Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-15 / 39. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. FEBRUÁR 15., SZOMBAT Salgótarjánból a válogatottig Röplabda - Kovács Eszter új fejezetet írt a sportág megyei történetében Bármilyen hihetetlen, Nógrád megye sporttörténelmében egyetlen röplabdás, dr. Prouza Ottó jutott el a felnőttválogatottságig, sőt, ki­váló sportemberünk a tokiói ötkarikás játékokat is megjárta. Az­óta szőkébb régiónkból több évtizeden át senki sem húzhatta ma­gára a címeres mezt juniorkora után. Ám úgy látszik, egy üdítő ki­vétel mégis csak akad. Egy Salgótarjánban felnőtt ifjú hölgy, a mindössze két napja 19 éves, pályafutását a Salgótarjáni RK-ban kezdő Kovács Eszter pár hete a felnőtt válogatott keret tagja.- Mekkora bulit csaptak?- Természetesen nagyon örül­tem annak, hogy behívtak a keret­be, de semmi különösebb ünnep­lés nem volt.- Nem is ama gondoltam, ha­nem a tegnapelőttire, a szülinapi- m!- Szűk baráti körben, szolid kö­rülmények között tartottuk a 19. születésnapi partit, kimerítő edzés után, másnapi előadás előtt, s ez­zel már jellemeztem is a „felhajtás” nagyságát.- Mi is szeretnénk gratulálni, s mire ez a cikk megjelenik, még benne leszünk a bocsánatos há­romnapos köszöntési határidőben. Azért pedig elnézést, hogy a buli szót használtam, de csak azért, men jelenlegi csapatának, az ext­raligás Miskolcnak bemutató kiad­ványában, a röplabdán kívüti élet­ben ön a síelést, a teniszt, a havero­kat és a bulit jelölte meg.- Sajnos ezekre nagyon kevés le­hetőségem marad, hiszen közgaz­dasági tanulmányaim és a kemény edzések mellett ilyesmire már nem marad se időm, se energiám. Rá­adásul a napokban új edző, kiváló és elismert szakember érkezett hozzánk Forman József személyé­ben, akinek az a feladata, hogy fel­jebb vigye a csapatot a kiesőhely­ről. Gondolhatja, hogy ezért most mennyit kell dolgoznunk.- Kemény edzésekben azért volt már része bőven, ha nem is ilyen mennyiségben és intenzitással, hi­szen az általános iskola óta benne van a „darálóban”. 16 éves kom óta pedig mint ifiválogatott megta­pasztalhatta a minőségi munkát is. Mi tönént azóta?- Amikor otthon, Salgótarján­ban az NB II-ben játszottam, ak­kor kerültem a Miskolc látószögé­be, és el is vittek hamarosan. Mi­vel a bátyám, Dávid már ott járt egyetemre, nekem és szüleimnek is könnyebb volt a döntés, ame­lyet a fejlődésem miatt meg kellett hozni. Mára már stabil tagja va­gyok a csapatnak, de ennek elle­nére az éles gyakorlás, és a minél nagyobb rutin megszerzése miatt még az ifiben is játszom, amikor csak lehet. Tavaly nyáron egy belgrádi ifjúsági tornán figyelt fel rám Ludvig Zsolt, a Nyíregyháza edzője, a felnőttek szövetségi ka­pitánya és hamarosan én is uta­zom a kerettel a tatai edzőtáborba, amelyet nyár elejéig még több kö­vet. Jelenleg a miskolci egyetem első éves közgazdász- hallgatója vagyok.- Hogyan sikerül összehangolni a tanulást a magas szintű sporttal bár azt tudom, hogy amíg középis­kolás vök, kétszer is elnyerte a „jó tanuló, jó sportoló” kitüntető cí­met, s kitűnővel érettségizett. Ám az egyetem azért egy kicsit más...- Eddig még jól össze tudtam egyeztetni a kettőt, bár nehéz dol­gom van. Az első évet arra szá­nom, hogy megszokjam a középis­kola és egyetem közötti óriási kü­lönbséget. Szerencsére már sikere­sen túl vagyok a félévi vizsgákon, remélem a jövőben is hasonlóan mennek a dolgok...- Szokott-e hazajárni, s tartja-e még a kapcsolatot volt játékostár­saival figyelemmel követi-e a vala­ha szebb napokat megért csapata maradékának megyei szintű sze­replését?- Minden nap edzésem van, hét végén, szombaton és vasárnap is mérkőzések, így ebből már kö­vetkeztetni lehet, milyen gyakran tudok hazamenni. Egykori csapat­társaim már szétszéledtek, de Gubyásné Lőrincz Klárival egykori edzőmmel néha összefutok, tőle, no és szüleimtől értesülök az ittho­ni röpiseseményekről, és volt már szerencsém egy-két meccset is megnézni.- Hogy jellemezné saját játékát, miben szeretne fejlődni, mit szeret­ne elérni?- Maximalista vagyok magam­mal szemben, így mindenben ja­vulnom kell. Növeljük az erőnléte­met, javítgatjuk a technikai hibá­kat és játszom, játszom „éjjel-nap­pal”, hogy minél nagyobb rutinra tegyek szert.- Szakmai berkekből úgy hallot­tam, már több élvonalbeli csapat érdeklődött ön után, sőt, a mám már rendkívül népszerű strandröp­labda szakág is fölfigyelt tehetségé­re. Mikorm várható, hogy játékle­hetőséget kap a felnőttválogatott­ban?- Jól érzem magam az MVSC- ben, így nem szívesen reagálok ér­tesüléseire, amelyek azért nem alaptalanok... Ami az első váloga­tott meccsemet illeti, úgy gondo­lom, az edzőtáborozások után, nyár vége körül figyelembe vesz­nek az összeállításkor.- Úgy legyen, és sok sikert! SATIS Hírlap M - -w. t.., www.nograamegyeihirlap.hu _____________ M i rí ez Adrienn Salgótarján lfi»l§ft Sportturmix * 1 11 teke NB II Keleti csoport, 14. forduló Sajóbábony - Salgó-Sík 2-6 (2230-2286) Salgó-Sík: Nádasdi L 431/1, Telek T. 395/1, Molnár Z. 389/1, Jakus L. 38(5/1, Németh B. 344, Szabó A. 334. Egri Nyomda - Nádújfalu 2-6 (2366-2476) Nádújfalu: Kotroczó Cs. 383, Bodor I. 435/1, Horváth S. 420/1, Puporka K. 397, Gubán F. 408/1, Kotroczó G. 433/1. További eredmények: Mező­túr - Tiszakécske 2-6, Gyula - Földeák 7-1, Egri Széchenyi Nyíregyháza 5-3, Hódmezővá­sárhely - Szolnok 2-6. A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 14 11 0 3 7141 22 2. Szolnok 14 8 1 5 6448 17 3. Nádújfalu 14 8 1 5 62-50 17 4. Gyula 14 8 0 6 6745 16 5. Földeák 14 7 2 5 58-54 16 6. Mezőtúr 14 8 0 6 57-55 16 7. Salgó-Sík 14 7 1 6 59-53 15 8. Egri Széchenyi 14 6 1 7 55-57 13 9. Egri Nyomda 14 5 2 7 52-60 12 10. Tiszakécske 14 5 2 7 51-61 12 11. Hódmezőv. 14 3 0 11 41-71 6 12. Sajóbábony 14 2 2 10 35-77 6 HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Vincze Bertalan balassagyarma­ti olvasónknak kedvezett a sze­rencse, így az ő szelvényét ját­szottuk meg. Tippjei: 2,1, x2,1, 12, 1, x2, x, 1, x2, x, lx, 12, x. VAN KORCSOLYAPÁLYA A Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. kihasználva az időjárás adta lehetőségeket ismét korcso­lyapályát létesített a sportcentrum salakos pályáján, amely a hét végé- től reggeltől estig látogatható. ■ Még nyolc mérkőzés Balassagyarmat 17. teremfoci-bajnoksága Hét végi sportműsor SZOMBAT Labdarúgás, előkészületi mérkőzés: Vác - Balassagyar- mat-Goldex-Anettka, Vác, 11 óra, Karancslapujtő - Zagyvaróna, Karancsalja 11 óra. Teremlabdarúgás: Balassa­gyarmat 17. bajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetke­zet Kupájáért, Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 13 óra. Téli torna a Háromkő Takarékszövet­kezet Kupájáért, Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnok, 16 óra. Asztalitenisz: megyei ifjúsá­gi, serdülő- és újoncbajnokság, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 8.30 óra. Kosárlabda, NB II Közép-ma­gyarországi régió, A2-csoport, férfiak: ÁFDSE - Bgy Justitia, 11.30 óra. VASÁRNAP Teke, NB II Keleti csoport: Salgó-Sík - Gyula, Somoskőúj­falu, 10 óra. Nyert a Lapujtő Előkészületi labdarúgó­mérkőzés: Karancslapujtő - Nagybátony 4-3 (3-0). Karancsalja, 50 néző, vezette: Verebélyi. Karancslapujtő: Szabó O. - Sándor, Szőke, Szabó K. (Mikáva), Tóth - Tátrai, Híves, Fodor, Kovács - Lavaj, Bacsa. Edző: Póka György. Nagybátony: Sulyok - Almási D. (Zagyi), Verebélyi L., Szerencsi (Verebélyi A.) - Garamszegi, Almási T., Benus, Baranyi, Balogh (Orosz) - Szabó, Ko­vács. Edző: Sipkó Sándor. GL: Lavaj (2), Kovács, Zagyi (öngól), ill. Kovács (2), Verebélyi A. A négyes döntő mérkőzései­vel február 15-én szombaton fe­jeződik be Balassagyarmat 17. te­remfoci-bajnoksága, a Cserhát­vidéke Takarékszövetkezet Ku­pájáért. Az Old-Boys csoportban két összecsapás maradt az utol­só játéknapra. Abszolút kategória A négyes döntő állása 1. Runner Holding 3 3 0 0 13 -1 9 2. Joker Falatozó 31 1 1 7-55 3. Roma Parlament 31114-74 4. Cserhátprint 3 11 1 4 -15 0 Megjegyzés: A bajnokságban döntetlen esetén heteseket rúg­tak az együttesek, mely után ket­tő vagy egy pontot kaptak. A csa­patok egymás elleni eredményei­ket magukkal vitték a rájátszásra. Old-Boys csoport 1. Eyssen Kft. 760124-918 2. PalócÚtkaparók 85 0332-21 15 A hagyományoknak megfe­lelően a salgótarjáni téli lab­darúgó-teremtorna döntőjé­nek napján a Dupák Gábor- emléktársaság az emlékezés virágait helyezi el a fiatalon elhunyt sportember sírjánál, a salgótarjáni régi központi te­metőben. A megemlékezés időpontja február 15-én, szombaton 15 órakor lesz. Emlékező beszédet Kovácsáé Czene Csilla, Salgótarján al­polgármestere mond. A városi sportcsarnokban rendezendő szombati teremfoci-mérkőzé­sek után, az ünnepélyes ered­ményhirdetés keretében adják 3. Fülöphús 7 31317-1711 4. Határőrség 7 3 0 4 26-27 9 5. Sportcsarnok 70161540 1 A rájátszás menetrendje. Febm- ár 15., szombat, 13 óra: Runner Holding - Cserhátprint. 13.45 óra: Joker Falatozó - Ro­ma Parlament. 14.30 óra: Sportcsarnok - Eyssen Kft. 15.15 óra: Joker Falatozó - Cserhátprint. 16.00 óra: Runner Holding - Ro­ma Parlament. 16.45 óra: Határőrség - Fülöphús. 17.30 óra: Cserhátprint - Roma Parlament. 18.15 óm: Runner Holding - Jo­ker Falatozó. 19.00 óra: Eredményhirde­tés. K. F. át a torna legjobb ballábas já­tékosának a Dupák Gábor-em- lékserleget. * 9r * Dupák Gábor (1965-1998) Történész-levéltárosként mintegy 15 szakmai cikket és tanulmányt hagyott hátra és 4 kötetet jegyzett önállóan, illet­ve szerzőtárssal. „Salgótarján Kultúrájáért” díjjal kitüntetett Dupák Gábor rövid pályafutá­sa alatt beírta nevét a salgótar­jáni és Nógrád megyei levéltá­ros-történészek halhatatlanjai közé. A salgótarjáni kispályás labdarúgás többszörös városi bajnoka és gólkirálya. ______■ M egemlékezés Dupák Gáborról fill ’R0-C00P RT. A C00P BOLTOK AJÁNLATA 2003. február 14-27-ig T, PAL0MA őrölt kávé 250 g 2. PERSIL Colo.r Power, Green Power 1,5 kg 3. HEGR0 eredeti, euka-menthol, méz-menthol 100 g 4. CREPT0 eü. papír, 8 tekercs 5. ZITA papírzsebkendő 100 db-os g | 85 6. SZOBI őszibarack-, . sárgabaracknektár 1,5 I 7. C0CC0LIN0 öblítő 1 I 1 Natural + 250 ml ajándék! Sensitive + 250 ml ajándék! Ylang + 250 ml ajándék! 8. DELIKÁT 8 ételízesítő 75 g 9. DELMA light csészés margarin 250 g 10. C00P darált sertéshús 400 g 11. ORSI baromfi párizsi 1 kg 12. ÁSZ erdélyi szalonna paprikás vf. 1 kg 13. PÁCOLT HERING (Müller-Ker Kft.) 500 ml 14. HAPPY DAY 100%-multivitamin 100% rostos valódi narancslé gyümölcshússal 100% valódi narancslé 1 I 15. HEY-H0 alma-, szőlő-, narancs gyümölcsital 2 Az akciós választék a készlet ere TOP AR! 169.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom