Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-12 / 161. szám
Milyen emberek vannak! Az öreg Kányáson volt bányász. Pontosan húsz évig. Vájárként dolgozott három műszakban, jobb kezének csonka ujjaival, amelyek még egy régebbi balesetben sérültek meg. oldal I w 3. Szőrös Kő, Uj Hagyomány * * Immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi kortárs művészeti találkozót. Az „akciót” július 12-13-án tartják, a programoknak Terény és Szanda ad helyet... Ma is szépen ragyog a bronzérem Az SBTC, Nógrád legsikeresebb labdarúgó-szakosztálya fennállásának legnagyobb sikerét harminc éve érte el az első osztályban az 1971-72-es bajnoki évadban. Új tulajdonosa van a kastélyszállónak A Forever Living Products Magyarország Kft. a tulajdonosa július 4-től a sziráki Kastély Hotelnek. A termékforgalmazó cég a Mól Hotelstől, a Mól Rt. leányvállalatától vásárolta meg a XVIII. századi műemlék barokk kastélyt. A tulajdonosváltást a Kastély Hotelben jelentették be tegnap sajtótájékoztatón. letben 17 kétágyas szoba áll a vendégek rendelkezésére, ami összesen 50 férőhelyet jelent. A kastély parkjában lévő fogadó épületben további 12 szobával A Teleki-Degenfeld-kastély impozáns épülete a megye egyik legjobb állapotban lévő műemléke F0TÓ! „ A 7,5 hektárnyi területen álló, ősparkkal körülvett egykori Teleki-Dégenfeld-kastélyt továbbra is szállodaként üzemelteti az új tulajdonos, és a konferenciaterem bővítésével 3-400 fő oktatására alkalmas képzési központot alakítanak ki Szirákon - ismertette a sajtótájékoztatón Milesz Sándor, aki feleségével, Mileszné Bús Anikóval együtt a Forever Living Products magyarországi igazgatójaként dolgozik. A jelenleg 60 százalékos kihasználtsággal működő kastély főépületében négy apartman és négy kétágyas, míg a számyépürendelkezik a hotel, összesen 26 férőhellyel. A sziráki kastélyszálló felújítására 100 milliós nagyságrendű befektetést szán az új tulajdonos, és hasonló összeget költ majd a szükséges beruházásokra is. (A kastély vételárát nem tartják publikusnak.) Az épület jobb szárnyában kialakítandó fittneszteremmel, szoláriummal és uszodával bővítik a szolgáltatások körét, de megújítják az ősparkot is, és szükségesnek tartják az épület egyes részein a külső felújítást. Jövő júniusig felújítják a fürdőszobákat és a kastély csatornarendszerét. Mint Milesz Sándor bejelentette, valódi ódon hangulatot kívánnak megteremteni a sziráki kastélyban. E célból a hotel alkalmazottai XVIII.-XIX. századi ruhákban dolgoznak majd, és e kornak megfelelő bútorzattal rendezik be az egyes szárnyakat, amelyek beszerzése folyamatos. A felújítások idején szakaszosan adják át az egyes létesítményeket. Az apartmanokat a Teleki család tagjairól nevezik el. A férőhelyek bővítésében nem gondolkodnak, így a tervezett képzési központ hallgatóit is a környékbeli vendéglátóhelyeken szállásolják el. Elhangzott a sajtótájékoztatón az is, hogy a Forever nem elitszállodát akar kialakítani Szirákon: vendégkörként kifejezetten a középrétegre számítanak. Az új tulajdonos augusztustól 10, majd 2003 januárjától 25-30 százalékos áremelést hajt végre a sziráki kastélyszállóban, amely az említett beruházások után a mostani háromról négy- csillagossá válik. DUDELLAI ILDIKÓ NEKI AZTÁN VOLT KAPÁSA! Gál László, a Bátonyterenyei Bányász Horgász Egyesület tagja élete legnagyobb halával, egy 11,6 kg-os ponttyal. A kiváló vizű maconkai tóban július 12-től, péntek reggeltől újra „szabad a pálya”, beleértve az éjszakai és csónakos horgászatot is. A napokban mintegy három tonna hallal ismét gazdagodott a táro- zó. („Horgászsarok” című rovatunk a 2. oldalon.) ______________■ K észülő közlekedési koncepció Elsősorban önkormányzatokat érintő döntéseket hozott tegnapi ülésén a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanács, emellett szó volt a határon átnyúló urbanisztikai tervezés folytatásáról, illetve az uniós strukturális alapok elérését szolgáló fejlesztési koncepciók készítéséről. A Becsó Zsolt elnökletével összeült tanács megtárgyalta a szlovák-magyar urbanisztikai tanulmány következő munkafázisát, s azt elfogadta - tájékoztatta lapunkat Holles Miklós, a területfejlesztési ügynökség vezetője. Ennek meghatározó eleme, hogy párhuzamosan fogják fejleszteni a 2-es és a 21-es fő közlekedési utakat. Megerősítették azokat a megyei térszerkezeti kapcsolatokat is, amelyek az említett főutak mentén alakulnak ki, különös tekintettel Pásztó, Bátonyterenye és Salgótarján általános rendezési terveiben is megfogalmazott elképzeléseire. Az idei első körben beadott önkormányzati pályázatok értékelése ugyancsak megtörtént. A területi kiegyenlítő keret (teki) és a céljellegű decentralizált alap előirányzat (céda), valamint két útfejlesztési célelőirányzat összesen 270 millió forint támogatásban részesült. A teki révén 33 pályázat nyert megközelítőleg 160 millió forint támogatást, a céda 18 nyertes pályázatára pedig 76 millió forintot ítéltek meg. A két útfejlesztési célelőirányzatra 25,6 millió forint áll majd rendelkezésre. Ha az ehhez járuló költségeket nézzük, akkor a pályázatok révén gerjesztett fejlesztések összértéke meghaladja a 2,7 milliárd forintot. Egy részük szennyvízberuházás, ahol a központi támogatások természetesen nagyobb mértékűek, de a pályázatok nagyobb részénél a most megítélt támogatási hányad eléri a 60-80 százalékot is. Döntött a tanács arról is, hogy elkészítteti Nógrád megye közlekedés- fejlesztési koncepcióját. Jelenleg az állami közutak fejlesztésére vannak meg a tervek, az önkormányzati tulajdonú utak azonban még nem szerepelnek ebben a körben. Szerepelnek majd az új koncepcióban a vasúti elképzelések és a kerékpárutak, a tömegközlekedési kapcsolatok, de a majdan megvalósuló Ipoly-hidak is. A koncepció széles körű vélemény- kutatással kezdődik. A koncepció elkészítése alapvető az uniós strukturális alapok elérhetőségét illetően - fogalmazott Holles Miklós. De segítséget nyújt abban is, ha konkrét elképzelések érkeznek be az egyes önkormányzatoktól, rangsort lehessen felállítani a támogatást illetően. A tanács arról is döntött, hogy - ugyancsak a strukturális alapok fogadására - felgyorsítja a különböző programoknak és projekteknek az előkészítését. Eddig megyénk 65 olyan - döntően önkormányzati dominanciá- jú - projektet fogalmazott meg, amely regionális jellege miatt joggal számíthat uniós támogatásra. A téma koordinálásával a területfejlesztési ügynökséget bízták meg, a munkába viszont bevonják a kistérségeket is. T.N.L Bozóttűz pusztított MAGYARNÁNDOR. Bozóttűzhöz riasztották növényzet. A tűzoltóknak sikerült megfékezni a tegnap délután a tűzoltókat. Magyarnándorban lángokat és megakadályozni, hogy a tűz tovább- a vasúti pálya mentén fekvő bozótos kapott terjedjen. lángra, mintegy másfél hektáron égett a száraz __________________________________________1 L ÉLEGZETELÁLLÍTÓ A NYÁRI TÁRLAT! Csodaszép, meghökkentő képeivel várja látogatóit Balassagyarmaton a XV. nyári tárlat. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Horváth Endre Galériájába nem érdemes csak percekre benézni, az augusztus végéig látható kiállításra több időt szükséges fordítani! (Részletes bemutatás későbbi lapszámunkban.)__________________________________fotó, gyűrűn tibor Autósok találkoznak ÉRSEKVADKERT. Ismét megrendezik a veterán autók és autósok találkozóját július 13-14-én a nyugat-nógrádi községben. Szombaton 12 órától gépbemutató, közben börze, 14 órától túraverseny szerepel a programban, 16 órától megnyitják Nagy Zsuzsanna festőgrafikus művész kiállítását a Hola Galériában. Vasárnap 10 órától a résztvevők autós ügyességi versenyen mérik össze a tudásukat. Elfogadták a pályázatokat NAQYBÁRKÁNY. Az önkormányzat által készített négy pályázatból az útépítés ötmilliót, az óvoda, az iskola és a polgármesteri hivatal együttes fűtéskorszerűsítése pedig 4 millió 800 ezer forinttal szerepel. A pályázatokat elfogadta a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács.