Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-07 / 131. szám

2002. JÚNIUS 7, PÉNTEK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Lovak és hajtok hosszú hétvégéje Fogathajtó- és díjugrató-verseny Nógrádgárdonyban Jubileumi Zelenka-emlékfutás Salgótarján, Pásztó, Szécsény, Balassagyarmat útvonalon Százegy éve született, és huszonhat éve hunyt el az egykori maratoni futó, Zelenka István, akinek immár tizedik alka­lommal rendeznek emlékfutást - június nyolcadikán - Salgó­tarján és Balassagyarmat között. Az SBTC egykori sportolójá­nak tiszteletére az elmúlt évben emléktáblát avattak salgó­tarjáni a sportcentrumban. A jubileumi emlékfutás a Polgári Együttműködés Salgótarjánért Egyesület, a Nógrád Megyei Sportigazgatóság és a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség szervezésében kerül lebonyolításra. Az emlékfutás egy csoportja 1997-ben________________________fotó: archív Hetedhét megyéből érkeztek a fogatok, hajtők a háromnapos nógrádgárdonyi regionális kettesfogathajtó bajnokságra, melyen először a díj hajtásra ke­rült sor. A folytatásban a 15 kilo­méteres maratonin már nehe­zebb dolga volt a fogatoknak, fő­leg az újonnan épített vizesárok okozott sok problémát a fiatal lovak körében. Nem bizonyult sokkal könnyebbnek az aka­dályhajtás sem a zárónapon, de mindezek ellenére tucatnál töb­ben tudták sikerrel befejezni a lovat és embert mindhárom na­pon próbára tevő versengést. Az összetett végeredmény: 1. Kelemen Balázs (Balogh-ligeti Lovas Klub)... 8. Gál Andor (Ipoly-völgyi Lovas DSE, Nógrádgárdony) A fogathajtók küzdelmének befejezése után léptettek a szín­re a 11. Palóc Kupa díjugrató verseny részvevői, melyen a lo­A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tornacsarnoka ad ott­hont június nyolcadikán, szomba­ton, az első alkalommal megren­dezésre kerülő Horváth Pál kosár- labda-emléktoma küzdelmeinek. A két-két férfi (Balassagyarmati Justitia, KNC-Fekete Sasok), vala­mint női (Salgótarjáni KK, SKSE RÖTYE) együttes részvételével zaj­ló tornával, a Nógrád Megyei Ko­sárlabda Szövetség tisztelegni kí­ván az egykori kiváló SKSE edző emléke előtt, így elsősorban olyan csapatok, illetve kosárlabdázók kaptak meghívást, akiknek kötő­désük volt Pali bácsi utánpótlás ne­velő tevékenységéhez és az idő­sebb korosztály versenyeztetésé­hez. Szintén az emléktoma keretein belül játsszák le a Nógrád megyei férfi kosárlabda-bajnokság első he­lyét eldöntő mérkőzést, a KNC- Fekete Sasok Old-Boys és a Besz­terce KK csapatai. A versenysorozat végén kerül kihirdetésre a 2001/2002-es férfi felnőtt megyei bajnokság végered­ménye, illetve a díjak átadása. A részletes program: 9 óra.' KNC-Fekete Sasok II. - Balassagyarmati Justitia (Horváth Pál emléktoma, férfiak). 10.30óm: vasok közül jó páran több ver­senyszámban is indultak. A jó vonalvezetésű, nem túl nehéz pályán az első körben rengeteg hibátlan lovaglás született, de a döntő összevetésben az emelt szintű akadályok már alaposan megrostálták az indulókat, így az alábbi eredmények születtek: B/l kategória, kezdő ló: 1. Eöry Zsolt (Szélhámos nyergé­ben) Kisoroszi LE... 3. Szita Gabriella (Tamara) Ipoly-völgyi LDSE, Nógrádgárdony). B/l, kezdő lovas: 1. Magyar Zsom­bor (Szultán) Kisoroszi LE..., 2. Benedek Katalin (Ipoly-völgyi LDSE). B/2: 1. Korbán Krisztián (Titán) Akadémia LE, Budapest, 3. Kiss István (Zselic) Szanda SE, 4. Korbáss Diána (Bianka) Salgótarjáni Lovas SE. B/3: 1. Korbán Krisztián (Titán)... 6. Korbáss Diána (Salgótarjáni LSE). Ünnepélyes megnyitó. 