Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-19 / 141. szám
2002. JÚNIUS 19., SZERDA «És SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Közalkalmazotti béremelés (Folytatás az 1. oldalról) Salgótarján polgármestere adott tájékoztatást, hangsúlyozva: ekkora mértékű béremelésre még nem volt példa Magyarországon. Mint arról a képviselő tájékoztatott, az intézkedés bérpolitikai célja, hogy javítson a hosszú időn keresztül hátrányban lévő közalkalmazottak kereseti helyzetén. Bár a közszférában 1997 óta folyamatosan emelkedtek a reálkeresetek, a közalkalmazottak verseny- szférához viszonyított helyzetében nem történt érdemi javulás, 2001-ben átlagosan 40 százalékos hátrányt mutattak ki. Puszta Béla azt is jelezte, meg kell szüntetni azt a bértorlódást, amelyet a havi 40, majd 50 ezer forintra emelt minimálbér okozott a közalkalmazottak illetménytáblázatában. Hiszen számos magas képzettséggel, jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező közalkalmazott havi rendszeres bére alig 60-70 ezer forint, miközben a kevésbé képzett, pályakezdők havi bruttó bére sem lehet kevesebb 50 ezer forintnál. 2002. szeptember elsejétől tehát megváltozik az illetménytábla. Eszerint a legalacsonyabb fizetési fokozatban havi 50 ezer forint lesz a garantált iUetményminimum. A pályakezdő diplomások garantált illetménye legalább havi 100 ezer forint lesz. Eszerint főiskolai végzettségű pályakezdő közalkalmazottak garantált iUetményminimuKészülnek Mátraszele is igyekszik lépést tartani az Európai Unióba törekvő kelet-nógrádi településekkel. Ezen az úton az egyik legnagyobb megoldásra váró feladat a település szennyvíz-hálózatának kiépítése. Vincze László polgármester örömmel újságolta, hogy a Salgótarján- Kazár-Vizslás-Mátraszele szennyvízprogramban való részvételük háromszázmillió forintot kóstál, ami nem kis pénz, de mindenki bízik benne, hogy megéri. Aki az elmúlt hónapokban a településen haladt át, bosszankodva tapasztalta az építkezéssel járó kellemetlenségeket, csak a helybeliek viselték türelmesen a feltúrt utakat, s még egy jó ideig szükség lesz a megértésükre, hiszen a munkálatok a jövő évben fejeződnek be. A polgármester azt mondja, hogy a beruházásuk első szakasza rövidesen elkészül. Szinte már csak a műszaki szemle van hátra, és amint ez megtörténik, mindjárt hozzá kezdenek a munkákkal érintett Dózsa György út és a Tóvég út helyreállításához. Számos idei tervük közül még kettőt emelt ki a falu első embere. Az autóbusszal közlekedők örömére az idén három új, korszerű ma átlagosan közel 72 százalékkal emelkedik, az egyetemi végzettségűek körében 107 500 forint lesz a pályakezdők illetményminimuma. Puszta Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1999 és 2001 között bevezetett, különböző mértékű szakmai szorzók megszűnnek, beépülnek az egységes illetménytáblába.- Az új illetménytáblában a magasabb képzettségűek fizetési osztályaiban általában nagyobb az illetménytétel-emelés, mint az alacsonyabb képzettségűek körében. Ezzel csökkenthető a 2001- 2002-ben kialakult bértorlódás - tette hozzá a képviselő, jelezve: ugyanakkor az alacsonyabb képzettségűek (és keresetűek) számára a minimálbér adómentesítése biztosítja a nettó bérek emelkedését.- Az ígéret szerint ezúttal a kormány biztosítja is a béremelések fedezeté.- A kormány az intézmény- fenntartókhoz juttatja el a pénzt, kivéve az egészségügyben, ahol közvetlenül a munkáltatókhoz. Az illetménytábla változásából adódó növekményt központi költségvetés formájában kapják meg a fenntartók, és ez az összeg csak béremelésre fordítható. A megmaradt forrást a fenntartó differenciáltan oszthatja el intézményei kereseti viszonyai ismeretében. p. i. az Unióba autóbuszvárót létesítenek és kihelyezik különösen az idegenek számára nélkülözhetetlen útbaigazító táblákat. A település központjában pedig felállítanak egy olyan központi információs táblát, amely az aktuális ismereteket közli helybeliekkel, idegenekkel egyaránt. Bizonyára nagy öröm lesz az ifjúságnak és felnőtteknek egyaránt az újonnan kialakított könyvtárba tervezett teleház megvalósítása, a legkisebbeknek pedig két tervezett játszótér kialakítása. Hogyan sikerül mindezt megvalósítani, amikor ez az önkormányzat sem dúskál a földi javakban? Vincze László elmondja, hogy bizony sokkal szerényebb lenne a leltár, ha az önkormány-^ zat nem pályázna. Ők azonban) igyekeznek minden pályázati lehetőséget kiaknázni, legyen az) akár a Phare-program keretén be- ', lül vagy a megyei területfejlesztési tanácsban. Ez utóbbiról szólva az önkormányzatnál most várják két beadott pályázatukról a döntést. Ugyanis pályáztak anyagi támogatásért a művelődési ház homlokzatának felújításához, illetve az imént említett Tóvég út felújításához. Mátraszelén reménykedve várják a kedvező döntést. M3SS!SMS13!S!S!SSSS^SB!SSSSS!SISMSSS!SS0MSSS!S!SSSSSSB!SSSSSSSSS!S!S!8SSSS!S!S5SSS!SMSSS!S!S!S!SSa!SSS!&SÍSSS!SM!3SS!S!SISS3SS!S!S5S!aSSMS5S!SSS!SISS3MS!SS _______________________MEGKÉRDEZTÜK - VÁLASZOLTAK_____________________ Ö n hol nyaral az idén? Jámbor János etesi szakmunkás Jancstó Ilona, pásztói eladó- Szervezett módon, beutalóval két éve voltunk Mezőkövesden. Békés megyéből származom, ezért nyaranta inkább csak Vésztőre megyünk az édesanyámhoz. Ilyenkor körbenézem a családi házat, s ami hiány, hiba van rajta, kijavítom, meg- reparálom. Szóval inkább munka vár rám odalent Békésben, mint pihenés. Ettől függetlenül azon leszünk, hogy jusson némi idő a kikapcsolódásra is: Vésztőtől negyven kilométerre fekszik Gyula, a híres fürdőváros, egész biztosan néhányszor élünk az alkalommal és beruccanunk strandolni. Egyébként a falu határában folynak a Körösök, a Berettyó vize, még a gyerekkoromból emlékészem partközeli „lubickolókra” lehet, hogy ezeket is felkeressük.- Évek óta nem voltunk sehol üdülni, ezért is nagy izgalommal vártuk, várjuk az idei nyarat, mivel régi-régi vágyam Görögország lesz a várható úti célunk. Némi, kevéske bizonytalanság még ott bujkál a tervünkben, ugyanis a párom két évig Németországban dolgozott és ezért számíthat bizonyos összegű adó-visszatérítésre, azt a pénzt várjuk, de nagyon, mert abból kívánunk utazni. Repülővel szeretnék, bár lehet, hogy az anyagiak csak autóbusszal engedik meg az utazást, de annyi baj legyen, soha ne legyen nagyobb gondunk. Mindent megterveztem, programokat, látnivalók sorát... Deák Viktor karancsaljai gimnazista- A salgótarjáni Bolyai gimnáziumba járok, jövőre vár az érettségi, de most ezt hagyjuk, hiszen ennél vidámabb témáról szól a kérdés. Nem valószínű, hogy a családdal mennék valahová, inkább maradok a bevált gyakorlatnál: osztályomból egy népes csoport rendszeresen útra kel nyaranta, természetesen én is közöttük vagyok. Továbbra is maradunk a belföldi túráknál. Mezőkövesden, Jászárokszálláson nyaraltunk már együtt, most megint úgy néz ki, hogy egy hétre Jászárokszállás lesz a bázis. Pénzt a család adja, s az osztálypénzből is maradt némi összeg, a szállás ingyenes, mivel egyik osztálytársunk szüleinek házában fogunk lakni, s ez sem utolsó szempont... MaloveczTamásné mátraterenyei eladó A- Már a nyár izgalmában élünk. Ezen a héten még dolgozom, a jövő héten még otthon leszek a gyerekekkel, készülődünk aztán a következőn héten irány Görögország. A helyi motorosklub szervezésében kelünk útra, természetesen nem két keréken, hanem panorámabusszal utazik a csapat, összeszokott baráti társaság. A gyerekek a nagyszülőknél maradnak, most csak ketten utazunk a férjemmel, idén voltunk tizennégy éves házasok, ezért aztán közeledve a kerek évfordulóhoz amolyan kölcsönös nászajándéknak is beillő lesz ez az egzotikusnak ígérkező út. i 1 I | I I I I I I I I 1 I I E E I I I I 1 1 1 1 I 1 S íí Parlagfű: irtani és irtani! Június harmadik hetében országos hadviselés a parlagfű ellen Minden év június harmadik hete az országos parlagfű-mentesítés jegyében teljen. Ez a lényege annak a felhívásnak, amellyel az e témában Harkányban tartott konferencia résztvevői fordultak valamennyi hazai település lakosaihoz. Több civil egyesület, hat minisztérium és a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság az a résztvevői kör, amely a hatékony védelem érdekében a lehető legszélesebb körű összefogást, összehangolt „támadást” tartja elodázhatatlanul szükségesnek. A túlérzékenység legsúlyosabb következményeit kiváltó parlagfű irtásában kérik a lakosság figyelmét és segítségét a Nemzeti Környezet-egészségügyi Program vezetői, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Intézetének, egészségfejlesztési osztályának szakemberei azt ajánlják, hogy a jelzett időszakban (június harmadik hetében,) az egészségesebb környezetért tenni akaró közösségek és egyének együttesen lépjenek fel az egészségkárosító, allergiát kiváltó gyomnövények további terjedése ellen. Észak-Amerikából behurcolt gyomnövény a parlagfű, amelynek megvan a képessége a gyors elszaporodáshoz: hamar újratenyészik, könnyen megtelepszik, a talaj- és környezeti viszonyokra nem kényes. A növény virágporának (pollenjének) a levegőben előforduló mennyisége időjárásfüggő, (száraz időben nagyobb, csapadékos, esős időben kisebb a pollentartalom). A lég- szennyezés fő oka a lakókörnyezet elhanyagolása, gondozatlansága, a mezőgazdasági művelésre szánt területek parlagon hagyása, a nem megfelelő mértékű, és rendszertelen gyommentesítés. A földművelésügy szakemberei tavaly készítették azt a felmérést, miszerint Magyarországon a parlagfű mintegy ötmillió hektáron található meg, ezen belül az erősen fertőzött területek nagysága meghaladja a hétszázezer hektárt. A leggyakrabban előforduló gyomnövény a komoly egészségi, gazdasági és mezőgazdasági károkat okozó parlagfű. Az allergiások, asztmások száma többszörösére növekedett: a nyilvántartott asztmások száma meghaladja a 140 ezret, az allergiások táborában kétmillióan lehetnek. A megyei egészségfejlesztési osztály szakemberei arra is felhívják a figyelmet, hogy június harmadik hete az az időszak, amikor még a virágzás kezdetét megelőzően történhet a gyomosodást mérséklő kapálás, kaszálás. Emellett a túlérzékenységet szintén kiváltó sok más gyomfélék terjedése ellen is ki-ki rendszeresen a saját környezetében, a maga és mások egészségéért. ___________________________________mm HÍREK PÁSZTÓ KÖZBESZERZÉS, VÁSÁRLÁS. Tegnap rendkívüli ülést tartott az önkormányzat képviselő-testülete. Döntöttek a közbeszerzési eljárások megindításáról, önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítéséről, ingatlan vásárlásáról. A részletekre későbbi lapszámunkban visszatérünk. BALASSAGYARMAT NYITOTT KAPUK. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság június 28-án rendezvényt tart a határőrség napja alkalmából. Ekkor adják át az igazgatóságon kialakított új sportcentrumot is. A fiatalok számára a határőr pályára orientáló tájékoztatókat tartanak, valamint önvédelmi, kutyás, technikai és gépjármű-bemutatók várják az érdeklődőket. RIMÓC HAGYOMÁNYŐRZŐK. A Pest megyei Csömörön megrendezett lakodalmas fesztiválon vett részt nemrégiben a Kobela Andrásné vezetésével működő helyi hagyományőrző együttes öt tagja. Jelenleg kétbodonyi vendégszereplésre készülnek, ezt követően hollókői, majd balassagyarmati meghívásnak tesznek eleget. ■ Üdülés magyar tulajdonú cégeknél A nyár a pihentető, testet, lelket regeneráló nyaralás, az üdülés, a pihenés, az erőgyűjtés ideje is. Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre azok részére, akik fizetésükből képesek voltak annyit félre tenni, hogy rövidebb - netán hosszabb - ideig megyén kívül valamelyik üdülőhelyen pihenjék ki a munkával járó fáradalmaikat, ezt az időt kívánják együtt tölteni a családdal, amit számukra biztosított a munkaadó által engedélyezett szabadság- idő. Összeállításunkban ezúttal Id- zárólag a magyar tulajdonban lévő cégek konkrét lehetőségeiről adunk tájékoztatást. Az St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. saját üdülőjében, Zsóri- fürdőn tizenöt darab ötszemélyes faház fogadja az ide kívánkozókat. A tavalyi lehetőség annyival bővült, hogy nemcsak a munkavállalók családtagjai vehetik térítésmentesen igénybe a faházakat, hanem a gyermek, a feleség mellett az unoka és a nagyszülő is. Az utolsós turnust kivéve eddig minden beutalási időszak foglalt. A kapott információ szerint a legutolsó turnusban még betöltetlen hely is gazdára talál rövidesen. Egyébként egy üdülési időszakban hetvenöt fő pihenhet. Tizenhét váltásról van szó. Ugyanis a beutalók két hétre szólnak, de van mód a hetes igénybevételre is. Az eddig beérkezett kívánságokat teljesíteni tudják. Amennyiben üres hely akad, azt felajánlják más cégeknek. * A Salkon Rt. ( Salgótarjáni Konfekcióipari Rt.) három helyen, Balatonlellén, Jászárokszálláson és Zsóri-fürdőn működtet üdülőket májustól szeptemberig. Mindegyik helyen egy négy-hat fős család pihenhet kéthetenkénti váltásban, önellátó rendszerben. Az üdülőket az rt. működteti. Egy hétre egy-egy családnak hatezer forint szállásdíjat kell fizetni. A főszezonban a családosok veszik birtokukba a teljes komforttal ellátott létesítményeket. Ez a gyakorlat évek óta természetessé vált. Az üdültetést a szakszervezeti bizottság bonyolítja le. Egy szezonban - beleszámítva a nyugdíjasokat és egyedülállókat, valamint a három telephelyen dolgozók igényeit - százötven főnek biztosítanak üdülési lehetőségeket. Mivel a szállásdíj nem fedezi a leadásokat, az üzemeltetési költségeket az rt. fedezi. * A Nógrád Kereskedelmi Rt. (Nógrádker) által létrehozott Nógrádker Dolgozókért Alapítvány bonyolítja le az üdültetést a cégnél, mely júniustól szeptemberig tart, tíznapos turnusokban a hevesi és a hajdúszpboszlói faházakban. Az előbbiekben egy évben százhúsz-százharminc fő pihenhet. A szállásért naponta és személyenként hétszáz forintot kell fizetni a dolgozónak, a gyerekének, feleségének, vagy a férjnek. Ugyanennyi a szállásdíj a nyugdíjasoknak is. Egy-egy turnusban Hevesen és Hajdúszoboszlón nyolc-nyolc fő üdülhet. Itt is - akárcsak másutt - a főidényben a családosoknak biztosítanak elsőbbséget önellátás mellett. Mivel a szállásköltség nem fedezi teljesen az üzemeltetési költséget, ezért az alapítvány más forrásból teremti elő a hiányzó, nem jelentős ösz- szeget. * Az STV-Wamsler Rt.-nél az idén vezetik be először a csekkrendszeres üdülést. Ez azt jelenti, hogy a cég dolgozója és családtagja részére személyenként 20 000 forint értékű csekket kap az rt.-től, amit neki személyenként tízezer forinttal kell kiegészíteni. Az üdültetésre a cég hevesi pihenőjében kerül sor. A Nemzeti Üdülési Szolgálattól megvásárolt, személyenkénti 20 000 forintot érő csekkből, és a tízezer forint dolgozói hozzájárulásból személyenként az üdülő egy napra 2200 forint értékű étkezési utalványt kap, amit helyben kell lefogyasztani. Ezen kívül az előbb említett összegben benne van az üdülési díj, az idegenforgalmi adó és a strandbelépő. A szezon megkezdődött, az első két turnusban a nyugdíjasok üdülnek az előbbi feltételek mellett. Utánuk még tíz turnus lesz. Június 20-át követően a családok veszik birtokukba a hevesi vállalati pihenőhelyet. V. K.