Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-31 / 203. szám
Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal MAGAZIN 2002. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT Volt szerencsém megfordulni egy-két helyen Európában is, de bizony Amerika kilogrammokban is veri a világot. Rögtön hozzáteszem, hogy ci- garettázót viszont nem sűrűn lehet látni. Többször tapasztaltuk, hogy a látott dohányosok is inkább külföldiek. Úgy látszik, a dohányzásellenes propaganda jobban működik, mint a sportolásra buzdító. Egyébként a legtöbb helybelinek fogalma sincs arról, hol van Magyarország és a híradásokban sem foglalkoztak a magyarországi „változásokkal”. Találkoztam azonban olyannal is, aki miután megtudta, hogy magyar vagyok, rögtön megkérdezte: „Budapestről jött?” Elhangzott a kérdés: „mi a helyzet az arabokkal, az ázsiaiakkal?” Nos, reptéren, rutinellenőrzés során láttam arab férfit kiállítani a sorból, de semmi hátrányos megkülönböztetésben nem részesítik őket. Ami pedig általában az ázsiaiakat illeti: előbb- utóbb többen lesznek, mint az „ősfehér” amerikaiak. A kanadai Vancouver repülőterén durván minden tizedik alkalmazott fehér - az én csomagjaimat és okmányaimat kínaiak és pakisztániak vizsgálták át. Az Egyesült Államokat szintén széles színpaletta jellemzi, ezért akár át isjceresztel- hetjük az országot Világból Egyesült Államoknak. A közbiztonság szintén felemás. 2001. szeptember 11-e ott van a fejekben, plakátokon emlékeznek rá a boltajtókon, de egy dörzsölt ember továbbra is azt visz fel a repülőgépre, amit akar. Tőlem a „kemrö”-t, azaz a fényképezőgépet kérték el, még az elemet is kivetették belőle, sőt, talán még a filmemet is elkattogtat- ták volna, ha rájuk hagyom. Úgy látszik, a fényképezőgép (mint ÍJÉ Május 21-én értünk az USA-kanadai határra, ahol néhány rutinkérdés után folytathattuk utunkat kiindulási pontunk, Westbank felé. A magyarországi visszaindulá- sig (május 28.) újból felkerestük a Kanadában megismert családokat, barátokat, és Barbarát is meglátogattuk, aki egy házban él Enreiter Bélával. Barbara rodeós érdeklődése, „lovasmúltja” fényképalbumokat tölt be, olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy egy-egy nagyobb lovasrodeón még mindig ő adja át a díjakat. Korát meghazudtoló életkedvét, cowboyra (cowgirlre?) vett stílusát leginkább a mellékelt fotó adja vissza. A borzasztóan hosszú, visz- szafelé tartó repülőút részleteivel nem foglalkozom; talán csak any- nyit, hogy mellettem egy Kairóba tartó arab nő ült, aki rendesen vé- gigimádkozta a felszállást és a repülés első óráját. A továbbiakban nem is volt semmi probléma... Megpróbálok inkább azokra a kérdésekre válaszolni, amelyeket a riportsorozat előző részei kapcsán kaptam. A legelső dr. Csongrády Bélától, a lap felelős szerkesztőjétől érkezett, amikor megjelentem nála az első epizódokkal: „egy mondatban összefoglalva mi volt az, ami leginkább megragadott?”. Nehéz kérdés, de régóta tudjuk, hogy bármilyen témáról lehet könyveket írni, ugyanakkor akár egy mondatban is szólni. A kérdésre akkor valami olyasmit mondtam, hogy a „terek”. Mármint a végeláthatatlan térségek. A kanadai-amerikai út során összesen 7357 kilométert tettünk meg, így aztán elmondhatom: Amerika még mindig beépített len, nyugati fertálya olyan, mintha a korabeli úttörők megálltak volna a Sziklás-hegységnél. Voltak olyan - egyébként többsávos- útszakaszok, amikor fél óra hosszat nem találkoztunk autóval. De ami még elképesztőbb, hogy amikor felértünk egy emelkedőre - jó magyar szokás szerint- azt vártuk, hogy elénktárul egy kis helység, esetleg tó, vagy valami egyéb „tereptárgy”. Erre fel csak a nagy-nagy semmi következett, ami alatt leginkább sivatagot, vagy sziklarengeteget kell érteni. Mindez sokszor olyan távolságokon át, mintha Salgótarjánból például Hatvanba mennénk (aztán Hatvan után újabb domb, és így tovább). Amerika tehát még koránt sincs felfedezve, pontosabban óriási területek várnak fejlesztésre. Azt, hogy mit lehet és mit tudnak kezdeni a sivatagokkal, láthattuk Las Vegasban. Persze nem feltétlenül kaszinóvárosokat kell (és fognak) építeni, mert tényleg képesek akár a sziklából is vizet fakasztani. Ha víz van, akkor minden van. A legelhagyatot- tabbnak tűnő, legszárazabb vidékeken is perzsaszőnyeg minőségű golfpályák sorakoznak, az üde, zöld pálmafák alatt lakóépületek állnak az oázisokban. Sokan megkérdezték, hogy mi egyáltalán a különbség Kanada és az Egyesült Államok között. Röviden: semmi - ugyanakkor nagyon sok. Az infrastruktúra bősége és minősége, a szintén elképesztően gazdag bolthálózat mindkét ország sajátja. Sajnos szintén az a rengeteg kövér, elhízott ember. Láthatóan kultusza van a sportnak, sok kocogót, hegyet mászó embert látni, de ösz- szességében vagy szűk a körük, vagy nem csinálják rendszeresen. Az Óperenciás-tengeren és még a Sziklás-hegységen is túl (12.) Barbara, egy vidám kanadai nyugdíjasok közül dugihely) számít az egyik legnagyobb veszélyforrásnak. Ugyanakkor a kistáskámban véletlenül ottmaradt borotvapengémen egyszerűen átsiklott a reptéri személyzet. Azt is furcsállot- tam, hogy a Budapest-Frankfurt közötti járaton fémből készült evőeszközöket adtak - „rendes” éles fémkéssel. Igaz, a tengerentúlra már műanyagra váltott a Lufthansa. Az összes légikikötőben a kanadai személyzet volt a legszigorúbb. Hogy hogyan élnek ott az emberek? Láttam végtelen nyomort és végtelen gazdagságot, de az akár Salgótarjánban is ugyanígy van. Amúgy Magyarországon a nyomort már igen, a végtelen gazdagságot talán még nem any- nyira tudják utánozni, de a rendszerváltozás óta sokan mindent megtesznek érte. Amikor annyit harácsolnak össze munka nélkül, érdemtelenül, hogy azt még az unokáik unokái sem tudják majd elkölteni, az már sejteti Amerikát. A forintot átszámítva mindaz olcsóbb (még a kólájuk is), amit nálunk ugyanúgy meg lehet vásárolni. Az „ránézésre” észrevehető, hogy Amerikában létezik az erős középosztály. Aki dolgozik, az sokkal jobban megél, mint magyar szakmabeli megfelelője. Voltunk olyan magyaroknál Kanadában, akik jó tizenöt éve élnek kint: a faipari meós- ként, illetve nővérként dolgozó házaspár ragyogó házat, nálunk sehol nem látható óriáskertet tart fenn. A házban zongora, személyi számítógép, kondigépek a gyerekeknek, a ház előtt szuperkényelemmel felszerelt lakókocsi, a fejekben pedig transzkanadai, illetve európai körút terve. Elmondták, keményen dolgoznak - de mire mennének vele Magyarországon? Áhogy újraolvastam az utolsó részt, észrevettem, hogy az egyik kérdésre csak részben válaszoltam. Nos, Kanada annyiban tér el az USA-tól, hogy „ott még a fű is zöldebb”. A határon átlépve észrevenni, hogy az már Kanada. Minden rendezettebb, otthonosabb, szimpatikusabb - számomra legalábbis. Persze nem tartom magam „amerikanológusnak”. Közvetlenül, 7357 kilométeren át szereztem a tapasztalatokat, de az országnak csak egy szeletét jártam be. Az általam leírtak az én észrevételeimet, érzéseimet tükrözik, lehet, hogy más ezt is másképp tolmácsolta volna. Igyekeztem elfogulatlanul fogalmazni és főként a követendő-követhető jó dolgokat megemlíteni. A mesebeli kanyonokat, a szebbnél szebb természeti kincseket nem lehet importálni, megfizetni se tudnánk, de a magyar Mátra, Bükk, Cserhát, Karancs-Medves is ugyanolyan egyedülálló a maga nemében. Csak úgy kellene velük bánni, mintha Grand kanyonnak, Bryce kanyonnak, Zyon kanyonnak, vagy netán a redwoo- di óriásfenyők vidékének hívnák őket. Sajnos e tekintetben (is) nagyon messze vagyunk még Amerikától. BENKÖ MIHÁLY KIVÁLÓ ÉPÍTÉSZEINK A magyar klasszicista stílus kimagasló mestere volt Pollack Mihály (1773-1855), aki Bécsből érkezett hozzánk és első műve a Deák téri evangélikus templom befejezése volt. A főúri paloták mellett az egykori pesti Vigadót (1829-1832) az első magyar tisztképző intézet épületét, a Ludoviceumot 1828-1836) építette, és fő műve a Magyar Nemzeti Múzeum (1837-1846), amely az európai klasszicizmus remeke. Feszi Frigyes portréja ■ Hild József (1789-1867) Bécs- ben és Itáliában tanult. Hazatérve Pest legtöbbet foglalkoztatott építőmestere lett. Legegyénibb alkotása az egri székesegyház (1830-1837), a ceglédi református templom volt, az ő tervei szerint kezdték el építeni a bazilikát is. Steindl Imre (1839-1902) Művei a budapesti új városháza (1870-1872), a Múzeum körút egyetemi épületei (1880-1883) és mindenekelőtt az Országház (1884-1904), amely az angol gótikát, a barokk elemekkel ötvöző kialakításával, egyedi jellegével a korabeli parlamentépületek kiemelkedő példája. Schalek Frigyes (1841-1919) a magyar eklektikus építészetünk jelentős egyénisége volt. Számos középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez (Budavári Nagyboldogasszony-, ma Mátyás-templom, a jáki templom, a lőcsei városháza.) Tervei szerint épült a szegedi református templom, a Halászbástya 1903, a jánoshegyi Erzsébet-ki- látó 1910. Feszi Frigyes (1821-1884) a magyar, sőt az európai romantikus építészet egyik legjelesebb mestere. Tanulmányait Hild Józsefnél kezdte, majd a müncheni akadémián tanult. A pesti Országháza pályázatán első díjat nyert, de ez a terve nem valósult meg. Több építésszel társulva a budai vízivárosi kapucinus templomot és kolostort, az alagút krisztinavárosi bejáratát építette. Fő műve a pesti Vigadó (1859-1864), a romantika egyik jelentős alkotása. (Ezt Hentzi 1849-ben ágyúival elpusztította.) Lechner Ödön (1845-1914) nagyszabású alkotása a szegedi városháza (1882), az Iparművészeti Múzeum (1891-1896), a Posta-takarékpénztár (1899- 1901), a kecskeméti városháza (1892-1894). A KÉT MARKÓ A klasszicizmus kiemelkedő képviselője volt idős Markó Károly (1791-1860) festőművész, akinek művészete évtizedeken át hatott a magyar tájképfestészetre. Mérnöki tanulmányokat folytatott, majd Bécsben tanult festeni, ahonnan kikerült Itáliába, ahol a római campagnai művészcsoport jelentős tagja lett. Rómát elhagyva 1838-tól Pisában élt, ahol a kiváló művek egész sorát alkotta és az itteni festészeti akadémia tanára lett. Szembaja miatti szünet után 1847-ben készítette a Naplemente c. képét a bécsi udvari képtár részére. Olaszországi tájkép és a Viharos tenger szivárvánnyal c. művei arról nevezetesek, hogy ezeket V. Ferdinánd király ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. 1848-tól haláláig Appaggiben élt. Művészettörténészek közül Keleti Gusztáv, Pogány Ö. Gáborné, Szabó Júlia foglalkoztak életével és művészetével. * Fia, ifj. Markó Károly (1822-1891) atyja tanítványa és követője volt, műveiket sokszor összetévesztik, pedig a fiú klasz- szicista képei festői ábrázolás és felfogás tekintetében már a maguk korában is túlhaladottak voltak. K. A. Id. Markó Károly Vlsegrád című festménye ■ JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Fogamzásgátló tabletta? Pedig milyen jót tett a reumámnak. Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Robotka Míkiósné Szirák, Rákóczi út 52. Mai rejtvényünk megfejtését szeptember 5-ig lehet beküldeni szerkesztőségünk címére.
