Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-13 / 214. szám
2002. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal-------------------------------------------------------------H AZAI KÖRKÉP Figyelmeztetés bíróknak Eljárás a lassú ítélkezés miatt Budapest A Tocsik-ügyben született elsőfokú ítélet késedelmes írásba foglalása miatt fegyelmi eljárás indult az ügy bírája és a büntetőkollégium-vezető ellen, a Fővárosi Bíróság elnöke pedig munkaszervezési és ellenőrzési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetést kapott. A bírósági ítéletek késedelmes írásba foglalása szerencsére kivételes jelenség - az elmúlt 3 évben összesen 11 esetben kellett ebből az okból bírónak fegyelmit adni ennek ellenére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) vizsgálatot kezdeményezett annak felderítésére, hogy kiderüljön: döntően milyen okai vannak annak, ha egy bíró a rendelkezésére álló időn belül nem foglalja írásba az ítéletet. Emellett arra is választ várnak a megyei bírósági elnököktől, hogy az előírások szerint jelzik-e a késedelmes írásba foglalás tényét, valamint hogy milyen munkaszervezési intézkedéssel segítik a rendkívüli módon terhelt bírók A bírák jövő évi 50 százalékos illetményemelésével párhuzamosan az ügyészi karnak is meg kell kapnia a bérfejlesztést - véli Polt Péter legfőbb ügyész. Az ügyészi kar ereje megfeszítésével dolgozik, a bérfejlesztés elmaradása azonban az egész igazságszolgáltatást veszélyeztetheti. Az ügyészség első félévi váderedményessége 96,5 százalékos, ami a legfőbb ügyész szerint már tovább nem nagyon javítható, ám a kedvezőtlenebbé váló munka- körülmények hatására romolhat. munkáját. Lomnici Zoltán, az ÓIT és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke megengedhetetlennek tartja, hogy egyes ítéletek kihirdetése, és azok írásba foglalása között akár több hónap is elteljen. Mint mondta, ezzel sérül a tisztességes eljáráshoz fűződő emberi jog, amit egy jogállam nem engedhet meg magának. Ugyanakkor szükségesnek tartja az érdeklődő közvéleménnyel tudatni, hogy egy-egy bíró kezén akár több 15-20 vádlottas, nagy jelentőségű, rendkívül bonyolult megítélésű ügy is van, ilyennek tekinti a Tocsik-pert is. Ezeket az ügyeket leheteüen a törvényileg előírt 8, illetve 15 nap alatt írásba foglalni, hiszen az ítélet indoklással együtt akár 200 oldal is lehet. A Tocsik-ügy bírája rendkívül felkészült, nagy munkabírású bíró, akit főnöke a nyáron szabadságra sem engedett, ennek ellenére nem tudta munkáját az egyébként elvárható ütemben végezni - fogalmazott Lomnici. Az ÓIT legutóbbi ülésén foglalkozott a bírák jövő évi 50 százalékos illetményemelésével, valamint a bíróságok működéséhez szükséges, az épületek felújításával kapcsolatos költségvetési igényekkel is. Lomnici Zoltán az eredeti költségvetési igényekből engedett, mert mint mondta: a realitások mellett figyelembe kell vennie más tárcák jogos igényeit is. Miután az elmúlt 12 évben a bíróságok nem kaptak elég pénzt működésükhöz, a munkakörülmények korszerűsítéséhez, a biztonsági rendszerek telepítéséhez, a felújítási munkák elvégzéséhez, a jövő évre az ÓIT a korábbiaknál több pénzt szeretne a költség- vetéstől kapni e célokra, horváth Egy hét munka, egy hét alibi Budapest Az ellenzéki frakciók vezetői szerint a kormánypártok becsempészik a parlamentbe a kéthetes ülésrendet. Szili Katalin szerint azonban csupán technikai kérdés, hogy a jövő heti plenáris ülésen két hét napirendi pontjait fogadják el a honatyák. Az MSZP és az SZDSZ sumákol- va-suttyomban becsempészi a parlamentbe a kéthetes ülésrendet - állítják az ellenzéki frakció vezetői. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a választási ígéretekkel ellentétben olyan parlamenti ülésrend várható, amelyben csak az egyik héten lesz szavazás, azaz egy hét munkát két hét fércmunka követ. Nem teljesítették azt sem, hogy az ellenzékre bízzák az interpelláció jogát, és a miniszterelnököt sem lehet hetente kérdőre vonni, csak havonta - jelentette ki az ellenzéki politikus. Attól nem lesz folyamatos az ülésezés, hogy bejövünk és jelentéseket tárgyalunk - mondta Balsai István. Az MDF frakcióvezetője szerint a második héten csak olyan napirendi pontokat tárgyal a Tisztelt Ház, amelyek semmiféle döntést nem igényelnek. Szili Katalin ugyanakkor technikai kérdésnek minősítette azt, hogy mikor történik a szavazás. A házelnök felhívta a figyelmet: az Országgyűlés nemzetközi kötelezettségei miatt van szükség arra, hogy a Ház a két hét napirendjéről szavazzon egyszerre, ugyanis több magyar képviselőnek is részt kell vennie az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén szeptember 24-én, illetve 25-én. MTI Okmányirodák: új finanszírozás Siófok Egy két éven belül el kell érni, hogy az okmányirodák teljesítményarányos finanszírozást kapjanak - mondta Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium államtitkára a 15. országos jegyzőkonferencián. A találkozón a belügyi mellett az informatikai tárca és a kancellária szakemberei tájékoztatták az önkormányzati hivatalok vezetőit a közeljövő feladatairól. A BM államtitkára azt mondta: az okmányirodák létrehozását az akkori kormány egyenként négymillió forinttal, és háromfős személyzettel támogatta. Kiderült azonban, hogy óriásiak a különbségek; van, amelyik szabad kapacitással rendelkezik, másutt sorban állnak az ügyfelek. Meg kell határozni - fogalmazott Tóth Zoltán -, hány forintba kerül egy lakcímigazolvány kitöltése, és akkor nem lehet vita azon, hol, mennyit dolgoznak. Az államtitkár szerint a jövő évi költségvetésben már ezt próbálják érvényesíteni, ám 2004-ben mindenképpen. Az okmányirodái rendszer jó példa arra, hogy a közigazgatás ma még nem kellően ügyfélcentrikus és hatékony - vélekedett az államtitkár. Már csak az Tóth Zoltán: a lényeg, hogy megfeleljen az uniós előírásoknak FOTÓ! GÁTI KORNÉL uniós csatlakozás okán is sürgető, hogy ez változzék. Nagyon fontos a közigazgatás korszerűsítése során, hogy megteremtődjön végre az önkormányzatok önállósága; jogilag ugyan azok lettek 1990-ben, de pénzügyileg nem. Márpedig így nem tudják betölteni azt a szerepet, amit a rendszerváltáskor szántak nekik. A közeljövő nagy feladata az államtitkár szerint a több tízezer önkormányzati rendelet átvizsgálása abból a szempontból: megfelelnek-e az uniós előírásoknak. A másik feladat, hogy az uniós rendszerhez igazodjon az információáramlás. A támogatások felhasználásával ugyanis - magyarázta Tóth Zoltán - csak úgy lehet elszámolni, ahogyan azt az EU megköveteli. FÓNAI IMRE A megkülönböztetés ellen Régi jó régió Budapest Megsemmisítette a Pest Megyei Bíróság a megyei közgyűlés határozatát. A döntés értelmében a népszavazásról szóló határozat az önkormányzati törvénybe ütközik. A jogerős végzés ellen fellebbezésnek helye nincs. A bírósági végzés szerint a megyei közgyűlés csak olyan kérdésben írhat ki népszavazást, amelyben döntési jogköre is van. A Pest Megyei közgyűlés fideszes elnöke értetlenül áll bíróság döntése előtt, amely szerinte megakadályozza a polgárok szabad véleménynyilvánítását. T. Mészáros András kijelentette: továbbra is fontos feladatnak tartják az önálló Pest megyei régió létrehozását és céljuk eléréséhez minden törvényes eszközt fel kívánnak használni. Wentzel Ferenc, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint a szocialisták, akik a megyei bíróságon megtámadták a népszavazás kiírásáról szóló határozatot, politikai ügyként kezelték az önálló régió kialakítását. Demszky Gábor üdvözölte a bíróság döntését. A főpolgármester szerint Pest megye és Budapest csak együtt képezhet az európai normáknak is megfelelő, hatékony műkö- désre alkalmas régiót.________■ Budapest ___ A z Oktatási Minisztérium minden szükséges segítséget meg kíván adni a roma gyerekek integrált oktatásához azért, hogy a Jászladányban történtek ne ismétlődhessenek meg. A tárca szerint az ottani iskolában az eredeti állapotokat kell visszaállítani. Az oktatási tárca elképzelése szerint hamarosan létrejön egy Országos Integrációs Központ és Hálózat, amelynek feladata lesz különféle integrációs pedagógiai módszerek kidolgozása és továbbadása. Ezen túl 2003- tól kistérségi koordinátorok segítik a rászoruló települések iskoláit abban, hogy hatékonyan alkalmazni tudják a minisztérium előkészítése alatt álló oktatási integrációs terveket. Az oktatási tárca szorgalmazza a készülő diszkriminációs törvény szigorítását azért, hogy faji, vallási vagy más okok miatt sehol ne különíthessenek el gyerekeket oktatási intézményekben - fogalmazott Mohácsi Viktória romaügyekért felelős miniszteri biztos. A szaktárca munkatársa a jászladányi iskolabotrány kapcsán tartott háttérbeszélgetésen kifejtette: az oktatási intézmények számára a jövőben olyan költségvetési támogatási rendszert dolgoznak tó, amely kiemelten honorálja az integrált oktatást. Mohácsi Viktóriának tudomása van egy szociológiai kutatás részeredményéről, amely 184 iskolát vizsgálva 200 olyan osztályt talált, ahol a roma gyerekekkel a többiektől elkülönítve foglalkoznak. A szegregáció ellen fel kell lépni, mint ahogyan azt az illetékes hatóságok meg is tették Jászladányban. A tárca közigazgatási államtitkára emlékeztetve az iskola- alapítási szabályokra azt mondta: minden olyan önkormányzati döntéshez, amely kisebbségeket is érint, meg kell szerezni a helyi kisebbség egyetértését, valamint az országos kisebbségi önkormányzat véleményét. Jászladányban ez nem történt meg, ráadásul az ügyben eljáró jegyző többszörösen is jogszabályt sértett, így az alapítványi iskola jogszerűtlenül működik, hiszen a jog szerint nem is kaphatta volna meg a működési engedélyt. Az oktatási tárca szerint az ön- kormányzati fenntartású iskolában az eredeti helyzetet kell helyreállítani azzal együtt, hogy az iskola igazgatójának jogában áll meghatározni az egyes osztályok beosztását. HORVÁTH MAGDOLNA Háziorvosok versenyben Budapest Éleződik a verseny a háziorvosi alapellátásban. A szolgáltatóknak a jövőben nemcsak az ellátottak, hanem a finanszírozó biztosító bizalmát is el kell nyerniük - mondta Csehák Judit szakminiszter az Országos Alapellátási Fórumon. Emelkedik az időskorú lakosság aránya, ezért a jövőben a háziorvosi rendelőkben a szociális gondozás szerepe is megnő. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a várható változásokra utalva hangsúlyozta: megmarad a betegek után járó fejkvóta, ám magasabb díjazást kizárólag a magasabb követelmények teljesítése esetén kapnak az orvosok. Az Országos Egészség- biztosítási Pénztár várhatóan csak a megfelelő minőségben és a megfelelő áron szolgáltató praxisokkal újít szerződést a jövőben. Az új egészségügyi vezetés a praxisok számának növelését tervezi annak érdekében, hogy az orvosok a jövőben kevesebb beteggel több időt tudjanak foglalkozni, kellő figyelmet fordítva a gondozási feladatokra is. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója szerint a változások az orvosi munka, a betegellátás színvonalát javítják. A szakember ugyanakkor elismerte azt is: a kistelepüléseken továbbra sem lehet megoldani a szabad háziorvos- választást, ugyanis a praxisok 37 százalékának nincs versenytársa. Egyre több a hatvan éven felüli, megromlott egészségi állapotban dolgozó háziorvos. Visszavonulásukat nemcsak megélhetési problémák nehezítik, hanem egyre inkább a praxisjog eladhatatlanná válása is. NÉMETH ZSUZSA BORÜNNEP A VÁRBAN. Megnyílt a XI. Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál a Budai Várban. A 15-éig tartó fesztiválon közel száz gyártó és kiállító mutatja be termékeit. Képünkön Komáromi Ferenc, a Szent Anna Borház tulajdonosa köszönti a fesztivált. ___________________________fotó, europress/kerék ágnes __________Hírek______ É RDEKELLENTÉT. Politikai zsarolás tárgyává tette Orbán Viktor az európai uniós csatlakozás támogatását, pedig korábban ő is elsőrendű nemzeti érdeknek tekintette ezt az ügyet - állítja Tóbiás József. Az MSZP pártigazgatója szerint a volt kormányfő egy vidéki fórumon bejelentette: az Európai Parlamentben való magyar képviseletet lehetővé tévő új alkotmányt csak akkor támogatják, ha az Országgyűlés a Fidesz vagy Orbán Viktor kívánsága szerint alakítja a költség- vetést. A szocialisták arra kérik a politikust, hogy politikai céljai eléréséhez ne áldozza fel a nemzet jövőjét, europress FELJELENTÉS. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium elküldte a feljelentését az Országos Rendőr-főkapitányságra - közölte Jánosi György, a tárca vezetője. A Deutsch Tamás által vezetett Ifjúsági és Sportminisztérium működésének átvilágításakor a tárca jelenlegi vezetése bűncselekményekre utaló nyomokat talált. A minisztérium különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen és hanyag kezelés miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, europress TANKÖNYV. A Fidesz ország- gyűlési frakciója valamennyi érintett közoktatási intézménynek elküldi a közoktatási törvényt módosító javaslatát, amely lehetővé tenné az ingyenes tankönyvellátás bevezetését - mondta Sió László, a párt oktatási munkacsoportjának vezetője. A pedagógusoknak küldött levél a törvényjavaslat szövegén túl az ingyenesség megvalósítására vonatkozó részletes elképzelést is tartalmazza; része egy kérdőív, amelyben az iskolák véleményt mondhatnak a javaslatról. MTI GYÓGYSZER. A szociális otthonokban hamarosan megváltoznak a gyógyszerfelírás szabályai. A szaktárca vezetőinek tájékoztatása szerint a jövőben várhatóan bővítik a leginkább rászorulóknak térítés- mentesen rendelhető készítmények választékát, europress BÉRRENDSZER. A Felső oktatási Dolgozók Szakszervezete azt szeretné, ha 2003 végéig, még Magyarország uniós csatlakozása előtt jelentősen átalakulna a felsőoktatók bérrendszere. A szakszervezet árnyalni kívánja a kialakított bértáblát. Fontosnak tartanák, ha a kategóriaugráshoz szükséges 5 vagy 10 évet 3 évre csökkentenék, illetve növelnék a fizetések emelkedésének mértékét, europress FELVÉTELI. A 11-12. osztályos középiskolásokat, illetve a korábban felvételiző diákokat várják szeptember 14-én és 21-én a budapesti Közgazdaság-tudományi és Állam- igazgatási Egyetemen. A Felvételi Információs Szolgálat által szervezett felvételi nyílt napokra elsősorban azokat a diákokat várják, akik a jogiállamigazgatási, közgazdasági, műszaki vagy bölcsész szakcsoportokba kívánnak felvételizni. EUROPRESS ADAKOZÁS. Az idén a karácsonyi jókívánságokat jótékonysággal köthetik össze mindazok, akik október 4-ig a WWF Magyarország karácsonyi katalógusából választanak képeslapot vagy plüssállatot. A szervezethez beérkező ösz- szegeket a természetvédők a hazai erdők, folyók, tavak és a veszélyeztetett állatok védelmére fordítják, europress