Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-19 / 42. szám
2003. FEBRUÁR 19., SZERDA HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Közszolgálati minőségmérő Stratégiai Elemző Központ jött létre Budapest A társadalmi valóságot felmérő kutatások végzése, tanulmányok, elemzések készítése és javaslattevés a kormány részére - így foglalható össze a kormány által létrehozott Stratégiai Elemző Központ (Stratek) működésének célja. Az intézmény által végzett munka eredményei az interneten is olvashatók. Nyílt közbeszerzési eljárás keretében a Szonda-Ipsos közvélemény-kutató cég nyerte a köz- szolgálati minőségmérés lehetőségét, amely tartalmazza a kormányzati intézkedések és tevékenység társadalmi fogadtatásának adatait. Az indoklás szerint az ő ajánlatuk volt a legkedvezőbb. A pályázaton részt vettek a nagyobb közvéleménykutató cégek, a Tárki, a Medián vagy a Gallup Intézet. Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára jelezte: a központ működéséhez a feltételek biztosítottak, a 200 millió forintos évi költségvetéssel működő intézményben 22 fő dolgozik. A Stratek öt főosztálya közül a Kutatási Koordinációs Főosztály feladata a társadalmi hatásvizsgálatok készítése. Az elemző központ feladat az is, hogy felméréseket készítsenek a társadalmat leginkább foglalkoztató kérdésekről, vagy például a kormányprogram döntéseinek hatásáról. A leirat szerint a Népesedési Kormánybizottság felelős a népességpolitikában felmerülő kérdésekért. Elemzéseket végez, konferenciákat szervez és szakmai kiadványokat jelentet meg. A Stratek Innovációs Főosztályának feladata az lesz, hogy megtervezze, előkészítse és a kormány döntéseinek megfelelően végrehajtsa a nemzeti innovációs rendszer fejlesztését. Ezenkívül az Európai Integrációs Iroda Európai Füzetek címmel tervezi egy kiadványsorozat megjelentetését, amely szakmai ösz- szefoglaló lesz a lezárt csatlakozási tárgyalások fejezeteiből. A Stratégiai Elemző és Tervező Főosztály rendezi az elemzésanyagokat, hogy azok felhasználhatók legyenek a kormány számára. BARANYA RÓBERT Illetékbélyeg - számlára is Budapest Tévesnek bizonyult az az utasítás, amely megtiltotta, hogy áfás számlát adjanak a posta- hivatalok a vevőnek az illetékbélyegről. Pénzügyminisztériumi források szerint a rendeletet módosítják. Az APEH tavaly októberi útmutatása szerint illetékbélyeg vásárlásakor nem szabad áfás számlát adni. A Magyar Posta Részvénytársaság ennek nyomán kiadott utasítása leszögezte: az illetékbélyeg árusítása az áfatörvény szerint nem minősül gazdasági tevékenységnek, mert a vám-, adó- és illeték beszedése ellenében nem történik szolgáltatásnyújtás, és az ilyen címen beszedett összegekről nem lehet kiállítani sem számlát, sem bizonylatot. A vásárlók kérésére a posta- hivatalok bevételi pénztár- bizonylatot állítottak ki. Az utasítás felháborodást váltott ki, mert a vállalkozások számos kötelezettségüket csak illetékbélyeg formájában róhatják le, ide sorolható a vállalkozói igazolvány kiváltásának díja, és illetékbélyeget kell venni a gazdálkodói tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséhez, a pályázatok benyújtásához is. Időközben kiderült: tévesek az illetékbélyegre vonatkozó utasítások. Ez azt jelenti, hogy illetékbélyeg-vásárláskor immár áfás számla is kiadható, ám az adóösszeg rovat nem tartalmazhat adatot, továbbá a bizonylatra az „áfa hatályán kívüli értékesítés” kitételt is célszerű rávezetni. A szaktárca szerint azok a vásárlók, akik tavaly október és idén január között vettek illeték- bélyeget, és erről csak bevételi pénztárbizonylatot kaptak, szintén elszámolhatják költségként e kiadásukat, ha a bizonylat tartalmazza a vevő azonosításához, illetve a gazdasági művelet tartalmának megítéléséhez elengedhetetlen paramétereket - így a nevet, a lakcímet és az illetékbélyeg-vásárlás tényét. A számlán szereplő összeg azonban csak a bélyeg felhasználásakor számolható el költségként. Annak nincs akadálya, hogy a gazdálkodó a vevő kérésére nem számla elnevezésű, de a számviteli bizonylat elvárásainak megfelelő - a vevő azonosító adatait is tartalmazó - bizonylat kiállítása mellett döntsön, amely költségelszámolásra is alkalmas. A vevő által kért adatokat az eladó köteles szerepeltetni a bizonylaton. DÓCZY LÁSZLÓ Álkergekóros szarvas Az állat körbe-körbe járt Kaposvár Néhány napja Somogybán, a Lábod Rt. területén egy tíz kiló feletti trófeát viselő szarvasbikát lőttek ki. A beteg állat körbe-körbe járt, ezért kellett kilőni. Az állatorvos kizárta a BSE, illetve szarvas esetében a TSE- (kerge) kórt. Felmerült azonban a veszettség gyanúja, ezért küldtük vizsgálatra a tetemet - mondta Galamb Gábor, az Rt. vezérigazgatója. A vizsgálati eredmény negatív lett, a cég saját költségére kérte a további vizsgálatokat. A kaposvári Állat-egészségügyi Intézetbe szállított vadtetemről kiderült, hogy orrbagócs okozta a furcsa viselkedést, amely a csontrendszert is megtámadta. Az intézetben a közelOrrbagócsbetegség A betegséget az állatok ormyílá- sába lerakott és az orr- és meí- léküregekben továbbfejlődő légylárvák idézik elő. Az élősködők hurutos, esetleg gennyes váladék termelésével járó orrhurutot, ha a folyamat' átterjed az agyburokra, agyi tüneteket (álkergekórt) is okozhatnak. A betegség emberre veszélytelen. múltban készült el mintegy negyvenmillió forintért az a laboratórium, amely hamarosan alkalmas a lesz TSE- és a BSE- kór vizsgálatára. Addig a budapesti laboratóriumban vizsgálják a mintákat. Bár nem szokás, a trófeát fertőtlenítés után visszakapja a társaság. SZARKA ÁGNES TÁBORNOKI KINEVEZÉSEK. A honvédelmi miniszter előterjesztésére Mádl Ferenc köztársasági elnök vezérőrnaggyá nevezte ki Hamar Ferencet; a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter előterjesztése alapján pedig vezérőrnaggyá nevezte ki Czukor Józsefet, Hetesy Zsoltot és Zsohár Istvánt; dandártábor- nokká pedig Jónás Endrét. _____________________ fotós europress/kallus györgy U nióhoz közelítő munkajog Munkajogi téren európaiak vagyunk - mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a munka törvénykönyv módosításának általános vitáján a parlamentben. Az ellenzék szerint a módosítás túlterjeszkedik az uniós jogharmonizáción, jó néhány kérdést nem is rendez. Budapest A javaslatot a szociális partnerek egyetértésével terjesztette be a kormány - mondta expozéjában Kiss Péter. Hozzátette: megegyeztek a munkaügyi bírság emelésében, egyetértés alakult ki a készenléti és az ügyeleti díj mértékében is. A javaslat kimondja: a rész- munkaidős foglalkoztatás miatt nem érheti hátrányos megkülönböztetés a munkavállalókat. A jogharmonizációs célokon kívül a kényszervállalkozások ügyével is foglalkozik a javaslat. A munkaügyi ellenőrök jelenleg is minősíthetik, hogy a vállalkozói, megbízási szerződések tartalmilag is megfelelnek-e a követelménynek, vagy valójában munka- viszonyról van szó. Több ponttal egyetértünk, de a javaslatban felfedezhető a Medgyessy-kormány romboló szándéka; szinte elleheteüenítik az üzemi tanácsok munkáját - mondta Őry Csaba (Fidesz). A javaslat senkinek sem teszi érdekévé a részmunkaidős foglalkoztatást - reagált Püski András (MDF). A munkavállalónak azért, mert nem tesz különbséget a teljes munkaidőben dolgozók és a rész- munkaidősök után fizetett járadékok között. A munkáltatónak hátrányos: akár a minimálbér felénél is alacsonyabb lehet a fizetés. FARKAS-BARANYA Az első versenyző Budapest Körülbelül 176 millió forintért pályázik a Magyar Fejlesztési Banknál a Telepy Károly tizenkét évfolyamos iskola felújítására a IX. kerületi önkormányzat. Az iskola a könyvtár és a tornaterem kibővítését, valamint egy műfüves kézi- labdapálya és egy aula felépítését fedezné a pénzből. Az MFB és az oktatási tárca megállapodásának értelmében a felvett összeget három év türelmi idő után tíz év alatt kell visszafizetnie az önkormányzatnak. Gegesy Ferenc, a kerület polgármestere kiemelte, hogy a hitellehetőség fontos szereppel bír a városrész rehabilitációs terveinek megvalósításában. Czeglédy Beatrix, a 650 tanulót oktató, testnevelés tagozatos iskola igazgatója közölte: a következő tanévtől a központi sportiskola gimnáziumi tagozatát szeretnék létrehozni intézményükben. steiner Magyar Bálint ebéd közben Otthon vagyunk Európában Széles körű társadalmi és szakmai vitára bocsátották az Otthon Európában című nemzeti lakásprogramot. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott és Csiha Judit, a Belügyminisztérium lakásügyi kollégiumának vezetője azt mondta: nemcsak a támogatási rendszert kell fejleszteni, hanem az építéstechnológiákat is. Budapest Célunk egy szinttel feljebb lépni a lakásügy minden területén; az életkörülmények, a lakásviszonyok, az otthon minősége terén - mondta Csabai Lászlóné. Az eddigi lakáspolitika olyan állami szerepvállalásra épül, amely 4-5 év múlva kezelhetetlenné válik. Ezért a program olyan változásokat tartalmaz, amelyekkel 15 év alatt megteremtődnek a piacon azok a feltételek, amelyekkel minél több lakás építésére, értékesítésére és bérbeadására ösztönzik a befektetőket. Az Otthon Európában lakásprogram stratégiái közül az egyik legfontosabb az ingatlan- és építési szabályozás. Eddig kiépült a lakáspolitika főbb intézményrendszere, ugyanakkor elmaradtak a jogszabályi változások. Ezért szükséges a versenyviszonyokat meghatározó jogszabályi környezet és hatósági eljárások korszerűsítése. Ezt szolgálja majd a lakás- törvény, a társasházi törvény, az ingatlan-nyilvántartás helyzetének rendezése, valamint az építési szabályozás korszerűsítése. A tervezet rövid távon a lakosság, az ingatlanfejlesztők, befektetők, finanszírozók, önkormányzatok, civü- és szakmai szervezetek együttműködésére, megnyerésére törekszik, középtávon a verseny erősítésére, a lakáshelyzet javítására, hosszú távon: a rendszer fenntarthatóságára, szektor- és versenysemlegességre, versenyösztönzésre, a környezet védelmére és fejlesztésére, az állami szerepvállalás csökkentésére. A tervezet a lakosság által érzékelt szorító problémák megoldására irányuló támogatási programokat tartalmaz, öt főpillérre épül. Ide sorolható a bérlakásprogram pályázati rendszere, a panelprogram, a társasház-felújí- tási program, családi ház esetében a komfortnövelő felújítási program. Elvi álláspont, hogy a programok nem a lakásokat, hanem a benne lakókat kívánja támogatni. Az Otthon Európában 15 évre szóló programtervezet nyitott, korrigálható, helyi tapasztalatok- kal kiegészíthető. _ koós Hírek Egy óra plusz Még a héten, de legkésőbb a jövő héten a kormány elé kerül a választási eljárási törvényt módosító javaslat annak érdekében, hogy az EU-csatlakozással összefüggő referendum napján - április 12-én, szombaton - egy órával meghosszabbítsák a szavazás időtartamát, mti Légies ügy Szijjártó Péter (Fidesz) írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez: létezik-e a Malév Rt. és Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. Kiss Elemérnek nincs tudomása arról, hogy az az ügyvédi iroda, ahol korábban dolgozott, kötött-e állami szerződést, mti Földügyi központ Megkezdte működését a Középeurópai Földügyi Tudásközpont. Az intézmény révén az uniós tagjelölt országok számára lehetővé válik a földügyi kérdésekkel kapcsolatos elektronikus adatbázis használata, továbbá az információcsere a földpiaci és az ingatlan-tulajdonjog területén, europress Jellel beszélnek Megalakul a Jelnyelvi Tolmács Intézet, amely a fogyatékkal élők esélyegyenlőtlenségének megteremtéséhez segíti a szakemberek képzését. A szociális tárca 70 millió forintot különített el a képzésre és tájékoztatásra. EUROPRESS Éles vita „Toldozásnak-foldozásnak” tartja Készéi Sándor, a Magyar- országi Szülők Országos Egyesületének elnöke a szakképzési törvény módosítását, a tanulói szerződést pedig tanoncszerző- désnek. Szerinte a szakiskolai tanulóknak a minimálbér 50 százalékát ösztöndíjként kellene megkapniuk. Sári Lajos helyettes államtitkár jelezte: az ösztöndíj bevezetése a minimálbér 50 százalékával számolva a 11-12. évfolyamon 25 milliárd forintba, míg a 9-12. évfolyamon 50 milhárdba kerülne, mti Nonprofit ajánlat Az adózók személyi jövedelem- adójának 1 százalékára jogosult 5700 civil szervezet és egyház adatait ingyen közvetíti a Nonprofit Információs és Oktató Központ. A jelentkezést a felajánlóknak és érdeklődőknek térítésmentesen intézik a 06-1-212-02-33-as telefonszámon. EUROPRESS Patikán kívül Az egészségügyi miniszter egyeztet arról, hogy a patikákon kívül is lehetséges-e egyes gyógyszerek forgalmazása. A gyógyszerészkamara tiltakozása ellenére Csehák Judit elsősorban a lakosság, illetve a betegek érdekeit tartja szem előtt. EUROPRESS Ingyen nyelv Az akkreditált nyelvvizsgarendszerekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az országos nyelvvizsganapon március 8-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Felvételi Információs Szolgálat szervezésében. A rendezvény térítésmentes, mti Tejes akció Az iskolatej-akció folytatásáról írt alá megállapodást a székes- fehérvári önkormányzat és a Parmalat Hungária Kft. A város valamennyi iskolájában ötezer alsó tagozatos kisdiák kap a tanítási napokon egy-egy pohár tejet. A költségek 70 százalékát az önkormányzat, 30 százalékát a tejipari vállalat állja, mti ■