Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-15 / 12. szám

,OU3. JANUÁR 15., SZERDA KÉK Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal t u k o n Orwell tiszteletére Mészárlás a kisboltban A brit királyi vegyészeti tár­saság megpróbál tökéletes, Orwell-féle teát főzni George Orwell születésének 100. év­fordulója alkalmából. A szi­getország kémikusai nem az 1984, vagy az Állatfarm mi­att tisztelegnek teafőzés-ku- tatással az író előtt, hanem az esszé hatására, amelyet Orwell az igazi teakészítés rejtelmeiről írt. Az Egy finom csésze tea című Orwell-írás 1946-ban jelent meg a londoni Evening Standardben. Az író szerint azért fontos, hogy a britek tudják, hogyan kell a legjobban teát főzni, mert a tea egyrészt az ország civilizációs hagyomány-megőrzésének egyik legfontosabb eszköze, másrészt pedig a britek ezen tudnak a legjobban vitatkozni. A társaság igazgatója, dr. David Giachardi úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a teakészítés igen „összetett kérdés, és nincs rá pontos válasz”. Orwell re­ceptje 11 lépésben határozta meg a tökéletes tea készítését, egyúttal nehezményezte, hogy a szakácskönyvek nem adnak megfelelő útmutatást ehhez a fontos művelethez. Az iró fon­tosnak tartotta, hogy erősen, cukor nélkül, és csakis kerek al­jú csészében szervírozzák e ne­mes italt. Ahhoz is ragaszko­dott, hogy a teát leszűrjék a tej hozzáadása előtt, amivel heves ellenérzéseket keltett a brit tea­etikett világában. A vegyészek mindazonáltal nemcsak tea-esszéje miatt emlé­keznek meg a zaklatott életű író­ról, hanem azért is, mert ugyan­csak a II. világháborút követően írt egy másik cikket, amelyben keményen támadta a vegyésze­ket és más tudósokat a háború­ban vállalt szerepük miatt. Brian Emsley, a társaság média- igazgatója reményét fejezte ki, hogy az ünneplés kapcsán na­gyobb figyelmet kap majd a ve­gyészek munkájának fontossá­ga a táplálkozásban, az italfo­gyasztásban és a higiéniában. Az ismeretlen gyilkos elmetszette az eladónő torkát A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság fél­millió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemleges infor­mációval szolgál a nyomozóknak a nyíregyházi bolti gyilkos­sággal kapcsolatban. Az egyelőre ismeretlen tettes hétfő este tért be az üzletbe, elvágta a fiatal eladónő torkát, magához vett némi pénzt és elmenekült. A bevétel egy részét azonban a kasszában hagyta. Nyíregyháza Hétfő este fél nyolc körül nem sokkal zárás után ment be - Nem jelenthetjük ki egyértel- a város forgalmas részén talál- műen, hogy nyereségvágyból ható üzletbe a tettes. Rátámadt gyilkolt a tettes, mivel csak mini- a 25 éves eladónőre, elvágta a mális pénzt vitt el a boltból, és a torkát, a bevétel egy részét el- bevétel egy részét otthagyta az vette, majd elmenekült, üzletben - mondta az A rendőrök egy sötét színű, Europressnek Babus Andrea, a feltehetően Volkswagen típusú Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei autót és egy 25-30 év körüli, Rendőr-főkapitányság hadnagya. 180 centiméter magas, barna A rendőrnő hozzátette: egyedül hajú, jó megjelenésű fiatalem- volt a kisboltban az alkalmazott, bért keresnek a gyilkosság kap- így nem számíthatott segítségre, csán. A férfit nem gyanúsítják a bűncselekménnyel, egyelőre ta­núként szeretnék kihallgatni. Csak annyi bizonyos, hogy teg­nap este járt a gyilkosság hely­színén. Arról, hogy ezt honnan tudják, Babus Andrea a nyomo­zás érdekeire hivatkozva nem beszélt. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik hétfő este fél nyolc után mentek be az üzletbe vagy megfordul­tak ebben az időben a Virág, a Kereszt és az Eötvös utca kör­nyékén. Utoljára 2001 augusztusában történt hasonló bűncselekmény Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében: egy tiszabecsi rulett-te­remben gyilkoltak meg egy fér­fit. Akkor a szabolcsi rendőrök elfogták a három gyilkost. FARKAS MELINDA Rendőrbe rúgott a képviselő A politikus azt állítja, ráivott a gyógyszerekre „Angyalok on-line” Mindennapi SMS-ünket add meg nekünk! - fohászkod­hatnak Olaszország mobilte­lefonos hívői és nem hiába. A TIM, a legnagyobb mobil­telefon-társaság olyan SMS- szolgáltatást vezetett be, amelyek mindennapi imá­kat, bibliai részleteket kül­denek zanzásítva a hívek­nek, sőt, még arra is felhív­ják a figyelmet, hogy melyik napon melyik szent tisztele­te van soron. Persze jól tudjuk: Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, egy ilyen vallási üzenet 0,15 euróba kerül. Olaszország, a vi­lág egyik legkatolikusabb orszá­ga, már jó ideje igénybe veszi a modern technológiát a hitélet segítésére. Számos weboldalt hoztak létre az Interneten, köz­tük az „Angyalok on-line”-t, amelyről minden megtudható, amit a 72 angyalról és arkan­gyalról tudni illik. Külön olda­lon léphet kapcsolatba bárki a saját őrangyalával. Ha valaki egy szentről kapta a nevét, tájé­kozódhat a „Szentek, áldottak és tanúságtevők” című honlap­ról, és persze elmélyítheti bibli­ai ismeretei is a hálón keresztül. Csupán gyónni nem tudnak Interneten az olaszok - leg­alábbis egyelőre. A Vatikán sem maradhatott le: 1997-től van saját honlapja a Szentszéknek, három szolgálta­tóját pedig Rafael, Mihály és Gábriel arkangyalokról nevez­ték el. Rafael felelős a navigáció­ért, Mihály óv a hackerektől, és Gábriel biztosítja a kapcsolatot a külvilággal. Ugyanakkor való­színűleg II. János Pál pápa a vi­lág egyetlen olyan vezetője, aki­nek nincs e-mail címe, sőt szá­mítógépe sincs. Szentbeszédeit a mai napig kézzel írja, vagy diktálja. Csikk a halkonzervben Cigarettacsikket találtak Hor­vátországban egy tonhalkon- zervben - de azért halat is. A Vecemje Novosti című zágrá­bi napilap szerint a „szeren­csés rátaláló” a zárai Adria halkonzervgyár Éva nevű pa­radicsomos tonhalkonzervé- ben bukkant tört tonhalszele­tek között a váratlan leletre. A konzerv 2000 márciusában készült, a hal szavatossága 2003 végén járt volna le, a paradicso­mos csikké nem tudni mikor. Az esetről értesítették a horvát egészségügyi minisztériumot, az egészségügyi felügyelőség pe­dig nyomozást indított. A vétkes konzervgyár igazgatója nem zár­ja ki, hogy egy konkurens cég csempészte a csikket a konzerv- be, mert mint mondta, az ő gyá­rában tilos a dohányzás a cso­magoló- részlegben. Az, hogy a tonhal dohányzott, és utolsó kí­vánsága egy cigaretta volt, egy­előre nem merült fel a rejtély megoldásaként. Megölték a lánykérő kutyát Megölte nővére szerelmének levélközvetítésre betanított kutyáját egy férfi Jordániá­ban. A Big Joe névre hallgató kutya szerelmes üzeneteket közvetített gazdája és annak szíve hölgye között. A gazdi ugyanis betanította arra, hogy a hátára erősített kis tartóban lévő levelet elvigye sze­relme házához, majd addig ugasson, amíg a hölgy el nem veszi azt, a választ ő pedig hoz­za viszsza a tulajdonosához. Er­re a módszerre azért volt szük­ség, mert a kutyatulajdonostól három évvel korábban megta­gadták a lány kezét és az udvar­lót eltiltották a látogatástól. A postás kutya utolsó levele lány­kérésről szólt, ám a választ már nem vihette meg gazdájának. A leányzó fiútestvére ugyanis kifi­gyelte a küldöncöt, és miután el­olvasta az érzelmes üzenetet, dühében addig dobálta kővel a kutyát, amíg az bele nem pusz­tult sérüléseibe. Droggyáros elítélése Egy indonéz bíróság a hét elején halálra ítélt egy kábí­tószer gyártásával foglalko­zó holland állampolgárt. A vád szerint a kínai szárma­zású Ang Kiem Soei üzemeltette Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb ecstasy-gyártó telepét. Az ecsta- sy-pirulák a fiatalság kedvelt ká­bítószerének számítanak szerte a világon. Angot még tavaly áp­rilisban tartóztatta le az indonéz rendőrség, s elkobozta a nála ta­lált 8000 pirulát, útlevelét, vala- minttöbb ezer dollárját. m Ittas állapotban rendőrre támadt egy kecskeméti főorvos, aki egyben önkormányzati képviselő is. A politikus ágyékon rúgta az intézkedő járőrt. Noha az eset még december 28-án történt, csak tegnap került nyilvánosságra. Kecskemét- December 28-án, éjjel három óra után rendőrt hívtak a kecs­keméti Csongrádi úton lévő Nosztalgia étteremhez. Egy ré­szegen randalírozó férfi miatt mentek ki a járőrök - mondta la­punknak Ferenczi László alezre­des, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő­je. - Az illető nem volt hajlandó igazolni magát, sőt, csikicsukit játszott az egyenruhásokkal. Beszállt ugyanis egy autóba, s magára zárta az ajtókat. A rend­őrök végül kiszedték a kocsiból, s előállították a kapitányságon. A férfi azonban ott sem volt haj­landó együttműködni a hatóság­gal. Mivel a randalírozó fején egy seb volt, elszállították a me­gyei kórházba. A baleseti ambu­lancián szidta az ápolókat és a rendőröket. Azt sem engedte, hogy ellássák a sebét, ezért meg kellett bilincselni - tudtuk meg Ferenczi Lászlótól. Ezalatt tör­tént, hogy a részeg férfi ágyé­kon rúgta az egyik intézkedő rendőrt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ittas embert sebe ellátása után visszavitték a rendőrségre. Miután kijózanodott, hazaen­gedték. Azt mondta, semmire sem emlékszik a történtekből. A rendőrségi szóvivő hozzátet­te: a kapitányi vizsgálat szerint a rendőrök szakszerűen jártak el. A férfi ellen feljelentést tett a rendőrség az ügyészségi nyo­mozóhivatalnál hivatalos sze­mély elleni erőszak miatt. Információnk szerint a ran­dalírozó férfi dr. Gál János, a kecskeméti megyei kórház reu­matológiai osztályának vezető főorvosa, a KÉVE nevű helyi szervezet elnöke. Októberben listáról jutott be a megyei jogú város képviselő-testületébe.- Végtelenül sajnálom a tör­ténteket, a föld alá bújnék szé­gyenemben. Betegségem miatt gyógyszereket szedtem. Névna­pom volt, és sajnos nem vettem figyelembe, hogy a gyógysze­rekre nem lehet alkoholt fo­gyasztani - mondta tegnap megkeresésünkre dr. Gál János. GERENCSÉR Z.-MIHÁLYKA GY. Huszonhat vámos előzetesben Miskolc Harmincegy, vámcsalással és korrupcióval gyanúsított sze­mélyt vett előzetes letartóztatás­ba a Miskolci Városi Bíróság. Min arról korábban már lapunk is beszámolt, az észak-magyar­országi határátkelőkön huszon­hat vám- és pénzügyőr feltehető­en anyagi ellenszolgáltatás fejé­ben elősegítette öt édesség­nagykereskedelemmel foglalko­zó vállalkozó 200 tonna, 200 millió forint értékű árujának Ma­gyarországra csempészését. A most már előzetes letartóztatás­ba helyezett vámosok alaposan gyanúsíthatóak a hivatalos sze­mély által, korrupcióval, köte­lességszegéssel elkövetett vesz­tegetés, illetve nagy értékű vám­árura üzletszerűen és bűnszö­vetségben elkövetett bűntettel. A szerteágazó korrupciós bot­rány nyomozati szakasza azon­ban ezzel még nem zárult le, de azt egyelőre még nem lehet tud­ni, hogy lesznek-e további letar­tóztatások, illetve őrizetbe véte­lek. A megyei főügyész tájékoz­tatása szerint ugyanakkor az ügyben a nyomozás még csak az elején tart. Valamennyi gyanúsí­tott és védője fellebbezett az elő­zetes letartóztatás ellen, kérve a szabadlábra helyezést. Az ügy­ben felkerestük a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancsnok­ságát, ahol az illetékesek nem kívántak reagálni az utóbbi idők legnagyobb Borsod megyei kor­rupciós botrányára, mondván, nekik sincsen több információ- juk az ügyről. _____europress H alálra ítélhetik a kémjelöltet 13 millió dollárt kért az amerikai légierő volt hírszerzési elemző altisztje a felderítő műholdak titkos adataiért. Brian Regan peréhez hétfőn kezdték meg az esküdtszék tagjainak kiválasztását. Alexandria Az amerikai főváros közvetlen szomszédságában, a Virginia ál­lambeli Alexandriában mintegy kétszáz potenciális esküdt töl­tötte ki a 18 kérdést tartalmazó ívet; közülük választják ki azo­kat, akik a döntőbíróság tagjai lehetnek egy szinte páratlannak ígérkező kémkedési ügyben. A gyanúsított egy 40 eszten­dős elemző altiszt, aki az ameri­kai felderítő műholdak adatai­nak feldolgozásában vett részt. A történet nem tegnap kezdő­dött. Brian Regant másfél éve tartóztatták le, amikor Svájcba akart repülni. Iratai között és a cipőjében bizalmas adatokat és titkos papírokat találtak. A nyo­mozás során időközben az FBI állítólag újabb bizonyítékokra fi­gyelt fel, a többi között például észrevették, hogy a gyanúsított titkos információkat tartalmazó WC-papír-darabokat igyekezett eltüntetni a toalettben. A vádirat részben titkos, de amint a Reuters hírügynökség beszámol róla, a törzsőrmester levelet írt Szaddám Húszéin ira­ki elnöknek, a líbiai valamint a kínai vezetésnek, s felajánlotta, hogy 13 millió dollár értékű svájci frankért adatokat szolgál­tat ki az amerikai felderítésről. A jelentések szerint tehát Regan ténylegesen még nem kémke­dett, ennek ellenére Gerald Bruce Lee, a területileg illetékes bíró jelezte, hogy halálbüntetést fog kérni a gyanúsítottra. A vád azzal érvel, hogy az altiszt pon­tosan tisztában volt cselekmé­nye súlyosságával, mert a magas tiszteletdíj indoklásául azt írta a levelében: „Ha elkapnak, egész életre bebörtönöznek, hacsak nem végeznek ki. Az informá­ció, amit kínálok, százmilliárdo- kat érő hírszerző rendszert ve­szélyeztetne. Tizenhárommillió csekély ár azért, amit kapnak ér­te.” Regan levelét egyébként ott­honi számítógépén találták meg. Ha a törzsőrmestert elítélik, az első olyan személy lehet az utóbbi fél évszázadban, akit kémkedésért halálbüntetéssel sújtanak. Kémkedési ügyek ter­mészetesen időközben is voltak, de legtöbb esetben a hatóságok kiegyeztek a vádlottal, vagy ki­cserélték olyan amerikai hír­szerzőkre, akiket külföldön tar­tóztattak le. Az Egyesült Álla­mokban utoljára 1953-ban szab­tak ki halálos ítéletet külföldi hatalom javára végzett kémtevé­kenységért: a Rosenberg házas­párt vádolták azzal - teljesen máig nem bizonyíthatóan -, hogy állítólag nukleáris titkokat adtak el a Szovjetuniónak. Az esküdtszék tagjainak kivá­logatása várhatóan két héten át tart, maga a per időtartama pe­dig mintegy öt hét lesz. Brian Regan mind a négy vádpontot tagadja és ártatlannak mondja magát. (CSÁK) ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig FÁNAK ROHANT. Halálos bal eset történt tegnap délután Miklósfa közelében. Egy 36 esztendős zákányi férfi a meg­csúszott Citroenjével a vizes, jeges úton áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és az út menti diófának ütközött. A bal­eset következtében a gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, europress KÖRÖZÉS. A két grafikai rajz ugyanarról az elkövetőről ké­szült. A férfit rablás gyanúja miatt keresi a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Január 11- én délután Székesfehérváron az egyik Vö­rösmarty téri lépcsőházban a fiatalember megtámadott egy nőt, bán­talmazta, ki­tépte kezéből a táskáját, és el­menekült. A támadó 20-25 év körüli, 175- 180 cm magas, sportos testal­katú, szőke ha­jú férfi. A rend­őrség kéri, hogy aki felis­meri, hívja a 107-es segélyhívót, europress ORRON LŐTTE. Orron lőtte élettársát egy enyingi férfi teg­nap hajnalban. A tettes ottho­nukban veszekedni kezdett élettársával, többször megütöt­te az asszonyt, végül egy lég­puskával megsebesítette. Az asszony könnyebb sérüléseket szenvedett. A férfi ellen súlyos testi sértés miatt eljárást indí­tottak. X-PRESS CSEMPÉSZET. A vámkom­mandó munkatársai tegnap délután Budapest XV. kerületé­ben, egy magyar nyugdíjas csa­ládi házában több mint három­ezer karton különböző márkájú magyar adó- és zárjegy nélküli, valamint 150 karton magyar adójeggyel ellátott cigarettára bukkantak. A pénzügyőrök le­foglalták a mintegy 11 millió Ft értékű cigarettát, majd ismeret­len elkövető ellen csempészet, a rokkantnyugdíjas ellen pedig jövedéki orgazdaság gyanúja miatt eljárást indítottak. EUROPRESS PÓLÓT LOPTAK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettesek el­len. Az elkövetők január 3-án az egyik III. kerületi raktárhe­lyiségből összesen 8195 külön­böző márkájú pólókat loptak el. Az anyagi kár 4,3 millió fo­rint. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a bűncselekmény­ről, hívja a 107-es segélyhívót. EUROPRESS SZERSZÁMTOLVAJOK. Szer számokat zsákmányoltak a be­törők egy sümegi pincéből, csaknem 80 ezer forint érték­ben. Uzsán viszont több mint félmillió forintos kárt okoztak azok a tolvajok, akik két he­gesztőgépet vittek el a bazalt­bánya lakatosműhelyéből. EUROPRESS ÉLETMENTÉS. Egy bódult fia­talemberhez riasztották hétfőn este a Készenléti Rendőrség jár­őreit. A férfi az autósok között szaladgált a budapesti Árpád hídon, kezében egy higítós zacskót szorongatott. A rend­őrök láttán a férfi megpróbált leugrani a hídról. A rendőrök visszatartották, ezért meg akar­ta inni a hígítót. A járőrök ezt is megakadályozták. A fiatal­ember a mentőkre is rátámadt, ezért a rendőrök segítséget hív­tak, és elszállították a férfit a Nyírő Gyula Kórház pszichiát- riai osztályára, europress _________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom