Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-22 / 45. szám
A Mednyänszky Társaság kiállítása A Mednyánszky Társaság X. kiállításának megnyitására február 22-én délelőtt 11 órakor kerül sor a székesfehérvári Szent Korona Galériában. A kiállítást dr. Feledy Balázs művészeti író, a Vigadó Galéria igazgatója nyitja meg. Nógrád megyéből Nagy Márta, Balassagyarmaton élő festőművész alkotásai szerepelnek a tárlaton. A Mednyánszky Társaság 1990-ben alakult kortárs művészeti egyesület, amelynek tagjai a névadó, báró Mednyánszky László festőművész morális magatartását példának tekintik. Céljuk a magyar képzőművészet stilárisan és tartalmilag Fényes Szokatlanul fényes üstökös száguld mostanság a Nap közelében, ám olyannyira megközelíti a forró égitestet, hogy szabad szemmel - épp a Nap nagy fényereje miatt - nem lehet látni. A C/2002 VI jelzésű kométa viszonylag új ismerőse az emberiségnek, hiszen tavaly novemberben fedezték fel. Akkor még nagyon halovány volt a földi távcsövekkel nézve. Most ugyan nagyon is megközelítette a Napot, mindössze 0,15 csillagászati egységre, és ennek megfelelően fényes csóvát is növesztett, de mégsem látni, mert a Nap fényessége elnyomja az övét. (Egy csillagászati egység a Nap-Föld közepes távolsága, azaz 150 millió kilométer.) Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA és az európai űrügynökség, az ESA közös szondája, a SOHO azonban speciális műszereivel le tudta fényképezni a kométát. A SOHO fényképezőberendezése ugyanis egy „korongot illeszt” a egyaránt sokszínű palettáján a művészetek történeti hagyományain alapuló ember- és értékközpontú művészet megőrzése, művelése, továbbfejlesztése, képviselete, hiteles törekvés új vizuális szintézis megteremtésére, közkinccsé tételére. A székesfehérvári Szent Korona Galériában (Szent István Művelődési Ház) február 22-én megnyíló X. kiállításán harminc művész alkotásai szerepelnek. Nógrád megyéből a Balassagyarmaton élő Nagy Márta festőművész tagja a Mednyánszky Társaságnak, így a jelenlegi kiállításon az ő művei is szerepelnek. A tárlatot március 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők. •• i ••1 •• üstökös napra, azt eltakarva mintegy mesterséges „fotó-napfogyatko- zást” idéz elő, és így láthatóvá válik a forró égitest közvetlen környezete. Az üstökös pár nap óta már távolodik a Naptól, és talán amint kikerül a túlságosan fényes övezetből, láthatóvá válik, de csak a déli félteke lakói számára. A csillagászok azonban más érdekességekre is felhívják a figyelmet. A C/2002 VI, vagy NEAT kométa kozmikus vándorlása során egyszer már a naprendszer belső vidékére került, de ez 37 ezer évvel ezelőtt történt. A tudósokat az is érdekli: mennyire sínyli meg a kométát az, hogy veszélyes közelségbe került a Naphoz. Először azt is feltételezték, hogy darabjaira szakad az égitest a Napból kiáramló nagy forróság miatt. Ez (egyelőre) nem történt meg, de izgalmas, hogy a napszél, a Napból kiáramló forró töltött részecskék miként hatnak az immár „kifelé” igyekvő üstökösre. Somoskői Ödön csöndje Az 1938-ban Baglyasalján született és 2001-ben Somoskőújfaluban elhunyt festőművész, Somoskői Ödön emlékkiállítása várja ezekben a hetekben az érdeklődőket Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. A művész 2002-ben, Salgótarján várossá nyilvánításának 80. évfordulóján posztumusz Pro Arte-díjat kapott. Az emlékkiállítás a gondos rendezői válogatásnak köszönhetően átfogó képet nyújt Somoskői Ödön munkásságáról, alkotói korszakainak legfontosabb jellemzőiről. Ami egész festői tevékenységének lényege, arról saját maga vallott a legpontosabban még a hetvenes évek közepén. Mint írja, célja: „Megfesteni a változó világot úgy, hogy az általam érzett emberi és társadalmi igazság munkáimban minél jobban kiteljesedjék. Színeim: égetett siena, umbra, sárga, okker, angolvörös, melyek természetes formákban is megtalálhatók. Engem valahogyan a földre, mint ősanyagra emlékeztetnek, melyből terem az élet. Nagyon szeretem a földet, a frissen szántott föld mély, termékeny illatát, s az ezzel birkózó, küzdő ember kérges tenyerét, mélyen barázdált, kemény arcát, melyet a munka tett ilyen nemessé és igazzá.” Somoskői Ödön a szülőföldön maradást választotta. Bár kipillantott Európa több országába is, szinte természetes, hogy festőként nem hagyta ki Olaszországot, Görögországot, Francia- országot, Spanyolországot, a világ közepe számára a Sátoros alján volt, földijei között, akiknek az életét és a szavát, vagy éppen szótlanságuk csöndjének tartalmát a legjobban értette. Igen, a csönd ebben a világban mély és súlyos tud lenni. Régen is az volt a hajdani faluban és városszélen, s bár az erdőket, mezőket, s ami rajtuk van most is folyamatosan más és más keríti körbe, a táj és a csöndje változatlanul egy és oszthatatlan, magába foglalja az elmúlt és az eljövendő időt. Ez a fajta csönd őrzi meg a kuko- ricamorzsolásra készülődő, a rő- zsegyűjtő és a batyuzó asszony mozdulatát, a létrát cipelő építőmester nehéz lépéseit, az ételt kanalazó szántóvetőt a föld szélén, az összegyűlt piacozókat, a palánk mögül szemlélődőt, aki mindig tudja, ki merre megy, kivel áll le az út mentén, mit beSomosköi Ödön: Építőmester szélnek a népek, a fal melletti pádon üldögélők magányát, bölcs várakozását, amiből hiányzik a remény, de a reménytelenség is, mert „csak” a létezés tudása van benne. Éppen ezért ez a világ szomorú, de nem lehangoló, mert a tudás és a részvét - talán ezt nevezhetnék szeretetnek - költőisége lengi be. Valaminek, ez esetben az élet lényegének tudása és megsejtése nem szomorúvá és nem boldoggá tesz, hanem emberré. Somoskői Ödön alakjai, ablakai, tájai és csendéletei ezt a fajta lényeget mutatják föl konok következetességgel, már-már szigorú komolysággal. Ezért lehet a festő képeinek legfőbb jellemzője a nyugalom, ami csak látszatra jelent mozdulatlanságot, hiszen a pádon üldögélők árnyéka mindig máshová vetül a falon, az emberek, vagy csak a nap és a hold ki-benéznek az ablakon, vagyis az idő folyamatosan múlik. Somoskői Ödön nem tudott anélkül odanézni sehová, hogy ne látott volna valami színt. Ez nem tévesztendő össze a tarkasággal, a festék színével. A színesség az élet színe. Somoskői Ödönnek színes élete volt, ezért láthatta meg a másik ember arcán, a földtani formákban és a föléjük boruló egekben vibráló színt, amit csak kiemel az ugyancsak mindenhol jelenlévő árnyék. B. T. E. Somsoköi Ödön: Batyuzó Karod erős - szíved emelkedett” Igen, jól gondolják mindazok, akik a címben foglalt idézetből arra következtetnek, hogy az alábbiakban Madách Imréről lesz szó. Pontosabban róla is, meg az emlékét, szellemi örökségét őrző kultuszról, s főként egy kolozsvári illetőségű egyetemi tanárról és munkásságáról, aki nem véletlenül lett tulajdonosa a Madáchról elnevezett megyei díjnak 2000 januárjában Balassagyarmaton. Az írás konkrét apropóját egy újabb Madách-kötet megjelenése szolgáltatja. Ugyanis a közelmúltban szintén az Ipoly parti városban - mint 1990 óta folyamatosan - lezajlott idei Madách-ünnepségsorozat keretében, annak egyik programpontjaként, a Madách Imre Városi Könyvtárban volt a bemutatója Kozma Dezső művének, amely a lehető legegyszerűbb, mégis rendkívül kifejező címmel, a Tragédia-költő vezetéknevével a borítóján látott napvilágot. Az 1935-ben született Kozma Dezső a sepsiszentgyörgyi kollégiumban tanított mielőtt meghívták a kolozsvári egyetemre, amelynek a közeli években négy esztendőn át dékánhelyettese is volt. Doktori disszertációját jó három évtizeddel ezelőtt „Irodalom a kolozsvári századvégen” címmel védte meg, s azóta is a XIX. században született illetve fellépett prózaírók - Bródy Sándor, Gyulai Pál, Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Petelei István, Thury Zoltán, Tompa Mihály, Török Gyula és mások - pályaképének kutatása, elemzése, bemutatása képezi tudományos tevékenysége fő vonulatát. Eleddig tizenkilenc kötete jelent meg, köztük egyetemi jegyzetek illetve tankönyvek is találhatók. Mint tanár, mint irodalom- történész természetesen ismerte Madách Imre életművét is, de tüzetesebben a kilencvenes években kezdett el vele foglalkozni. Ehhez lendületet adott számára az 1994-ben Nógrád megyében megalakult Madách Irodalmi Társaság, amelynek évenkénti ülésszakaira, szimpóziumaira rendszeres meghívást kapott Andor Csaba elnöktől, aki a „Madách” című tanulmánykötet gyarmati premierjén a házigazda szerepkörében járult hozzá Kozma Dezső új könyve bemutatásához. A kötet lényegében három, de inkább két és fél fejezetre tagolódik. Az első ugyanis egyetlen írást tartalmaz, amely „A lélek él - e kínos szent örökség” címmel hangzott el a Ma- dách-díj átvételekor. Ebben Kozma Dezső azt fejti ki, hogy Madách fő műve „Az ember tragédiája” azért kivételes szellemi teljesítmény, mert „az egyéni és közösségi lét kínzó és mindig időszerű kérdéseire választ kereső költői töprengés.” „...A nagyságnak, a magasztosnak, az emberinek és az isteninek olyan ígérete ez, amelynek éppúgy része a ködképeket oszlató realitás, mint a soha meg nem szűnő vágyakra ösztönző képzelet. ‘Karod erős - szíved emelkedett' - mélyíti meggyőződéssé Madách az ehhez vezető út feltételeit". Egyértelműen önálló fejezetet képeznek viszont azok az írások amelyek a „Madách Erdélyben” összefoglaló cím alá kerültek. Ezek sorában az első tanulmány általában foglalkozik Madách értelmezésével, a Tragédia erdélyi utóéletével. Külön dolgozatot szánt Kozma Dezső a „Hit és tudás egymásra találásának lehetősége” címmel két elfelejtett elemzéssel. A Páskándi Géza által 1973-ban, még Erdélyben, „A Hét” hasábjain megjelentetett esszé „a magyar szellemi örökségből szívesen és gyakran ihlető- dő XX. századi történelmi drámaíró szemszögéből" gondolja végig a Tragédiához való viszonyát, a felsőbb hatalom és az ember egyénre gyakorolt hatását. A másik írás, Nagy László kolozsvári református teológiai tanár eszmefuttatása „szintén a teremtéstörténet felől közelíti meg Madách emberiségkölteményét. ” Ugyancsak az elfeledett értelmezések közé sorolja Kozma Dezső Morvay Győző XIX. század végi Madách-magyaráza- tait és külön ír róluk, csakúgy mint Ravasz Lászlónak, a XX. század elejéről származó vallásbölcseleti értelmezéseiről. A fejezetet záró két tanulmány egyike az erdélyi magyar tankönyvekben megjelent Madách-képet mutatja be, a másik viszonylag terjedelmes elemzését nyújtja annak a témakörnek, hogy milyen pályát futott be Madách az erdélyi színpadokon. A könyv harmadik fejezete a „Más megközelítésben” címet viseli. Ide négy írás került. Az egyikben, „A Biblia, mint élményforrás” címűben Kozma Dezső Madách vallásos létértelmezését járja körül, a másikban a hatalom és szabadság lehetőségeit vizsgálja, a harmadikban a többféleképpen megítélt Fráter Erzsébetről értekezik, a negyedikben pedig Andor Csaba új adatokat is bőven tartalmazó Madách-élet- rajzát recen- zálja. Az előbbi három a Madách Irodalmi Társaság által kiadott Madách- könyvtár sorozat egy-egy ki- adványában látott napvilágot eredetileg, az utóbbi a „Szabadság” című kolozsvári lapban jelent meg. Elolvasva, újraolvasva Kozma Dezső opusait, kijelenthetjük: helyes volt egy helyre gyűjtve megörökíteni Madáchról szóló írásait, mert sajátos, eredeti szempontokkal, úgymond határainkon túli látásmóddal gazdagítja az egyébként sem szegényes Madách-irodalmat. Miután a kötet a Palócföld-könyv- tár 2002-ben indult új folyamának részeként, annak ötödik köteteként jelent meg, beágyazódik a példaszerűnek tekinthető, idestova negyvenesztenA legújabb Madách-kötet címlapját Presits Antal tervezte dős Nógrád megyei Madách- kultusz folyamatába is. Ez utóbbi mozzanatban, s egyáltalán Kozma Dezső magyarországi megismertetésében, elismertetésében nem kis érdeme van Praznovszky Mihály irodalom- történész kandidátusnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi főigazgatójának, a Palócföld jelenlegi főszerkesztőjének is. CSONGRÁDY BÉLA
