Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-27 / 226. szám
2002. SZEPTEMBER 27., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Vasutas-oklevél rendőröknek Tegnapelőtt a vasút vezető munkatársai látogattak el a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, hogy egy, a salgótarjáni vasútállomáson történt olajlopási ügyben közösen folytatott sikeres akcióban kifejtett rendőri tevékenységért köszönetét mondjanak. Jäeger János, a MÁV Rt. Budapesti Területi Igazgatóság Vasútbiztonsági és Védelmi Osztályának vezetője a területi igazgatóság vezetése nevében elismerő oklevelet és pénzjutalmat adott át tegnap délelőtt salgótarjáni rendőröknek. A védelmi osztályvezető köszönetét mondott, s szólt arról, hogy a vasútnál elég gyakoriak a hasonló jellegű bűncselekmények, amelyek felderítésében a jövőben is számítanak a rendőrség segítségére mind Salgótarjánban, mind a megye más területein. A vezérigazgatóság oklevelét és jutalmát a kapitányság bűnügyi nyomozóinak, Bálái István alosztályvezetőnek, Kömyei Attila, Csaba Gergely és Harangozó Zoltán nyomozóknak nyújtotta át. Közkutak: törvényen belül (Folytatás az 1. oldalról) akik „több száz méterről hordják a vizet”, s ez nem felel meg a törvényi előírásoknak. Dr. Pálosi Béla helyettes megyei tiszti főorvos ezzel szemben - Mátrainé Bakos Máriának, az intézet szakemberének szintén helyszíni ellenőrzése alapján - arról tájékoztatott, hogy nem sértett jogszabályt a karancssági önkormányzat, közegészségügyi teendőkre nincs szükség. Ugyanis az Iskola úton - amely egy viszonylag új településrész - soha nem is volt közkút, mivel az itt épült házak közművesített telkeken épültek. A Palóc úton pedig - a panasztevőktől kétszáz méterre - van, s működik is. Gréczi-Zsoldos Miklós karancssági polgármester ez utóbbi adatot módosította, mint mondta, az aláíróknak, illetve családtagjaiknak ennél is rövi- debb utat kell megtenni a kútig. Szilvási István, a karancssági roma kisebbségi önkormányzat vezetője érdeklődésünkre közölte, hogy a szóban forgó két utcában csak néhány olyan ház van, ahol még nincs bevezetve az ivóvíz. A települési önkormányzat képviselő-testületi ülésem több alkalommal hoztak döntést közkutak lezárásáról, de mindig nagyon ügyeltek arra, hogy a hálózatra rá nem kötött épületekhez közel, 150 méteren belül legyenek a működők. ____________________________(MJI Pártpolitikai tisztogatás? A köztisztviselői kar és a szakértelem védelmében (Folytatás az 1. oldalról) Szerinte a 100 napos program részeként a kormányzat és Nóg- rád megyei helytartói nekiálltak saját képükre formálni a vidéki közigazgatást, köztük a földművelési hivatalokat. Nekiálltak át- szabni azt a köztisztviselői kart, amelyiknek törvény előírta kötelessége, hogy a mindenkori kormányzathoz lojális legyen. Ez a lojalitás - úgy tűnik - most bűn. A nevetséges pályázatokon minden érintett megyében szinte előre meg lehet nevezni a győztest. Nógrádban a megyei agrárkamara munkásmozgalmi gyakorlattal is rendelkező prominense a várományos. Urbán egyetlen „bűne”, hogy túl lojális volt a kormányzathoz.- Pártpolitika-semleges munkáját ezúton is szeretném megköszönni - jelentett ki Becsó Zsolt, majd utalt egy 1992. évi idevágó törvényre, miszerint a társadalom közmegbecsülését élvező demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék. Hírek Szügy GYÁRAVATÓ. Ma adják át rendeltetésének a négymilliárd forintos beruházással készült, a Zöllner vállalatcsoport beruházásában megépült gyárat a községben. A gyár 130 dolgozónak ad munkát az Ipoly-parti város tőszomszédságában, a létszámot az év végére 300-ra fejlesztik. Főleg lemezipari munkákat végeznek a Zöllner Elektronik Szügy Kft.-ben. A vállalatcsoport magyarországi éves forgalma 12 milliárd forint körül mozog, a hazai foglalkoztatási statisztikákat 2600 munkahellyel teszi barátságosabbá. ________Salgótarján T ÁTIKA A JÁTSZÓTÉREN. A forgáchtelepi játszótéren vetélkedő, tátikaprogram és műsor várja szeptember 28-án, szombaton 15 órától a kicsiket. Rossz idő esetén a művelődési házban lesz a gyerekeknek szóló szórakoztató összeállítás. Búcsús előkészület, vitával A választásokkal kapcsolatos a helyszínváltási (Folytatás az 1. oldaltól) áru, másfelől a helypénzekből származó bevételt a polgármester az egyesületnek ígérte: a labdarúgóklub támogatására kapott pénz, 800 ezer forint már elfogyott, ebből szerettük volna az év hátralévő részében a meccsekkel kapcsolatos kiadásokat, az utazást fedezni. Próbáltam keresni a polgármestert, de nem tudtam elérni. Az egyesület elnöke hozzátette: úgy gondolják, ez az egész helyszínváltás a választásokkal kapcsolatos. Szerintük az volt a kiváltó ok, hogy az egyik polgármesterjelölt megvette a vasárnapi meccs kezdőrúgását és ezt ők jelezték a plakátokon. A település polgármestere más véleményen van: mint mondja, az elmúlt két évben valóban a sportpályán és környékén voltak a vásárosok, de ez csak kényszermegoldás volt.- Hosszú évek óta mindig az újtelepi park volt a helyszíne a búcsúnak - mondja Becze Lajos. - Tavaly és tavalyelőtt azért kellett máshol rendeznünk, mert a szennyvízberuházást végző kivitelező cég ott tárolta a munkagépeket, a különféle csöveket, egyszóval mindent, ami a munkájukhoz szükséges volt, egy talpalatnyi hely sem maradt. Most viszont befejeződött a beruházás, mondhatni, visszaállt az eredeti állapot, ezért döntöttünk a régi, jól bevált helyszín mellett. Annál is inkább, mert tavaly a kör- hintások jelezték: a helyszűke miatt nem tudják maradéktalanul betartani a balesetvédelmi előírásokat. Bevételkiesést pedig nem fog jelenteni a változás a sportegyesületnek, mert a helypénz ugyanúgy az övék. Becze Lajos cáfolta azt, hogy ennek az egésznek választási oka lenne: mint mondta, ő a kezdőrúgás megvételét hirdető plakátot nem látta, erről lapunktól értesült. Nem értette azt sem, miért nem őt keresték meg először ezzel a problémával, hiszen szerdán hivatalában volt egy rövid időt kivéve, amikor Pásztóra kellett mennie. Hozzátette azt is: kollégáit megkérdezte, de senki nem tudott arról, hogy az egyesület vezetője kereste volna aznap. HEGEDŰS E. Varsány FOTÓKIÁLLÍTÁS. A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában szeptember 26-ától látható Bárány Bernadett fotókiállítása. Az .Álmaim földjén 2.” című kiállítás mesés utazásra hívja a látogatókat Egyiptomba, a fáraók földjére, Tunéziába, Korfura és Spanyolországba, a Costa dél Sóira. Egyházasgerge Mire figyel a munkaügy? (Folytatás az 1. oldalról) egyéb kötelezettségekről, tudnivalókról - mondta el lapunk érdeklődésére Tamóczi Lajos, a szervezet megyei elnöke. Ezt követően Peregi István, a Nógrád Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség igazgatója tartott előadást a Munka törvény- könyvének 2002. szeptember 1-jétől bevezetett változásairól. Mint hangsúlyozta, a vendéglátóipari egységek - rendeltetésük folytán - vasárnap is munkát végző munkáltatóknak minősülnek, természetesen a pihenőidő szabályos alkalmazásával. Az igazgató beszámolt az általuk lefolytatott munkaügyi ellenőrzések tapasztalatairól is. Külön figyelemmel ellenőrizték a foglalkoztatási jogviszony dokumentálását, a nyilvántartási kötelezettségeket, valamint a munkaidő és a pihenő betartását. ___________________irn™g~i K IÁLLÍTÁS DÍJKIOSZTÁSSAL. A helyi polgárőrség és általános iskola gyermekrajz- és tematikus pályázatára érkezett alkotásokból nyűt tegnap kiállítás az iskola aulájában. A pályamunkák értékelésére és az ünnepélyes díjkiosztásra szeptember 28-án a polgárőrnapon kerül sor. Bátonyterenye FOGADÓSZOBA. Juhász Gábor országgyűlési képviselő szeptember 27-én, pénteken, azaz ma tart fogadóórát 17 órától a rákóczitelepi idősek klubjában. Egyidejűleg jogi tanácsadással áll az állampolgárok rendelkezésére dr. Bakó Miidós. ■ CBA-árubemutató Salgótarján Minden idők legsikeresebb árubemutatóját tartotta meg tegnap a CBA-lánc régiós központjaként működő Palóc Nagykereskedelmi Kft. a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet nagytermében. A találkozón mintegy 250 résztvevő volt kíváncsi a 13 beszállító cég prezentációjára. Képünkön Varga Sándomé, a házigazda társaság ügyvezető igazgatója ad számot a Palóc Nagyker Kft. idei eredményeiről, a további fejlesztésekről. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Búcsúra nyílt meg a coop-bolt Varsányban Varsány életében talán az egyik legnagyobb ünnep a Szent Mihály-napi búcsú, így hát örül a falu apraja-nagyja, hogy a Palóc Coop Rt. a nagy esemény előtt három nappal nyitotta meg felújított mini coop-üzletét a központban. Ezzel egyidejűleg ugyan bezár a másik, kisebb boltjuk, de mint azt Halmosi György vezérigazgató megígérte, még idén megnyitják, természetesen felújítva. Hangszerek messze földről A nyitásra megjelent vendégeket, így az áfész-érdekeltségű társaságok képviselőit, Kiss Zoltán polgármestert Halmosi György köszöntötte, s bejelentette: Rimóc után egy újabb településen ünnepelhetik a mai kor színvonalának megfelelő coop-üzlet nyitását. Azt, hogy a palóc vidék ellátásának javítása a társaság szívügye, az is kifejezi, hogy 1999-es megalakulásuk idején a Palóc Coop Rt. nevet vették fel - mondotta. A névválasztás egyúttal tükrözi, hogy a palócság központjában is elsősorban a falvakban vannak jelen, s ezáltal talán hangsúlyosabban tudják vállalni a coop- hálózat szlogenjét: „Önhöz a legközelebb!” Természetesen emellett a régi szlogen is igaz: „Mindenhol ott vagyunk!” A varsányi bolt felújítását mintegy másfél hónapja kezdték el, megközelítőleg 9 millió forint ráfordítással. Csupán az épületre 6 milliót költöttek, a további hárommillióból pedig korszerű, esztétikus berendezéseket vásároltak, köztük egy komplett mélyhűtő sort is. A beruházásban most is hagyományos partnereik játszottak szerepet: az Univerzál Kft., a Beszkid Elektro Bt. és a Coop-ker Bt. A vezérigazgató elmondta, hogy másik, 51. számú üzletüket átmenetileg bezárták, de természetesen még év végéig felújítják, s újra megnyitják. Halmosi György azzal folytatta, hogy faluhelyen mindig nagy jelentősége volt a búcsúknak, a vendégségnek. Nem véletlen, hogy a most átadott mini coop-boltot is a helyi ünnepnapra időzítve Szent Mihály napja előtt nyitották meg. Mint mondta, ezzel is szerettek volna kedveskedni a helyieknek, másrészt - kereskedő lévén - arra is számít, hogy Varsány község lakossága itt szerzi majd be az ünnepi asztalra valót. A Palóc Coop Rt. és a falu kapcsolata nem merül ki pusztán egy kereskedelmi létesítmény üzemeltetésében - hangsúlyozta a vezérigazgató. A varsányi önkormányzat mindig is segítette a társaságot gazdasági tevékenységében, a Palóc Coop Rt. - illetve korábban az áfész - évek óta támogatja a helyi kulturális csoportokat, sőt a sportegyesületet is. Halmosi György külön köszönetét mondott Kiss Zoltánnak a bolt körüli tereprendezésért, majd e szoros kapcsolat folytatását kérte. A polgármester elismerően szólt a bolt korszerűsítéséről, hiszen az önkormányzatnak is célja a helyi lakosság színvonalas ellátásának megteremtése. Emlékeztetett rá, hogy a fogyasztási szövetkezeti mozgalom annak idején vidékről indult, s ez a körülmény ma segíti a rekonstrukciós program megvalósítását. Köszönetét mondott mindazoknak, akik segítették a mini coop-üzlet átadását, s reményét fejezte ki, hogy a másik coop-érdekeltségű boltjuk megnyitására is mielőbb sor kerül. A rövid ünnepséget követően a helyiek birtokba vették a megszépült egységet, ahol a napi szükséglet beszerzéséhez szinte minden áruféleség adott. A nyitás alkalmából Halmosi György a három első vásárlónak ajándékot adott át, a rögtönzött kóstolóból azonban szinte mindenki részesült. A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy egy hónapon át egy sor alapvető termékük akciós áron kapható, így például a fehér kenyér most 99 forintért szerezhető be. Egyre bővülő coop-emblémás kínálatuk külön polcsoron kapott helyet; ezeket, s a bolt ellátásának nagy részét az Észak-Kelet Pro-Coop Rt. raktáraiból szerzik be. ______ _______ _______ PR-T.N.L Mihá lygerge Nemzetközi főzőversenynek és különös hangszerek találkozójának színhelye lesz a hétvégén Mihálygerge művelődési háza. A szlovákiai Klenovec falu és Mihálygerge közösen rendezik a nemzetközi fesztivált, amelyre Lengyelországból és Csehországból is várnak vendégeket. A nemzetközi folklórtalálkozó a püspökszilágyi művelődési házban szeptember 26-án a népzenészek bemutatkozásával kezdődött, ma este pedig Klenovec községben a különleges hangÉrtesítés az Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2002. szeptember 30-tól (hétfőtől) kezdve Salgótarján helyi járati közlekedésében az alábbi járatok indulási ideje, útvonala módosul:- 3C jelzésű: a helyi járati autóbusz-állomástól munkanapokon 13.30 órakor közlekedő járat 10 perccel később, 13.40 órakor indul.- 9B jelzésű: Kotyháza- pusztáról munkanapokon 15.05 órakor közlekedő járat 5 perccel korábban, 15 órakor indul.- 11B jelzésű: a helyi járati autóbusz-állomásról szabad- és munkaszüneti napokon 5.20 szerek bemutatásával, megszólaltatásával folytatódik. Szombaton Mihálygerge a házigazda, itt kora reggel kezdik munkájukat a szakácsok, a nemzetközi főzőversenyt követően népi kalácsokat is kóstolhatnak a programra érkezők. Délután ötkor nyílik Fancsikné Csaba Ibolya tűzzománc-kiállítása, majd a különleges hangszerek bemutatását követően táncházzal búcsúztatják a napot. Vasárnap fél 11-kor a résztvevők misén vesznek részt a mihálygergei római katolikus templomban, ezt követően nemzetközi népzenei koncertre várják a nagyközönséget. ■ utazóknak órakor közlekedő járat 5 perccel később, 5.25 órakor indul.- 14-es jelzésű: Baglyas- aljáról naponta 22.10 órakor közlekedő járat 5 perccel később, 22.15 órakor indul.- 36-os jelzésű járat a Bánya- gépgyártól munkanapokon 22.05 órakor közlekedő járat 5 perccel később, 22.10 órakor indul.- 36-os jelzésű: a Camping- telepről munkanapokon 18 órakor induló járat a Gorkijtelep betöréssel közlekedik a Bányagépgyárhoz. Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét. _____NÓGRÁD VOLAH BT., SALGÓTARJÁN A helyi járatok menetrendjének módosulásáról