Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-10 / 186. szám
2002. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT GAZDASÁG Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal A turizmus súlypontjai A fő látványosságok egyike a Hősök tere fotó: europress/kallus A hazai kereskedelmi szálláshelyeket az első félévben 2,6 millió vendég 7,2 millió vendégéjszakára vette igénybe, ami azt jelenti, hogy a tavalyi első félévihez hasonló számú vendég közel 2 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött el. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külföldi vendégek 4 millió éjszakát töltöttek e szálláshelyeken, ami 3 százalékos visszaesés a tavalyi első félévhez képest, a 3,1 millió belföldi vendégéjszaka viszont 3 százalékos növekedést jelent. A kereskedelmi szálláshelyek 36,4 milliárd forint szállásdíjbevételt könyvelhettek el az év első felében, 3 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor. Ezenkívül 18,7 milliárd forint bevétele keletkezett e vállalkozásoknak a vendéglátásból és további 14,2 milliárd forint egyéb szolgáltatásokból. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. augusztus 9.) Borsodchem 4 685 Ft 8 Egis 12 000 Ft ff Matáv 792 Ft 8 Mól 4 630 Ft ű OTP 1990 Ft 8 Richter 12 305 Ft 8 TVK 3660F1 8 Zalakerámia 1300 Ft ű BUX: 7008,14-0,43% eltérés az előző záróértékhez képest AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 385,13 Cseh korona 7,94 Euró 244,40 Japán jen (100) 207,65 Lengyel zloty 60,00 Svájci frank 167,32 Szlovák korona 5,57 USA-dollár 251,36 Hírek HŰSÉGPÉNZ. A betegágyak mellett töltött minden negyedik év után várhatóan egyévi bruttó fizetésüknek megfelelő összeget kapnak a jövőben jutalomként az ápolók. A hűségpénz bevezetésének részleteiről szeptemberben dönt a kormány, europress KÖZLEKEDÉS. A Gazdasági Minisztérium - a munkanap- és pihenőnap-áthelyezésre való tekintettel - a mai napra hatályon kívül helyezte a nehéz tehergépkocsik közlekedését korlátozó rendeletet, vasárnap ugyanakkor e korlátozás 8-22 óráig van hatályban. Augusztus 19-én, hétfőn a tehergépkocsik közlekedését nem korlátozzák, europress MUNKAVÉGZÉS. Akcióellenőrzést tartott a héten 1600 vendéglátó-ipari munkahelyen az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség, s lényegesen több munkabiztonsági és munkaügyi szabálytalanságot találtak a felügyelők, mint a korábbi években. A több mint 200 felügyelő az egész ország területén ellenőrizte a vendéglátóipari munkahelyeket. A munka- biztonsági ellenőrzések során a munkáltatók 93 százalékánál, a munkaügyi ellenőrzések 56 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot. A felügyelők 161 esetben felfüggesztették a munkaeszköz használatát, 39 esetben eltiltották a dolgozót a munkavégzéstől, mti ÚJABB CSALÁS. Amerika második legnagyobb telefonszolgáltatója közölte, hogy egy átvilágítás újabb félrekönyvelésre derített fényt 3,3 milliárd dollár értékben. A csődbement óriásnál a hibásan könyvelt összeg így 7 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég új vezetése szerint további meglepetések is elképzelhetőek, index EREDMÉNY. Az Inter-Európa Bank Rt. 2002. első félévében 588 millió forint konszolidált mérleg szerinti nyereséget ért el, ami 33,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet pénteken a magyar számviteli elvek szerint készült gyorsjelentésében. A bankcsoport mérlegfőösszege 162,782 milliárd forint volt az első félév végén, ami 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, mti ■ Budapest - pécs Az első félév turisztikai egyenlege a szeptember 11. után megváltozott utazási szokások mellett azért is romlott a tavalyihoz képest, mert a megszűnő valuták euróra váltása a tavalyi idegenforgalmi bevételeket növelte - mondta lapunknak Szijjártó Györgyi, a Magyar Turizmus Rt. marketingigazgatója. A társaság 2003-at az egészségturizmus, 2004-et a konferenciaturizmus éveként jelölte meg. Az idegenforgalom bevételeinek és kiadásainak első hat havi egyenlege 836 millió euró lett, az előző év azonos időszakának 1 milliárd 195 millió eurós egyenlegével szemben. Szijjártó Györgyi, a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) marketingigazgatója emlékeztetett rá, hogy világtendencia a turizmus visszaesése. A szakember szerint a hazai egyenleg alakulásának egyik oka, hogy tavaly Magyarországon is jelentős mennyiségű megszűnő európai uniós valutát váltottak át euróra, ami idegenforgalmi bevételként jelent meg a 2001-es pénzügyi mérlegekben. A fő okok között szerepel, hogy a tavaly szeptemberi New York-i terrortámadás negatív hatásai begyűrűztek Európába, továbbá amiatt is csökkent néhány európai ország polgárainak - különösképp a németeknek - az utazási kedve, hogy megítélésük szerint az euró bevezetése során a kereskedők és a szolgáltatók túlzottan „felkerekítették” az árakat. A marketingigazgató a honi turizmus helyzetének erősítését egyebek mellett a Balaton-parti szálláshelyek, szolgáltatások minőségének javítása és a velük kapcsolatos marketingmunka erősítése által, továbbá a turisztikai egyesületek hálózatának létrehozása révén képzeli el, amely utóbbiak keretében a turisztikai Németh Imre emlékeztetett: közel 20 ezer tejtermelő gazdát fenyeget az az új előírás, miszerint a nagyfeldolgozók jövőre csak extra minőségű tejet vásárolnak fel. A Parasztszövétséggel közösen elvégzett felméréseik szerint öt megyében van égető szükség a tejtermelő közösségek támogatására. A miniszter példaértékűnek nevezte a körösszakáli Körös- Körül Összefogás Szövetkezet Az egyezmény eredményeként az Európai Unióba irányuló magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kivitel 97 százaléka vámmentes, míg 3 százalék alacsony kedvezményes vámok alkalmazásával juthat be a közösségbe. A Magyar- országra irányuló közösségi exportban a vámmentesség aránya 84 százalék, míg ezentúl a behozatal 12 százaléka élvez valamilyen vámkedvezményt. A megállapodás hatására a hagyományos magyar mezőgazda- sági exportáruk döntő hányada mentesül a vámfizetés alól, és olyan termékek is kedvezményt vállalkozások egy-egy csoportja közösen szervezi piaci megjelenését. Az is fontos, hogy az ön- kormányzatok idegenforgalomból számlázó bevételeik eddiginél nagyobb részét forgassák vissza az ágazat fejlesztésére. A súlyponti témaköröket tekintve az MT Rt., az idegenforgalom nemzeti marketing szervezete 2003-at az egészségturizmus éveként hirdette meg. A Széche- nyi-terv az elmúlt időszakban a gyógyfürdők kialakítását és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények fejlesztését kiemelt módon támogatta, ennek köszönhetően e területen hatalmas beruházások történtek, és az MT Rt. jövőre ezen új kapacitások minél jobb kihasználását kívánja marketing- munkával elősegítem. 2004 a konferenciaturizmus éve lesz, amely létszám szerint kevesebb vendéget vonz ugyan, ám e vendégek a legjobban fizetevékenységét, amely-1996-1997 között kényszervállalkozásként jött létre, és mára odáig jutott, hogy egy éve kizárólag extra minőségű tejet állítanak elő a gazdák. Szerinte megfelelő anyagi segítséggel, szakemberekkel és egyfajta felvilágosító kampánnyal lehetőség lesz arra, hogy más településeken, kistérségekben is létrehozzanak a körösszakálihoz hasonló tejszövetkezeteket. A közösségek technológiai fejlesztéséhez különböző fejő és kapnak, amelyeket eddig teljes vámmal lehetett az EU-ba exportálni. Több mint 1 millió tonna gabonaféle juthat vámmentesen az uniós piacra: 600 ezer tonna búza és 450 ezer tonna takarmány- kukorica. Jelentősen bővíthető a baromfiexport, teljes mértékben megnyílik a piac a méz, a gabonafélék, az almasűrítmény, az élő bárány és bárányhús, az étkezési csiga, a feldolgozott zöldségfélék valamint a gyümölcskonzervek előtt. Tovább nő a magyar élőmarha-exportnak nyújtott vám- kedvezmény. Javul a magyar friss cseresznye, szilva és alma vámelbánása, egyebek között csökkentett belépő árak alkalmazásával. tők, hosszú időt töltenek itt és rendkívül magas színvonalú szolgáltatásokat vesznek igénybe. Egy nemzetközi felmérés szerint a konferenciaturizmus vendégeinek átlagos költése 205 euró - általában ezek az emberek 3-4-szer többet költenek, mint más turisták, és Magyarországon ez az arány 5-7-szeres. Jelenleg Budapesten, Pécsett, Sopronban, Szegeden és Debrecenben épül új konferenciaközpont, Keszthelyen pedig június elején adtak át egy hasonló létesítményt. A szélesebb közönség számára azonban a történelmi városokat állítják középpontba 2004-ben, ami egyebek mellett e települések úthálózatának fejlesztését, épületeinek csinosítását, művészettörténeti értékeinek megismertetését, hagyományőrző szokásainak felelevenítését foglalja magában. DÓCZY LÁSZLÓ szállító berendezések megvásárlásához nyújt néhány százmillió forint támogatást az FVM. A miniszter hangsúlyozta: a körösszakáli szövetkezetbe a környező településekről további 250 gazdát kapcsolhatnának be a már elnyert 210 millió PHARE-CBC pályázati összegből. A támogatást azonban a gazdák önerő hiányában nem tudják igénybe venni. Németh Imre ilyen esetre is kilátásba helyezte a támogatást, amelynek ugyan jelenleg még nincsenek meg a jogszabályi feltételei, de - mint hangsúlyozta - azt hamarosan megteremtik. A magyar importban elsősorban a hazai piacon már jelenlévő közösségi termékek vámja mérséklődik, illetve néhány területen a két fél eljut a teljes szabad kereskedelemig. Ilyen termékek a vágott virág, az egyes friss, fagyasztott és tartósított zöldségek, gyümölcsök és gyümölcslevek. A kereskedelmi kedvezmények nagy részét mind Magyarország, mind pedig az EU július 1-jei hatállyal alkalmazza, de egyes termékek esetében a kedvezmények augusztus 9-étől léptek életbe. A megállapodásban biztosított kedvezmények Magyarország csatlakozásáig maradnak érvényben. Az egyezmény az exportfeltételek javítása mellett elősegíti a hazai termelők felkészülését arra, hogy eredményesen alkalmazkodni tudjanak az EU egységes belső piacának versenyfeltételeihez. PRIVACSEK ANDRÁS Állami segítség a tejtermelőknek A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hamarosan megteremti a tejtermelő közösségek támogatásának jogszabályi feltételeit - mondta Németh Imre, a tárca vezetője. Körösszakál Agrárkereskedelmi kedvezmény A magyar kormány és az Európai Bizottság is elfogadta a Magyarország és az Európai Unió közötti agrárkereskedelem kedvezményeinek kölcsönös továbbfejlesztéséről szóló megállapodást. Eszerint a legtöbb mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termék EU-ba való exportálása vámmentességet élvez. Budapest Ugrás nem várható Az élelmiszer- és üzemanyagárak hatása Budapest Az idei első félév kedvező inflációs folyamatának egyik meghatározó tényezője az élelmiszerek lassú áremelkedése volt. A napi fogyasztási cikkek közül az ellenponton a szesz- és dohányáru erősebb drágulása áll, a számításoknál kisebb súllyal latba eső termékcsoport mutatója megközelítette a 10 százalékos határt. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium friss elemzése szerint a második félévben az élelmiszerárak terén folytatódhat az éve eleje óta tartó kedvező folyamat. A szakértők mindezt a továbbra is nyomott felvásárlási árakra, az üzletekben tapasztalható túlkínálatra alapozzák. Véleményük szerint nem hozhat kedvezőtlen változást a tavalyinál gyengébb gabonatermés sem, ugyanis a környező országok alacsony árai ismeretében belföldön nem várható sokkszerű drágulás. Mindennek eredményeként a termékcsoport inflációs indexe az egy évvel korábbi 18,1-ről idén májusra 6,9 százaléka, júniusban pedig 4,2 százalékra esett vissza. Ugyan az éves, általános infláció számításánál kisebb súllyal veszik figyelembe, a legmarkánsabb drágulási folyamat a szesz- és dohányáru-termékcsoportot jellemzi. Okaként egyértelműen az év eleji jövedéki adóemelést nevezik meg. Júniusban a 12 havi árindex itt 9,2 százalékon állt, ám a dohányáruk esetében augusztus 15-én esedékes újabb jövedéki adóemelés eredményeként a 12 havi árindex az év végére 9,9-10,3 százalék körül alakulhat. Számítási súlyát tekintve a hazai üzemanyagárak alakulásának lehet jelentős hatása az általános inflációra. Bár az éves index - főként a tavaly második félévi árcsökkenés következményeként - még mindig negatív, az idei folyamatos és fokozatos emelés, majd a július 1-jén életbe lépett jövedéki adóemelés az év végére 8-8,5 százalékra változtathatja az éves áremelkedés mértékét. Szakértői vélemények szerint ugyanakkor a várt világgazdasági fellendülés, az olaj kereslet-kínálat bővülése eredményeként változatlan forint/euró árfolyamon számolva az év hátra lévő hónapjaiban mérsékelten csökkenhetnek az üzemanyagárak. Jó hír lehet az átlagpolgárok számára, hogy az év első felében átlagon felül emelkedő háztartási energiaárak drágulása az esztendő hátra levő részében várhatóan lényeges mértékben mérséklődik, aminek eredményeként decemberre csupán 3,3-3,7 százalékos havi árindexre számíthatunk. Az elemzők szerint drasztikus kiugrások nélkül az év végére 5,2-5,5 százalék körüli éves árindexre, ennek megfelelő nagyságú fogyasztói inflációs mutatóra számíthatunk. Ezzel a felső határon teljesülhet a Magyar Nemzeti Bank által prognosztizált 4,5 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs célkitűzés. KASZÁS ENDRE Gazdasági előcsatlakozás Budapest László Csaba pénzügyminiszter bemutatta a kormány által jóváhagyott európai uniós előcsatlakozási gazdasági programot. Ez a következő esztendőkben évi 3,5-5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, miközben az infláció 5,5-ről 3 százalékra csökken, a reálbérek az uniós szinthez közelítenek. Az előcsatlakozási gazdasági program alapváltozata az idei évre 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami 2005-ig több lépésben 5 százalékra gyorsul. A lakossági fogyasztás az idén 8 százalékkal, majd pedig évente 3 és 5 százalék között növekszik - a fogyasztás növekedése nem haladja meg a GDP dinamikáját, lehetővé téve a beruházások kellő bővülését. A világgazdaság kedvezőtlenebb alakulása esetén a kivitel lassulásából származó jövedelemkiesés erősen érezteti hatását, ami árnyalatnyival mérsékli a gazdasági növekedést. Ha jövőre a tervezett 3 százalék helyett 6 százalékkal emelkedik a reálbér, az a lakossági fogyasztást némiképp növeli és a gazdasági növekedést szintén lassítja. Az infláció a gazdasági program szerint az idei évben 5,5 százalék, jövőre 5 százalék lesz, majd évi egy-egy százalékkal mérséklődik és négy év múlva eléri a 3 százalékot. A hazai reálbérek 2001-2002-ben 18-19 százalékkal nőnek, szemben az EU-országok 2-3 százalékával és a közelítés a következő években is folytatódik. A munkanélküliségi ráta a négyéves időszakban az idei 5,5 százalék körül alakul. Jó esély van rá, hogy a munkatermelékenység az említett időszakban évente 4 százalék körüli mér- tékben javuljon. ______ dóczy F igyelmeztetés az MFB-nek Sok szabálytalanságot talált a felügyelet Budapest A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyebek mellett a jogszabályok betartására, illetve a hitelezés terén fennálló jogszabály- sértő gyakorlat haladéktalan megszüntetésére kötelezi a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-t (MFB) - tette közzé a felügyelet pénteken. Az MFB-nél folytatott átfogó vizsgálat alapján a felügyelet határozatban kötelezi a bankot arra, hogy mindenkor feleljen meg a jogszabályok, valamint belső szabályzatai kockázatvállalásra vonatkozó előírásainak. Kötelezik a bankot egyebek mellett az egy hitelszerződéshez kapcsolódó mérlegen belüli és mérlegen kívüli tételek jogszabályok szerinti minősítésére és megfelelő mértékű értékvesztés elszámolására, illetve céltartalék képzésére. A PSZÁF ezen túlmenően előírja a le nem hívott hitelkeretek állománya tekintetében a megfelelő súlyozás alkalmazását és tőkemegfelelési mutatójának új- raszámolását is, illetve kötelezi a bankot a számviteli jogszabályok mindenkori, teljes körű betartására. A PSZÁF határozata szerint az MFB-nek legkésőbb 2002. december 31-ig általános vizsgálatot kell lefolytatnia az informatikai területén: így például naprakész üzletmenet-folytonossági tervet kell készítenie, míg a belső ellenőrzésnek legalább évente kockázat alapú ellenőrzést kell végeznie az informatika alkalmazása és a kontrollrendszerek tekintetében. um