Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-15 / 39. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE

„Mert van fantáziája az embernek”

„Röpke ívek” Balassagyarmaton, „Asztaltársasági Füzetek” Salgótarjánban

Amit Balassagyarmaton a „Röpke ívek”, a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság antológiája fémjelez, azt Salgótarjánban az „Asztaltársasági Füzetek”, a Balassi Bálint nevét viselő társaság alkotóinak a lapja jelenti. Az előbbi a negyedik évfolyamát jelölhette 2002 végén, az utóbbi a tizenegyediket írhatta címlapjára ugyanekkor. Küllemre is sok közöttük a hasonlóság: nem véletlenül, hiszen a pénzszűke - annak ellenére, hogy mindkettőt támogatja az adott város ön- kormányzata (is) - az egyszerűségre, puritánságra, a szöveg és kép fekete-fehér megjelenítésére kényszeríti a szerkesztőket (amott Ádám Tamást, emitt Orbán György Jánost), s ez nem is baj feltétlenül. A balassagyarmati kiadvány a Madách Imre Városi Könyvtár, a salgótarjáni a B-Humanitas gondozásában lát napvilágot.

Lengyel Péter rajza a „Röpke Ivek '-öen

köze mind a művek, s általuk a' szerzők megismerésének, mind pedig a létrejött alkotások, szellemi értékek hozzáférhetőségének, viszonylag hosz- szabb idejű fennmaradásának.

Valamelyest korábban a balassagyarmati antológia jelent meg: a „Röpke ívek” bemutatóját az ünnepváró, meghitt karácsonyi hangulatban szervezte meg a Madách Imre Városi Könyvtár. A kiadvány címe az irodalmi társaság névadójára, Komjáthy Jenőre, a Szécsényben született, Balassaval. Ugyancsak megható a már elhunyt Csikász István, sokak, sokunk polihisztor barátjának megidézése, aki e helyütt költőként van jelen, s akiről mégtudni, hogy szenvedélyesen szerette az itáliai kultúrát. Kellemes meglepetés volt olvasni Hoteczné Löké Zsuzsanna tanárnő lokálpatrióta vallomását, a városhoz - ahonnan egyébiránt már elköltözött - szoros kötődését. Ádám Tamás költői vénája közismert, ezúttal a versekben megnyilvánuló etikai kérdések kelthetik fel a figyelmet: „...feltartott kézzel várod a feláldozást azt hiszed jobb így / pedig rosszabb...” - írja a „Nem mondom, hogy lázadj” című versében. Örvendetes, hogy immár mindenki számára hozzáférhető T. Pataki László „Lelki- gyakorlat” című monodrámája Madách Imre édesanyjáról, a rigorózus Majthényi Annáról, aki élete alkonyán elszámolni igyekszik lelkiismeretével. A határon túli alkotókat Csáky Károly és Hrubík Béla is képviseli, utóbbi „Egy mondat a hazáról” című szép, Illyés Gyulára is emlékeztető verse nem véletlenül került az antológia élére. A humort kedvelőknek Soós Géza és Szabó Endre pikáns történetei ajánlhatók. Az említetteken kívül mások írásai, rajzai is gazdagítják a kiadványt.

Az „Asztaltársasági Füzetek” című lap műfajilag heterogénabb, bár a versek (Király Gábor, Kapcsulik Ágnes, Paróczai Csaba munkái) ebben is hangkategóriába sorolható Gréczi- Zsoldos Enikő a „Táj és nyelv - nyelvhasználatunk regionali- tása” című értekezése, amely a szociolingvisztika földrajzi szempontrendszeréhez fűz megjegyzéseket. Bár sok tudományos forrásmunkára támaszkodik, mégis eredeti gondolatmenete, szubjektivitása, sajátos stílusa miatt nehéz behatárolni Maruzs Éva „Miért ír az ember sci-fit?” című dolgozatát, amelyben a kérdésre végül is négy válasz adódik: „mert a világ sokszínű..., mert van fantáziája az embernek..., mert van rá igény..., s mert mesélni jó.” Az egzakt tudományosság berkeibe vezeti viszont el olvasóit Köny- nyű József, aki „Nógrád megye csillagászati monográfiájá”-ból a salgótarjáni csillagvizsgáló történetével ismerteti meg az érdeklődőket. Marschalkó Zsolt „kecskerímei” azon túl, hogy bravúros nyelvi játékok, tollforgató futamok, egyúttal szellemesek, szórakoztatóak is. íme a „Falun” című kétsoros: „Istállóban járom-pár, / Közöttük a párom jár. ” Az asztaltársaság tagsága, érdeklődése magyarázza, hogy a képzőművészet aránylag nagy helyet kapott a kiadványban Balogh Erzsébet, Barna Katalin, B. Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Fancsikné Csaba Mária, Fancsikné Deák Ibolya, Földi József, Losonczy Ildikó és Pécsi Ágnes művei révén.

Az Ipoly partján, illetve a Karancs völgyében időnként megmegjelenő kiadványok arról tudóMindezek ismeretében a tartalmi célok tekintetében sem lehet sok különbség közöttük. Mindkettő egy-egy alkotói közösségbe tömörült, az irodalom vagy a képző- és iparművészet terén, a különböző műfajok valamelyikében (vers, próza, esz- szé, tanulmány, rajz stb.) tehetségesnek bizonyuló fiatalabb és idősebb évjáratúak, pályakezdők és tapasztaltabbak fóruma kíván lenni. Egy olyan publikus lehetőség, amely időről időre keretet, teret nyújt a gondolatok, érzelmek kifejezésére, az emberekről magukról-, magunkról, szűkebb és tágabb környezetünkről, a tájhazáról, a nemzetről, egyáltalán a világról kifejtett vélemények nyilvánossá tételére, megmérettetésére. Bár a társasági életformának sok más éltető eleme (kiállítás, felolvasó- est, könyvpremier, ankét stb.) is közismert és alkalmazott mindkét körben, a nyomtatásban való megjelenés még mindig az egyik leghatásosabb eszFancsikné Csaba Mária „Erdödráma" című tollrajza az ..Asztaltársasági Füzetek"-ben

gyarmaton tanárkodon XIX. századi költőre emlékeztet, aki 1877-ben e címen indított lapot, s jelentetett meg tizenegy számot. A legfrissebb „Röpke ívek”- ben található írások zöme szépirodalom, a szó mindkét értelmében.

Ugyanis számos lírai, mély érzelmeket keltő opusz kapott helyet benne.

Torokszorító például Merczel Erzsébet „Csillagvárók” című tárcája, amelyben egy kisfiú („mellesleg” a szerző unokája) az égen keresi a találkozást elvesztett édesapjásúlyosak. Akár esszéfüzérnek is tekinthető Handó Péter „Ébredések” című írása. A tanulmány

sítanak, hogy Nógrád megyében igenis létezik alkotó értelmiség.

CSONGRÁDY BÉLA

„Tündérváros”

Kell-e érdekfeszítőbb szintér egy gyermek életéhez? Egyik oldalon a zömök arányú katolikus templom, a „hit kövülete”, a másikon a kanyargó Ipoly, melynek környéke sűríti mindazt a csodát, amit a természet az ember számára nyújthat. A titoknak ezt a két birodalmát, a természet ősállapotát tükröző Ipoly mentét és az emberi szellemet jelképező templomépületet, mint valami köldökzsinór köti össze az a kis utca, melynek oldalán Szabó Lőrinc balassagyarmati háza állt. Ilyen térbeli határok közé esett a gyermek, a majdani költő otthona. Voltak időben is kijelölhető pontjai a gyermek hajlékának. Közöttük fölfénylett a napnak az a szakasz, melyben felhőtlenül örülhetett a gyermekkor világának. De eljött a napnak az a része is, melyben megszűntek játékai, s eltűnt jókedve. A napok kétfelé váló hangulatát Szabó Lőrinc vasutas édesapjának kedélyállapota szabta meg, aki a mindennapi robotba belefáradva hazahozta keserűségét, s véget vetett az otthoni vigalomnak. Az érett költő a „Tücsökzene” című versciklusában így ír erről: „ha munkába a gond vele ment, vele jött vissza, mikor megjelent.” Mindennek színhelye egy apró polgári ház, az Ipoly felé tartva a bal oldalon, a Templom utca 10. szám alatt. Az épület még a mezővárosi, paraszti múltra emlékeztet, nem hivalkodó, szerényen belesimul az utcaképbe. Keskeny sátortető díszíti a homlokzatot, piciny ablaktükrei megszeppenten néznek az utcára. A boltív alatti

míves fakapu olyan kapualjat zár be, melynek küszöbét inkább iparosok, kereskedők, tisztviselők koptatták. A kapualjból egy cserepes virágokkal övezett udvarra nyílik kilátás. Bent, a faburkolatos szobákban szinte nappal is homály dereng. A polcokon a többre hivatott apa könyvei sorakoznak, aki „kimaradt a negyedikből a latin miatt.”

Felmenői papok, tanítók, nyomdászok voltak - írta róla később a sorsát megértő fiú, aki apja távozta után a nyomasztó sötétből alighanem kétszeres erővel rohant ki a napsütötte udvarra. Mámoros világérzékelés lehetett az apai szigor alól kimenekülő gyermek élethabzsolása, a szabadság intenzív átélése a korlátoktól való ideiglenes szabadulásban. Épp ezért a maga teljességében élhette meg gyermekkorát. Számára ekkor „még egy volt a világ." Hitte, hogy a sárkány „éppúgy él, csak egy kicsit távolabb, mint mi a Templom utca 10. alatt.”

Szabó Lőrinc gyarmati élményei verssé formálva helyet kaptak költészetében is. Az apa, aki évtizedekkel később mégiscsak megsejtett fia költői nagyságából valamit, a versek olvastakor balassagyarmati éveit is felidézhette. E költemények megértése során történhetett az a megható eset apa és fia között, melyet az utóbbi így jegyzett fel: „megigazította pápaszemét, s szégyellősen magához szorított: Hát ez, fiam..., valami... nagy dolog.”

SZABÓ ANDREA

József Attila olaszul

József Attila verseiből jelent meg válogatás a milánói Mondadori Kiadó népszerű Paperback sorozatában, Bruck Edith Rómában élő írónő fordításában.

A kötetet nagy sikerrel mutatták be a Római Magyar Akadémián. Giorgio Pressburger író, rendező, a Budapesti Olasz Kultúrintzézet volt igazgatója elemezte a nagyszerű fordításokat, amelyekből néhányat

Gianluca Foresi előadóművész szavalt el a közönségnek. Bruck Edith felelevenítette a József Attiláról, Juditról és Flóráról őrzött személyes emlékeit, Nelo Risi költő, filmrendező pedig a kiadó és a fordító merész vállalkozását méltatta. A bemutatón elhangzott: Márai Sándor regényeinek olaszországi sikere és Kertész Imre Nobel-díja egyaránt a magyar irodalom felé irányította az olasz olvasóközönség figyelmét.

Őselefántfog Kínában

Négy-öt millió éve élt elefánt megkövült foga bukkant fel Kínában.

Tudósok szerint a kövület a Kínában eddig valaha is felfedezett legnagyobb őselefánttól származik. A „kardfogú elefánt” maradványát egy magángyűjtő szolgáltatta be az északkínai kanszui (Gansu) tartományi múzeumnak. Az őselefántnak összesen 12 foga volt. A megtalált fog 30 centiméter hosszú, 15 centiméter széles és 6,5 centiméter magas. E méretek alapján 9-10 méter hosszúra és 4-5 méter magasra taksálják az állatot.

Bálint-nap „virágnyelven”

Réth Alfréd festőművész kiállítása a Párizsban

Jó néhány férfi él a gyanúperrel, hogy a Bálint-, avagy Valentin- napot a virágárusok találták ki. Ami viszont biztos: nem jön rosszul nekik.

Graz városában például a február 14-e körüli napokban több mint 20 millió szál vágott virágot, juttatnak el férfiakon keresztül a szebbik nemhez. A virágok beszélnek: a Bá- lint-napi üdvözlet üzenete virágonként, avagy „virágnyelven” másképpen értendő. „Rózsául” például a következő: „Legyőzted a szívemet!”, ami félreérthetetlen szerelmi vallomás. Nem ilyen egyértelmű viszont „jázminul”, ez a virág csak azt mondja: „Szolgáljon megelégedésedre, hogy biztosítalak barátságomról”. A tűzliliom megint csak

szenvedélyesebben „szól”: „Ahogyan lángol a színe a virágnak, úgy lángol szívem végtelen szerelemben irántad.” A házassági hűségre intő jelképes felhívásként is értelmezhető a hófehér Madonna-liliom üzenete: „Tiszta és folt nélküli legyen a szíved”. A virágok nyelvénél egyébként bizonytalanabb, hogy honnan is erednek a Bálint-napi szokások. A szerelmesek patrónusának lehet, hogy semmi köze sincsen az egészhez. Végtére is az illetékes vatikáni kongregáció nem kevesebb mint 17 Szent Bálintot tart nyilván. A legvalószínűbb magyarázat a Bálint név és a szerelem közötti összefüggésre az, hogy a középkorban úgy vélték, a madarak február 14-én, Bálint- napkor kezdik el a párzást.

A maga korában Picassóval egy sorba helyezett Réth Alfréd (1884-1966) franciaországi festőművész kubista korszakát bemutató tárlat nyílt meg a napokban a Párizsi Magyar Intézetben. Az 1908-1930 között készült alkotásokat a többi között a párizsi Modern Művészetek Múzeuma, a Pompidou Központ, angliai és franciaországi galériák, német, belga és francia magángyűjtők bocsátották a magyar kulturális intézet rendelkezésére.

Réth Alfréd műveiből Magyarországon legutóbb jó hetven évvel ezelőtt rendeztek kiállítást. A PMI-ben március 11-ig látható tematikus tárlat után októberben a Budapest Galéria életmű-kiállítással tiszteleg a művész előtt a budapesti őszi fesztivál alkalmából.

A Magyarországon született alkotó 1905-ben érkezett Párizsba, a híres Montparnasse művésznegyedben telepedett le, itt élt haláláig. 1910-ben, a párizsi őszi szalonon állít ki először, egy évvel később már a kubistákkal együtt mutatkozik be a függetlenek szalonján. 1912-ben Budapesten Braque, Léger, Metzinger, Delaunay, Le Fauconnier és Kandinszkij műveinek társaságában szerepelnek képei, a következő évben a berlini Sturm Galéria 80 vásznából rendez önálló tárlatot. Budapesten 1922-ben volt önálló kiállítása, a hazai közönség legutóbb az 1930-as nemzeti szalonon találkozott képeivel.

Az első világháború után az absztrakt felé fordult, a harmincas években csatlakozott az Abstraction-Création csoporthoz, élete végéig kutatta a modern festészet új kifejezésmódjait. A nagyközönség elsősorban absztrakt képeit ismeri, kubista korszakában készült festményei ma már ritkaságnak számítanak.

A Párizsi Magyar Intézet Bonaparte utcai palotájában tartott vernisszáz- son jelen voltak a francia és magyar művészeti élet jeles képviselői, galériaigazgatók, gyűjtők, szakemberek. A Le Soir Sud-Est 1949-es egyik számában így méltatta a Budapestről elszármazott festő jelentőségét: „Réth tagja annak a (...) korai, kubista művészekből álló csoportnak, amely 1910-től határozott kifejezésmódot adott a festészetnek - Picasso, Braque, Metzinger, Gris, Delaunay, La Fresnay, Léger, Gleizes és Réth. A kortárs festészet az ő köpönyegükből bújt elő.”