Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-11 / 35. szám

2003. FEBRUÁR 11., KEDD SPORT TŰK Ö R Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Elismerték a munkáját Szüleitől örökölte a sportszeretetet Szabó Zsolt, a Magyar Testne­velő Tanárok Országos Egye­sülete oklevelét vehette át a testnevelésben és diáksport­ban hosszú éveken keresztül végzett kiemelkedő munkájá­ért. Ezzel együtt a pásztói képviselőtestület nevében Sisák Imre polgármester is el­ismerésben részesítette.- Jobbágyiban születtem, szüleimtől örököltem a sport­szeretet - kezdte Szabó Zsolt. - Édesapám testnevelő tanár volt, számos sportágban sikeres ne­velő-edzőként működött. Édes­anyám sokáig atletizált, jó ered­ményeket ért el (Szűcs Mária 1953-ban az országos szpariaki- ádon távolugrásban első, míg 100 méter síkfutásban a máso­dik lett - szerkő. Bátyám, Szabó Attila a salgótarjáni kézilabda­sport meghatározó egyénisége. Hatvanban érettségiztem, majd Egerben a tanárképző főiskolán szereztem földrajz-testnevelés szakon diplomát. Első és eddig egyetlen munkahelyem a pász­tói Dózsa György Általános Is­kola. Testnevelő tanárként dol­gozom, 2001-től igazgatóhelyet­tes vagyok.- Legkedvesebb sportága a ké­zilabda.- Gyerekkoromban édes­apámnál kezdtem kézilabdázni Jobbágyiban, a Szőnyi SE-ben, majd Egerben a főiskolán foly­tattam. Megszereztem a kézi­labda-edzői képesítést. A főis­kola után Pásztón folytattam, Szabó Zsolt (ESLA FELVI két évig játékos-edzőként. Az­óta viszont csak edzősködöm a felnőtt és ifjúsági férficsapatok­nál. Nagyon sok nehézséggel kellett megküzdeni az évek so­rán, de nemrégiben új alapokra helyeződött a sportág. Nagyon bízom benne, hogy a jövőben a nyugodt körülmények között tudunk sportolni Pásztón.- A kézilabda mellett milyen feladatai vannak?- A Nógrád Megyei Diáksport Bizottság Pásztó városi körzeté­nek a vezetője, a Magyar Test­nevelő Tanárok Országos Egye­sülete Nógrád megyei szerveze­tének elnökségi tagja vagyok. Szervezem és irányítom a kör­zet diákolimpiái versenyeit. Munkatársaimmal évente meg­szervezem a pásztói Farsang Kupa teremlabdarúgó-bajnok­ságot, míg a gyerekekkel sítábo­rozáson veszünk részt. KEREKES LAJOS Ronaldo részt vehet a riói karneválon Fél távnál az „öreg sasok” az élen Kosárlabda, megyei bajnokság, férfiak Félidejéhez érkezett a hétcsapatos Nógrád megyei férfi kosár­labda-bajnokság idei pontvadászata. Az utóbbi évekhez ha­sonlóan ezúttal is a Fekete Sasok Old-Boys és a Beszterce KK csapatai vezetik a mezőnyt, ám úgy tűnik, hogy az elsőséget általában egymás között eldöntő kettős ezúttal komoly riváli­sokra talált, az őszi szereplésével kellemes meglepetést oko­zó Szécsényi VSE, valamint az NB I/B-s játékosokat is bevető GloboNet-Fekete Sasok második csapatának „személyében”. Az egytagú középmezőnyt a BGF PSZF együttese alkotja, megelőzve a még győzelem nélkül álló mátranovákiakat és a pontlevonással sújtott pásztóiakat. A csapatoknak nem ma­radt sok idejük a pihenésre, hiszen ma este a PSZF - GloboNet-Fekete Sasok összecsapással már meg is kezdődik a visszavágó kör, melynek áprilisi zárásakor fény derül rá, ez­úttal sikerül-e megtörni a legutóbbi két kiírás bajnoki címét besöprő „öreg sasok” uralmát. A Real Madrid labdarúgócsa­patának vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy az együttes brazil klasszisa, Ronaldo részt vegyen a riói karneválon. A tervek sze­rint a tavalyi világbajnokság gól­királya március 2-án pályára lép az Espanyol elleni bajnoki talál­kozón, majd még aznap hazau­tazik. A 26 éves sztár a felvonu­láson együtt táncol az egyik leg­jelentősebb hagyományokkal rendelkező szambaiskolával, amely az ötszörös világbajnok válogatott dicsőségét hirdető ko­reográfiával fog szerepelni. A ki­rályi gárda irányítóinak pozitív döntésében valószínűleg az is közrejátszott, hogy a Bajnokok Ligája címvédőjét a Real Mallor­ca tóverte a spanyol Király Ku­pából, így március 5-én nem lesz mérkőzése. ELMARADT MÉRKŐZÉSEK Szécsényi VSE - GloboNet­Fekete Sasok II. 93-82 (19-15, 24-24,24-28, 26-15) Szécsény, vezette: Orbay Cs„ Hábel S. Legjobb dobók: Pancsovai G. 24/6, Tőzsér T. 23/3, Murányi T. 16, ill. Szabó Z. 29/6, Kiss K. 21/3, Kisbali G. 18/18. A Sasoknál ismét megbosszulta ma­gát az ötemberes játék. Az egyre jobb formába lendülő szécsényiek megérdemelten győztek. GloboNet-Fekete Sasok II. - Fekete Sasok Old-Boys 100-83 (22-16,19-22,24-24,35-21) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, vezette: Orbay Cs., Hábel S. Ld.: Kiss K. 43/18, Petrucsik K. 35/6, Szabó Z. 15/3, ill. Horváth T. 29/24, Selmeci G. 24, Klug P. 22. Az idősebbek az utolsó ne­gyedre elfáradtak. Mátranovák - Szécsényi VSE 64-73 (17-17,13-13,13-24,21-19) Mátranovák, vezette: Tóth R, Grosch. Ld.: Nagy A. 21/15, Gecse Z. 15. Tóth Á. 12/6, ill. Pancsovai G. 22/9, Szabó F. 19/3, Murányi T. 17. Az „udvarias”, sportszerű mér­kőzésen (faultarány 7-8) beigazo­lódott a papírforma. Fekete Sasok Old-Boys - Pásztói SZSE 61-52 (14-13,16-16, 14-13,17-10) Salgótarján, Stromfeld Aurél Szakközépiskola, vezette: Grosch A., Deák Cs. Ld.: Selmeci G. 18, Horváth T. 18, ill. Szeles P. 25/3, Markó A. 10. Kosárszegény mér­kőzésen a pásztóiak az utolsó ne­gyedig szorossá tudták tenni az eredményt. Beszterce KK - Fekete Sasok Old-Boys 67-70 (16-20,17-17, 15-11,19-22) Salgótarján, Beszterce-telepi Ál­talános Iskola, vezette: Deák Cs., Tóth P. Ld.: Kovács P. 18, Longauer Á. 14/3, ill. Selmeci G. 26, Horváth T. 23/15. Az utolsó percekig izgalmas és küzdelmes mérkőzést játszott egymással-'a két éllovas. Az őszi végeredmény 1. fekete Sasok Old-B. 651533-4150.916 2 Beszterce KK 65 1 508-3960.916 3.SzásénviVS£ 6424714640833 4. G.-fcketeSasokIL 642477-4200833 5. BGF PSZF 6244014470.666 úMátranovákiVSE 6 0 6 362-5460500 7. Pásztói SZSE* 6 1 5221-2880.400 * ki nem állásért két büntetőpont le­vonva A TAVASZI SORSOLÁS 1. forduló Február 11., kedd, 19 óra: BGF PSZF - GloboNet-Fekete Sa­sok II. Február 13., csütörtök, 18 óra: Mátranovátó VSE - Feke­te Sasok Old-Boys. Február 15., szombat, 18 óra: Beszterce KK - Pásztói SZSE. Szabadnapos: Szécsényi VSE. 2. forduló Február 17., hétfő, 16.30 óra: GloboNet-Fekete Sasok II. - Beszterce KK. Február 21., pén­tek, 18 óra: Fekete Sasok Old- Boys - Szécsényi VSE. Február 22., szombat, 15 óra: Pásztói SZSE - Mátranovátó VSE. Sza­badnapos: BGF PSZF. 3. forduló Február 27., csütörtök, 18 óra: Mátranovátó VSE - GloboNet- Fekete Sasok II. Február 28., pén­tek, 15 óra: Fekete Sasok Old-Boys- BGF PSZF. 18.30 óra: Szécsényi VSE - Pásztói SZSE. Szabadnapos: Beszterce KK. 4. forduló Március 3., hétfő, 16.30 óra: GloboNet-Fekete Sasok II. - Szécsényi VSE. Március Z, pén­tek, 18 óra: Fekete Sasok Old-Boys- Beszterce KK. Március 8., szom­bat, 15 óra: Pásztói SZSE - BGF PSZF. Szabadnapos: Mátranovátó VSE. 5. forduló Március 21., péntek, 15 óra: Pásztói SZSE - GloboNet-Fekete Sasok II. 18.30 óra: Szécsényi VSE- Mátranovátó VSE. Március 22., szombat, 18 óra: Beszterce KK - BGF PSZF. Szabadnapos: Fekete Sasok Old-Boys. 6. forduló Március 27., csütörtök, 18 óra: Mátranovátó VSE - BGF PSZF. Március 28., péntek, 18 óra: Feke­te Sasok Old-Boys - GloboNet- Fekete Sasok II. Március 29., szombat, 18 óra: Beszterce KK - Szécsényi VSE. Szabadnapos: Pásztói SZSE. 7. forduló Április 4., péntek, 18.30 óra: Szécsényi VSE - BGF PSZF. Április 5., szombat, 15 óra: Pásztói SZSE- Fekete Sasok Old-Boys. 18 óra: Beszterce KK - Mátranovátó VSE. Szabadnapos: GloboNet-Fekete Sasok II. Megjegyzés: A Beszterce KK a Beszterce-lakótelepi Általános Is­kolában, a GloboNet-Fekete Sasok II. a Salgótarjáni Városi Sportcsar­nokban, a PSZF a Pénzügyi és Számviteli Főiskola tornatermé­ben, míg a GloboNet-Fekete Sasok Old-boys a Stromfeld Aurél Gépi­pari és Építőipari Szakközépiskola tornatermében rendezi hazai mér­kőzéseit. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: HORVÁTH PÉTER SPORTTURMIX NYÍLT TÚRA A Salgótarjáni Petőfi Sportegyesü­let természetjáró-szakosztálya február 15-én nyílt túrát szervez. A tervezett útvonal: Penny - Baglyaskő - Baglyasalja - Gusz- táv-telep - Karancsalja. Indulás Salgótarjánból, a Penny elől 8 óra­kor. Túravezető: Fazekas Melinda. ASZTALITENISZ A Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség február 15-én a salgó­tarjáni sportcsarnokban, 8.30-tól rendezi a megyei ifjúsági, serdülő- és újoncbajnokságot. VISSZAVONULT Bejelentette visszavonulását Hvang Szun Hong, a dél-koreai válogatott négy világbajnokságot is megjárt labdarúgója. A Chunam Dragons 34 éves csatára - aki 101-szer szerepelt hazája szí­neiben, és 50-szer volt eredmé­nyes - csípősérülése miatt dön­tött úgy, hogy" befejezi pályafutá­sát. A hazájában óriási népszerű­ségnek örvendő játékos a tavalyi - részben hazai, részben japán ren­dezésű - vb-n a koreaiak első mér­kőzésén gólt szerzett a lengyelek ellen, s az elődöntőig csapata to­vábbi összecsapásain is pályára lépett, a bronzmeccsen azonban már nem játszott. VIERI IS MEGSÉRÜLT Giovanni Trapattoni, az olasz lab­darúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya sérülés miatt nem szá­míthat Christian Vieri szereplésé­re a portugálok elleni szerdai ba­rátságos mérkőzésen. A góllövő­listán 18 találattal élen álló Inter- csatár vasárnap a Reggina elleni bajnokin szenvedett térdsérülést és már a 29. percben le kellett cserélnie Hector Cuper vezető edzőnek, miután addig egyszer már eredményes volt. A milánói klub orvosai szerint a 29 éves klasszisnak csupán egy-két hetet kell kihagynia. Trapattóninak már három meghatározó táma­dója dőlt tó a sorból nem sokkal a Genovában sorra kerülő találko­zó előtt: február 2-án Alessandro Del Piero combizomszakadást szenvedett, míg Francesco Tot- tinak combizomhúzódása van. A szakvezető Bernardo Corradit (Lazio) hívta be keretébe Vieri megüresedett helyére. Az utolsó parti döntött Sakk, diákolimpiái megyei döntő Az eddigi legizgalmasabb megyei csapatdöntő zajlott a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban, ahol hat fiú, és két középiskolás leány sakkcsapat küzdött meg egy­mással. A fiúknál körmérkőzéses for­mában, 2x15 perces játékidővel zajlottak a partik, és hihetetle­nül kiélezett harc alakult tó a megyebajnoki címért, mely egyben az április végi, kétnapos országos döntőre is feljogosítja az elsőt. Gyakorlatilag a legutol­só parti döntött, ahol Zsidai Bé­la győzelme hozta meg az üd­vösséget a Madách számára a Bolyai ellenében. A hölgyeknél a kézenfekvő „páros mérkőzés” viszont a bolyaisok biztos sike­rét hozta. A végeredmény. Fiúk (4 táblán folyó küzdelem): 1. Madách Imre Gimnázium, Salgótarján (Serfő­ző László, Zsidai Béla, Lakatos Dániel, Mezőfi Gábor) 15, 2. Bo­lyai János Gimnázium, St. 14,5 pont, 3. Táncsics M. Közgazdasá­gi Szakközépiskola, St. 12,5, 4. Kereskedelmi Szakközép és Szakiskola, St. 10,5,5. Balassi Bá­lint Gimnázium, Balassagyarmat 4,5, 6. Borbély Lajos Szakközép- iskola, St. 3 pont. Lányok. (3 táb­lán): 1. Bolya János Gimnázium, Salgótarján (Tóth Szilvia, Keszi- Petik Anna, Tóth Katalin) 3, 2. Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola, St. 0 pont. ________________________!*») T OTÓEREDMÉNYEK 1. Bochum- Leverkusen 2-1 1 2. Bremen -1860 München 1-2 2 3. Hannover-Nürnberg 4-2 1 4. Hertha BSC - Schalke 04 4-2 1 5. Kaiserslautern - M’gladbach 2-0 1 6. VfB Stuttgart - Dortmund 1-0 1 7. Bayern München - Hamburg 1-1 X 8. Udinese- Piacenza 2-1 1 9. Brescia - Chievo 0-flx 10. Como - Parma 2-2 x 11. Iazio-Torino 1-1 X 12. Modena-Roma 1-1 X 13. Perugia-Milan 1-0 1 14. Newcastle- Arsenal 1-1 X Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 6. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 840 860 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nye­reménye 1 335 951 forint. 12 ta­lálatos szelvény 31 darab, nye­reményük egyenként 96 964 fo­rint. 11 találatos szelvény 276 darab, nyereményük egyenként 10 891 forint. 10 találatos szel­vény 2211 darab, nyereményük egyenként 2266 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 262 934 forint. 4 találatos szel­vény 53 darab, nyereményük egyenként 5205 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Dósa Árpád szügyi lakos­nak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tipp­jeit játszottuk meg. Játékosunk 6 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD „♦HÍRLAP Sor­szám i X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bielefeld Kaiserslautern Német i 2. Hamburg Wolfsburg 3. 1860 München Bayern München 4. Leverkusen Rostock 5 Nürnberg Bremen 6. Schalke 04 VfB Stuttgart 7. Mönchengladbach Hertha BSC 8. Chievo Internazionale olasz a 9 Roma Brescia 10. Atalanta Udinese it Parma Juventus 12. Piacenza Bologna 13 Torino Modena +1 mérkőzés 14 Milan Lazio Olasz A PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Empoli - Perugia 2. Reggina - Como 3. Cottbus - Hannover 4. Dortmund - Bochum A pótmérkőzésekre 0I°SZ A tippelni nem kell, " törlés esetén ered- Német 1 ménymegállapításra » szolgálnak. | 0| 6 17 | lndcXMám | 64 db Név:. Cím:

Next

/
Oldalképek
Tartalom