Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-31 / 203. szám
2002. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP * i 3. OLDAL MSZP: Együtt a sikeres Tarjánért (Folytatás az 1. oldalról) Az eredmények között kiemelte, hogy a városban működő vállalkozások megduplázták értékesítésüket, a beruházások nagyságrendje éppúgy kétszeresére nőtt, mint az egy főre jutó személyi jövedelemadó. Jelentős a fejlődés a kereskedelem és szolgáltatások terén, megvalósultak a tervezett infrastrukturális beruházások, eredményeket értek el a munkahelyek megtartásában, illetve újak teremtésében. A szocialisták célkitűzései közé tartozik a gazdaság és az idegenforgalom erősítése, a város elérhetőségének javítása, a lakásprogram kiteljesítése, a szociális biztonság növelése, a fiatalok szórakozási kínálatának bővítése, az uszoda és a sport- csarnok felújítása. Mindehhez alapoznak salgótarjáni jelöltjeikre az „Együtt a sikeres Salgótarjánért!” jelszó jegyében. A jelöltek a választó- körzetek sorrendjében: Erdei Imréné Marosok Mária, Molnár Péter, Eisler Ferenc, Baglyasné Földi Nóra, Czene Gyula, Kovácsáé Czene Csilla, Méhes András, Karakasev Anna, Uramecz János, Brunda Katalin, Ecsedi Lajos, Fekete Zsolt, dr. Horváthné Győri Magdolna. Mint Domonkos Tamás városi alelnök ismertette, a hét új képviselőjelölt mellett ketten négy éve, hárman nyolc éve dolgoznak az önkormányzatban, míg egyikük 12 éve képviselő. A jelöltek átlagéletkora 46 év, közülük egynek van szakmunkásképzettsége, kettőnek középfokú végzettsége, 10 jelöltjük diplomás. Ősszel a falvakban is indít polgármesterjelölteket az MSZP, Etesen Lénárt Dezsőt, Karancsalján Lantos Sándort, Vizsláson Sándor Tibort, Nagybárkányban Balya Andrást, Kazáron Molnár Katalint - ők a hivatalban lévő polgármesterek. Újként indítják Karancs- lapujtőn Ágner Gyulát, Cereden Pálinkás Sándornét, Egyhá- zasgergén Simon Istvánt. Mint megtudtuk, több településen élvezi majd a polgármester-jelölt az MSZP támogatását. DUDELLAI ILDIKÓ Bányászok ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) Dorogházán szeptember 1- jén 10 órakor avatják fel a ménkesi bánya kicsinyített mását, emlékezve azokra a bányászokra, akik szerencsétlenség áldozatai lettek. Kazáron szeptember 8-án emlékeznek meg a bányásznapról, amikor is délelőtt 10 órakor megkoszorúzzák a bányászemlékművet és átadják a lakosságnak a velük közös’ munka eredményét, a hagyományokat őrző bányász kiállítóházat. A településeken a megemlékezéseket az alapszervezetek együtt szervezik az önkormányzatokkal. Vizsláson augusztus 31-én, Bátonyterenyén pedig szeptember 7-én a falu, illetve a város napján tisztelegnek a bányászok előtt. NYÁRI AKCIÓ! A Háromkő Takarékszövetkezet kirendeltségein egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból, 2002. augusztus 8 - szeptember 30 -ig ! KEDVEZŐ BETÉTI KAMATOK: Takarékszelvény: • sávosan fiz kamatozású. • 3 hónapos lejáratú, • bármikor felvehető (időarányos kamat mellett), • betéti okirat vagy számla formájában váltható. • Éves kamatok: 1-30 nap 5,0%, 31-60 nap 6,5%, 61-90 nap 14,5%. Lejáratkor történő visszafizetés esetén havonta kamatos kamat jár, az így elérhető hozam évi: 8,72%. EBKM:8,84% Egyedi számlabetét: ■ összeghatártól függően sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • Éves kamatok: 8,20%-8,80% F.BKM: 8JI%-8,92% BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ! Személyi kölcsön: • max. 200000 Ft-ig, • Eves kamat: 18% +2% egyszeri kezelési költség. (A THM: 200 000 Ft esetén 21,62%-24,60% a futamidőtől függően.) Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy.út 1. Tel.:32/521-230, 521-233. Bátonyterenye,Ózdi út 47.Tel.: 32/355-708. Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177. Karancslapujtő^ákóczi út Tel.: 32/ 447-321. Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/ 453-115. Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/ 362-308. Kazár,Hunyadi út 6. Tel.: 32/ 341-439. Héhalom, Petőfi út 7.Tel.: 32/482-148. Buják, Felszabadulás út lO.Tel.: 32/ 488-088. Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/ 477-014. Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/ 484-400. Bag, Petőfi tér. 14. Tel: 28/ 504-020. Együtt tovább jövet-menet .... A hagyományoknak megfelelően pénteken, az 52. bányásznap előestéjén megemlékezést tartottak a salgótarjáni bányamúzeumban. SALGÓTARJÁN Az egybegyűlteket Törőcsik István, az OMBKE Nógrád Megyei Szervezetének titkára köszöntötte. Ezután a bányászhimnusz dallamaira Józsa Sándor elnök és Krajcsi József alelnök, a Nógrádker Kft. képviseletében Gáspár Gyula koszorút helyezett el a bányászemlékműnél. Az ünneplők ezt követően lementek a föld alá, s megkoszorúzták a bányász hősi emlékművet. A hála koszorúját Rákos József és ár. Kardos Gyula, a salgótarjáni 1. és 2. számú alapszervezet elnökei helyezték el. A megemlékezés a bányamúzeum könyvtárában folytatódott. Fiikor Balázs, a bányászszakszervezet megyei elnökének szavai után Józsa Sándor mondott ünnepi beszédet. Bányászhősökre emlékeztek f "'LiW'hnfflU1 ’w i i'. n1 ■' 11W w ír11 ----------------------------? —r—-.:■: " ''' M illiárdokra pályázhatunk (Folytatás az 1. oldalról) kezdeményez a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén változásokat. A megyeházán tegnap Tőzsér Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg a SAPARD-nap rendezvényét, aholis polgár- mesterek, gazdálkodó szervezetek képviselői, vállalkozások vezetői ismerkedtek a számukra is igénybe vehető pályázatokkal. Tőzsér Zsolt szerint ezzel úgy lehet sikereket elérni, ha a helyi sajátosságokra építünk. A rendezvényen bemutatták azt a rendszert, amely az EU-ba való belépés közeledtével valós felzárkózási esélyt jelenthet. A vidék- fejlesztési tárca irányítása alatt álló SAPARDhivatal hét regionális irodáján keresztül „csatornázza” a pályázati pénzeket, amelyeket végül a Magyar Államkincstár folyósít - tudtuk meg a SAPARD-hivatal Észak-magyarországi Regionális Irodájának vezetőjétől, Koleszár Gábortól. A miskolci régiós irodavezető ismertette a SAPARD céljait, miszerint az agrárgazdaság versenyképességének javítása, mezőgazda- sági tevékenységekből származó környezetkárosító hatások mérséklése, a vidék megtartóerejének növelése, a munkahelyteremtés és -megtartás, s a strukturális alapok fogadását javító feltételrendszer kialakítása támogatható ezen keretből. A vissza nem térítendő támogatások elbírálásának ideje 90 nap, a szerződéskötésé azonban ezt követően már csak 15. Közölte: egyetlen euró sem veszett abból a keretből, amelyet Magyarországnak 2000-ben nyitottak. így a program megkésett elindításával három évre szóló keret áll rendelkezésre. Koleszár Gábor ígérte, menetrend szerint működnek. A rendszer felkészült, annak részletes auditálása megtörtént, a magyarországi teljes audit a napokban várható, s ezt követően szeptember második felében a Földművelésügyi Értesítőből, s a Nógrád Megyei Hírlapból is tájékozódhatnak a pályázók. _____________________ T. L S algótarjánban is megtalálható a boldogság Dr. Fenyvesi Gábor polgármesterjelölt vall önmagáról Az idősebb korosztályok kevésbé, a fiatalabbak bizonyára jobban ismerik dr. Fenyvesi Gábort. Az alig több mint negyed- századot megélt fiatalember arcképével sokan találkoznak manapság, hiszen ő a Fidesz-MPP salgótarjáni polgármesterjelöltje, arra kértük, mutatkozzon be, kicsoda is ő valójában. SALGÓTARJÁN- 1975-ben születtem Salgótarjánban. A Rákóczi általános iskolában még azt gondoltam, hogy gimnáziumba fogok járni. Azonban olyan információkat kaptam családból, rokonságból, az ismerőseimtől, hogy ebben a városban az iparnak nagy jövője lesz. Mindez történt 1989-ben, s akkor beiratkoztam a Stromfeld Aurél Gépipari és Műszaki Szak- középiskolába. Nem bántam meg, ugyanis én a mai napig nagyon sokat használom az ott szerzett műszaki rálátást, ismereteket. Ha otthon bármit is kell csinálni, lehet fúrás, faragás, hegesztés, megcsinálom. 1991-ben részt vettem az ország első városi diákönkormányzatának a megalakításában, amely a salgótarjáni volt. Annak idején volt néhány emlékezetes akciónk, mint például a város falfirkáinak eltakarítása. Kiadtunk egy városi újságot, amit minden iskolában terjesztettünk. Amikor leérettségiztem, választás elé kerültem. Elhatároztam, hogy tanítóképzőbe járok és kisgyerekekkel foglalkozom. Felvettek Jászberénybe, ám de mégis alkalmazott közgazdásznak mentem a Miskolci Egyetemre. A közgazdaság mellett azonban jobban érdekelt a kommunikáció, a marketing, a pszichológia. Azok a területek, amelyek emberekkel foglalkoznak. Az egyetemi évek alatt két utazást is tettem, amelyekre nagyon büszke vagyok, hiszen saját erőmből oldottam meg. 1995-ben sikerült kijutnom Izraelbe, ahol két hónapot töltöttem el. Kibucban dolgoztam, s megismertem az ország sokszínű kultúráját. Rá egy évre egyik évfolyamtársammal kimentünk Angliába. Az egy hónapból négy lett, sokfelé jártunk mindenféle munkát végeztünk. Olyan jó kapcsolatunk alakult ki, hogy a következő évben is kimentünk, de már csak két hétre látogatóba. Nagy tapasztalat és élmény volt számomra egy európai uniós ország működését megismerni. Egy olyan kis városban voltam, ami nem nagyobb, mint Szécsény. Sportpályákkal, sport- létesítményekkel, kis cégekkel. Saját kis ipari parkkal, ami nem volt nagy, három-négy ezer embert foglalkoztattak. Amikor hazajöttem, a diplomamunkámat is ebből írtam: Angliai és magyar vállalatok összehasonlítása, a munkaerő-közvetítés, a munkahelyi és higiénés környezet tekintetében. Az egyetemen a negyedik évfolyamtól már tanársegédként tanítottam. Elsősorban üzleti kommunikációval, tömegkommunikációval foglalkoztam. Ez nagyon érdekelt, s írtam is egy kis egyetemi jegyzetet, aminek címe: A kommunikációtól az üzleti tárgyalásig. Örömmel teszem hozzá, hogy azóta több üzleti kommunikációs könyv is követi ezt a sémát, amit akkor felépítettem. Az egyetem elvégzését követően kértek, hogy foglalkozzak a doktorandusképzéssel A kutatási témám a tömegkommunikáció és a globalizáció összehasonlítása lett. Rendkívül érdekes, szerteágazó tudományterület, amely állandó fejlődésben van. Persze azóta már másként látok egy sereg dolgot. Az egyetem után hazajöttem. Én igazából nem akartam elmenni Salgótarjánból. Itt van a családom, itt vannak a barátaim, az ismerőseim, rokonaim. Én szeretem ezt a várost ezzel a környezettel, ezzel a tájjal, a várakkal. Voltak budapesti munkaajánlataim, nem is rossz fizetésekkel, de én hiszek abban, hogy az ember itt is meg tudja találni a boldogulását. Sokat kellett keresgélni, ugyanis szerettem volna az oktatási pályát továbbfolytatni. Egy ismerősöm javasolta, hogy érdeklődjek az alapítványi középiskolában. Bejött a dolog, egy hónapon belül meg is egyeztünk. Akkor még az egyetemre is visszajártam óraadóként előadásokat tartani. Szaktanárként marketinget, reklámot, üzleti kommunikációt, minőségbiztosítást, marketingkommunikációt tanítok. A mai napig a kedvencem az üzleti kommunikáció, de ami emellé párosul a reklám-eszközismeret, amit szeretek, mert annak van pszichológiai vonatkozása. Az üzenet, az üzenet megfogalmazása, ezeket a dolgokat szeretem. Mivel a fiatalokkal szeretek foglalkozni a megyei ifjúsági tanács felügyelőbizottságába jelöltek elnöknek. Szívesen elvállaltam, mert sok érdekes programban lehetett részt venni. S egy év múlva a tisztújításon a megyei ifjúsági tanács elnökévé választottak. Felelősségteljes munka, azonban már lemondtam, mivel összeférhetetlen azzal, hogy a párt színeiben elindulok polgármesterjelöltként a választásokon. Számomra az a munka lezárult, sikerült megerősíteni az ifjúsági tanácsot, nagyon jó együttműködés alakult ki a megyei közgyűléssel. Jó kapcsolatokat sikerült kialakítani a bajor ifjúsági körrel. Büszke vagyok rá, hogy mint ifjúsági szervezet Magyarországon elsőként felkerültünk a Premjer nemzetközi honlapjára. Ez egy nemzetközi együttműködés a Fiatalok határok nélkül program keretében. A politika sohasem állt távol tőlem. Mindig is szerettem politizálni, mindig is megvolt a saját értékrendem, világnézetem. Salgótarján szekere nem úgy megy, ahogyan én szeretném, s engem ez motivál arra, hogy a politikában aktívan részt vegyek. |C HETI öt kérdésem a leköszönő polgármesterhez $ Miért, és kitői kellett az ipari park területét a forgalmi érték többszöröséért megvásárolni, ka a szemétlerakó területéhez az előbbi ár negyedéért sikerült hozzájutni? • ilyen csekély érdeklődés mellett az Ipari parki befektetés mikorra térül meg az önkormányzatnak, ésjrsiért csekély az érdeklőt • Magyarország legdrágább ipari parkjában eredmény-e 250 munkahely 4 év alatt? Október 20-án elválik, van-e még hitele a jelenlegi polgármesternek! VÉORB, VAN VÁLASZTÁSI WSZ-MDF erjelöltje MDF MÁR CSAK 50 NAP Józsa Sándor és Krajcsi József elhelyezi a hála koszorúját fotó: oócs éva