Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-13 / 214. szám

Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal 2002. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK illillll'Wiliiiliii Egy eltűnt városban... „A gyermekkor a varos szélin áll" - írja egy helyütt Jobbágy Károly Igen, számomra város és gyermekkor voltaképpen egy. De hát mi­lyen is volt a gyermekkor, és milyen a gyermekkori város jellegzetes alakjaival, akik sajnos, már rég a temető csendjében pihennek? A kora 70-es évek a mainál jóval patriarchálisabb, derűs világából, az utcát szegélyező fák gömb alakú lombjai közül tűnnek fel azok, akikről írni szeretnék. Gyermekkorom főszereplői ők, utcánk lakói. A szolgabíró a Partiumból jött, köznemesi családból származott, s az első világháború előtt telepe­dett le családjával a kisvárosban. Magas, egyenes tartású, szikár ember volt, aki mindig nagyon elegánsan öltözködött. Általában csokomyakkendőt hordott hótisz­taságú inggallérja alatt. Karcsú botjával rendszeresen végigkopo­gott utcácskánk járdáján, mikor délelőtti vagy délutáni sétájára in­dult. Az hírlett róla, hogy rendkí­vül szigorúan tartotta be a törvé­nyeket, paragrafusokat annak ide­jén, mikor még szolgabírói teen­dőit végezte. Alacsony sorból, „rangon alul” nősült, s ezt nővérei nem nézték jó szemmel. Csak ké­sőbb, felesége halála után enge­dett közte és testvérei közt a fa­gyos viszony, s öregségükben, ki­szolgáltatottságukban végképp egymásra találtak. Fogadóórákat tartottak, általá­ban ekkor keresték fel őket régi, középosztálybeli ismerősei, ügy­védek, orvosok, s ilyenkor láto­gattam meg őket gyermekfejjel én is. Csodálatos történeteket hallot­tam az idős úrtól. Zilahon, Ady diákvárosában, ugyanabba a gim­náziumba járt, mint Ady, s Ady Lajos, a költő fivére volt az egyik tanára. Tanév végén egy lányos háznál zsúrt rendeztek, s ő, kissé késve toppanva be a társaságba, a kis szoba díványán heverve találta a versek költőjét, Ady Endrét. A köl­tő fáradt volt, épp egy nagy útról, a Fények Városából érkezett haza. Akkor már az a hír járta róla, hogy egy párizsi asszonyt szeret szen­vedélyesen. Ez idő tájban robbant be a magyar költészetbe, az Új ver­sek c. kötetével, benne a Léda asz- szonynak ajánlott gyönyörű zsol­tárokkal. A szolgabíró együtt katonásko­dott az első világháborúban Ady unokatestvérével, Ady JánossaL Mint mondta, az unokatestvér kí­vülről fújta költő rokona sorait. Mi­kor az ágyuk döreje hallatszott, ezt szavalta fennhangon: ,£s meghalok, és semmi, semmi, Körülbelül két asszony fogja észre­venni... Az egyik az édesanyám lesz, A másik meg egy másik asszony, Ki sirasson...” (Az én két asszonyom) Gyermekkorom hőse túl 90. életévén, szociális otthonba került. Utolsó találkozásunkkor a felpol­colt vánkosok közt fekve azt vallot­ta meg, hogy vissza szeretne térni a régi házba, a régi utcába. Aztán igen lassan fiókjához nyúlt, s kihú­zott egy doboz konyakos meggyet, ugyanis mindig ezzel várt, ha meg­látogattam őt. Es most az emlékezés homályá­ból előjön egy másik öregúr, a sar­ki házban lakó vívómester, ki már nevében is hordozta ősi mestersé­gét. A Kardhordó család Nagy Iván szerint Nyitra megyei Árpád-kori eredetű nemesi család volt. A szép szál, hófehér hajú férfi ugyancsak hófehér ingében, galambszürke öl­tönyében nap mint nap végigment utcánkon a templomi kórus próbá­ira igyekezve. Vívást oktatott a Ba- lassi-gimnáziumban, s valósággal vártuk május első napját, mert olyankor szokása szerint támoga­tóival köszöntötte a tavaszt, el­játszva a „Szeretnék május éjszaká­ján letépni minden orgonát...” cí­mű dalt. Sokat mesélt egyik őséről, Kardhordó Árpádról, aki fiumei hajósinasként Kínába, Japánba is eljutott kalandos élete során. A századforduló táján jött haza Bu­dapestre, s ő szervezte meg elő­ször a városligeti mutatványoso­kat azon a helyen, ahol a későbbi Angolpark, a mostani Vidámpark létrejött. Az 1904-1905-ös orosz-japán háborút a japánok nyerték meg. Kardhordó Árpád ekkor mint a magyar király követe, Japánba utazott, s a japán császárnak az oroszok feletti győzelmére átad­ta a magyar király által adomá­nyozott díszkardot. Az orosz cár neheztelését fejezte ki Ferenc Jó­zsefnek és magyarázatot kért tő­le. Ferenc Józsefnek igen kelle­metlen volt a magyarázkodás, mert ő nem tudott a díszmagyar­ba öltözött „küldöttségről.” Ke­resték is Kardhordó Árpádot, de a küldöttség egyhamar nem tért vissza, élvezték a japánok ven­déglátását. Flát ilyen és ehhez hasonló bé­kebeli történetek hangzottak el a '70-es években kis utcánkban. Az evangélikus nagytiszteletű, aki a híres Szabó József püspök mellett is tevékenykedett, mindig szakí­tott időt arra, hogy komoly hitvi­tákba bocsátkozzon nagynéném- mel az ablakon keresztül. Emlék­szem, arról folyt a szó, hogy míg a katolikus egyházat - nagynéném szerint - maga Jézus alapította, Szent Péteren át, addig az evangé­likus egyházat csak egy ember, Luther Márton hozta létre. Ma sem felejtem el a nagytiszteletű, jóindulatú, az érveknek, vitának valójában örvendő mosolyát, ahogy nagynéném egyre tüze­sebb állásfoglalását hallgatta. Olykor úgy jár az ember az ut­cán még felnőtt fejjel is, ahogy gye­rekkorában, s azt látja, amit gyer­mekkorában látott. Olyan ez, mint­ha álomban járnánk, éppen úgy, mint mikor Krúdy Szindbádja visz- szatér rég elfelejtett, csodás városá­ba szűk utcácskák és ódon illatú kapualjak közé. Az elfeledett, eltűnt város fel-fel- bukkan néha az emlékezetben egykor élt, drága halottaival. SZABÓ ANDREA Készülődünk a „Ki mit tud?”-ra- Borzasztó volt 50 évesen nyugdíjba men­nem. Szerettem volna tovább dolgozni. Saj­nos, nem volt rá lehetőség, mert szanálás alatt volt a mezőgazdasági szövetkezetünk, a Karancs Mg. Termelőszövetkezet. Fodor Iván és Dudok György mellett a titkárságon tevé­kenykedtem. Az akkori rendeletnek megfele­lően kifizették azt, ami nekem járt. Kerestem a lehetőséget, hogy emberek között lehessek és segíthessek - utal a nem éppen szívderítő elköszönésére Simon Lajosné karancskeszi nyugdíjas. Már az első percekben kiderült, hogy megszállott­ja a közösségi tevékenységnek... A nyugdíjba kényszerített, csupa szív tempera­mentumos, közösségi szolgálatra kész asszony a ré­gi tűzhelygyár termelési osztályáról (ma SVT- Wamsler Rt.) - ahol adminisztrátorként dolgozott - munkahelyi váltás során került szülőfalujába, a me­zőgazdasági szövetkezet Agrofa telepére, ahol Zoller István irányítása alatt tevékenykedett adminisztrátor­ként.- Nagyon szerettem itt dolgozni. Öt év elteltével bevittek a központba. Nemcsak itt, hanem nyugdíjba vonulásom után is próbáltam hasznos dolgokkal idő­met lekötni. Olvastam és ennek birtokában felkeres­tem több idősek klubját. Nagyon megtetszett az otta­ni élet. Úgy gondoltam, kövessük a jó példát. 