), Lenkey, Gáspár, Dudás - Ivitz, Szilágyi, Csatlós, Forgó - Baranyi, Havrán. Vezető edző: Gergely Károly. REAC: Bíró - Virágh, Gabala, Gál, Hajba - Kőhalmi, Burzi, Véber, Polonkai - Verle (Lendvai), Lukács- Edző: Mészöly Géza. GL: Havrán (10.), ill. Lendvai (70.). Kiállítva: Gáspár (85.). Küzdelmes mérkőzésen a döntetlen megfelel a játék képének. A Balassagyarmat ma 14 órától a Kistarcsa ellen játszik előkészületi mérkőzést a fővárosban, új helyszínen, a Rojik-pályán, a Pesti úton. ________ SZ. G. i i§s Mgsssd VííNiiílii iiüpjfíii Várjuk üzeneted, amit szerelmed uiszontoluashat a Bálint-napi SmS-falon!__ 0 6-20/433-33-23 * Koós Diána a dobogó tetején Sítájfutás - Fényesen csillogó érmek Galyatetőről Koós Diána újabb bajnoki címmel büszkélkedhet A balassagyarmati Kovács család (balról Jakubecz Andrea, Kovács Gábor és Kovács Boldizsár) igen eredményesen szerepelt a galyatetői sítájfutó-bajnokságon A galyatetői sícentrum és környéke adott otthont az elmúlt hét végén a sítájfutók váltó és hosszú távú országos bajnoki küzdelmének. A kiváló hóviszony és a kedvező időjárás mintegy ötven csapat száz versenyzőjét állította a rajthoz. Váltóban a 3200 méteres, hat ellenőrzőponttal tarkított pályán az előzetes papírforma érvényesült. Az OSC mindkét felnőtt gárdája nagy fölénnyel szerzett bajnoki címet vetélytársai előtt. Az egyéni küzdelmekben már Nógrád megyei - balassagyarmati és salgótarjáni - versenyzők is szerencsét próbáltak. Ez főként a gyengébb nem képviselői révén hozott sikereket. Közülük a hosszú távon indult tájfutó válogatott kerettag, a 15 éves Koós Diána országos bajnoki címet szerzett. A szenior nőknél Jakubecz Andrea a sprint távon remekelt: a balassagyarmatiak sítájfutója némi meglepetésre „felfutott” a dobogó második fokára. Nem sokkal ezt követően gyermeke, Kovács Boldizsár lemásolta anyja eredményét, azaz ő is begyűjtött a családi ereklyék közé egy ezüstérmet. Ráadásul az édesapának, Kovács Gábornak sincs szégyenkeznivalója, aki kemény sprintelést követően kategóriájában az ötödik helyen végzett. Váltó, felnőtt férfiak: 1. OSC (Marosffy Dániel, Dosek Ágoston) 1:06:54 óra, 2. Tipográfia TE (Déry, Gönczi) 1:17:14, 3. Törekvés SE (Máramarosi, Kiácz) 1:20:34. Nők: 1. OSC (Marosffy Orsolya, Füzy Anna) 1:46:25 óra, 2. OSC II. (Karagics J., Füzy J.) 2:03:35, 3. Kőbányai TK (Sváb E„ Scultéty O.) 2:08:21. Egyéni hosszú táv (17 600 m, 21 ellenőrző pont), felnőtt férfiak: 1. Dosek Ágoston (OSC) 1:21:32 óra, 2. Kiácz Bence (TSE) 1:38:12, 3. Marosffy Dániel (OSC) 1:38:29. Nők: 1. Simon Ágnes (Szegedi VSE) 1:19:36 óra, 2. Marosffy Orsolya (OSC) 1:31:56, 3. Urbán Katalin (Tipo TE) 1:37:52. N16 Elit (6500 m, 9 ep.): 1. Koós Diána (Salgótarjáni Dornyay SE) 1:26:46 óra. Egyéni sprint táv (2500 m, 9 ep.), N35 Szenior: 1. Váradi Szilvia (Diósgyőri TC) 21:42 perc, 2. Jakubecz Andrea (Balassagyarmati Medosz SE) 25:08, 3. Jenövári Gabriella (Hegyisport-Szentendre) 26:46. F35 Szenior: 1. Kinde Kálmán (Kőbányai TK) 17:55 perc,... 5. Kovács Gábor (Balassagyarmati Medosz SE) 24:02. F14:1. Gond Gergely (MOM) 18:53 perc, 2. Kovács Boldizsár (Balassagyarmati Medosz SE) 27:47, 3. Kinde Mátyás (Kőbányai TK) 29:03. ZENTAI JÓZSEF A Salgótarjáni Dornyay SE 18 éves tájfutója, Babják Nóra az ifjúsági lányok országos rangsorának (104 rangsorolt versenyző) 22. helyén végzett a 2002-es esztendőben. Az általa egész évben elért eredményekkel 10,17 pont minősítési értékszámot ért el, amely az ifjúságiak legmagasabb, aranyjelvényes minősítési szintkövetelményének teljesítését jelenti. Észrevételeit, kérdéseit, tudósításait már e-mailen is eljuttathatja hozzánk: nmedia.sport@axels.hu ma m &*f wjj A NYmMiNYTŐ Kedves Előfizetőnk! Rendelkezik Ön érvényes előfizetéssel február hónapra? Szeretne most nagyon egyszerűen nyerni? Nem kell mást tennie, mint beikszelni a nyereményszelvényen található, Ön által választott ajándék melletti négyzetet és a szelvényt eljuttatni szerkesztőségünkbe (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.). ! Kéijük, hogy csak egy nyereménytárgy mellé tegyen x-et! A szelvényt visszaküldők között minden ajándékból M darabot sorsolunk ki február 20-án. kávéfőző hajszárító Név: Hírlap Tűz a Andrea Karancskeszi www.noaradmegyeiMrlap.hu Cím: ..... Telefon: