Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-06 / 156. szám

2. OLDAL Sfffr SALGÓTARJÁN "31 ffF BALASSAGYARMAT MEGYEI K ( ) R K É P PÁSZTÓ 2002. JÚLIUS 6., SZOMBAT NEMZETKÖZI ALKOTÓTÁBOR BUJAKON. Ismét nagy kedvvel, hittel dolgoznak az évente megrendezésre kerülő bujáki nemzetközi művésztelep alkotói. Az idén pedig nemcsak saját munkájukkal vannak elfoglalva, hanem segítik az első alkalommal megren­dezett Belső-Cserhát falvaiból érkezett diákok szárnypróbálgatásait is. . . Egy boldog tévébemondónő Egy ország ismeri Pétervári Boglárkát, a Magyar ATV egyik kellemes, kedves be­mondónőjét. Azt azonban már sokkal kevesebben tud­ják róla, hogy Nógrádból szár­mazik, Balassagyarmatról, s azon tehetséges vidéki fiata­lok egyike, aki az országos elektronikus médiában ért el karriert, megbecsülést és tisz­teletet szerezve magának. Őt kérdeztük, önmagáról.- Készült erre a pályára?- Titkon igen. Készültem erre a pályára, már a középiskolában. Balassagyarmaton jártam gimná­ziumba és nagyon büszke va­gyok a Balassi Bálint Gimnázi­umra, ahol kitűnő magyar tanár­nőm volt, Pozsonyi Anna. Ő rendszeresen elindított az OKT- versenyeken magyar irodalom­ból és nyelvtanból. Előtte is már kis koromtól kezdve mindig sza­valtam, s mindig verseket, illetve a gimnáziumban már prózát mondtam. Rendszeresen közre­működtem az iskolai rádióban. Bemondó voltam, olyan iskola hangja. Tulajdonképpen titkon készültem erre a pályára. Aztán valahogyan mégis testnevelő ta­nár lett belőlem. Arra szintén na­gyon büszke vagyok, hogy beke­rülhettem ugyanabba a gimnázi­umba tanítani, ahová én is jár­tam. Nagyon kellemes élmény volt, hogy a tanáraim lettek a kol­légáim, s jó volt érezni, hogy se­gítenek engem. Mindig mellet­tem álltak és nagyon szerettek. Nagyon kellemes két év volt ez ott a gimnáziumban. Utána azonban úgy alakult az életem, hogy szakítottam a tanári pályá­val, nagyrészt a média kedvéért. Egy rövid ideig éltem külföldön, de utána már a Magyar Rádió be­mondó, műsorvezető iskolájába folytattam.- Balassagyarmatról mikor ke­rült el?- Amíg az iskoláimat végez­tem Budapesten még az Ipoly- parti város lakója voltam, de vég­érvényesen 1990-ben kerültem el a városból. Úgy érzem most már véglegesen a fővárosban élek.- On egy kedvelt tévécsatorna sokat foglalkoztatott munkatár­sa Milyen érzés az ország nyilvá­nossága előtt szerepelni napról napra? Pétervári Boglárka egy arca, amely nem látszik a televízióban- Nagyon jó érzés. Most már egyre többen nézik az ATV-t s mind több visszajelzést kapok ar­ról, hogy nagyon szeretik a csator­nát. S kimondottan az ATV hír­adóját. Mivel én már eléggé régen dolgozom a médiában - a rádió­ban kezdtem, s utána lettem tele­víziós - már a kezdeti lámpaláz és drukk sincs bennem. A híradó ka­merája előtt egyedül ülök, s ott senki sincs velem. Kimondottan arra koncentrálok, hogy amíg a hírek mennek, a köztes szöveget a legközérthetőbben, a legszeb­ben, hibamentesen tudjam el­mondani.- Megszokta már ezt a légkört?- Igen, úgy mondhatom, hogy egy idő után a közszereplést teljes mértékben megszokja az ember. S már bármikor, bármiről tud be­szélgetni, szinte bárkivel. Köztu­dott, hogy én nemcsak híradós vagyok, aki beolvassa a híreket, hanem tényanyagokat is készítek a híradónak. Riporterként, szer­kesztőként is dolgozom.- Van-e kapcsolata a szülőföld­del, a balassagyarmatiakkal?- Természetesen van. Hiszen az édesanyám, sőt a nagymamám is Balassagyarmaton él, s van ne­kem egy négyéves kisfiam, Kris­tófnak hívják, aki nagyon szeret nyaralni a nagymamájánál és a dédnagymamájánál. Mi, a férjem is rendszeresen megfordulunk Ba­lassagyarmaton. Ezen kívül vala­milyen szinten tartom a kapcsola­tot a várossal, a volt osztályfőnö­kömmel, vannak barátaim, akik balassagyarmatiak. Most a médiá­ban is szereztem ismerősöket, akik szintén Nógrád megyei, vagy balassagyarmati vonzódásúak, akikkel szintén szoktunk beszél­getni róla, hogy mi történik a vá­rosban. Olvasom a megyei lapot is, hiszen édesanyám általában kéthetente, hozza, hogy olvassuk. Mi pedig az időnktől, elfoglaltsá­gunktól függően havonta, kétha­vonta látogatunk el Balassagyar­matra.- Milyen tervek, törekvések fog­lalkoztatják?- Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam ebben a helyzet­ben, nagyon szeretem azt tenni, amit teszek. Nagyon szeretek az ATV híradójában dolgozni. Sze­retem a televíziózást, nem is any- nyira a híradózást, mint inkább a riportok, más anyagok készíté­sét. Nagyobb távolabbi terveim egyelőre igazán nincsenek. Nem gondolkodom karrierben, hiszen nem is vagyok ilyen alkat. Ne­kem a férjem, a gyermekem na­gyon fontos. Én biztos, stabil munkát szeretnék, hogy olyan elfoglaltságom, olyan munkám legyen, amiben én sikeres va­gyok, és eredményes lehetek. Most úgy érzem, hogy amit je­lenleg teszek, ebben sikeres tu­dok lenni. Legalább is a visszajel­zések ezt igazolják számomra. Én ebből szeretném a maximu­mot kihozni, amennyire lehet, hogy még jobb anyagokat készít­sek, még jobban megszeresse­nek az emberek. Ebben szeret­nék tökéletesebb lenni. Persze igyekszem úgy alakítani a dolga­imat, hogy a családomra is jus­son idő. Férjem orvos, igen el­foglalt, jól be kell osztani az időn­ket. Nekem az anyósom nagyon sokat segít, ő Budapesten él.- Van-e valamilyen kedvenc el­foglaltsága, amire még időt tud szakítani?- Igen, van több is. Nagyon szeretek például moziba járni. Ezt tulajdonképpen a férjemnek köszönhetem, ő szoktatott rá. Nagyon szeretek színházba jár­ni, ezen kívül nagyon szeretek olvasni. Az utóbbi időben szá­mos kiváló könyvet olvastam, például Hankiss Elemér Tíz pa­rancsolat című művét. A kollé­gák könyvét rendszerint elolva­som. A szabad időm nagy része pedig olyan szinten sportolás, hogy a kisfiámmal focizunk, ki­rándulunk. Rendszeresen já­runk az állatkertbe, vidámpark­ba. Nem minden hétvégém sza­bad, ezért, amikor lehet, együtt elutazunk a családdal.- Amit elmondott abból érez­ni, hogy boldog ember. Valóban ?- Igen, boldog vagyok. PADÁR ANDRÁS A_!_r Irta az. újság,., NEGYVEN ÉVE Már az utolsó simításokat végzik a festői környezetben készülő eresztvényi 120 személyes turistaszálló építkezésein. A kivitelezés so­rán gondoltak a házaspárok, családok pihenésére is. Több két- és négy­személyes szobában kerülhet sor az ilyen vendégek elhelyezésére. Nógrádi Népújság, 1962. jálius 4., 1. o. j Messziről csak üres, zöld táblának látszik a drégelypalánki eperte- lep, közelről azonban előtűnik a levelek alján megbúvó piros gyü­mölcs. A táblákon asszonyok százai szorgoskodnak, gyors kézzel gyűj- 1 | tik a ládákba az egészséges termést. Nógrádi Népújság, 1962. jálius 4., 5. o. HARMINC ÉVE Nehéz, fáradságos és kitartó munka jellemző a kőbányászokra. így I j van ez Bagókőn is, ahol a hegy egyik részén szlovákok, a másik olda­lon magyar kőfejtők dolgoznak. Főleg kézi erővel termelik a bazaltot. Nógrád, 1972. jújius l, 3. o. Az őszi árpa aratásával megkezdődött a gabona-betakarítás nagy munkája Galgagután, a termelőszövetkezetben. Mintegy 900 hold ga­bona betakarításával számolnak a közös gazdaságban. Nógrád, 1972. jálius 7., 3. o. HÚSZ ÉVE Megyénk dinamikusan fejlődő községeiben egyik évről a másikra j egész utcák jönnek létre a lakosság építési kedvének bizonyítékaként. Az ÉMÁSZ salgótarjáni kirendeltsége jelentős értékű hálózatbővítést végzett Bercelen, Rétságon, Mátranovákon az új utcák elektromos há- j lózatának építésekor. Nógrád, 1982. július 4., 1. o. Keresettek a Balassagyarmati Ruházati Szövetkezetben készült férfiöl­tönyök. A szalagszerű munka nem megy a minőség rovására, az öltözék minden egyes darabja olyan igényességgel készült, mintha egyedi meg- i rendelés lenne a méteres szalonban. Nógrád, 1982. jálius 7, 5. o. TÍZ ÉVE Folyamatosak a beruházások, építkezések és felújítási munkálatok Dorogházán. Az általános iskola vizesblokkját a nyári szünetben építik j át. Egy-két héten belül vízrendezési és útépítési munkák kezdődnek a ' Táncsics úton. Nógrád Megyei Hírlap, 1992. jálius 3., 5. o. j A szécsényi áfész működése 21 településre és egy városra terjed ki. i A 183 milliós vagyon működése nagy erőfeszítéseket követel, emberi sorsokat érint, ugyanakkor a versenyképes magánszektor mind széle- í sebb területen érvényesül. NógrádMegyáHírlap, 1992. júűius 4., 3. o. \ ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BÓDI GYÖRGYNÉ DR. NÓGRÁD Ü HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítöknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , ^ ú)séfla . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. í *V* az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. KÖZÉLETI NAP1LAI

Next

/
Oldalképek
Tartalom