25-30 taggal megalakítottuk a nyugdíjasklubunkat. A tag­ság megválasztott vezetőjének. Az előkészítő mun­kában résztvevők közül nem lehet kiertielni senkit, jómagámat sem, mert mindannyian egyet akarunk. Eredményeinket, fellépéseinket a jól összeforrott, szeretetben és megértésben együtt tevékenykedő kö­zösségünknek köszönhetjük. A klubvezető asszonyban a kultúra, a hagyo­mányőrzés iránti szeretete, érzékenysége már koráb­ban kialakult.- Édesapám bányász volt. Csodálatosan tudott mesélni, amikor hazajött, körbeültetett bennünket és szebbnél szebb meséket mondott. Testvérem gyere­kei azzal jöttek hozzám: hol van a nagypapa? Annyi­ra odavoltunk a meséiért. Igaz, akkoriban nem volt televízió, rádió. A meséi mellett sohasem felejtem el a jóra, a szépre, kitartásra, becsületre ösztönző sza­vait, melyekben a szeretetre, a megértésre, az össze­fogásra ösztönöz, ami erőt ad a közös cél valóra vál­tásához. Az otthonról hozott szeretet, béke jellemzi össze­jövetelünket, ami sugárzik arcunkról. Egy jó szó is nagyon sokat segít. Betegnek éreztem magam, ami­kor ide jöttem. Most, hogy itt vagyok, jobban érzem magam - mondta egyik idősebb klubtagunk. Ebből is látszik, hogy szeretik közösségünket, úgy járnak a klubba, mintha hazamennének. A klubtagok közül tizenketten énekkari tagok is. A dalokat a hagyo­mányőrző szüleiktől, a szájról szájra szóló népdalok­ból és a Röpülj páva időszakban összegyűlt énekek­ből válogatták ki. Fellépésüket Fodor Sándor zeneta­nár segíti és készíti elő. Énektudásukból Bujákon is számot adtak, ahol a szomszéd Rózssaszentmárton községből is részt vettek, majd meghívták őket oda is fellépésre. Simonné, akit csak Marikának szólítanak, közéle­ti munkája során volt KISZ-titkár, kultúrfelelős, a fa­lusi vers- és prózamondó országos verseny első he­lyezettje. Édesapjától hallott költeményeket igazi, jó palóc nyelvjárással, élményszerűen adta elő.- Csodálatos szüleim voltak, csak a tőlük kapott sok szeretetre tudok gon­dolni most is. A klub tagjai a helyi mű­velődési ház kistermében kaptak he­lyet. Kezdeti időszakban hetenként volt programjuk, az utóbbi időben ha­vonta egyszer kerül erre sor. Tagjai az Életet az éveknek, beléptek a Nyugdíja­sok Nógrád Megyei Képviseletébe is. Szeptember 18-án Budapesten a Láng Művelődési Flázban lesz az or­szágos Ki mit tud? vetélkedő. Ezen nemcsak mi, hanem Karancsalja, ■ Karancsberény nyugdíjas versenyzői is részt vesznek. Mindannyian nagyon izgulunk, nagyon készülünk erre Fodor Sándor tanár úr útmutatásával. Ő hangolja össze énekeinket. Kép­zelje el, micsoda élményt jelent majd a kíváncsisko­dóknak, amikor a színpadon hatvanan leszünk és pa­lóc népdalkultúránkból a legszebbeket nyújtjuk át a közönségnek. A klub tagjai egy évre 60 forint tagdíjat fizetnek. Tevékenységünket messzemenően támogatja a helyi önkormányzat, több helyi vállalkozó. Anyagi támo­gatást kaptunk Betz Józseftől, a megyei közgyűlés el­nökhelyettesétől és a Kelet-Nógrád Com Alapítvány­tól. Ez utóbbi összegből a fellépőblúzokat és köté­nyeket vásároltuk meg. A beszélgetés végén feljegyzem édesapjának ke­nyérrel kapcsolatos mondását: a kenyér olyan az éte­lek sorában, mint az imádságok között a Miatyánk... NYOK Az énekkar Fodor tanár úrral ____________________________________ N épes család: több mint félszáz utód A salgótarjáni nőklub az 1966-os évek­ben alakult meg, melyben Sós Károlyné, az akkori városi nőtanács titkára, ma sal­gótarjáni nyugdíjas, is részt vett.- Ázóta is tevékenykedünk. Amíg élt Hupcsik Gézáné, ő volt a vezetőnk. Kez­detben 120-130-an voltunk, jelenleg 40 tagunk van. A csökkenés okai között em­líthetem a kiöregedést, az elhalálozást. Az eltávozottak helyébe jönnek újak is, de nem annyian, mint korábban. Nem tudnám felsorolni a távolmaradás okát, csupán néhányat említek, azt hiszem, a nagymamák nagyon le vannak kötve, el­foglaltak. Nincs óvoda az unokának, vagy gyerekeiknek ebédet kell főzni, ezért nehezebben tudnak elszakadni az otthontól, egyebek. Pedig annak idején sokat és sok felé jártunk. Mindenki saját maga fedezte a költséget. Akkoriban ösz- sze tudtuk rakni a szükséges pénzt. Jár­tunk Moszkvában, Leningrádban, Jal­tán. Romániai utunk alkalmával felkeres­tük Aradot, Temesvárt. Itthon bejártuk az egész Dunántúlt, többek között meg­ismertük Nyíregyházát, Szegedet --utal a klub kezdeti, jobb anyagi lehetőségeket biztosító mozgalmasabb időszakára Sós Károlyné, a klub vezetője, aki 11 gyere­kes bányászcsalád gyermeke.- Ma milyenek a lehetőségek?- Havi tagdíj 200 forint. Vannak, akik ezt sem tudják befizetni. Munkanélküli van a családban, mindegyiküknek első a család megélhetéséhez való hozzájárulás. Külö­nösen a kisnyugdíjasok vannak igen ne­héz helyzetben. Csak olyan programban vesznek részt, ahol koruknál fogva nem kell fizetniük a buszért, a vonatért. A 11 gyerekes bányászcsalád kenyér- kereső édesapjának nem volt könnyű a gyerekeit felnevelni. A háború előtt bal­oldali nézetei miatt egy évig az ország egyetlen bányájába sem vették fel. An­nak idején úgy mondták, hogy feketelis­tára került. Sósné, az akkori leány odaha­za segített édesanyjának. Amikor férjhez ment, akkor sem változott meg nehéz helyzete.- Nem volt könnyű munkahelyet talál­ni. Sok helyen dolgoztam. Voltam raktá­ri kiadó, munkásellátási előadóként mentem nyugdíjba az EMASZ-tól. Mér­legképes könyvelői képesítést szerez­tem, dolgoztam, tervstatisztikusként és munkaügyesként. Édesapám 1985 janu­ár elején halt meg, édesanyámat, aki 80 éves volt, én gondoztam. Emiatt 13 évig nem tudtam részt venni a klub munkájá­ban.- Miként kerültek kapcsolatban a NYOK-kal?- Ozsvár Istvánnét, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete elnökének feleségét már régebben ismertem, s eljött közénk bemutatkozó előadást tartani. El­mondta, hogy a NYOK mit kíván, akar és tud tenni a nyugdíjasokért. Utólag úgy gondoltuk, hogy belépünk hozzájuk. Ozsvár Marika nemrég a méltányossági nyugdíjemeléseket ismertette. Egyéb­ként a klubtársak szívesen jönnek az őket érdeklő előadásokra.- Milyen a rendezvények látogatottsá­ga?- A témától és az időjárástól függően 25-30 fő.- Bizonyára vannak segítőtársai is.- Akinek szólok, az szívesen jön. Klub­társainknak tovább adják, milyen progra­munk van, milyen feladatokat vállalunk. Az önzetlen segítőtársak közül csak ke­resztnevüket említem, mert így szólítjuk egymást, nem jut eszembe az asszonyne­vük: Juditkáról, Editről és még sokukról szólhatnék. Klubunknak a József Attila Művelődési Központ ad otthont. A műve­lődési ház dolgozója, Gyengéné sokat se­gít, akihez tartozunk mint civil szervezet. A közösséget önzetlenül szolgáló Sósné 28 évi munkaviszony után ment nyugdíjba. Birtokosa két esetben a Ne­hézipar Kiváló Dolgozója kitüntetésnek, a Munka Érdemrend ezüst fokozatának. Magáénak tudhatja Salgótarján Városért ezüst és arany oklevelét, számos emlék­lapot és a szakszervezeti munkáért ka­pott aranyérmet. Szabad idejét a Szilvásban lévő telkén tölti. Erejéből ma már csak a télre szük­séges zöldség és a zöldborsó termelésére futja. Gyümölcsfáinak termését megoszt­ja a környékbeliekkel, a gyerekekkel. Két gyermeke közül fia képzőművészeti főis­kolát végzett. Az általános iskolában an­golt és rajzot tanított. 58 éves korában rokkantnyugdíjas lett. Lányát, aki kétszer esett át infarktu­son, nyugdíjazták. Hat unokája és hat dédunokája van.- Népes család a miénk - mondja. - Édesapámnak, amikor meghalt, 22 uno­kája, 27 déd- és 3 ükunokája volt. Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Az önvédelem megelőzés! i S okan úgy érezzük, hogy velünk nem történhet baj. Tény, ha betonjuk a szabályokat a közlekedésben, vagy az élet más területén, ha a biztonsági előírásokat komolyan vesszük, akkor valóban kisebb a kockázat - de sajnos, bármelyikünkkel történhet valami. Be­következhetnek olyan esetek, amelyek­kel szemben a megelőzési szolgálat is majdnem tehetetlen. A baleset- és bűnmegelőzéssel foglal­kozók állandóan keresik a megoldást: hogyan lehetne visszaszorítani a balese­teket, hogyan lehetne a lopást, a kábító­szer okozta pusztítást és egyéb másfajta bűnözéseket megelőzni. Újm és újra beigazolódik, hogy ol­csóbb a megelőzés, mint a rehabihtáció. Mégis valósággal rá kell erőszakolni az igazságot a védelemre szorulókra Ne hagyja értékeit az autóban! Vigyázzon a pénztárcájára! S a lakás biztonsági zár­ral történő felszerelése értékrenddel ol­csóbb, mint az összekuporgatott va­gyonka elvesztése! A közlekedési szabályok betartása jobb garancia a túlélésre, mint a kocká­zatos rohanás, száguldozás. Mégis rohanunk! Hiszen meglódult az egész világ. Még a különböző reklá­mok is rohanásra bíztatnak szubrett- vagy bonvivánhangon: „Telefonáljon azonnal és az öné lehet a videokamera, a legújabb márkás személygépkocsi-cso­da Ha húsz percen belül hív, csak a fe­lét fizeti!” Rohanás reggel a munkahelyre - sze­rencsés, akinek van is -, délután hazak futás bevásárolni, a gyerekért, hajt a mellékállás, de szülői értekezlet is van... Sietünk, rohanunk... az utolsó szív­dobbanásig? A fő baleseti ok a gyorshajtás... és egy pillanat alatt elszáll az életünk. Sok bizonytalansági tényező van az életünkben. Kevés a pénz, gyakori az át­szervezés, sok a tétova, elrontott intézke­dés, a munkahelyi biztonság sem ga­rantált. Bármerre nézünk, a pénz be­szél! Soha ennyi csüggedt embert nem le­hetett látni. A sikertelenség, a kilátásta- lanság sokkolóan hatnak A vallásos embert a hite talán kive­zeti a bajból, de mi vezeti ki a másik embert? Talán a megelőzési szolgála­tok megszállott prédikátorai? Vagy ta­lán a bölcs nyugalomra intő keleti me­ditáció lenne a megoldás? A magunkra kényszerített önfegyelem, a szabálytar­tó magatartás, a lassítás, a jobb időbe­osztás, az élet átszervezése, a szelektá­lás, a családi nyugalom, hétvégi pihe­nés, az örömmel végzett munka vezet­hetne jóra. Idilli állapotok. Anakroniz­mus! A z önvédelem is megelőzés, és for­dítva Az élet követeli: lassabban, kapcsoljunk vissza. Beszélgessünk a családunkkal, sétáljunk a szabad le­vegőn, és ne sürgessük még jobban a ro­hanó időt. Ez is önvédelem!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom