Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-14 / 215. szám
2002. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT MOZ A I K Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Az elmúlt év augusztusában sajátos vonatozásnak lehettek tanúi azok, akik a szlovákiai Ipolyság (Sahy) és Drégelypalánk között találkoztak egy másfél száz főnyi elszánt csapattal. Úgy tűnt, hogy nincs jobb dolguk, mint arcukon bizakodó derűvel cipeljenek egy mozdonymakettet csalánbokrokkal és szúnyogfelhőkkel is dacolva, hegyen-völgyön, árkon-bokron át. Idén augusztus 31- én, szombaton a történet megismétlődött. Most ugyan vasutas nyelven szólva „retúr”, vagyis ellentétes irányban, ámde a tavalyinál is jelentősebb számban és még nagyobb elszántsággal. Kell a vasút az Ipoly mentén! Ahol most még makettvonat jár - Működő vonal négy éven belül? A megőrzött nyomvonalon Idén már háromszázan „vonatoztak"... A „két szomszédvár”, vagyis Ipolyság és Drégelypalánk között még a történelmi Hont vármegye idején, 1891-ben rakták le azokat a talpfákat, amelyek a nyugat-palóc vidék egyik számottevő, Balassagyarmattól Párkányig (és Bé- csig), illetve Besztercebányáig (és Krakkóig) húzódó vonalán a síneket tartották. S hogy eleink mindezt helyesen tették, bizonyítja, hogy ez a vasúti pálya a térség gazdasági vérkeringésének egyik meghatározó részévé vált, még a Trianon utáni időkben is. Egészen 1963-ig, amikor is mondvacsinált katonapolitikai okokra hivatkozva ezt az országhatár menti 6,3 kilométeres vonalat megszüntették. A berendezéseket leszerelték, a síneket, talpfákat felszedték: a pálya nyomvonalán hagyott zúzottkő-ágyazatot hamar felverte a gyom. Azok az emberek pedig, akik eddig vasúton félórás vonatozással juthattak el céljukig, ezután - ha még mindig volt kedvük hozzá - jókora kerülőt tehettek, vagy utazhattak - jóval drágábban - közúton. Hogy kinek volt ez jó, azt akkoriban sem igazán értették az emberek, de hogy a kistérség fejlődését jelentősen visszavetette, azt az országhatár mindkét oldalán a saját bőrükön érezték. A rendszerváltozást követő lassú, de már érzékelhető térségi gazdasági fellendülés, az egymást keresés szándéka nyomán egyre markánsabban fogalmazta meg a környék lakossága és több, messzebbre tekinteni is bátor vállalkozója azt az addig kényszerűen elfojtott óhajt, hogy ismét szükség lenne a vasúti összeköttetésre. A gondolatot tavaly végre tett követte: az idén 10 esztendős civil szerveződés, az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület 2001. július 114. között a már helyenként bokorral, fával is benőtt pályán „vasútitöltés-tisztító tábor”-t, majd augusztus 18-án Ipolyságtól Drégelypalánkig az egykori pályatesten egy makettmozdony végig vitelével jelképes vonatozást szervezett. Idén, augusztus 31-én pedig - hiszen egy éve „menettérti szabadjegyet váltottak” - több ezer szervező, közreműködő segítsége nyomán mintegy 300 utas vitte vissza a mozdonymakettet Ipolyságra. Köztük szlovák részről Hama István építési és régiófejlesztési miniszter, Tóth Tibor kormányhivatal-vezető, Zsolnay Ernő ipolysági polgármester, Wollent József Ipelska Unia- elnök, Zsiray Lajos pozsonyi magyar konzul, magyar oldalról pedig Hajós Béla környezetvédelmi helyettes államtitkár, Horváth Lajos minisztériumi vasúti főosztályvezető, Baráth Ferenc vasútigazgató- helyettes, Smitnya Sándor Nógrád megyei területfejlesztési bizottsági elnök; velük tartott Cseh Marcellné, az Ipoly Unió elnöke, s Németh Péter Mikola, az Ipoly Eurorégió magyar társszervezetének titkára, és több száz érdeklődő, támogató is. Az út végén az Ipelska Unia és Ipolyság önkormányzati képviselői ebéddel látták vendégül az egybegyűlteket, majd az azt követően másnap hajnalig tartó szabadidős és művelődési program kezdődött. S amíg a helybeliekkel bővülő, egymással ismerkedő, barátkozó társaság kiválóan szórakozott, a rendezvényen megje- lent politikusok és közéleti személyiségek a városháza dísztermében kerekasztal-kon- ferencián tanácskoztak a vasútvonal helyreállításáról és a térség jövőjéről. A több órás megbeszélést mindvégig a teljes nézetazonosság jellemezte. Mint megfogalmazták, annál „európaibb” gondolat nem is lehetne, mint a térségfejlesztés szempontjából kiemelten fontos vonal helyreállításával „aranyhidat” építeni Észak-Magyaror- szág és Dél-Szlovákia között. A végszót Orbán Árpád nyugat-nógrádi országgyűlési kép- viselő mondta ki: kijelentette. hogy rövidesen képviselői önálló indítványként terjeszti a Tisztelt Ház elé a 6,3 kilométernyi vasútvonal jövőjének kérdését. S mint bizakodva hangsúlyozta, szerinte a térségnek minden esélye megvan arra, hogy akár már e parlamenti ciklus végére ismét meginduljon a forgalom. Ott, ahol most még csak makettvonat jár, de a jövőjéért tenni akaró lakosság már nemcsak szavakkal óhajtja, hanem cselekvő példákkal hirdeti: kell a vasút az Ipoly mentén! C. SZŰCS LÁSZLÓ Drégelypalánk vasútállomás forgalmi szolgálattevőié „elmenesztl" a makettvonatot. / \ r GYILKOSSÁG, VAGY ÖNGYILKOSSÁG ... Mai fogalmaink szerint a '48-as ellenzék nem volt egységes. Nemcsak a békülékenyebb Deák Ferenc állt szemben Kossuthtal, hanem nála is radikálisabb volt gróf Teleki László (1811-1861). 1861 májusában a szabadságharc után az első szabad országgyűlés ülésezett és május 8-án várható volt, hogy Teleki nagy beszédben fogja támadni Deákot. De ezen nap reggelén felröppent a hír, hogy Telekit lőtt sebbel holtan találták szobájában. Teleki az 1848-as kormány párizsi követe volt, majd a nyugat-európai emigrációnak Kossuth után a legtekintélyesebb vezetője lett. 1850-ben itthon halálra ítélték. 1860-ban a szász kormány kiszolgáltatta az osztrák hatóságoknak. Mivel Ferenc Józsefnek szavát adta, hogy egyelőre nem politizál, szabadon engedték. Főrendként azonban az ország- gyűlésre meghívást kapott, így felmentve érezte magát a császárnak tett ígérete alól. A rendőrségi jelentés szerint: „...a hulla jobb lábától mintegy egy lábnyira a pamlag felé egy töltetlen pisztoly vala...” Már az első szemlén éreztették az öngyilkosság látszatát. Később azonban egyre több tanú kihallgatása során derült ki például, hogy „éjjel fél kettő óra körül a Teleki-ház kapuján egy magas, sovány, magyarosan öltözött férfi nyert bebocsátást.” Firtatták, hogy a holttest elhelyezkedése kizárja az öngyilkosságot. Végül mindenki gyorsan elfogadta az öngyilkosság teóriáját, mivel meggyőző bizonyítékokkal a gyilkosság vonatkozásában nem rendelkeztek. A magyar politikai elit hamar kidolgozta az öngyilkosságra azt a magyarázatot, hogy Teleki megrémült a hajthatatlan ellenzéki követelések következményeitől, ismerve a hátrányos nemzetközi viszonyokat, lelkében maga is a megegyezésre készen, e lépésével próbálta pártját visszatartani a nyílt szakítástól. * A HAZA BÖLCSE... Először az 1833-as ország- gyűlésen tűnt fel Deák-Ferenc (1803-1876), s a következőn (1839-1840) már sikerült elérnie az amnesztia kihirdetését, így Kossuth kiszabadítását a börtönből. Az ő elnöksége alatt működő bizottság új büntetőtörvénykönyvet dolgozott ki, ami azonban elbukott a főrendek ellenkezésén. Ezt követően visszavonult vármegyéjébe, de 1847-ben már a megalakuló Ellenzéki Párt programját, az Ellenzéki Nyilatkozatot ő fogalmazta meg. A Batthyány-kor- mányban vállalta az igazságügyi tárcát, szeptember 11-én Jellasics támadásának hírére Batthyányval együtt ő is lemondott. A szabadságharc bukása után megszemélyesítője lett a passzív ellenállás politikájának. Az 1860-as években fokozatosan módosította álláspontját, 1865. április 16-án a Pesti Naplóban megjelent nevezetes húsvéti cikkében azt hirdette meg, hogy hajlandó egyezkedni az osztrák hatalommal. Az általa irányított tárgyalások nyomán jött létre az 1867. július 28-ai törvénynyel a kiegyezés, amely visszaadta Magyarországnak, legalábbis a belkor- mányzati önállóságát. Deák bízott benne, hogy sokat bírált műve esetleg változtató, továbbfejleszthető lesz, de a történelem nem őt igazolta. Szoros barátság fűzte kora irodalmáraihoz, évtizedekig egy pesti Duna- parti szálloda két szobáját lakta. Családot nem alapított, Vörösmarty halála után árváit fogadta gyermekeinek. Nem volt magánélete, életét egészében a nemzetnek szentelte. Beszédei hat kötetben jelentek meg, életével és polití- kai működésével kiemelkedő közíróink foglalkoztak, a szép- irodalomban Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (1940) című művében állított neki emléket. K. A. Deák Ferenc. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: „Na és miben nyilvánul meg az üldözési mániája, kedves uram?". Ezer forintos vásárlási utalványt nyert: Máté József Szécsény, Gábor Áron u. 6/a alatti olvasónk. Mai rejtvényünk megfejtését szeptember 19-éig lehet beküldeni szerkesztőségünk címére.
