Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-14 / 11. szám
2003. JANUÁR 14., KEDD HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Az utolsó pillanatban Budapest Mádl Ferenc aláírta a büntetőtörvénykönyv módosításáról szóló szabályozást. A köz- társasági elnök a drogtörvény néven ismertté vált javaslat sorsáról a törvényi határidő utolsó napján döntött. Az ellenzék által erősen bírált szabályozás enyhíti ugyan a korábbi szankciókat, de a kormánypárti képviselők szerint esélyt teremt arra, hogy a kábítószert kipróbálókat a helyes útra tereljék. Az államfő korábban úgy nyilatkozott, hogy a drogtörvény körül kialakult intenzív társadalmi párbeszéd késztette arra, hogy fontolóra vegye az Országgyűlés által elfogadott tervezetet. A politikai szereplők élénk figyelemmel kísérték az államfő döntését, hiszen a szociális törvénycsomag visszaküldését követően már látszott, hogy a korábbiaktól eltérően aktívabb szerepvállalást mutat a köztársasági elnök. Az ellenzéki oldalról erősen támadott törvénymódosítás legvitatottabb pontja a köznevelési, oktatási, gyermekjóléti, ^gygrmekvédelmi és közművelődési feíadátötáettátására rendelt épületek területén történő, csekély mennyiségű kábítószer átadása, kínálása volt. E szerint az a 21. életévét be nem töltött személyt, aki az érintett intézményekben a megadott mennyiségű drogot tart magánál nem büntethető első alkalommal, ha az elsőfokú ítélet meghozataláig legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt. Az ellenzéki képviselők szerint az új szabályozás nagyobb teret ad a kábítószer terjedésének, míg a kormánypárti honatyák szerint esélyt teremt arra, hogy a tévútra jutókat visz- szaterelje a helyes irányba. A több passzusból álló Btk.-módosítás többi eleme elsősorban pontosító, illetve technikai jellegű volt. Szintén az utolsó pillanatig várt a köztársasági elnök a saját kifejezése szerint az átvilágítási törvényből egyedül visz- szamaradt levéltári törvénymódosítás aláírásával. Mint ismeretes, az úgynevezett ügynöktörvények, amelyek az elmúlt rendszer állambiztonsági szervezeteiben való részvételt vizsgálták volna a jelenlegi politikai szereplők érintettségével, az Országgyűlés előtt megbukott. Jelenleg nincs olyan kezdeményezés, amely a törvényjavaslat újra benyújtását vagy módosított változatát tartalmazná. A levéltári törvény anoni- mizált formában kutathatóvá teszi az iratokat. A javaslat a Történeti Hivatal jogutódjaként hozza létre az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, amelynek szaklevéltári működését az Országgyűlés elnöke irányítja és felügyeli. A levéltár főigazgatóját és helyettesét pályázat alapján az Országgyűlés elnöke nevezi ki és menti fel, a pályázatot a törvény hatálybalépését követő 60 napon belül ki kell írni. EUROPRESS Céltáblán a fegyvertörvény Budapest A Belügyminisztérium (BM) szerint a lőfegyvertörvény tervezete mind a jelenleg hatályos, mind a korábban tervezett jogszabálynál, mind pedig az EU lőfegyverirányelvénél szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz. A lőfegyvertörvény célja, hogy megakadályozza, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek a fegyverek - mondta Eördögh Árpád, a BM Európai Integrációs Hivatalának főtanácsosa. Utalt rá: a tervezet szigorítja a lőfegyver megszerzésének személyi feltételeit, amikor fokozott feddhetetlenségi előírásokat, pszichológiai alkalmassági vizsgálatot és a lőfegyver biztonságos kezelésének készségszintű elsajátítását írja elő. A tervezet csökkenti a közterületen előforduló sportcélú lőfegyverek számát azzal, hogy előírja tárolásukat a sportegyesületnél, valamint a védelmi célból tartott lőfegyverek viselését csak a védendő épületen belül engedélyezi. A tervezet az EU-lőfegy- ver-kategóriák mindegyikét engedélykötelessé teszi, és szigorodnak a nyilvántartási, adatszolgáltatási, bejelentési és ügyfél-, valamint ügyféljogosultság-ellenőr- zési szabályok is. Az igazolványok, engedélyek megszerzését a jogszabálytervezet elválasztja a lőfegyver megszerzésétől: az igazolványtulajdonos nem lesz feltétlenül jogosult lőfegyver megszerzésére, csak annak használatára. A tervezet engedélykötelessé teszi a flóbertfegyvereket, amelyeknek a türelmi időn belüli regisztrálását és egyszerűsített engedélykiadását írja elő. mti Emlékezés a doni áttörésre Medgyessy Péter: a magyar katonák áldozatok voltak Budapest A nemzet vesztesége a második világháborúban a Don- kanyarban elpusztult magyar katonák értelmetlen és szomorú halála - mondta Medgyessy Péter miniszter- elnök a Don-kanyarban hatvan évvel ezelőtt történt tragikus eseményeket feldolgozó kiállítás megnyitásakor. Mint azt a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban is hangsúlyozta: a közös múltról szóló őszinte beszéd óvhat meg attól, hogy ugyanazokat a bűnöket, hibákat elkövessük. A nemzet múltjával való szembenézés lehet a biztosíték arra, hogy ilyen tragédiák ne történjenek meg újra - fogalmazott a kormányfő. Mi szülők, nagyszülők és a gyermekeink, unokáink együtt vagyunk felelősek azért, hogy ebben az országban soha többé ne lehessen olyan politika, amely egy rossz ügy szolgálójaként a halálba küldi magyar honfitársainkat - tette hozzá. Beszédében hangsúlyozta: azok a fiatalemberek a mai nap hidegénél jóval zordabb körülmények között, a pusztulás biztos tudatában sokszor a fizikai kínoknál is nagyobb lelki szenvedést éltek át. Tisztában voltak azzal, hogy soha nem látják A megemlékezés virágait elhelyezte Medgyessy Péter kormányfő, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Fodor Lajos vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Holló József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság képviselője. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY A Don-kanyar - a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a keleti hadszíntéren 1942-1943 című kiállítás 160 négyzetméteren mutatja be a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban az egykori eseményeket, a kivonuló alakulatok csapatzászlóit, az egyenruhákat és a felszereléseket, valamint a hadsereg tevékenységének minden mozzanatát. Az események tiszteletére elindult a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség emléktúrája, amelynek során Pákozdon, Várpalotán, Veszprémben és Tapolcán idézik fel az eseményeket. gyermekeiket, szüleiket, szeret- pótolhatatlan, az elesett katonák teiket, a hazájukat. Kijelentette: áldozatok voltak. minden magyar élet fontos és _________________mti/europress A megtámadott eredmény Megtámadja az Országos Cigány Önkormányzat megválasztásának eredményét a Lungo Drom. Farkas Flórián a szervezet elnöke nemzetközi fórumokhoz fordul, ha Magyarországon elutasítják kérelmüket, amelyben új elektori gyűlés összehívását sürgetik. A kisebbségi ombudsman és vezető politikusok szerint itt az ideje a kisebbségi önkormányzatok választási rendszere megreformálásának. Budapest Új országos cigány elektori gyűlés összehívásának elrendelését kéri a Legfelsőbb Bíróságtól a Lungo Drom (LD) koalíciója. A választási szövetség megtámadja a gyűlés végeredményét, és az ülés helyszínén meghozott, az LD kifogásait elutasító határozatokat is. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke egyetért azzal az állásponttal, hogy rosszak a kisebbségi önkormányzati választásokat szabályozó törvények, de szerinte ezzel nem magyarázható, hogy „olyan sorozatos jogsértések, csalások történtek szombaton, amelyek példátlanok a magyar jogállamban”. Hozzátette, ha beadványaik Magyarországon elutasításra találnak, nemzetközi fórumokhoz fordulnak. Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója szerint a megválasztott roma delegáltak legitim képviselői a legnagyobb magyarországi kisebbségnek, mivel az Országos Választási Bizottság szabályosnak és törvényesnek értékelte az Országos Cigány Önkormányzat megválasztását. Szászfalvi László, az Országgyűlés Emberi Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának MDF-es elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen fontos kérdések méltánytalan körülmények között dőlnek el. Hozzátette: felül kell emelkedni a pártpolitikán, és újra kell gondolni a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat. Horváth Aladár, a Demokratikus Roma Koalíció elnökjelöltje fontosnak tartja, hogy arányos képviseletet biztosító, plurális rendszert teremtsenek a kisebbségi önkormányzatok számára. Nem a személy vagy szervezetei hovatartozása számít, hanem az elvégzett munka minősége és mennyisége - jelentette ki Horváth, és hozzátette, együtt kíván működni a Lungo Drom képviselőivel, az azt vezető Farkas Flórián és „szűk klientúrája” számára azonban nem tud „reménykeltő ígérteket tenni”. Lényegesnek nevezte a szociális, politikai és nemzetiségi jogérvényesítés szétválasztását, a kisebbségi önkormányzati struktúra integrálását a közjogi rendszerbe. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az elektori gyűlésen történteket kommentálva kijelentette: a jelenlegi választási szabályok mellett nem lehet tisztességesebben lebonyolítani az országos kisebbségi önkormányzatok megválasztását. Az ombudsman, áld korábban már javasolt egyeztetést a belügyminiszterrel a problémák kiküszöbölése érdekében elmondta: a körülmények is hozzájárultak a helyzet elfajulásához, ekkora létszámot nem lehet kezelni. Kaltenbach szerint a kisebbségi önkormányzati választás- sorozat befejezését követően, várhatóan február közepe után sürgősen foglalkoznia kell a kérdéssel. EUROPRESS Életbevágó megállapodás Négy évnél hosszabb távra A tanulók túlterhelése valós probléma, a kötelező óraszám csökkentése azonban csak tantervi változással együtt fogadható el - állítja Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) titkára. A szaktárca ma kezdi el a közoktatási törvény tervezetének egyeztetését a különféle szakmai, érdek- védelmi szervezetekkel. Budapest Budapest Jövőre 20-22 százalékkal több csontvelő-átültetésre lesz lehetőség Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium és a Gyermekrák Alapítvány eláll attól a pertől, amit a három éve tévesen átutalt 130 millió forint miatt kezdeményezett a tárca - jelentette be Rácz Jenő, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Legalább hat csontvelő-transzplantációs központ és évente legalább háromszáz beavatkozás - ez volna az európai követelmény, és úgy tűnik, mindez négy éven belül megvalósítható nálunk is - vélekedett Rácz Jenő. Magyarországon jelenleg négy központ működik, kettő Budapesten, egy Miskolcon és egy Pécsett. A tervek szerint az év közepén Debrecenben is átadják az új centrumot, Szegeden pedig jövőre. Tavaly 152 csontvelő-transzplantációt végeztek az országban, idén legalább 190-re van lehetőség. Csehországban négyszer annyi átültetést végeznek, mint nálunk. Mostantól könnyebb lesz a donorkeresés is, mert az eddigi alapítványi támogatást felváltja a szaktárca finanszírozása. Pillanatnyilag négyezer regisztrált donor él az országban. A helyettes államtitkár bejelentette: a tárca megállapodott a Gyermekrák Alapítvánnyal abban, hogy mindkét fél eláll a pertől és a három évvel ezelőtt tévesen átutalt 135 millió forintból 130 milliót a gyermekek csontvelő-transzplantációjára költenek, ez körülbelül tíz gyermek meg- gyógyítására elegendő. Az Oktatási Minisztérium elképzelései közül csak néhányat ismerünk, a tervezet véleményezéséhez viszont fontos volna tudni minden lényeges részletet - fogalmazott az Europressnek Varga László. A szakmai érdekvédelmi szervezet a közoktatási törvénytervezet módosításában megfogalmazott szándékot alapvetően helyesnek tatja. A diákok túlterheltségét Varga László abban látja, hogy a pedagógus nem a tantervi követelmények, hanem a felsőoktatási intézmények elvárásai szerint tanít. A titkár szerint szakmai ellenállást válthat ki a tárca elképzelése, amely szerit az általános iskolák első négy évfolyamában nem lehetne megbuktatni a gyerekeket. Nem világos ugyanis, milyen tantervi követelménynek kellene megfelelnie a tanulóknak. A buktatás eltörlése etikai problémát is felvet, mert azzal, hogy senki nem bukhat meg, leértékelődik azok teljesítménye, akik tanulnak és tudnak. A PSZ szerint egyik oldalról tanári elbocsátást, másikról tanítói hiányt eredményezhet az az elképzelés, miszerint alsó tagozaton csak tanító taníthat és az 5-6. évfolyamokban is az óraszám felét tanítói képesítéssel lehet teljesíteni. Ez például a sport-, vagy a nyelvtagozatos általános iskolákban okozhat gondot. A pedagógusok tizenkét éve szeretnék, hogy a politikai élet különböző oldalain állók jussanak végre konszenzusra az oktatási kérdésekben; jelenleg idő sincs arra, hogy az egyik vagy a másik elképzelésről kiderüljön: helyes vagy nem helyes az elképzelt irány - véli Varga László, aki rendkívül fontosnak tartja az egyeztetéseket. Reményei szerint a politikusok - elfogadva a szakmai érveket - belátják: az oktatás-nevelés négy évnél hosszabb távú terveket igényel. HORVÁTH MAGDOLNA Hírek TILTAKOZIK. A Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalomkutatásért Köz- alapítvány kuratóriuma tiltakozik az ellen, hogy „a nemzet egy fontos intézménye kicsinyes politikai szándékok áldozata legyen”. A múzeum eredeti 330 milliós költség- vetési támogatása 50 millió forinttal csökken. Az Ország- gyűlés 150 millióval kevesebbet szavazott meg ez évre, a kormány azonban 100 milliós további támogatásról döntött. A kuratórium szerint a múzeum költségvetési támogatását nyilvánvalóan politikai célzatú pénzügyi méricskélés alapján határozták meg. mti VISSZAVENNÉ. Vissza akar ja szerezni a Független Kisgazdapárt fővárosi, Belgrád rakparti, értékesített székházát a párt elnöke. Réti Miklós reményei hamarosan megegyezhetnek Szeremley Huba vállalkozóval arról, hogy a pártnak legalább 90 napja legyen a visszavásárlási jog érvényesítéséhez. Ha ez nem történik meg, készek akár pert is indítani. Egy éve 700 millió forintért adták el a székházat, amelynek - egy mostani szakértői becslés szerint - akkori értéke 1 milliárd 68 millió forint volt. mti ELVÁLLALNÁ. Nemcsók János szívesen lenne ismét országgyűlési képviselő. Szerinte a parlamenti munkája segítené alföldi kormánybiztosi feladatainak ellátását is. Nemcsók a Doszpot Péter távozásával megüresedő parlamenti helyre menne, ha őt jelölnék az MSZP országos listájáról. Meggyőződése: személyében egy környezet- védelmi, mezőgazdasági, felsőoktatási területen jelentős tapasztalatokra szert tett, két idegen nyelvet beszélő ember erősítené a képviselőknek az EU-csatlakozás előkészítését célzó munkáját, mti KIÍRJA. Számítógép- és számítástechnikai eszközgyártó cégek számára hirdet pályázatot az oktatási, a foglalkoztatási és az informatikai tárca, a minisztériumok korszerű eszközökre várják az árajánlatokat március 6-ig. Az oktatási tárca közleménye szerint a Subnet Expressz 7 egész életen át tartó tanulás- tudás alapú társadalom I. pályázatának célja, hogy az új adókedvezményeket igénybe venni tudó személyek minél jobb feltételekkel vásárolhassanak, bérelhessenek, lízingelhessenek számítógépet, illetve számítástechnikai eszközöket. A pályázatokat március 6-ig várják, mti BEMUTATJA. A Magyar Állami Operaházat január 1-jétől intendáns-főigazgatóként irányító Szinetár Miklós közölte: Petrovics Emil megbízott főzeneigazgatóként tevékenykedik, Fülöp Attila tölti be az ügyvezető igazgatói posztot, míg az Operaház első karmestere Kovács János, mti BIZTOSÍTJA. A tiszalöki duzzasztóműnél bekövetkezett jegesedés és a létesítmény leállítása miatt ugyan az elmúlt napokban csökkent a Keleti-főcsatorna vízszintje, de a térségben semmilyen vízkorlátozásra nincs szükség- mondta Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Védelmi Bizottság elnöke. Az esetleges vízkorlátozás elsősorban a halastavak és az ipari létesítmények vízellátását érintené, de erre az előrejelzések szerint nem lesz szükség, mti