10.45 óm Salgótarjáni KK - SKSE RÖTYE (Horváth Pál-emléktoma, nők). 11.45 óm: KNC-Fekete Sasok Old- Boys - Beszterce KK (Nógrád me­gyei férfi kosárlabda-bajnokság). 13.15 óm Ünnepélyes eredmény- hirdetés. * * * * A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség versenybizottsága a napokban elkészítette a Magyar Kupa megyei selejtezőinek prog­ramját. A megmérettetésre je­lentkező három együttes közül a KNC-Fekete Sasok Old-Boys csa­pata kiemeltként csak a döntő­ben kapcsolódik be a küzdel­mekbe, ahol ellenfelük a Pásztó - Beszterce KK párharc győztese lesz. A megyei kupagyőztes jogot nyer az országos előselejtezőn való részvételre. A program: Június 22., szombat, 15 óra: Pásztó - Beszterce KK (Pásztó, Mikszáth Gimnázium). Június 28., péntek, 18 óm KNC-Fekete Sasok Old-Boys - a Pásztó - Besz­terce KK párharc győztese (Sal­gótarján, Gépipari Technikum). Tíz évvel ezelőtt magánkez­deményezésként indult a Salgó­tarján és Balassagyarmat között a Zelenka István-emlékfutás. Tepkor Zoltán amatőr hosszú­távfutó ötlete ma már a jubileu­mához érkezett. Ez évben tize­dik alkalommal állnak rajthoz Nógrád megye amatőr hosszú­távfutói, hogy a legendás mara­A Pásztói Kézilabda Klub fér­ficsapata a Heves megyei első osztályú bajnokságban a kilen­cedik helyen zárta az őszi sze­zont (11 együttes van - szerk). A gyengébb szereplés egyik oka a szűkös játékoskeret. A bajnoki rajt előtt úgy gon­dolták, hogy az ifjúsági csapat­ból megerősítik, illetve kiegészí­tik a keretet, és úgy vágnak a ta­vasznak. A nagy tervből azon­ban nem lett semmi, ugyanis nem indultak el a tavaszi pont- vadászatban.- A felnőtt játékosok száma annyira megfogyatkozott, hogy képtelenek voltunk kiállni a mérkőzésekre - mondta Szabó Zsolt edző. - Az ifjúsági csapat viszont lejátszotta a mérkőzése­it. A jelenlegi helyzetben azt mondhatom, hogy nem szűnt toni futó emlékére, egymást váltva lefussák a távot. A szerve­zőket számos intézmény, sport- szervezet, polgármesteri hiva­tal, illetve civil szervezet támo­gatja. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi évektől eltérően ezúttal új útvonalat választottak az emlékfutásnak. Az elmúlt év­ben felavatott Zelenka István meg a csapat, csak szüneteltet­jük a szereplést. Bízom benne, hogy az őszre ismét össze tu­Salgótarjáni Sportcentrumban lévő emléktáblájának megko­szorúzása után június 8-án, 8 órakor rajtolnak a futók, majd a 21-es úton Kisterenye - Tar - Pásztó érintésével érkeznek Hollókőre. Innen Rimóc - Szécsény és Őrhalom helysége­ken keresztül futnak Balassa­gyarmatra. A résztvevők a balas­sagyarmati temetőben megko­szorúzzák Zelenka István sírem­lékét. A szervezők bíznak ab­ban, hogy az emlékfutás útvo­nalán minél többen csatlakoz­nak a csapathoz, és teljesítik a táv egy-egy részét. Az emlékfutás részletes prog­ramja. 7.45 óm Koszorúzás Sal­gótarjánban, a Sportcentrumban Zelenka István emléktáblájánál. 8 óm Rajt a salgótarjáni sport- centrumból. 9.50 óra: Kisterenye. 10.50 óm Tar. 11.20 óm Hasznosi elágazó. 11.30 óm Pásztó polgármesteri hivatal fő­bejárat. 12.15 óm Ecsegi 21-es fő­út. 14.10 óm Hollókő. 15.10 óm Rimóc, kerékpárút. 15.40 óm Szécsény, Skála Áruház parkoló­ja. 16.50 óm Őrhalom. 17.40 óm Balassagyarmat, érkezés a víz­műhöz. 17.50 óra: Balassagyar­mat, temető: Koszorúzás Zelenka István sírjánál. dunk állni, és elindulunk a baj­noki küzdelmekben. KEREKES LAJOS SPORTTURMIX KARATE Immár több mint két évtizede működik Szécsényben shotokan karate klub, melynek vezetője Ta­más Dénes. A versenyzőik az el­múlt időszakban folyamatosan hozták a kiemelkedő eredménye­ket. Legutóbb Nagykanizsán a sensei Sáfár 8. dános mester nevé­vel fémjelzett viadalon Antal Ale­xandra a 17-18 évesek korcsoport­jában formagyakorlatban első he­lyezést ért el. Tamás Árpád a 15-16 évesek mezőnyében fonmagyakor- latban harmadik, míg küzdelem­ben második helyen végzett. LÁBTENISZ A ül. Sztár Motel országos öreg­fiúk páros lábtenisztomát június fi­án, szombaton 9 órától rendezik meg a balassagyarmati salakos te­niszpályákon. A versenyről érdek­lődni lehet dr. Horváth Sándornál a 06-20-442-6863-as, illetve Néveri Endrénél a 06-30-904-8220-as tele­fonszámon. ÚSZÓTÁBOR Idén sem maradnak úszótábor nélkül a salgótarjáni gyerekek, mert a Létesítmény és Sport Kht. június 17-től július 16-ig egyhetes turnusokban várja a gyerekeket a Pécskő utcai tanuszodában. Rész­vételi díj: 4000 ft/ hét, mely a fog­lalkozásokon kívül magában fog­lalja az ebédet is. Jelentkezni Szil­ágya Dezsőné, Faragó Áginál lehet a 417 233-as telefonszámon. SZTÁRPARÁDÉ DORTMUNDBAN Több klasszis is indul a szom­bati dortmundi atlétikai viadalon. Idén először áll rajthoz a németek 800-as olimpia aranyérmese, Nils Schumann. Távolugrásban ugyan­csak ötkarikás bajnokok - a haza­iak kedvence, Heike Drechsler, va­lamint a nigériai ChiomaAjunwa - küzdenek az elsőségért. ARMSTRONG TANÁCSADÓ LESZ George W. Bush amerikai elnök egészségügyi tanácsadója lesz Lance Armstrong, a Tour de France profi kerékpáros körver­seny háromszoros győztese. A 30 éves tengerentúli klasszis 1996-tól rákos betegségben szenvedett, de több operációnak, a kemoterápiás kezelésnek és óriási akaraterejé­nek köszönhetően végül teljesen meggyógyult, s sikeresen tértvisz- sza a sport világába: az elmúlt há­rom esztendőben legyőzhetetlen volt a Touron. Armstrong megbí­zatása várhatóan 2005. február 20- ig szól majd. SATIS Pályán az egykori tanítványok Horváth Pál kosárlabda-emléktoma, Salgótarján BALOGH TIBOR Nem szűnt meg a pásztói kézilabda klub Bajnokságok, eredmények LABDARÚGÁS Balassagyarmati csoport, 24. forduló: Nógrádkövesd - Ipolyszög 0-1, Patak Galgaguta 11-0, Csitár ­Magyarnándor 2-3, Herencsény - Csesztve 3-2, Kétbodony - Hugyag 1-2. A bajnokság állása 1. PaUk 22 15 5 2 83-27 50 2. N.-kövesd 22 16 1 5 63-19 49 3. M.-nándor 22 13 5 4 66-38 44 4. Herencsény 23 13 5 5 7346 44 5. Ipolyszög 2213 5 4 51-26 44 6. Csesztve 22 11 2 9 56-54 35 7. Kétbodony 22 9 3 10 5041 30 8. bHugyag 23 8 5 10 454 3 29 9. Mohora U. 22 8 5 9 354 9 29 10. Csitár 22 7 2 13 37-58 23 11. Galgaguta 22 5 1 16 37-80 16 12. Nógrádmarcal21 1 5 15 23-74 8 13. Cs.-surány 21 2 0 19 23-85 6 IFJÚSÁGIAK U19. NB II és NB Ill-as osztá­lyú csapatok, Pesti csoport, 21. forduló: Gödöllő Karancslapujtő 3-0, Dunakeszi Kinizsi - Balassagyarmati SE- Nógrád Volán 2-5, Egerszalók - Ipolyvece, Dunakeszi Vasutas - Kóka 3-0, Veresegyház - Kistarcsa 1-0, Vác - Gyöngyös 5-6. 22. forduló: Kistarcsa - Vác 3-3, Kóka - Veresegyház 6-0, Ipolyvece - Dunakeszi Vasutas 0-6, Dunakeszi Kinizsi - Egerszalók 1-4, Gyöngyös - Gö­döllő 0-2, Karancslapujtő - Ba­lassagyarmati SE-Nógrád Volán 3-0 (játék nélkül). A bajnokság végeredménye 1. BSE 22 19 1 2111-28 58 2. Dunakeszi-V. 22 17 1 4 69-22 52 3. Gödöllő 22 15 3 4 53-39 48 4. Kóka 22 13 3 6 70-39 42 5. Gyöngyös 22 11 4 7 8346 37 6. Kistarcsa 22 10 3 9 62-37 33 7. Egerszalók 22 9 1 12 53-59 28 8. Veresegyház 22 9 0 13 51-72 27 9. K.-lapujtő 22 8 3 11 43-76 27 10. Dunakeszi K. 22 6 0 16 38-62 18 11. Ipolyvece 22 2 2 1817-107 8 12. Vác 22 1 3 18 29-91 6 SERDÜLŐK U15. NB II és NB Ill-as osztá­lyú csapatok, Pesti csoport, 21. forduló: Gödöllő Karancslapujtő 3-0, Dunakeszi Kinizsi - Balassagyarmati SE- Nógrád Volán 1-0, Egerszalók - Ipolyvece, Dunakeszi Vasutas - Kóka 1-6, Veresegyház - Kistarcsa 4-1, Vác - Gyöngyös 0-3.22. forduló: Karancslapujtő - Balassagyarmati SE-Nógrád Volán 2-8, Kistarcsa - Vác 3-1, Kóka - Veresegyház 0-1, Ipolyvece - Dunakeszi Vasutas 11-0, Dunakeszi Kinizsi ­Egerszalók 14-0, Gyöngyös - Gödöllő 8-3. A bajnokság végeredménye 1. BSE 2218 1 3109-21 55 2. Gyöngyös 22 17 2 3130-32 53 3. Veresegyház 22 15 2 5105-20 47 4. Dunakeszi K. 22 15 1 6 81-33 46 5. Ipolyvece 2212 3 7 904 2 39 6. Kóka 22 11 2 9 624 2 35 7. Gödöllő 22 11 1 10 52-55 34 8. KisUrcsa 22 8 0 14 30-69 24 9. K.-lapujtő 22 7 0 15 39-73 21 10. Dunakeszi-V. 22 5 0 17 34-79 15 11. Egerszalók 22 3 2 1715-197 11 12. Vác 22 2 2 1824-108 8 Az U19 és U15 utánpótlás baj­nokságok 11 csoportban zajlot­tak. A versenykiírás szerint a csoportok első helyezettjei ráját­szásban vesznek részt. Az első körben a BSE U19-es csapata jú­nius 8-án szombaton Dunake­szin lép pályára, ahol a Pénzügyőr (Budapesti csoport) és az Ercsi Kinizsi (Tatabányai csoport) lesz az ellenfele. A BSE U15-ÖS csapata június 9-én, vasárnap Oroszlányban játszik, ahol a BTC Rákosmente (Budapesti csoport) és az Orosz­lány (Tatabányai csoport) ellen mérkőzik meg. ÖSSZEÁLLÍTOTTAi BALOGH TIBOR Folytonosság és megújulás A folytonosság és megújulás jegyében kezdi el a tevékenységét a Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium. Ami korábban jó volt, az megmarad­hat, de a program alapján természetesen új elkép­zelések megvalósítására is sor kerül. Többek kö­zött erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Já­nosi György miniszter, aki egyúttal bemutatta a tárca vezetői munkatársait is. - Az elmúlt négy évben úgy tűnt, hogy a minisztérium elsősorban a sportügyekért felel, mi viszont a gyermekek, illet­ve az ifjúság problémáival is hangsúlyosan szeret­nénk foglalkozni - mondta Jánosi, majd hozzátet­te: az egyik legfontosabb feladat az önkormányzat­ok finanszírozási pozíciójának megerősítése lesz. A sportügyek kapcsán az utánpótlás-nevelésnek, a nemzetközi versenyképesség megőrzésének, to­vábbá a minőség és a teljesítmény honorálásának elsődlegességét hangsúlyozta. A leköszönt sport­kormányzat kezességvállalásaival kapcsolatban kijelentette: azokat egyenként kell megvizsgálni. Világcsúcs női 3000 akadályon Világcsúcsot ért el 9:22.29 perccel a női 3000 méteres akadályfutásban Justyna Bak a milánói nemzetközi atlétikai permitversenyen. A lengyel versenyző saját, 9:25.31-es rekordját adta át a múltnak, amelyet tavaly július 9-én Nizzában állí­tott fel. A szám vb-premierje a 2003-as párizsi se­regszemlén várható. Férfi hármasugrásban a csúcstartó brit Jonathan Edwards 17.67 m-rel nyert, ez a világ idei legjobb eredménye, csakúgy, mint a kenyai Benjamin Mayo 13:07.12 perces ide­je 5000 m-en. A vb-aranyérmes ukrán Zsanna Pintusevics 11.19 mp-cel ért elsőként a célba 100 m-en. Varga Judit 2:01.91-gyel diadalmaskodott 800-on. Katharine Merry sem indul Nem vesz részt a július 25-én kezdődő Nemzet- közösségi Játékokon Katharine Merry: a 400 m-es síkfutásban olimpiai bronzérmes brit atléta sérült.- Egy éve bajlódom a bokámmal - mondta Merry.- Sajnos úgy tűnik, emiatt a teljes szezont ki kell hagynom. Merry előtt már az ausztrálok 400-as olimpiai bajnok klasszisa, Cathy Freeman is jelez­te, hogy nem lesz ott Manchesterben, mert férje rákbeteg. Az elmúlt évben még együtt volt a Pásztói KK FOTÓ, ESIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom