Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-06 / 104. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S Z O L G Á L T A T Á S 2002. MÁJUS 6., HÉTF Várható időjárás: Nógrád megye Eleinte gyakran leszierősen felhős az ég, és a térségben eső, zápor kialakulhat. Majd napközben fokozatosan csökken, vékonyodik a felhőzet, és rövidebb időszakokra kisüt a nap. A délkeleti szél általában mérsékelt marad, délután azonban kissé megélénkülhet. Készítette: Kázlekedésmeteonriógla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Továbbra is hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A keleti megyékben nedves, csúszós útszakaszok nehezítik a közlekedést. HUMOR- Mit bámulsz rajtam, Pétiké?- Mondd, néni, te is a szebbik nemhez tartozol? Két seriff áll egy fogadó előtt. Egy veszélyes gengsztert akarnak elfogni. Megszólal az egyik:- Te menj előre! Ne félj, megbosszullak! Az ügyvédhez egy férj azzal a kéréssel fordult, hogy vállalja el az ügyét, válni akar a feleségétől.- Az asszony minden éjjel a kocsmákat járja.- Ne mondja! - csodálkozott az ügyvéd. - A felesége iszik?- Ugyan! Engem keres. A Beatles egyik tagjától megkérdezi Kodály Zoltán.- Mondja már meg nekem, hogy mit jelent a dalaikban a je-je-je.- Hát nézze, Kodály úr, az körülbelül nálunk annyit jelent, mint önnél az ingyom-bingyom tálibe. Az esküvő után egy fiatalember gratulál az új férjnek.- Én vagyok az a bizonyos Pali, akiről ön egész életében hallani fogja: „Miért is nem mentem férjhez inkább a Palihoz?!”- Drágám, most már megmondhatom, a szakácskönyv, amit a névnapomra vettél, teli volt nyomdahibával. Nem vetted észre?- De. Csak nem akartam kritizálni az ünnepi vacsorát.- Halló! Kiss lakás?- Nem, kérem. Négy szoba plusz hall.- Mi az: háromdimenziós közlekedési eszköz?- Térfogat. Mgjus 6. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Szeretettel köszöntjük névnapjukon Frida és Ivett nevű olvasóinkat! A Frida germán eredetű név, jelentése: béke. Védőszentje: Szent Frida, egy oxfordi kolostor alapítója (73S). Virága: a pálma. Az Ivett a francia Ivó férfinév (jelentése: fegyveres harcos) női megfelelője. Védőszent: Boldog Yvette (Jutta) özvegy (1228). Virága: fényes levelű páfrány. A Nap kel: 5.20, nyugszik: 20.02 órakor. A Hold kel: 3.29, nyugszik: 13.44 órakor. Ügyeletes Szerkesztő: BódiTóth Elemér Újságíró: Dudellai Ildikó MOZI instep®! ßpi3: 17.45 órától: E.T., a földön kívüli Am. kalandfilm. 20 órától: Kiképzés Am. akció-kalandfilm. Áj) üli ú XilMlíSri 17.00 órától: Angyali szemek Amerikai romantikus film. 19.00 órától: Moulin Rouge Amerikai film. Nagyteremben 15 órától: A gyűrűk ura Amerikai film. 17.45 órától: Csajok a csúcson Amerikai film. 20 órától: Sólyom végveszélyben Amerikai háborús film. Új teremben 15 órától: E. T. felújított változat Amerikai sci-fi. 17 órától: A gyűrűk ura Amerikai film. 20 órától: Csajok a csúcson. Szinkr. amerikai film. Műéi) XiiDiíiísi: 18 órától: E. T. felújított változat - Amerikai sci-fi. 20 órától: Amerikai rapszódia Amerikai-magyar film. K Május 3-i IV SENÓ nyerőszámok 2 7 8 14 21 25 29 34 35 36 41 42 50 52 54 61 68 70 75 76 Május 4-i AV. feó nyerőszámok i 6 18 19 26 28 32 33 40 42 44 45 54 55 56 66 68 71 73 80 a i 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell (brazil sorozat-165.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Az óceán gyöngyei (francia sorozat-13/1.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 14.05 Tengerparti álmok (francia sor. 33-34.) 15.00 Magyar Ház Palackposta 15.30 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 77.) 16.20 100 kép a 20. századról (72.) 16.30 Békéscsabai evangélikus templomok 16.55 EBU Tv-közgyűlés Összefoglaló 17.20 Maradj velünk! Találkozás a Bibliával 17.30 EU-talkshow 18.00 Híradó hatkor Benne: Körzeti híradók 18.15 Esti mese 18.35 Dempsey és Makepeace (31/4.) 19.26 45 éves az MTV 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kékfény 20.45 MMM- Mi? Mennyi? Miért Építkezés 2. 21.15 Szigorúan bizalmas 21.40 Bonusz 22.00 Aktuális 22.20 Híradó este. Időjárás 22.30 Théma 22.45 Fogadóóra Oktatási magazin 23.15 TS - Bajnokok Ligája Magazin 0.05 Kárpáti krónika 0.10 Világhíradó ' B" 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Hungarorama 8.45 Delta 9.10 Magyar Szalon 9.40 A Lassus Énekegyüttes koncertje 10.05 A jog hálójában (am. bűnügyi sor., 22/3.) 