Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-04 / 154. szám

2002. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK ■HEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE W jjf RÉTSÁG 3. OLDAL Alkotói felajánlások a Glatz-képek elhelyezéséért (Folytatás az 1. oldalról) találkozót, amelyen ott volt dr. Limbacher Gábor, a megyei mú­zeumok igazgatója és Patkós Ist­ván, Buják polgármestere is. írá­saink jelezték azt is, hogy a fest­mények felújításra szorulnak. S most kedvező fordulatához, új fejezetéhez érkezett a kezdemé­nyezés: megyénk alkotói közül jó néhányan rokonszenveznek a pénzhiány miatt kényszerpá­lyán veszteglő elhatározással, s készek egy-egy alkotásuk fel­ajánlásával támogatni a kiállító- hely létrehozását, az anyagi gondok mérséklését. Köszönjük a nemes gesztust a festőművé­szeknek, grafikusoknak, Nagy Mártának, Radics Istvánnak, R. Tóth Erzsébetnek, F. Csaba Má­riának, Bakos Ferencnek, Fancsikné Deák Ibolyának és Kanyó Balázsnak. Természete­sen várjuk más alkotók adomá­nyait is. Kérjük, hogy a felaján­lásra szánt műveket a bujáki ál­talános iskolába vagy a polgár- mesteri hivatalba juttassák el, (az utóbbi telefonszáma: 32/488-488), amennyiben eh­hez a bujáinak segítségét kérik, a hivatal dolgozóinak jelezzék ezen igényüket. Kutyusok örömére Fiatal németjuhász szukának és kannak, pumi keveréknek, spániel és angolszetter keverék­nek, kistestű lakásban tartható kutyusoknak, szálkásszőrű tacskónak, palotapincsi keverék kölyöknek és egyéb 3 hónapos kölyökkutyáknak és cicáknak keres új tulajdonost a Gazdikereső Közhasznú Alapít­vány. (Telefon 32/311-840) Új szerepben a kisterenyei kastély Idős Szabó István életműve állandó' kiállítás keretében lesz látható megtekintésének lehetősé­gét az érdeklődők részére. Az önkormányzatok megállapodtak abban is, hogy Bátonyterenye hozza létre a kiállítóhelyet, a mű­tárgyakról és a szakmai fel­tételekről - a megyei múze­umok irányításával - a me­gye gondoskodik. Idős Sza­bó István életpályájának je­lentős szakasza kötődik e Nógrád megyei település­hez, 1955-ig Bátonyterenye városrészén, Kisterenyén élt és alkotott, műveinek néhány darabja a megyehá­za galériájában látható, a többit raktárakban, itt-ott őrzik. A kastélyban a teljes életművét elhelyezik, az ál­landó tárlatot a tervek sze­rint a jövő évben, a szob­rászművész születésének centenáriumán nyitják meg. Idős Szabó István Kossuth- díjas szobrászművész - aki jövőre lenne százesztendős és éppen tíz éve lesz július 5- én, pénteken, hogy eltávo­zott az élők sorából - élet­művét bemutató állandó ki­állításnak a felújítás alatt ál­ló bátonyterenyei Gyürky- Solymossy kastély ad végle­ges otthont. így határozott legutóbbi ülésén a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlése és ugyanaznap délután ekképpen döntött a Bátonyterenyei Ön- kormányzat Képviselő-testüle­té is. Az utóbbi tagjai csak úgy, mint a megyei döntéshozók a Szabó-hagyaték végleges elhe­lyezésére kidolgozott két terv közül választották a fenti meg­oldást, ami gyakorlatilag bizto­sítja a szobrok mindenkori •'■Mu.aaa.. .r.n.n,,- t-. . -__________• ■ ■ - ■■ __________________________' 'Mfflv-a'rav '••oaf.f ::S , • . . I dős Szabó István gazdag hagyatékában a jövőben sokkal többen gyönyörködhetnek majd ___ii_.... I iWffTWWB— É let költözik újra a Gyürky-Solymossy kastélyba F0T(j. gyurián tibor BALASSAGYARMAT VÉRADÁS. A Vöröskereszt terü­leti szervezete és a Dr. Kenessey Albert Városi Kórház július 4-én, csütörtökön 8-tól 13 óráig véradást szervez a kórház véradó állomá­sán. A szervezők - a sok közúti balesetre való tekintettel - minél nagyobb számban várják a város és a környező kistelepülések ön­kéntes véradóit. SZÉCSÉNY/HATVAN TÁRLAT. Bakos Ferenc szécsényi grafikus alkotásaiból nyílik kiállí­tás július 5-én pénteken 17.30 óra­kor a hatvani Moldvay Győző Ga­lériában. A grafikákat és pasztell­képeket Bőgős Tamás, a Nógrád Megyei Közgyűlés kulturális bi­zottságának elnöke ajánlja az ér­deklődők figyelmébe. A kiállítás egy hónapig tekinthető meg. SZÉCSÉNY KIS KÉPZŐMŰVÉSZEK. A szé­csényi művelődési központ kere­tén belül működő művészeti isko­la növendékei magán táborban gyakorolják, csiszolják tudásukat Nógrádsipeken. A hét elejétől mű­ködő „alkotói műhely” munkáját Bakos Ferenc, szécsényi grafikus irányítja. LfTKE JOBB FÉLNI... Riasztóberende­zéssel látják el a helyi általános is­kola épületét, ezzel együtt a kiszol­gáló létesítményeket, így például a konyhát is. A biztonsági rendszer kiépítése a napokban fejeződik be, költségét az önkormányzat fizeti. SALGÓTARJÁN FOGADÓSZOBA. Boldvai László országgyűlési képviselő július 5- én, pénteken 10 órakor az MSZP város irodáján (Kossuth u. 8. sz.) tart fogadónapot. Ősztől huszonnégy órás esetkocsi jár a pásztói térségben (Folytatás az 1. oldalról) Sisák Imre megfogalmazta, hogy a város önkormányzata 2001. február 5-én kezdeményezte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójánál a pásztói mentőál­lomás felújítását. Az állomás lapos tetős szerkezete évek óta beázik olyannyira, hogy az esővíz a világí­tótestek armatúrájába csorog. A garázsban elhelyezett három men­tőkocsi szintén ki van téve az eső okozta, valamint a beázások hatá­sára leszakadó mennyezeti vakolat kártételeinek A mentőállomáson dolgozók munka- és életkörülményeit káro­san befolyásolja emellett az a tény, hogy több mint 10 éve nem volt tisztasági festés az épületben, és kritikán aluli a fürdőszoba állaga. Az épület felújításához Pásztó ön­kormányzata félmillió forintot tud biztosítani. Az OMSZ főigazgató­sága sajnos a mai napig sem adott visszajelzést a pásztói kérésre. Csehák Judit miniszterhez írt le­velében Sisák Imre azt is kiemelte, hogy a pásztói mentőállomáson je­lenleg egy 24 órás szállító, egy nap­palos 8 órás szállító egység, vala­mint egy 10 órában foglalkoztatott esetkocsi látja el feladatát. Pásztó Salgótarjántól és Hatvantól egyen­lő távolságra helyezkedik el a 21-es főút mentén. A pásztói kistérség több mint 35 ezer lakója, valamint a 21-es úton bekövetkező súlyos balesetek sérültjeinek ellátása szükségessé tenné, hogy a most 24 órás szállító mentőegység helyett 24 órás esetkocsi szolgálatot vezes­senek be. Jelenleg az ehhez szükséges fel­tételek közül az autó teljes felsze­relése, az ápolók és a gépkocsive­zetői állomány rendelkezésre áll, azonban az egészségügyi tárcától kérik a mentőtisztek munkabé­rének, délutáni és éjszakai pótlé­kának biztosítását, amely éves szinten mintegy 10 millió forintot jelent. Ez esélyegyenlőséget bizto­sítana a 21-es úton történő balese­tek sérültjeinek, valamint Pásztó, és az ellátási körzetében élő embe­rek életben maradásához - fogal­mazta meg Sisák Imre. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezetőjé­nek válasza egyaránt kedvező a mentősöknek, a városnak és a vá­roskörnyéknek. Csehák Judit egy­aránt ígéretet tett a mentőállomás felújítására és a 24 órás esetkocsi beállítására, amely egyben lét­számfejlesztést is jelent, mindezek anyagi kihatásaival együtt. A miniszter arról tájékoztatta Pásztó polgármesterét, országgyű­lési képviselőt, hogy az OMSZ 204 mentőállomása közül az épület ál­lapota miatt 20-at minősítettek al­kalmatlannak, 109 igényel komo­lyabb mértékű felújítást, korszerű­sítést (ezek közé tartozik a pásztói mentőállomás is), és mindössze 77 épület kapott a műszaki-építé­szeti felülvizsgálat során alkalmas minősítést az országban. Több’ mentőállomást az épület állagának leromlása és az alapvető higiénés feltételek biztosításának hiánya miatt az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csak ideiglenes működési engedél­lyel enged működtetni, záros ha­táridővel. Ilyen mentőállomás az észak-magyarországi térségben Jászberény, Jászkísér, Heves, illet­ve a nagyobb mentőállomások kö­zül a soproni. Csehák Judit miniszter jelezte, a felújítások és korszerűsítések el­maradásának egyik oka az, hogy az OMSZ intézményi költségveté­sében az elmúlt években nem sze­repelt felújítási előirányzat. Az Egészségügyi Minisztérium fejeze­ti kezelésű épület felújítási kereté­ben is az elmúlt négy évben mind­össze a szombathelyi megyei men­tőállomás felújításának pénzügyi támogatását irányozta elő az előző kormány. Az OMSZ-nek a több mint 200 mentőállomás épület felújítását és karbantartását működési költség- vetéséből kellett biztosítania, ami messze nem fedezte a felmerülő igényeket. A karbantartás és felújí­tás évek óta tartó elmaradása miatt a mentőállomások műszaki álla­pota, így a pásztói mentőállomásé is jelentős mértékben romlott. Csehák Judit közölte: a felújítás költsége Pásztón - a közelmúltban végzett felmérés szerint - összesen mintegy 10 millió forintot tesz ki, amelyhez a város önkormányzata félmillió forint támogatást ajánlott fel. Hozzátette: az OMSZ pénzügyi helyzetének és a központi kezelé­sű, felújításra igénybe vehető forrá­sok áttekintése után még ebben az évben intézkedni fog, hogy megte­remtsék a forrást a pásztói mentő- állomás legsürgősebb felújítási munkáinak elvégzésére. A miniszter arra is kitért, ugyan­csak megvizsgáltatja a pásztói mentőállomáson működő esetko­csi szolgálat működési idejének 24 órásra történő bővítési lehetőségét is, ami a pénzügyi fedezeten kívül az OMSZ létszámkeretének növe­lését is igényli. Ezzel kapcsolatban az egész­ségügyi miniszter arról tájékoztat­ta Sisák Imrét, hogy Pásztón kívül az OMSZ 17 mentőállomásán mű­ködik korlátozott óraszámban (7- től 15-ig, illetve 7-től 17 óráig) esetkocsi (vagyis orvosi-mentő­tiszti szolgálat), és mivel ezeken a helyeken az esetgépkocsi és a mentéstechnika rendelkezésre áll, elsőrendű feladatnak tartja a szaktárca a 24 órás esetkocsi be­vezetését.- Úgy tűnik - folytatta a minisz­ter -, hogy Pásztón ennek szemé­lyi akadálya nem lesznek, ugyan­is 3 fő idén (októberben) végző mentőtiszt alkalmazását tervezik, ami már ez év utolsó negyed­évében lehetővé tenné a non-stop esetkocsi szolgálat működtetését. Végül Csehák Judit azt írta: az ehhez szükséges létszámfejlesz­tésre és a fedezet biztosítására megteszi a szükséges intézkedést. DUDELLAI ILDIKÓ MENJEN BIZTOSRA!!! Nyáron is aukció az FHB-nál. Magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek 2002. július 8-án 15 óráig tehetnek aukciós vásárlási ajánlatot az FHB fix és változó kamatozású jelzálogleveleire. A hatéves fix kamatozású jelzáloglevél kamata évi 8,25%, a tízéves változóé (2003.03.13-ig) 9,25%. Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló futamidejű állampapírokénál magasabb hozammal. A magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Ajánlat tehető: az Aegon Ép.Rt., a CA IB Ép.Rt., a CIB Értékpapír Rt., a Concorde Ép.Rt., az MKB Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. kijelölt fiókjaiban. További információ: aukciós értékesítési helyek, FHB 06-40-200-115-ös hitelvonala, Internet: www.fhb.hu ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket július 2-ától kereshető formában, rovatonkénti csoportosítás­ban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre p Az ára is apró. www.nograamegyeihirlap.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom