Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. JÚLIUS 13., SZOMBAT Faragó Zoltán: T R / /’ / Ö Szemölcsevő, szárazság, szemétség Lekaszálták a Medves-fennsík egy részét az elmúlt hetekben. A rendkívüli kánikula kiszívta a az elvágott fűszálakból a nedvességet, gyorsan szárazzá, könnyűvé és illatossá vált a széna, amit bálázva mostanra már el is hordtak onnan. A réteken elhallgatott a tücsökszó, már csak a kaszálatlan helyeken húzzák nótájukat a mező muzsikusai. Ahol csak a tövig levágott és kiaszott fűcsomók háromujjnyi magasságú töve maradt meg, ott nincs sem rejtekhely, sem táplálék az állatvilág nagy része számára. A szöcskék és a sáskák azonban ilyenkor is vígan élnek, néhány igen termetes példány is látható belőlük... Nicsak, valami nagy szöcske éppen most röppent odébb a talpam alól, szárnyait is széttárva... A közelben egy fűcsomó tövébe telepszik a földre. Egy szemölcsevő szöcske az. A különös nevet az élővilág első rendszerezője, a svéd tudós, Kari von Linné adta e fajnak. A svéd parasz• tok ugyanis egykor ezzel a rovarral haraptat- ták le szemölcseiket, majd a szöcske szájából a szorítástól kifolyó barna nedvvel kenték be a helyét, hogy ne nőjön ki újra. Hát... Nem valami higiénikus operáció lehetett. Arra mindenesetre gyermekkoromból emlékszem, hogy milyen erős, a bőrt köny- nyedén átharapó rágói vannak e szöcskefajnak. Nem is fogom meg azóta, csak kellő óvatossággal... A madárvilág igen érdekes most a kaszált réteken. Nincs semmiféle rejteke most a föld felszínére merészkedő pocoknak - nem is lehet őket megpillantani, csak egy-egy szemvillanásra - de a szöcskével és a sáskával sem kömé életbiztosítást egyetlen, erre szakosodott cég sem. Zsákmányára les jóformán száz- méterenként egy-egy termetes egerészölyv, az aszott tarlón komótosan sétálgató holló - jó, hogy utóbbit meg nem üti a guta a fekete tollruhájában... Bírja persze a hőséget: pár évvel ezelőtt Dél-Tuné- ziában, a Szahara peremén is láttam egy példányt, olyan helyen, ahol már csak a mélyebb hajlatokban akadt pár bokomyi szárazságtűrő növényzet, egyébként mindent a vöröses, lisztfinomságú sivatagi homok borított el. Persze, ha az emlékeim nem csalnak, ott azért lényegesen hűvösebb volt az éghajlat, mint az utóbbi napokban mifelénk... Most is a tűző napon sétálgat két fekete holló, aztán még két másikat látok, amint korrogva végigrepülnek a Róna-lapos felett. A teljesen nyílt területre az erdőből itt is, ott is kiröppen egy-egy szajkó: a könnyű zsákmány lehetősége nagy csáberő számukra. Csak ne lenne olyan nagy a meleg... A lengedező szellő, ahelyett, hogy hűsítene, valósággal tikkaszt, felhő csak elvétve úszik az égbolt kékjén, ha a Napot el is rejti valamelyikük egy időre, a forróság nem csökken. Délután van, az út ujjnyi vastag, szürke pora eső után kiált, akárcsak a növényzet. Rettenetes a hőség... Arrafelé megyek tovább, ahol egy kisebb, kaszálatlan rész maradt meg. A most nyíló virágokon százával repkednek a pillangók, a posz- és a vadméhek, majd feltűnik, hogy rengeteg a fémeszöld döglégy. A következő pillanatban azt is meglátom, hogy miért: a fű közé egy állat, alighanem mázsa körüli vaddisznó zsigereit dobta ki valaki, arra jönnek a legyek. Mindenesetre kereshettek volna valami jobb helyet a megfeketedett beleknek, a felfúvódott gyomornak. Fordul a szél és a rettenetes melegbe dögszag vegyül. Egy ember agárnak tűnő ebet sétáltat. A póráz persze a kezében fityeg, a kutya szabadon köröz körülötte. Amikor eltűnnek egy hajlat mögött, hallom az ugatást, mintha hajtana valamit. Autós, motoros, néha több is egyszerre, úgy ötpercenként száguld végig a védett területen. Szomorú, hogy az emberek gondolkodásában nem az ver fel nagy port, ha valaki ilyet csinál, hanem csak a járműve kereke... A télen illegálisan ralipályának használt részen még most is látszik, hogy tönkretették a talajt, mert a keréknyomokon nem nőtt ki a fű. A lekaszált réteken keresztülvezető utak mellett mindenfelé műanyag flakonok, cigarettás és üdítős papírdobozok, itt-ott összetört üvegek, egy eldobható öngyújtó, odébb tenyérnyi széles sávban a földre csurgóit fáradt olaj... Nincs is mit ehhez hozzátenni: közel van a város... Halk dobbanások, lihegés, kis csörtetés a bokrok között... Közvetlenül előttem kidugja a fejét a sűrűből az előbb látott agárszerű kutya. Alaposan szemügyre vesz, azután továbblohol. Gazdája a rét közepén várja. A kaszálás után valahogy olyan a Medves, mint hóolvadás után. Akkor a fehér lepel, most a fű rejtette el azt, amit jobb lenne nem is látni. Persze akár látjuk, akár nem, attól még léteznek a gondok... Pár napja még szénabálák hevertek mindenfelé a Medvesfennsikon____________________________a szerző felvételei Szemölcsevő szöcske _________________________■ K aszapengeszámyúak, ragadozók Sok érdekesség került elém az elmúlt napokban - méghozzá Salgótarján belterületén. A minap hét sarlós- fecskét figyeltem meg, amint messzire hangzó vijjogással keresztülrepültek azon a keskeny égboltdarabkán, amire az erkélyemről rálátok. Az utóbbi években a nyár első felében mindig lehetett látni egy-két kóborló példányt ezekből a kaszapengeszárnyú, koromfekete madarakból - nevükkel ellentétben a fecskékre csak ránézésre hasonlítanak, egyébként semmi közük egymáshoz - de hetet egyszerre még sosem láttam a környéken. (Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fordul itt elő alkalomadtán egy-egy nagyobb csapat.) Még náluk is érdekesebb ragadozómadár-megfigyelésem volt az elmúlt hét végén Pálfalván, egy kert végében álló kis akácliget egyik vénséges, száradó koronájú fáján. A ritkás lombok között hatalmas fehér begy villant... „Halászsas” - dobbant meg a szívem, mint mindig, amikor valami különlegességet látok - de aztán gyorsan helyesbítenem kellett a tévedésemet. A halászsas nagyon jó repülő, egyike a legjobbaknak, de itt nem fordulhat elő... A legfeljebb húszlépésnyire eső fán üldögélő madár pár másodperc elteltével aztán széttárta másfél méteres fesztávolságú szárnyait és elrúgta magát az elszáradt gallyról. Közben látni engedte barna foltocskákkal sűrűn pettyezett hasát és alsó számytollait - leginkább még a kendermagos tyúk mintázatára hasonlított. Ezután tett egy fordulatot is, ami után barna hátát is megpillanthattam. Nos, tényleg nem halászsas volt, hanem darázsölyv, de lakott területen, jóformán a házak között semmivel sem jelent kisebb meglepetést a találkozás ezzel a nagyra növő, valóban sasra emlékeztető, fenséges ragadozóval! A salgótarjáni főplébánia-templom tornya felett egy szemvillanásnyi időre valamilyen sólymot is megpillantottam, de azt nem tudom, hogy melyik fajhoz tartozott. A nap éppen szembe sütött, ellenfényben pedig minden madár fekete, miért lett volna éppen ez kivétel? Sajnos egy pillanat alatt eltűnt a templomtorony mögött, így a méretét sem igazán tudtam megbecsülni. Mindenesetre ebben az időszakban a sólyomfélék közül a leggyakrabban vörös vércse látható, de a város környékén tudomásom szerint nem fészkel, tehát ilyenkor sincs különösebb keresni-, azaz zsákmányol- nivalója a lakott területen. Az öblösüveggyár felett egy egerészölyvet is láttam a héten. Akkor vettem észre, amikor már felfelé emelkedett jellegzetes, erőteljes számycsapá- saival, s valamiért az volt az érzésem, mintha az egyik üzemépület tetejéről szállt volna fel. Talán ott szaladt végig egy számára igencsak ínycsiklandozó egér, patkány, esetleg valami sérült madár telepedett oda, amire rácsapott, vagy éppen akadt a tetőn valami dög. Ezt nem lehet tudni. A fecskék izgatott csivitelésére is érdemes felnézni az égre. A nagy ijedség oka rendszerint az, hogy karvaly jelenik meg a közelükben, s rója gyors kis köreit á magasban, hogy kiszemelje nyakoncsíphetőnek tűnő zsákmányát, rendszerint valami vigyázatlan verebet. Salgótarján központjában szinte minden nap látható ez a szép kis ragadozó. A széncinege nem ritka madár, idén a városközpontban fészkelt is. A csillagház egyik első emeleti, erkélyszegélyt borító műkőeleme mögött volt a fészek. A bejárónyílást a betonszerkezet és a műkő között az évek során tágult, kétujjnyi rés jelentette. Azt már megszoktuk, hogy a feketerigók állandó lakótársaink. Idén az Arany János út és a Mackóvár óvoda közötti meredek, füves részen költési időszakban egy pettyes begyű énekes rigó pár is gyűjtögette a gilisztákat fiókái számára. Fészkük valahol a közelben lehetett. Ezek a madarak külföldi városokban, Grazban, Bécsben már ugyanúgy városiasodtak, mint fekete tollazatú rokonaik, s arrafelé a két faj létszáma nagyjából egyforma. Madárlátta morzsák A maradandó élmény örök, akárcsak a vadászszenvedély Mi van az erdész tarisznyájában? Nos, nyilván nem üresen viszi ki a vállán az erdőre, de akkor is van ám benne valami, amikor visszahozza onnan! Amint azt Fodor Imre er- dőmémök „Madárlátta morzsák” című kötetéből kiderül, élményeket is rejt az a bizonyos tarisznya, méghozzá szép számmal. A balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Rt. főmérnöke 1990 februárjában vonult nyugdíjba, de pihenni azóta sem sokat pihen, s ennek most olvasói örülhetnek. A szerző az erdőn töltött évtizedek összegzéseként igen értékes, nem csak az erdész vagy a vadászember, hanem bárki számára hasznosan forgatható kötetet alkotott élményei és gazdag tapasztalatai alapján. Megjelenik írásaiban a természet - amit akár csupa nagybetűvel is leírhattunk volna - az erdőn élő ember alakja, jelleme, főszerepet kap a vadászat, a családi élet szépségei. Persze nem csoda, hogy olyan őszinte szeretettel ír a fákról, a vadakról, a munkájáról, a kollégáiról, a vadászebekről, hiszen az ember életét leginkább meghatározó élmény, a gyermekkor is az erdőhöz köti. A baranyai származású szakembernek az édesapja is erdész volt, a Mecsek rengetegeiben teltek gyermekkorának évei, majd a soproni egyetem elvégzése után ugyanitt dolgozott pályája kezdetén. Később aztán a Cserhátban folytatta munkáját, a Palócföld lakója lett, de erről majd később. A papírra vetett élmények többsége életútjának elejéről való, ezeket a Mecsekből hozta magával az alkotó. A többnyire önéletrajzi ihletésű, vadászati témájú írások kiváló, egyéni humorral fűszerezettek, s ami néha hiányzik a magyar nyelvű irodalmi alkotásokból, valamennyi elbeszélésének van csattanója is. Fodor Imre megemlékezik kiváló vadászkutyákról, de „egyszerű” házőrzőkről is. Emlékezetes vaddisznóhajtásokra és -lesekre viszi magával az olvasót, s a lelki szemeink előtt valósággal megelevenedő erdőn várhatjuk vele a vadat dermesztő téli éjszakán, hajnalhasadáskor, zuhogó őszi esőben. A szarvasbőgés, az őzbak, illetve a gím tarvad elejtése céljából való lovas kocsis barkácsolás éppúgy helyet kap a kötet lapjain, mint az apróvad vadászata - bár a szűkösebb lehetőségek miatt utóbbi ritkább élményt jelentett Fodor Imre számára is, csakúgy, mint a nógrádi vadászemberek többségének. Elmesél olyan esetet is, amikor a fagazdálkodás mellett a vadállományért is felelős erdészként külföldi vadászvendéget kellett kísérnie a területen, aki azonban csak azt a vadat volt hajlandó meglőni, amelyik neki is tetszett, s a gyengébb őzbakokat csak ijesztgette melléjük leadott lövéseivel... Ami a vadászat közben adódó nyelvi nehézségeket illeti, amint Fodor Imre említi, a pécsi gimnázium némettanára, páter Kerling alighanem forgott a sírjában, főleg azért, mert a szerző véletlenül olyan kifejezést is használt, amit nem a derék szerzetestől tanult, hanem segítőkész sváb padtársától... Az olvasó megismerkedhet előbbiek mellett olyan esetekkel is, amelyeket Fodor Imre is csak hallott valamikor. Ezek a történetek persze rendkívül tanulságosak, s tulajdonképpen az örökkévalóságnak szólnak már, miután a kötet szerzője papírra vetette ezeket is, merthogy nincs az az érdekesség, ami feledésbe ne merülne egy idő után... A kötetben szerepel néhány írás a nógrádi tájakról is. Ezek már csak azért is értékesek, mert a megye a magyar vadászati szépirodalomból - túlzás nélkül - hiányzik! A XIX. és a XX. század fordulóján Bársony István műveiben még szerepel három-négy alkalommal a történelmi Nógrád és Hont vármegye börzsönyi határterülete, illetve egyetlen említés erejéig az Ipoly-völgy. Azóta azonban csak egy-két szépirodalminak tekinthető írás látott napvilágot szűkebb pátriánkról, mintha ez a vidék nem is Magyarországon lenne. Az alföldi őzbakot és apróvadtömegeket, a dél-dunántúli gímszarvast, a bakonyi vaddisznót, a gyulaji dámot, a bükki muflont, a beregi vadrécét, a kisalföldi fácánt - jelképesen persze - már sokan tollúk hegyére tűzték. Kárpáti medve- és siketfajdvadászat, sőt, más földrészek különleges vadjai is mind sűrűbben fordulnak elő irodalmunkban, Istennek legyen hála. Az is igaz, hogy Nógrád nem dicsekedhet évről évre rekordokat döntögető trófeákkal, ritka a nagyobb apróvadteríték, a vadászélmény minősége azonban nem is ezektől függ. Nyilvánvaló, hogy a zsákmány lényeges dolog, de az csak a pillanatot szolgálja, még akkor is, ha az a bizonyos pillanat a vadászember egész hátralévő életében tart. A meglőtt fácán ugyanis előbb-utóbb a tányérra kerül, a szarvasagancs elejtője halála után talán késnyélként végzi, a vaddisznóagyar szétpattan, a gereznát megeszi a moly. Amint azonban Fodor Imre kötete bizonyítja, a maradandó élmény örök, mert miután az alkotó leírta ezeket, már nem enyészhetnek el... ______________ FARAGÓ ZOLTÁN F elújították a kilátót Néhány héttel ezelőtt adták át rendeltetésének hivatalosan is a Tepke-kilátót. A Kelet- Cserhát egyik legmagasabb pontján álló turistalétesítmény Mátraszőlős, Alsó- és Felsőtold hármas határa közelében áll. A 22,65 méter magas acélszerkezet egykor kőolajfúró torony volt, s az 1960-as évek közepén került Nógrádba. Az Ipoly Erdő Rt. a cég közjóléti szerepét szem előtt tartva már korábban felújíttatta a kilátót, hogy a kirándulók érdekeit szolgálhassa. FOTÓI RT A felújított kilátó . t X ^ _ JÉk f-ryn-f- i Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség Ajl II 12 \ I I H | U I \ y és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és tévesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. H v/ vJXVZjLJL/ megyei llllYJUlil Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében------------------------------Kfl7FI ETI SAP",A!'-------------------------- a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042, Azú|8á(ja * * * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j ^ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! uorkasTtó^^^errei muúh
