Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám
2002. JÚNIUS 10., HÉTFŐ SZECSENY M E GYEI K Ö R K É P Jelképes távirat a világnak Soha többé holocaustot - Mártír-emlékünnepség a megyeszékhelyen és Szécsényben (Folytatás az 1. oldalról) Salgótarján várossá nyilvánításának 80. évfordulója alkalom a tárgyilagos szembenézésre: a várossá válásban, a gazdasági, szellemi, gyarapodásban meghatározó szerepük volt az itt élő zsidócsaládoknak. Köszönet ezért - mondta megemlékezésében Puszta Béla polgármester, országgyűlési képviselő, hangsúlyozva azt is, hogy a holocaust rémsége a település történetéből sem törölhető ki, s ebben a városban nincs, s az elkövetkezendő időszakban sem lesz helye kirekesztésnek, lelki erőszaknak, előítéleteknek. k k k Ugyancsak tegnap délelőtt 11 órakor emlékeztek a holocaust áldozataira Szécsényben, a zsidó temetőben, az egykori szécsényi járásból elhurcolt és megölt zsidók emlékművénél. A mártírok megemlékezésén ott voltak az áldozatok hozzátartozói, a Szécsényből deportált, a haláltábor borzalmait túl élő Blunberger Katalin, aki akkor 14 éves volt és Blunberger Magdolna, aki 23 éves volt a deportálás idején. Lerótták kegyeletüket az áldozatok előtt azok a szécsényiek, akik személyesen ismerték őket. Elmentek az ünnepségre azok is, akik elítélik az emberiségnek ezt a kegyetlenségét. A megemlékezésen részt vett dr. Serfőző András országgyűlési képviselő. Szécsényben 1944. május 5- én kellett a zsidóknak a gettóba költözni. Június 10-én be- vagonírozták őket, s elindult velük a vonat Auschwitzba, a haláltáborba, ahonnan 303-an többé nem tértek vissza. Verő Tamás rabbi megemlékezésében arról szólt, hogy 6 millió zsidó áldozatra, közöttük 600 ezer magyarra emlékeznek, azokra, akiknek halála értelmetlen volt, akiknek azért kellett meghalniuk, mert zsidók voltak, a gyűlölet taszította őket halálba. Élni, alkotni akaró emberek voltak, akik hősként haltak meg. Halálsóhajuk áttörte a történelem borzalmait, bejárta a világmindenséget, megérintette a szívét minden józanul gondolkodó embernek. A rabbi így folytatta:- Sokszor feltettük a kérdést, hová tűnt az emberekből a másik iránti tisztelet? Miért a fajgyűlölet? A kérdés megválaszolatlan maradt. Itt, a megemlékezés pillanatában gondolatban előttünk vannak az arcok, felidézzük az átélt borzalmakat, megaláztatásokat. Erőt, hitet kell hogy merítsünk példájukból, nem szabad, hogy a világ emléküket valaha is elfelejtse. A jelenlévők az emlékműnél a zsidó vallás szokásai szerint elhelyezték a megemlékezés köveit. M. J. - SZ. F. HÍREK SZÉCSÉNY ÚJABB BEMUTATÁS. A 10 éves művészeti iskola évadzáró programjaként a színjáték tanszak újra bemutatja Mar- schalkó Zsolt „Kaméleonidász” című komédiáját. Az előadást június 11-én, kedden 9 órakora Művelődési és Művészetoktatási Központ színháztermében tartják. SALGÓTARJÁN PATAKBA FULLADT. Mozdulatlan férfitest fekszik a Tarján patak partján a megyeszékhelyen, az STC-klubban szem- ben, a férfi feje a vízbe lóg - érkezett" a jelzés szombaton, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletére. A helyszíni vizsgálat során megállapították, hogy egy ötvenkilenc éves salgótarjáni feltehetően baleset következtében esett a patakmederbe, s fulladt a vízbe. Idegenkezűségre utaló körülményt nem találtak, de a vizsgálatok még nem fejeződtek be. KIRÁNDULÁS. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nógrád Megyei Szervezete június 20-24. között kirándulást szervez Pécsre és környékére tagoknak és érdeklődőknek. Jelentkezni június 15-éig lehet a bányamúzeumban, ahol a részletekről is felvilágosítást adnak. ERŐSÍTŐ BIOTERMÉKEK. Biotermékek az immunrendszer erősítésére címmel, a Szív a Szívért Alapítvány képviselője tart kóstolóval egybekötött előadást június 10-én hétfőn, 16.30 órától a Rákóczi út 13 szám alatti irodaház első emeletén. Az összejövetelt a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete szervezi. Most sem késtek az Arany órák (Folytatás az 1. oldalról) az ügyességi versenyeket pedig szellemi megmérettetésekké „minősítette” át a csapadékos idő. A kisiskola helyiségében persze semmi nem zavarta a szokásos kísérő rendezvényt, a véradást, amelyen mintegy hatva- nan vettek részt. Délelőtt tehát főként az iskolaépületben zajlott az élet, a kora délutáni napos időben azonban már megcsillant az Arany órák igazi fénye: vendégszerepeit a bátony- terenyei Erkel iskola majorette csoportja, majd sorra léptek fel a helyi kisebb és nagyobb diákok a szabadtéri színpadon. Közben jött pár biztató szó, megnyitó gondolat a baráti kör nevében Ertsényi Ferenctől valamint Szabó Zoltán helyettes iskolaigazgatótól. Énekszó, zene, népi-, társas-, és modem tánc, aerobic-bemutató, tátika-program szórakoztatta a vendégeket, akik persze a tapssal nem fukarkodtak. Vattacukor és más nyalánkság, üdítő, tombolasorsolás és tréfás versenyek fűszerezték az együttlétet. A Zagyvapálfalváért Baráti Kör és az Arany János Általános Iskola rendezésében a hét végén rendezték meg az Arany órák esemény- ____________________________Hfl sorozatot. Képünkön a hangszeres kis elsősök._______________________________________________fotó, gócs éva Ú jabb titkok a mohorai emlékházban Bállá István bőrművészete, képei, plasztikái a közönség előtt (Folytatás az 1. oldalról) nagyon nagy ember, s élő legenda ő, mert végig hitt abban, amiért született. Minden művész, aki hisz abban, amit csinál, hitet tesz amellett is, hogy a művészet által jobbak leszünk. Robert Schumann zeneszerző szavaival: „fényességet küldeni az emberi szív mélységébe:” ez a művész hivatása. Bállá István a mi magyar művészünk, s ez csodálatos érzés. Tudatában az embert eltölti a nemzeti büszkeség. Olyan műfaj az övé, ami tulajdonképpen teljesen egyedülálló a világon, s mi ezt magunkénak mondhatjuk: Úgy érzem, egy nagyon-nagyon tehetséges nemzet vagyunk, ahhoz mérten, hogy kicsi az országunk, nagyon sok a talentum nálunk, és erre nagyon büszke vagyok - fogalmazott Tokody Ilona. S az elismerés hangján folytatta beszédét, a Bállá István alkotásai iránt érdeklődőknek szánta ajánlását: - Olyan alkotó ő, aki tiszteli a hagyományokat, szereti Tolnay Klárit, s teszi ezt hitvallással, tudva, hogy érdemes. Hiszen ha rendben van a lélek, rendben van a test. A társadalom is akkor van rendben, hogyha rendben van a szellem, a kultúra. Egy üyen pici faluban is lehet ápolni a művészeteket.- Egybegyűltünk és örülünk, annak, hogy megint szépet látunk. Hiszen a szépség, a szellem, az érték megszépít és aki ezek közelébe kerül, az egy boldog ember... - mondta a kiváló művész, s az Elindultam szép hazámból, kezdetű népdal előadásával ajándékozta meg a jelenlévőket. Bállá István, a bőr művésze, bár ő igen szerényen egyszerűen csak bőrésznek mondja magát. A bőrművesség elsajátítása révén került különleges kapcsolatba a nemes anyaggal, amely életből született. Az alkotás hevében új életet kap, hogy megmutassa, értő kezekben a textilfestészet és a mozaikművészet hatására, ősi indián kultúrák megidézésével milyen másságokra képes. Bállá István ikonfestéze- tének remekeit, a Madonnát, Krisztust, szenteket ábrázoló képeit és az igényesebb technikát, rendkívül finom megmunkálást igénylő, s ezért sokszor hónapokon át készülő bőrszobrait, plasztikáit már szinte az egész országban láthatták az érdeldődők. (Első kiállítását 12 évesen Pesten, az Almássy-téri szabadidőközpontban rendezte.) Szombattól a mohorai emlékház hátsó traktusában lévő kamaragalériában is megtekinthetőek ezek egész nyáron át, szeptember 10-éig. Megszentelt helye a békességnek Polgári juniális (Folytatás az 1. oldalról) megszentelésére, a szentmisére, melyet Keszthelyi Ferenc, váci megyés püspök celebrált. Újabb jeles nap volt ez a helyiek életében, az eső ellenére a szomszédos épületek elé sorakoztak ki a kíváncsiak, és a kistelepülés talán egyetlen, a közösségi házhoz-kápolnához közeli terén is sokan álldogáltak esernyők alatt. Várták, hogy meglássák a megyés püspököt, aki kíséretével hamarosan meg is jelent, hogy körbejárja az épületet. Tömjénfüst, hangos énekszó kísérte a menetet, amely a kápolnába tartott. A szertartás kezdetén Kun Tibomé, a település polgármestere köszöntötte Keszthelyi Ferencet és kíséretét, kifejezte azt a reményét, hogy az itt élőket szolgálja, a megbékélés és a szeretet háza lesz a kápolna. Emlékeztetett a méltó felszerelését célzó adományokra és köszönetét mondott ezekért. Ezután a legkisebbek versekkel, majd virágcsokorral kedveskedtek a neves egyházi személyiségnek, s minden jelenlévőnek. A zsúfolásig megtelt, s már megszentelt helyen felcsendült az ének, Kisbenedek Ernő, isten- mezejei kántor tenorja messzire hallatszott az épület külső fáimnál elhelyezett hangszórókból. Közösségi házban és azon kívül is a hívők közössége énekelt együtt vele, mintegy hirdetve: az összetartozásban is hisz e kis falu népe. ___________________[MWUK J.I T öbb helyi civil szervezet részvételével rendezte meg juniálisát a múlt szombaton a Polgári Együttműködés Salgótarjánért Egyesület. A kezdetben rossz idő ellenére több százan mentek el a salgótarjáni kempingbe. A remekül sikerült gulyás mellett természetesen a baráti beszélgetés, a közös gondolkodás, a nemzeti oldalon való együvé tartozás élménye is vonzotta a résztvevőket. A találkozón képviseltette magát a Magyarok Vüágszövetsége, az Erdély Kör, a Somosi Kultúráért Egyesület, a Fidelitász, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi szervezete, s nagy számban látogattak ki a szimpatizánsok, a jobboldali pártok tagjai. A beszélgetések során megfogalmazódott a város jövőjéért való aggodalom. Az elhangzottak szerint Salgótarján erkölcsigazdasági válságot él át, melynek kiváltója a nagy fokú munkanélküliség, a fiatalok elhelyezkedésének reménytelensége, az elvándorlás, a lumpene- sedés, s az a tény, hogy - miként megfogalmazták - a város szocialista vezetése nem támaszkodik az egyre szűkülő, de még meglévő szellemi kapacitásra, nem képes bevonni a városépítésbe a vállalkozókat, a lokálpatrióta érzelmű civil szervezeteket. A találkozó szervezői a nagy érdeklődés láttán elhatározták, hogy a hasonló összejöveteleket gyakoribbá, rendszeressé teszik. T.N.L. FILM AZ ÍRÓRÓL. A salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban pénteken este mutatták be Kovács Bodor Sándor (jobbról az első) Párizsban készített filmjét Nagy Pál íróról (jobbról a második). . . . ÉVADZÁRÓ HANGVERSENY. A salgótarjáni pedagóguskórus (karnagy: Baárné Dicse Zsuzsanna) évadzáró hangversenyét tartotta meg vasárnap délután öt órakor a zeneiskola hangversenytermében. Vendégként fellépett Matuz Csilla orgonaművész, a balassagyarmati dalegylet, Ember Csaba és a füleki férfikar Fehér Miklós vezényletével. . .