Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-29 / 150. szám
2002. JÚNIUS 29., SZOMBAT__________________________________________________________________________________________________A NÓGRÁP MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE I író is, „nem csak” újságíró a rádióriporter szlovákból fordított művek hangulata persze nem üt el Hubai saját írásaitól, azonos lelki hullámhosszon mozognak a két író hősei, ezért kerülhettek együvé. Ideje már feltenni a kérdést - e cikk némely olvasója bizonyára már meg is tette - hogy számunkra, Nógrád megyeiek számára- Praznovszky Mihály szerepvállalása mellett - miért oly fontos Hubai Gruber irodalmi munkásságának gyarapodása, miért örülünk a hevesiekkel, a borsodiakkal (és a pesü rádiósokkal) egyetemben újabb kötete megszületésének. Nemcsak a már jelzett humánus jegyei miatt lelkesülhetünk mi is e megyén kívül született kötetnyi értéknek, hanem helyi kötődései okán is. A szerző ugyanis éveken át volt nógrádi tudósítója a Miskolci Rádiónak, rendszeresen publikál a Nógrád Megyei Hírlapban (lásd a mai lapban „Szépapák és szépanyák öröksége...” címmel lentebb megjelent vadonatúj írását) az itt élő emberekről, történekről szóló míves riportjai, tudósításai, jegyzetei mindig méltóak voltak a figyelemre, legtöbbször az elismerésre is. Nem egy - ebben a könyvben is megjelent- írásához éppen rádiós barangolásai, megfigyelései adták az ötletet, témát. Egy- egy nógrádi település valamilyen személyisége, jelensége konkrétan is megjelenik e könyvbe szerkesztve is. Ilyen például a salgótarjáni folkloristáról, Nagy Zoltánról írott meséje, a ludány- halászi szociális otthonban készült riportja, a mátraszeleiek hagyományőrző hosz- szú lakodalmát, pótvigasságát, vagy a vanyarci Rozmaring csoport kántáló szokását, a „koledy robia”-t bemutató írása. A vanyarciak kapcsán jut eszembe, hogy a szlovákul tudó nemzetiségiek anyanyelvükön is hallgathatták, hallgathatják Hubai Gruber Miklóst az éter hullámain. A rádiós író új kötete nemcsak a belbecse miatt lehet kedves az olvasók számára, hanem az alaposan átgondolt, tudatosan megtervezett külcsíne miatt is. Bár a kiadó más mint korábban, a könyv stílusa azonos maradt. A borítót Molnár István Géza és H. Szabó Sándor fotóinak felhasználásával Urbán Tibor tervezte. A képeket Madár Eszter rajzolta. Ennyit a műről és a bemutatójáról, ami alapján feltehetően érdemes másoknak is kézbe venni, elolvasni Hubai Gruber Miklós második könyvét. Az már csak személyes ráadás, hogy a nevemre szóló dediká- ció szintén nem nevezhető szokványosnak. Igazolásul álljon itt néhány sora: „Egy csöpp könny, egy jókora adag emberség és sok, nagyon sok szeretet”. És még valami. Az első kötetet Hubai Gruber Miklós szülei emlékének, a másodikat feleségének ajánlotta. Újabb évek következnek, remélhetőleg gyermekei is megkapják az ajánlást... CSOHORÁDY BÉL* Madar Eszter rajza .JQsmazsoká” emu nshoz ■ Már a meghívás módja sem mindennapi. Hubai Gruber Miklós, a Szilvásváradon élő rádiós újságíró nem egy szokványos, mondhatni tucatszerű nyomdaterméken invitál könyvének bemutatójára. Úgy tűnik saját számítógépén kopogtatja le, sárga papíroson sokszorosítja azokat a sorokat, amelyekben tudatja a nevezetes eseményt és minden példányt önkezével ír alá: „Kérünk..., légy részese ennek a találkozónak, ahová a közös munka nagyszerű segítőit, s mindazokat hívjuk egybe, akiknek hitünk szerint személyesen kell kivenniük részüket abból az örömből, ami betetőzi ezt a munkát... ” Nos jómagam - mint egyike a megszólítottaknak - elfogadtam a számomra - mondanom sem kell mennyire - megtisztelő meghívást, csakúgy mint két éve ilyentájt, amikor Hubai Gruber Miklós első kötete, a „Hajoljunk közelebb egymáshoz” című megjelent. (Azt lapunk 2000. június 17-ei számában méltattuk - A szerk.) Akárcsak akkor, ezúttal is a könyvhét környékén jártunk s ez alkalommal is Budapesten, a Magyar Rádió elegánsan meghitt klubterme adott helyet a - néhány pohár jó egri borral is kísért - sajtóbemutatónak. S, ezzel még nincs vége a „duplázásnak”, ami arra még kevés, hogy hagyománynak nevezzük, mindenesetre most, 2002-ben is - csakúgy, mint 2000-ben - Kondor Katalin, a rádió elnöke vállalta, hogy az új kötet szószólója, a szerző kérdezője legyen. Ugyancsak elhangzott két egri hölgy gyönyörűséges furulyamuzsikája, s megszólalt Cs. Varga László irodalomtörténész is, kiemelve Hubai Gruber néhány erényét: például a helyi „színezetet”, a világos fogalmazást. Új vonás volt viszont, hogy az „Ünneplőruhában” - merthogy ez a második kötet címe - megjelentetésének gondozását - természetesen jó néhány támogató közreműködésével - az egri Gonda Könyvkiadó (közösen a Magyar Rádió Rt.-vel) vállalta magára, ezért is volt a vendéglátók egyike Gonda Zsigmond, aki többek között azt mondta: Az első kötet megjelenést jelent, a második viszont a bizonyítást. A kötetből részleteket - a „Csillag”-ot és a „Szigorlat”- ot - most nem hivatásos (egri) színész, hanem egy nógrádi hölgy - Koós Rita - olvasott fel, aki a Miskolci Rádió Nógrád megyei tudósítójaként pályatársa, ha úgy tetszik kollegája Hubai Gruber Miklósnak. Becsülettel tett eleget a felkérésnek. A szerkesztő személye nem változott, hisz e könyvnél is Praznovszky Mihály kandidátus, a Palócföld főszerkesztője vállalta e szerepet és ennek megfelelően szólt is az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy miért nehéz és miért könnyű szerkeszteni Hubai Gruber írásait, amelyek úgymond „triviális élethelyzeteiben” a mi sorsunk kap megfogalmazást. „Ez a könyv rólunk szól” - jelentette ki a szerkesztő. Az új kötet taralma is a megszüntetve-meg- tartás elve alapján született. Továbbra is azok a műfajilag nehezen meghatározható úgynevezett kistörténetek, lírai jegyzetek - Sediánszky János találó „borítószövege” szerint „élet- vagy inkább vágóképek” - alkotják a törzsanyagát, amelyeket Hubai Gruber egyedi, másoktól megkülönböztető módon művel. Barátságról, emberségről, szeretetről, szülők és gyerekek, nagyapák, nagymamák és az ő unokáik lelki viszonyáról beszél, mond el igaz meséket olyan zord időkben amikor sokszor éppen, hogy kihűlni látszanak ezek a kapcsolatok. Teszi ezt minden bizonnyal nemcsak azért, hogy megörökítse, ami szép, ami humánus még ma is az emberek közötti létben, hanem azért is, hogy nehogy a nagy dulakodásban, helyezkedésben örökre elveszítsük az összekötő szálakat, az egymáshoz közelítő, vezető utakat. E kötetének az elsőtől megkülönböztető jegye, hogy nemcsak saját írásait közli benne a szerző, hanem műfordításait is: kihasználva, hogy tanulmányait eredendően ugyanis erdésznek készült a nagyalföldi, fegyvemeki ifjú - Zólyomban végezte és volt módja alaposan elsajátítani északi szomszédaink nyelvét. Karol Gulis Pozsonyban élt írótól szedett csokorba hét novellát és „Összetört világ” címmel a könyv élére helyezte. Ezeket olvasva egyetérthetünk Kondor Katalinnal, aki a könyv hátlapján a következőket írta: „Eddig is tudtam: jó, hogy Hubai Gruber Miklós „rákapott" a novellaírásra! Most már azt is tudom: örülhetünk, hogy fordítani is szeret." A HIBÁI GKLBKK MIKI/« ÜNNEPLŐKLHÁBAN m iftONia 'Sm m:m A második kötőt contapja is rímel az elsőre Szépapák és szépanyák öröksége, avagy jutalomút Szlovákiába Egy csodálatos nap szlovák földön. Hajókázás és várnéző az Ady által is megírt Dévénynél a Morva és a Duna összefolyásánál. Ajándékot, ajándékutat kaptak szlovák gyermekeink. A Nógrádból, Békésből, Borsod-Abaúj-Zemplén- ből, meg szerte az ország minden részéből érkezettek, ahol szlovákok lakta települések találhatók ebben a kis hazában. Spievanky a versovacky. Olyasmit jelent ez, mintha vers- és prózamondóversenyt mondanék, de egy kicsikével mégiscsak több annál. Mert benne foglaltatik az éneklés gyönyörűsége is, és - ne nézzek mást, csak a Nógrád megyei Lucfalvát vagy Vanyarcot - a mi esetünkben ennek különösen nagy a jelentősége. Maga a megmérettetés - kétfordulós eseményről lévén szó - még tavasszal kezdődött. Az észak-magyarországiak Mátraszentimrén találkoztak verset mondani, Vanyarcon meg énekelni. A zsűri ezúttal nem első, második és harmadik helyezést osztott ki, hanem arról döntött, ki lesz méltó, hogy résztvegyen az országos versenyen. Sokan összejöttek aztán, voltak vagy kétszázan a gyerekek. Budapest vállalta ezúttal a rendezést, a budapestiek szlovák iskolája. Nógrád megyét a vanyarci- ak, a lucfalvaiak; Balassagyarmat, Egyházasdengeleg és Felsőpetény képviselte. És milyen jó, hogy ott voltak. Dagadt, mert dagadhatott a keble az őket kísérő szülőknek, pedagógusoknak, de még az osztálytársaknak is. Kitettek becsületükért a nógrádiak: ország-világ immáron a megmondhatója. Bibók Eszter és Almássy Kinga Lucfalváról, Hudecz Kitti Felsőpetényből és Ponyikai Lilla Vanyarcról a legkisebbek közül; Jakab János Egyházasdengelegről és Komjáthy Zsófia Vanyarcról a kicsi nagyobbacskákból; Pribisán Viktor, aki a felső tagozatos korkategóriában indult, végül pedig Koháry Anna a legnagyobbak közül. Ok azok, akikre leginkább büszkék most a Nógrád megyeiek, de ki ne hagyjam valamiképp1 a vanyarci lányok népdalkörét: Jám- bori Mónikát, Komjáthi Annát, Benedek Szabinát és Karman Zsuzsát. Valamennyien joggal érdemelték ki a zsűritől a rendkívüli és különdíjakat. Hát ezt követően állt be a négy autóbusz a budapesti Szlovák Kultúra épülete elé, hogy Szlovákiába vigye a jókora csapatot. Felejthetetlen kirándulás volt, sajnálhatja, aki nem tartott velünk. Az újságírónak persze, aki a Magyar Rádió hallgatóinak készít közben hangfelvételeket - a kis Bibók Eszter úgy beszélt a mikrofonba, akár csak egy született bemondónő - aligha tiszte a minősítés, de bőréből az ember mégsem bújhat ki. Huszonnégy órai szüntelen csacsogást képzeljen el a Kedves Olvasó, ennyi időt lehettünk együtt, amiben persze benne foglaltatik az alvásra szánt idő is, de egy ilyen úton abból van tán legkevesebb. És ez így van jól. Mert hajó vár bennünket a kiadós reggeli után - ha szépen kért valaki, akár repetázhatott is - s nekünk, akiknek a nógrádi dombok közt nemigen adatik meg a vízi kirándulások öröme - bizony különlegességszámba ment a bősi gát a Morva-torkolatnál. Ahogy magába fogadja a határfolyót az idősebb nővér. Megcsodáljuk a szűztomyot, az egykori búvóhelyet: szép alkotás. Vizet öntünk aztán, félbögrényit a várudvar kútjába, s mérjük az időt, mennyi kell neki, hogy a mélybe érjen. Számolni kezdünk, de kísérőnk megkönyörül rajtunk: - Ötven méter mély a kút - árulja el, majd pedig bejelenti a következő műsorszámot: - Koncert. Többszöri adagban üríti ki a vödörnek immáron teljes tartalmát, s ahogy újra és újra megcsobban a víz a kút irdatlan mélységében, valóban koncertet hallunk vissza ott a kőkáva körül, miközben a legkisebbeket fölemelik a felnőttek - még ha látni senki nem lát le olyan mélyre. Mielőtt búcsút mondunk Dévény várának, Ludovit Stúrról, és az ő szabadságért küzdő tanítványairól mesél szépbeszédű kísérőnk. Ide látogattak ki ők gyakorta: nemcsak, hogy távol legyenek az őket figyelő rendőri kopóktól, hanem mert a szabadság szelleméhez, az általuk megfogalmazott tanokhoz különösen megfelelt Dévény környezete. Ma monumentális bronztábla emlékeztet a százötven éve rendszeresen itt gyülekezőkre. Ajándékút? Igen, minden bizonnyal az. Ajándék annak a majd1 kétszáz gyereknek - kisebbeknek és nagyobbaknak - akik résztvevői voltak most az épp' hu- szonnégyórás buszozásnak. Ám ajándék ez mindenekelőtt azoknak, akiknek számít a hazai szlovák kultúra megőrzése. Mert ne felejtsük: amit a Lucfalváról érkezettek énekeltek ezen a versenyen, ők maguk gyűjtögették össze nagyapától, nagymamától, dédiké- től. Őket énekeltették meg legelsőként, hogy ők maguk már sokadízigleni generációként adhassák tovább - most még csak a környezetüknek, idővel azonban majdani gyerekeiknek, unokáiknak azt, amit kétszázötven meg háromszáz évvel ezelőtt hoztak magukkal a szép- apák-szépanyák. És a dolognak valahol mégiscsak ez adja meg az ajándék-jellegét... HUBAI GRUBER MIKLÓS Reneszánsz ruhában a Royalban „Nincs fontosabb dolgunk a világon az alkotásnál; a legmagasabb rendű alkotás: a szeretet. ” (Ram Dass) Napjaink rohanó világában nem „divatos” egymásra odafigyelnünk. A legtöbb időt munkával - sőt külön munkával - töltjük, s a töredékére csökkent szabadidőnkben igyekszünk kis családunkat ráncba szedni. Amiről most írni szeretnénk azonban, az valami egészen rendkívüli dolog. Két szülőről, Varga Péterről és feleprogramjaink állandó résztvevői és támogatói. Nem múlik el karácsonyi ünnepély, jótékonysági bál, farsang, néptáncfesztivál stb„ hogy ne lennének ők lelkes segítőink. Az iskolánkban folyó oktató-nevelő munkán túl a szabadidős tevékenységeinkről is dicsérően szólnak. Az elismerés mindig jól esik, de amikor az egy hogy reneszánsz ruhákba a öltözhettünk, s a végén még táncra is perdülhettünk. A házigazdák pohárköszöntőjében örömmel hallottuk: „Önök visszaadták hitünket a pedagógus társadalomba. Bebizonyították, hogy szakmájukat valamennyien hivatásként végzik. Önzetlenül, lelkiismeretesen, odaadó- an dolgoznak. ” A dicséret és az elismerés mindig jólesik. Ez a meghívás viszont azért volt számunkra Emlékkép a felejthetetlen »csóréról _________________________■ ségéről, Pannikáról, akik néhány éve Budapestről Mátra- szőlősre költöztek. Először Péter nevű fiuk került az iskolánkba, majd három évvel ezelőtt Fruzsina nevű kislányuk. A család szinte napról napra nyomon követi a gyermekük iskolai előmenetelét. Nemcsak a mindennapokban segítenek, hanem a rendezvényeink, egész iskolai dolgozó közösséget jutalmaz, az bizony „rendkívüli”. Június 21-én iskolánk valamennyi dolgozója Budapestre kirándult. A nap zárása a Varga család vacsorameghívása volt a Royal Étterembe. Fantasztikus fogadtatásban és pazar vendéglátásban részesültünk. Ámulatunkat csak fokozta, megható, mert iskolánk történetében először fordult elő, hogy minden dolgozója „kiemelt jutalomban” részesült. Péter és Pannika megerősítettek bennünket abban, hogy a hittel és kitartóan végzett munka mindig igazi érték marad. PÓZtA OVÓHOY ÁLTALÁHO» HKOLA DOLOOrÓI Pásztó
