Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

2002. SZEPTEMBER 28., szombat ____________________________________________________________________________________________A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | E gyütt lehet a három kép Debrecen Karácsony előtt kölcsönzés révén újra Debrecenbe kerülhet Munkácsy Mihály „Krisztus Pi­látus előtt” című festménye, így ismét közös kiállításon szerepel­het a Krisztus-trilógia - erről szerdán állapodott meg a Nem­zeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma és Shirley Madiä, a ké­pet őrző kanadai Hamilton Mű­vészeti Galéria munkatársa, aki a tárca meghívására érkezett Magyarországra. A Koncz Erika közgyűjtemé­nyi és közművelődési helyettes államtitkár vezette tárgyaló de­legáció, a kanadai galéria kép­viselője és a Magyar Nemzeti Galéria vezetői közösen megál­lapították, hogy a Munkácsy- kép kölcsönzése elől november végétől minden akadálya elhá­rul, így lehetségessé válhat a trilógia együttes kiállítása Deb­recenben. A közlemény szerint a kép adományként került a kanadai Hamilton Művészeti Galéria tu­lajdonába, az adomány elfoga­dásáról szóló okmányokat még november előtt hitelesítik. Az együttműködés a trilógia együtt tartása mellett a kulturális kap­csolatok gazdagítását is ered­ményezi mindkét országban. A kanadai galéria épületének rekonstrukciója 2005-ben feje­ződik be és a felújított épület a Magyar Nemzeti Galéria által előkészítendő ideiglenes kiállí- tással nyílhat meg. __________■ B ocsári Mocsáry Antalra emlékeztek A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület Salgótarjáni Klubja ha­gyományaihoz híven jeles évfor­dulókon többször felkereste Mocsáry Antal kúriáját, melynek falán 1964. október 10-én a Nóg- rád Megyei Múzeumok Igazgató­sága emléktáblát helyezett el. Ellátogattak a régi katolikus te­metőbe, az író sírjához. így tör­tént ez 2002. szeptember 14-én is, amikor Mocsáry Antal születé­sének 245. évfordulójához köze­ledve kis küldöttségünk a klub képviseletében programot szer­vezett, hogy tisztelegjen Nógrád vármegye első magyar nyelven írott monográfiájának írójára em­lékezve. Karancslapujtőn Novák Sándomé, a Mocsáry Antal Körze­ti Általános Iskola igazgatóhelyet­tese fogadott minket és bemutatta a névadó emlékét ápoló, munkás­ságát felidéző állandó kiállítást. El­sőként tekinthettük meg Mocsáry szobrát, a róla fennmaradt portré­ról készült festményt - mindkettőt az iskola művész-tanára, Király Lajos készítette. Időrendben felidézve a látotta­kat: az ősi Bocsári Mocsáry csa­ládfát, Bozók várát: e helységben született Mocsáry Antal 1757. szeptember 18-án. Életrajzából most csak a leglényegesebb té­nyeket emeljük ki. Mocsáry 1803- ban költözött családja ősi nemesi birtokára, ezt megelőzően a szé- csényi járás főszolgabírója volt. Jelentős közéleti, politikai szere­pet látott el a vármegye életében. Nejének, Darvas Máriának halá­la, elvesztése lelkileg megviselte. Szeretett hitveséről, aki kilenc gyermekkel ajándékozta meg - hét élő gyermekével lakott itt -, „1803-ban a Magyar Kurírban megjelent versében így ír: Jöjj vissza Te hiv társ! - hosszabbítsd életemet, Nyugtasd meg házadat - S boldogítsd létemet! - Nem jössz? - S nincs gyógyító eszköz? Mert halandó voltál...!” E szomorú esemény után visz- szavonult a közélettől, az iroda­lomnak és a történelmi kutató­munkának szentelte életét. Hat éven keresztül gyűjtötte az anya­got legkiválóbb alkotásához. 1826- ban Pesten adták ki azt a négykö­tetes munkát, amivel megalapozta hírnevét. A műből - Nemes Nógrád Vár­megyének Históriai, Geográfiai, Statisztikai Esmertetése - láthat­juk a nógrádi várakról készült raj­zok, rézmetszetek má­solatát és más illusztrá­ciókat. Bizonyára nagy ha­szonnal forgatják és ta­nulmányozzák e művet az iskola diákjai is, hi­szen rendkívül gazdag forrásértékű történeti dokumentumot, okleve­lek szövegét, egyéb ku­riózumokat tartalmaz. Az iskolagalériában neves grafikusművé­szek, festők műveit szemlélhettük. A kis néprajzi kiállítás betekin­tést enged a falu jelentős palóc folklorisztikus ha­gyományát őrző múltjá­ba. Időztünk volna még szívesen, bepillantot­tunk néhány korszerűen felszerelt laboratórium­ba, tanterembe is. Már szépen sütött a nap, amikor felkapasz­kodtunk a templom­dombra, a régi temető­be, ahol csak néhány sírhalom ta­lálható. A márvány sírkereszten nehezen olvasható a felirat, hiszen 170 éve nyugszik itt az író. „Ne itt keressetek mondá a nyugvó, legjobbik részemet, az égnek tündér csillaga felett talál­tok engemet. Meghalt Bocsárott 24. május 1832.” Elhalványult már a család nemesi címere is. Közvet­len hangulatú megemlékezést tar­tottunk, s elhelyeztük a klub ko­szorúját és virágainkat. Gyönyörködtünk a Karancs egyik legszebb tájpanorámájá­ban, a völgyben elterülő, egyre szépülő, épülő faluban. A falu két templomát időnk rövidsége miatt csak kívülről tekintettük meg. A Tarján-patak völgyében meg­búvó kicsi evangélikus templo- mocska a legrégibb, 1820-ban épült. A faluról készült turisztikai kiadványokban viszont az impo­záns méretű neoromán stílusú ka­tolikus templomot láthatjuk leg­gyakrabban. Sétánkat a kastélyparkban fe­jeztük be, ahol a két Mocsáry- kúria áll. Az ősi Bocsár település- részben a Petőfi útra néző Mocsáry-kúria falán található a márvány emléktábla. Az épület magántulajdonban van, erősen romló állapotban. Átsétálva az évszázados fák között - hársak, platánok, tölgyek, fenyők - emlé­keztünk Szontágh Ferenc főszol­gabíróra is, aki a régebbi Mocsáry-kúriát örökölte és itt élt, gazdálkodott 1814-től haláláig, 1886-ig. A sárga színű, szép klasszikus formájú kastély egy részében óvoda működik. E fák között Mocsáry intelmeit, idéztük. Az emberi sors című művében így szól az olvasókhoz: „A jó erköl­csök legyenek emberi fegyvere­ink a tehetetlenség, az irigység, s egyéb ellen.” Manapság, amikor az erkölcs, a morál ballasztként működik, időnként mélypontra süllyed, érdemes e nemes célokra figyel­ni, törekedni és nevelni. Önma­gunk elé mérceként állítani, s akkor méltón emlékezünk Mocsáryra is. A polgármesteri hivatal előtt lévő Millenniumi emlékparkban felállított szobor kapcsán beszél­gettünk a több ezer éve lakott te­lepülés múltjáról. Szép élmé­nyekkel gazdagodva telt el a dél­előtti_____________LÖRINCZ GÉZÁMÉ TKME Salgótarján, klubtag Rádiót álmodik Pásztora Dömsödi Nógrád megyében éli mindennapjait az ismert tévés Sok kollégája nem értette, miért költözik el a fővárosból egy isten háta mögötti, Nógrád megyei falu­ba Dömsödi Gábor és családja, s vállalja a mindennapos utazás fá­radalmait, mely az ingázással jár. Bevallom, én sem értettem. Bokor után már a térkép sem jelöl semmi­lyen települést, a legutolsó a sor­ban, amit erdő vesz körül. Egyszer kíváncsiságból elautóztam csak azért, hogy lássam, mibe szeretett bele a Dömsödi család. A látvány valóban magával ragadó volt, s mi­re kiértem a faluból, már nem ka­vargóit bennem megválaszolatlan kérdés a NéwShor műsorvezetőjé­vel kapcsolatban.- Augusztusban múlt két éve, hogy ide költöztünk. A szeptemberi iskolakez­désre jöttünk, mert a gyerekek Pászto­ra járnak iskolába. A házunk már jóval előbb, 7-8 éve megvolt - mondja Dömsödi. LOVAKKAL KEZDTE BOKORBAN- Véletlenül vettük a bokori házat. Volt egy autósműsorom és akkoriban Sal­gótarjánban még ment a Salgó Rallye. Eljöttem Nógrád megyébe, az operatőr viszont, akit ide rendeltem, nem érke­zett meg a kamerával. A helyi művelő­dési házban volt a díjkiosztó, amiről a műsorban be kellett számolnom, mert ugyanaz a cég szponzorálta a versenyt, aki a produkciómat is. Nagyon sok pénz forgott kockán, így a helyzetet meg kellett valahogy oldani. Láttam ott egy göndör hajú fiatalembert, aki Demjén Ferencre hasonlított, de ko­rántsem volt olyan öreg, mint a Rózsi. Ráadásul Demjén rockénekes, az emlí­tett úriember pedig erdész Bujákon. Amatőr videósként filmezte a ralit, mert az ő erdején ment át a csapat, és ha már volt egy kamerája, ide is eljött. Kölcsönkértem őt és a kameráját, s le­filmezte a gálát. Másnap vissza kellett vinni neki a kazettát, s Dávid fiammal leutaztunk hozzá. Itt pecsételődött meg a sorsunk. A látvány magával ra­gadó volt. Alkalmi operatőröm ugyanis az erdő közepén lakik egy 150 éves, Pappenheim gróf által épített erdész­házban. Összebarátkoztunk a fiúval, gyakran jártunk le hozzá. Egyszerűen beleszerettünk a környékbe, mert tényleg egy csoda! Bokor községnek az a varázsa, hogy ez egy katonai terü­let, ahol annak idején az erdőgazdaság kiépített aszfaltutakat, amikor a kato­nák ingyen dolgoztak és (még) semmi nem volt drága. Autóval járható utak voltak az erdőben, melyek pont akkor váltak nyitottá, amikor ide kerültünk, és át lehetett menni rajtuk. A terület érintetlen, valóban gyönyörű. Először egy darab földet vettünk, hogy egyszer majd építünk rá házat. Aztán sokat emlegetett barátom rábeszélt, hogy ve­gyünk egy lovat. Mivel akkoriban so­kat dolgoztam és jól kerestem, nem okozott gondot, hogy vegyek egy lovat. Utána a lónak kellett istálló, valami­lyen társ, majd a két lónak még na­gyobb istálló. így vettünk Bokorban egy istállót, amihez tartozott egy ház. Na, onnantól van gondunk elég... Az­óta nem érjük utol magunkat, amióta ezt megvettük... Mikor leköltöztünk, a budapesti laká­sunkat egy ideig megtartottuk, de aztán eladtuk. Egy év alatt mindössze egy­szer aludtam ott, és akkor sem éreztem magam jól, hülyeség lett volna tovább­ra is fenntartani. Ráadásul nagyon tu­dom a pénzt költeni, semmi nem elég, és egy felesleges lakásban hiába áll. Ar­ra gondoltam, hogy a gyerekek majd szereznek maguknak lakást, ha nagyok lesznek. KORÁBBAN UTÁLTA A VIDÉKET- Annyira furcsa, mert világéletemben városi gyerek voltam, utáltam a vidé­ket. Anyukám pedagógus volt, és ami­kor elvégezte a főiskolát, akkor egy évet Ecsegen kellett tanítania. Ecsegről mindig olyan szövegössze­függésben hallottam, mint a szörnyű­ségről magáról, ahol egerek voltak, ahol nem volt villany - anyámnak ez maga volt a tragédia. Egyetlen pozití­vuma volt ennek a falunak, Szalóki Ede bácsi, aki az egyik postának volt a vezetője, ő és a felesége fogadták be anyámat. Ők nagyon felvilágosult, in­telligens emberek voltak, és Ede bácsi később állandó bridzspartner lett Bu­dapesten, amikor a felesége meghalt. Gyerekkoromat tehát egyrészt Ede bá­csi szikrázó személyiségével, más­részt a szörnyűséges ecsegi emlékek­kel éltem, ahol anyám tanított. Miután Ede bácsi meghalt, minden halottak napján mentünk a sírjához Ecsegre. Azon az úton minden évben egyszer megfordultam, ahol most minden nap négyszer elmegyek. Ha nekem akkor valaki azt mondta volna, hogy itt fo­gok Ecsegtől négy kilométerre lakni, szemberöhögtem volna. Mégis ideke­rültem, és imádom! Ha el akarnának vinni innen, abba kicsit belerokkan­nék, azt hiszem. NEM VÁRJA EL, HOGY ELFOGADJÁK- Átlagban hatszor teszem meg egy hé­ten a Budapest-Bokor távolságot oda- vissza, vasárnap már nem megyek. Iszonyatos történeteket tudok mesélni a 21-es út forgalmáról és az M3-asról. Szörnyűséges dolgok történnek; aki ar­ra megy, az nagyon vigyázzon, mert bolondok jönnek szembe mindig. Rettenetes átlagsebességeket tudok produkálni. Megesik, hogy két óra alatt érek le Bokorba, de a legjobb időm 38 perc. Azért már kivégzés jár...- A megyei történéseket egyelőre nincs időm figyelemmel követni. Nekem bő­ven elég a saját falunk társadalmi élete. Van hetven ház és száznegyven lakos! Tele vagyunk szociális problémával. Már ez is sok. Engem olyan dolgok fog­lalkoztatnak, hogy van-e szemétgyűjtő konténer, levágják-e a parlagfüvet, ki- önt-e a patak, van-e szemét az erdőben... Sajnos, van. A megyei lapra már két éve egyfolytá­ban elő akarok fizetni, de valami miatt mindig elmarad, helyette Pásztón ve­szem meg az újságárusnál. Bokorban könnyen elfogadtak és iga­zándiból soha nem fognak elfogadni. Valahol ez a természetes. Nem várom el, hogy elfogadjanak. MÁR NEM ÉLNE MÁSHOL Két és fél évvel ezelőtt volt egy olyan periódusa az életemnek, amikor mun­ka nélkül maradtam és anyagi gondja­ink támadtak. Tudtuk, hogy valamit el kell adnunk ahhoz, hogy egyenesbe jöjjünk. A nógrádi ház és a lovak szó­ba sem jöhettek. Megkérdeztem a fe­leségemtől, hogy nagyon nagy hülye­ségnek tartaná-e azt, hogy Bokorban maradjunk és a budapesti lakást ad­juk el. A feleségem ott követte el a hi­bát, hogy az ötletem hallatán nem szaladt ki toporzékolva a konyhából, hanem azt mondta, hogy nem rossz felvetés... Onnantól elkezdtem a ter­ven dolgozni. Bejártam a környéket, percre és kilométerre pontosan min­dent lemértem, majd közöltem a ne­jemmel, hogy a terv megvalósítható. Akkor már nem volt annyira elragad­tatva, de azt hitte, hogy majd elmúlik nálam ez a hülyeség. Hát, nem múlt el és leköltöztünk... Sokat költők. Minden nap fel kell au­tóznom Bokorból Budapestre. Benzin, plusz a kocsit tízezer kilométerenként szervizbe kell vinni. Ezek eleve nagy költségek. Sokan mondják, hogy mi­nek voltam olyan hülye, hogy ide köl­töztem. De amikor leköltöztünk, akkor éppen nem volt munkám. Akkor egy­részt nem kellett minden nap a fővá­rosba mennem, másrészt ma már nincs az a pénz, amiért visszaköltöz­nénk. A család nőtagjai lehet, hogy vissza tudnának menni Pestre, de mi a fiammal semmiképp. Ha nem Bokorba megyek haza, akkor már rosszul ér­zem magam. Nem tudnék máshol élni, inkább autózom. A család. Nem biztos, hogy olvassák majd ezt az írást, ezért elmondhatom róluk, hogy van két hibátlan gyerme­kem. Mindenki azt gondolja, hogy a gyereke hibátlan, de nekem könnyű, mert tényleg nagyon jó fejek. Dávid 15, Dóri 11 éves. A család felmenőiből a legjobb tulajdonságokat szedték össze. A feleségem édesapja történész volt, 62 éves korában halt meg, és senki nem volt olyan okos a családban, mint ő. A fiam nagyon hasonlít rá szóhasználátá- ban, pedig sokat nem találkoztak. Anyukám is nagyon okos nő volt, tőle is összeszedtek valamit. A gyerekek te­hát rendben vannak. A feleségem egy nagyon kedves, kellemes, visszafogott asszony. Neki szintén nagyon fontosak a gyerekek, és még azt is lenyeli, hogy Bokorban lakunk, pedig ez neki nem annyira jó... A gyerekek nagyok, már szeretne elmenni dolgozni. Nógrád megyében nem talál olyan munkát, mint amit korábban végzett, mert ő a Külügyminisztérium egyik osztályán volt pénzügyi vezető. Egyszer kipróbál­ta, milyen „bejárónak lenni”, fél évig járt Pestre minden nap, de azt nem bír­ta. Talán most összejön egy ilyen heti egy-két napos utazós és akkor ő is rendben lesz. Szeretnék majd Bokorban egy média­tábort, hiszen az erdész haveromnak van egy komplett videostúdiója profi kamerával, és ha egyszer lesz annyi pénzünk, hogy legyenek kereskedel­mi szálláshelyek is, akkor a fiatalok­nak fogunk csinálni egy médiatábort két-három éven belül. Ehhez viszont az kell, hogy ráérjek ezzel foglalkozni és ne kelljen pénzt keresni. Akkor vi­szont csinálok majd egy rádiót Pász­tón. Azért jó Bokorban lakni, mert ha Bu­dapesten nincs pénzed, akkor nem tudsz mit kezdeni magaddal, ugyanis mindenhez pénz kell. Állandóan csak azt látod, hogy mit nem tudsz megvenni. De ha itt nincs pénzed, akkor fogod magad, kimész az erdő­be és gombát szedsz, vagy ha nincs gomba, akkor csak sétálsz. Olyan program ez, amit szeretünk. Sokkal emberibb élet ez. ____________________SÁNDOR ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom