Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-05 / 30. szám
2003. FEBRUÁR 5., SZERDA KÉK Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal TŰKOR Letartóztatták Phil Spector producert Hét elején egy gyilkossági ügy kapcsán letartóztatták Phil Spectort, az amerikai showbiznisz egyik legnagyobb sztárcsinálóját. Hétfőn hajnalban agyonlőttek egy nőt Los Angeles Alhambra elővárosában. A rendőrség közölte, hogy az üggyel összefüggésben gyanúsítottként tartóztatták a neves lemezproducert, menedzsert és sztárcsi- nálót. A rendőrség szóvivője további részleteket nem árult el. Nem közölte az áldozat kilétét sem, csak annyit árult el róla, hogy egy fehér nőről van szó. Spector környezetéből hétfő estig senki sem nyilatkozott. A 62 éves Phil Spector, aki aktív zenész is volt, többek között a Beatles, a Crystals, a Righteous Brothers és mások lemezeinek elkészítésénél bábáskodott. Számos híres dal, köztük a To Know Him Is To Love Him, a Spanish Harlem, a Corinna, Corinna, a Be My Baby, a River Deep, Mountanin High producere volt. Az ő irányítása mellett készült a Beatles utolsó lemeze, a Let It Be, társproducere volt John Lennon több albumának, köztük az Imagine-nek. Tevékenységét 1989-ben azzal ismerték el, hogy beválogatták a rock halhatatlanjai közé. Fagyhalál Lengyelországban Lengyelországban 254-en fagytak meg az idei télen a fagyok kezdete óta - közölte a hét elején az országos rendőrparancsnokság szóvivője. Az utolsó áldozat, egy 54 éves, krónikus betegségben szenvedő férfi tetemét az északkeleti Podlasie vajdaság egyik falujában találták meg fivére házának udvarán. Valószínűleg hirtelen rosszullét következtében elesett, és nem tudott felkelni. Halálának oka kihűlés. A Fehéroroszországgal és Litvániával határos, hagyományosan leghidegebb lengyel vajdaságban az idei télen eddig 16-an fagytak meg. Az utóbbi napokban - különösen éjszaka - a hőmérséklet ott nagyon alacsony, jóval mínusz 10 fok alá esett. Elárverezik az utolsó hóhér titkos noteszeit Kalapács alá kerül a Francia Köztársaság utolsó hivatásos hóhérának 14 darab gondosan vezetett jegyzetfüzete. A hivatalnoklelkű Anatole Deibler több mint kétezer oldalon kereken 400 lefejezés valamennyi fontos adatát rögzítette. A Deibler családban évszázadokon át apáról fiúra szállt a mesterség. A Németországból származó ősök a XVII. században szegődtek a francia uralkodók szolgálatába, s a pallos, majd a guillotine használatában szerzett egyedülálló tapasztalataikat a köztársaság sem tudta nélkülözni. A hóhérdinasztia legutolsó tagja 1939- ben, negyvenévi becsületes szolgálat után ágyban, párnák közt vett búcsút az élettől. Anatole Deibler aprócska, zárkózott ember volt, kizárólag magának készített feljegyzéseket keze munkájáról. Minden egyes kivégzés valamennyi fontos adatát gyöngybetűkkel rótta fel szaporodó számú noteszeinek lapjaira. Megtudható belőlük az elítélt neve, a büntetés indoklása, a lefejezés helye, időpontja, néha az aznapi időjárási körülmények is. Valóságos bűnözési szociológia bontakozik ki a 400 fős leltárból: Deibler kliensei között városi és vidéki csavargók, rablófejedelmek, féltékenységi tragédiák tettesei, kalózok, anarchisták, elnökmerénylők szerepeltek szép számban. A hóhérkirály fosztotta meg a fejétől a Tudós Raymond-t, a hírhedt Bonnet-banda tagját, Landrut, az első ismert francia sorozatgyilkost, a két híres anarchistát, Ravacholt és Vaillant-t, valamint az ő halálukat Sadi Carnot elnök meggyilkolásával (1894) megbosszuló Jeronimo Caserio olasz anarchistát. Neki jutott a megtiszteltetés, hogy lefejezze Doumer elnök (1932) merénylőjét, Paul Gorguloffot. Az utolsó állami hóhér helyenként anekdotikus történetkékkel fűszerezte a pontos adattárat. Tőle tudható például, hogy egyik páciense, az anarchista Yves Couliou, 1925-ben, mielőtt a guillotine alá hajtotta fejét, ezt kiabálta: „Éljen az anarchia, halál a burzsujokra!” A 14 titkos noteszt együtt 15 ezer euró (kb. 3,5 millió forint) kikiáltási áron Drouot-Richelieu-ben kínálják fel a ritkaságokra utazó skalpgyűjtőknek. Elektromos fegyvert tesztel az angol rendőrség A Taser International fél éves időtartamra felszereli a brit rendőrség hat egységét a sokat támadott Advanced Taser fegyverrel. A teszt lezárulta után nagyobb Taser kontingens szállításáról kezdődnek tárgyalások. A Taser a célszemélyeket rövid ideig harcképtelenné teszi, anélkül, hogy az életüket veszélyeztetné. Ennek érdekében két lövedéket lőnek ki, amelyeket egy- egy hatméteres kábel köt össze a fegyverrel. Ha az elektródák a célszemélyt eltalálják, a szigetelt kábeleken át áramütést kap, majd görcsökben fetrengve a földre esik. A fegyver működési elve nem számít újnak, hasonló szerkezetet már 1976-ban feltalált egy bizonyos Jack Cover. Mint Tom Swift képregényhős nagy híve, az eszközt „Thomas A. Swift Electronic Rifle” (Thomas A. Swift elektromos fegyver), avagy Taser névre keresztelte. Az Advanced Taser sokban különbözik a korábbi termékektől. Már nem csak hétwattos teljesítménnyel avatkozik be az agy és az izomzat közti kommunikációba. Az önkéntelen izomösszehúzódásokat intenzív (akár 26 wattos, 50 ezer voltos) villamos inger váltja ki. Állítólag különlegesen edzett személyek és epilepsziás betegek esetében is hatékony. Az Amnesty International orvosi tesztek lefolytatást követeli. Sorsára hagyta, hogy segítsen A rendőrség megtalálta azt az asszonyt, aki a hét végén a mohácsi kórház előtt, egy pádon hagyta újszülött kislányát. Ellene kiskorú veszélyeztetése a vád. Az anya ismerősei nem értik, a nyolc gyermekét becsületben, szeretetben nevelő nő miért döntött úgy, hogy sorsára hagyja legkisebb lányát. Mohács - Ujmohács A mohácsi rendőrség megtalálta és kihallgatta azt a nőt, aki újszülött kislányát vasárnap hajnalban ruhákba bugyolálva a városi kórház előtt hagyta. Míg a nyomozás korai szakaszában gondozás elmulasztása miatt folyt eljárás, addig az asszonyt most már kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják. Ennek következménye akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A gyermek jól van, sorsáról az illetékes gyámhivatal dönt, ám erről a hatóság nem kívánt bővebb információt adni. A térségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálattól megtudtuk: előfordulhat, hogy az egész családot védelem alá helyezik, azaz kötelezik őket a velük való együttműködésre. A tudomásunk szerint a negyvenhárom éves asszony a város Dunától keletre eső, földrajzilag az Alföldhöz tartozó részén, Újmohácson él. Eddig nyolc gyermeke született, a legkisebb még óvodás korú, a legnagyobbnak már saját gyermekei vannak. A család tavaly ősszel költözött Újmohácsra, előtte tizenhármán éltek egy kétszobás, konyhás lakásban. A népes család környezetét valósággal sokkolták a történtek, és nem csak azért, mert az alacsony, duci nőn egyáltalán nem látszottak a terhesség nyomai. Akik ismerik őket, azt mondják: a nő és férje is dolgos, rendszerető, jóra- való emberek, szerencsétlenségükre csak alkalmi munkákból tudták eltartani magukat és gyermekeiket. A szomszédok szerint az igen szegény család nagy szeretetben, összetartásban élt, ezt jól példázza az is, hogy a gyermekekről nagyobb testvéreik is igyekeztek gondoskodni. A nő a rendőrségnek azt vallotta: azért hagyta gyermekét a kórház előtt, mert úgy gondolta, másnál talán jobb élete lehet, mivel az ő létfenntartásuk már veszélyben forog. Arról, hogy ezen felül mi motiválhatta a terhességét eltitkoló asszonyt, a családhoz közel állók is csak találgatni tudnak. Ők most azért izgulnak, hogy a bíróság elnéző legyen, mert a börtön végképp tönkreteheti az amúgy is szerencsétlen családot. A gyanúsított szabadlábon védekezhet, barabás béla Kaposvár Zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával kezdődött meg a Somogy Megyei Bíróságon annak a kaposvári vállalkozónak a pere, akit azzal vádol az ügyészség, hogy „bérgyilkosokkal” akarta megöletni hitelezőjét és annak családját. A zárt tárgyalást a sértett védelme miatt rendelte el a bíróság. A vád szerint az 51 éves kaposvári vállalkozó 1993 óta nagyobb összegű kölcsönöket kért egy barátjától. Törleszteni azonban nem tudott, a tartozás egyre halmozódott, a kamatokkal együtt elérte a százmilliós nagyságrendet. A korábbi baráti kapcsolatból hitelező-adós viszony lett, egyezkedésekkel, fizetési meghagyással. Az adós ugyan felajánlotta, hogy tartozása fejében átruház hitelezőjére egy nagyobb értékű vagyontárgyat, ám ezt nem tette meg. Ehelyett úgy döntött: megszabadul hitelezőjétől. Két férfit bízott meg azzal, hogy éjszaka törjenek be hitelezője házába, öljék meg a férfit, sőt a családot, s hogy a nyomoA lefoglalt fegyverek kát eltüntessék, törjék össze a mobiltelefonokat, és keressék meg a tartozást igazoló papírokat is. Kiválasztotta a napot is, 2002. április 7-ét. A bérgyilkosoknak részletesen beszámolt a hitelező napirendjéről, szokásairól, és hogy biztosra menjen, fegyvereket is felajánlott a gyilkossághoz. Később a rendőrség valóságos fegyverarzenált talált: gépfegyvert, pisztolyokat, lőszereket. A gyilkossággal megbízott két férfi azonban megFOTÓ: LANG RÓBERT rémült, és a rendőrséghez fordult. A második „megbeszélésre” már magnóval mentek. A rendőrség végül a határon csípte el a kaposvári vállalkozót, aki a megbeszélt napra úgy akart alibit igazolni magának, hogy Olaszországba utazott. A Somogy Megyei Főügyészség emberölés előkészülete és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat ellene. A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával folytatódik a Somogy Megyei Bíróságon. jakab edit Rablás „robbanóanyaggal” Tűzszerészek vizsgálják az állítólagos robbanószerkezetet FOTÓ; LANG RÓBERT Kedd délután egy maszkos férfi kirabolt egy pénzváltót Kaposváron. A rabló úgy próbált időt nyerni a meneküléshez, hogy egy csomagot helyezett el a boltban, amiről azt állította: robbanószerkezetet tartalmaz. Kaposvár Délután négy óra előtt érkezett a bejelentés a Kaposvári Rendőr- kapitányság ügyeletére, hogy kirabolták az egyik belvárosi pénzváltót. Az ismeretlen férfi nem sokkal zárás előtt ment be az üzletbe, arcát félig eltakarta egy fekete kapucnis pulóverrel. A pénzváltó két alkalmazottját a pénz átadására kényszerítette. A megrémült alkalmazottak átadtak mintegy 400 ezer forintnyi készpénzt. A férfi ezután egy reklám- szatyrot tett a pultra azzal, hogy robbanószerkezet van benne, amely hamarosan robban. A fenyegetést követően pillanatok alatt eltűnt az üzletből. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, azonnal lezárták a belváros egy részét. Senkit sem engedtek az üzlet közelébe, és csaknem egy órára megbénult a forgalom az utcában, mivel nem lehetett tudni, valóban robbanószerkezetet rejt-e a csomag. Először a tűzszerészek vizsgálták át az üzletet és a pulton hagyott szatyrot, robbanóanyagot azonban nem találtak. Ezzel egy időben a rendőrök elkezdték átfésülni a környéket, a szemtanúk leírása és a helyszínen talált nyomok alapján eredtek az elkövető nyomába, aki azonban, úgy tűnik, a robbantós trükkel - legalábbis egyelőre - egérutat nyert. JAKAB ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Rendőrök keresik 2003. január 23-án 02 óra 00 perckor egy Seregélyes irányából Székesfehérvár felé tartó tehergépkocsi pótkocsija átsodródott a szemben lévő sávba, és összeütközött egy Toyota Dyna típusú kistehergépkocsival. A Toyota vezetője súlyosan megsérült. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya kéri,, aki a balesetet látta, jelentkezzen a 06-22/541-600/20-48-as telefonszámon vagy a 107-es illetve a 112-es segélyhívón, europress Bennégett a házban Kedd hajnalban kigyulladt egy ház Hódmezővásárhelyen. Miután a tűzoltók eloltották a tüzet, megtalálták a ház 87 éves tulajdonosnőjének holttestét. A helyszíni szemlebizottság idegenkezűségre utaló nyomot nem talált, az elsődleges szakértői vélemények szerint a szobában található vegyes tüzelésű kályhából kipattanó szikra miatt keletkezett a tűz. europress Tűzhalál Pilisen Összeégett holttestet találtak a tűzoltók Pilisen, miután kedd hajnalban eloltottak egy égő faházat. A halott személy- azonosságát és a tűz okát vizsgálják. EUROPRESS Halálos karambol Egy házaspár meghalt, a velük utazó két személy pedig megsebesült amikor egy mikrobusz és egy személygépkocsi összeütközött Piliscsaba és Jászfalu között. Az embereket és a holttesteket hidraulikus vágó-feszítővel szabadították ki a pilis- vörösvári önkéntes tűzoltók. EUROPRESS Meghalt az anya Halálos baleset történt a 2/a úton, a 23-as kilométerszelvénynél, Göd és Dunakeszi között. Egy Toyota Budapest felé tartott, amikor feltehetően megcsúszott, áttért a másik oldalra és nekiütközött egy Mazda kisteherautónak. A személygépkocsi nő utasa a helyszínen meghalt, férje és gyermekük súlyos sérülést szenvedett, europress Pofon az iskolában Büntetőeljárást indított a Dabasi Rendőrkapitányság négy ismeretlen nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni csoportos erőszak elkövetésének alapos gyanúja miatt. A nők még január 29-én mentek be egy gyáli általános iskolába, és a tanteremben szidalmaztak egy 52 éves tanárnőt. Az egyik nő kétszer arcon ütötte a sértettet. A tanárnőt feltehetően azért bántalmazták, mert az egyik diákot rendreutasította rossz magaviseleté miatt, europress Ételt lopott Nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság. Február 2- án a nyitva hagyott ablakon valaki bement egy tunyogmatolcsi napköziskonyhába, és onnan húskészítményeket, tejterméket és egyéb élelmiszert vitt el 7000 forint értékben, europress Nem vonult be Zalaegerszegen a városi kapitányság járőrei elfogták azt a 26 esztendős zalaegerszegi férfit, aki ellen a Zala Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel nem vonult be szabadság- vesztésének letöltésére, europress Kápolnarongálás Vasváron a szent kútnál lévő kápolna ablakát ismeretlenek kitörték, majd behatolva a kápolnába megrongáltak egy 30 cm magas gipszszobrot, valamint a faoltár pultrészét, europress