10.55 Ismeretlen ismerősök 11.20 Néprajzi értékeink 11.25 Kapás van! Horgászok magazinja 12.00 Topmodell (brazil sorozat-113.) 12.30 1100 év Európa közepén (33.) 13.00 Híradó délben 13.55 Jelképtár - A dob 14.00 Emlékezés Németh Marikára 15.05 Naprakész magazin 17.00 Iskola utca 17.55 TS - Futballhétfő 19.30 Esti mese 19.45 45 éves az MTV 19.47 Théma 20.00 Híradó este. Sport 20.35 Emberré válás- Kalandok az emberi evolúció történetében (angol sorozat - 6/4.) 21.25 EXTrémek (holland film) 23.05 Záróra 0.05 Éjszakai telefon- László atyával 5.50 Jó reggelt. Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Sonadoras Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat) 9.45 Rosalinda (mexikói sorozat) 10.10 Utazás Gasztronómiába 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.50 Riviéra (koprodukciós sor.) 12.10 Diresta (am. vígjátéksorozat) 12.30 Civil a pályán (magyar vígjáték) 14.30 Szeretni beindulásig 15.00 Kapcsoltam 15.30 Lucecita (argentin sorozat) 16.30 Barátok és szerelmek (mexikói sorozat) 17.00 Claudia 18.00 Aktív. Magazin 18.30 Tények 19.05 Jó barátok (am. vígjátéksorozat) 19.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói (francia-német-amerikai kalandfilmsorozat) 20.30 A bizalom ára (francia-am. akciófilm) i Orvgyilkos végez Manhet- , tenben az ENSZ kubai nagy- j követével. Profi munkát vég- j zett. A következő nagy j ENSZ-találkozóra Prágában j kerül sor. Félő, hogy az orv- j gyilkos újra lecsaphat. Alex i régi barátjától, Michaeltől kér j segítséget. Simone-ra, egy j csinos bérgyilkosnőre gya- f nakszanak, aki már sok merényletet követett el, bár a hírek szerint már visszavonult. Alex és Michael feladata elkapni, és amerikai bíróság elé állítani Simone-t. 22.40 Negyedik műszak (5.) 23.10 Jó estét, Magyarország! 23.50 101. fiók Jótékonysági felolvasóest 24.00 Színkép 0.45 Az én mozim DUNA TV 5.10 Vatikáni Rádió adása 5.30 Indul a nap 8.40 Heti hírmondó (ism.) 9.25 1000 év múltán is 10.25 Fekete gyémántok (magyar film, 2/1.) ■ 11.50 Híradó. Vers 12.10 Tér-erő (ismétlés) 12.40 Víz és az ember : 13.00 Emlékképek- Régi híradók (ism.) 13.20 Talentum (ism.) 13.50 Magyar történelmi arcképcsarnok (ism.) 14.20 A holnap világa (18.) : 14.45 Tárlók titkai (3.) 15.25 Katedra nélkül (ism.) 16.05 Széllovagok (német sorozat-13/1.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport ; 18.30 Mesefilmek 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Határok fölött 19.25 Jövőnk forrása 19.30 Tom, Dick és Harriet (angol sorozat,-12/1.) 19.55 Az Egyesült Államok története (20/1.) 20.00 Hajnali háztetők (magyar film) 21.25 „Embernek születtem én” 21.45 Híradó. Sport 22.05 Hang-ember-hang 22.45 ....törvénysértés nélkül...” Arckép sötét háttérrel (magyar dok.-film) 23.50 Hírek. Vers 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Julieta (51.) 9.50 Teleparti. Játék 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk (134.) 14.30 Kalandos nyár (34.) 15.30 Csak egy szavadba kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros (perui sorozat, 232.) 16.15 Csak egy szavadba kerül! 16.20 Vad szenvedélyek (argentin sorozat-71.) 17.10 Mónika Kibeszélő show 18.00 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Pénznyelő (amerikai vígjáték) 22.05 Szerelemben, háborúban (angol-am. film) \ A tizennyolc éves Ernest He- j mingway 1918 nyarán a Vő- t röskereszt önkénteseként í szolgál az olasz fronton. Ő a háború első amerikai sebesültje. Súlyos lábsebbel kerül kórházba. Lábadozás közben beleszeret az őt ápoló, huszonhat éves amerikai nő- j vérbe, a kedves és szép Ágnes von Kurowskyba. Ennek az élménynek hatására írja meg később Hemingway j a Búcsú a fegyverektől című, világhírűvé lett regényét. 0.15 Híradó Késő esti kiadás SPORT 1 8.45 Labdarúgás, angol FA-kupa Döntő (ismétlés) 11.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság 37. forduló (ismétlés) 13.00 Sporri -percek 13.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság (ism.) 15.45 Jégkorong, A csoportos világbajnokság Élő közvetítés 18.15 Labdarúgás, olasz bajnokság 34. forduló 20.00 Helyzet- a nap híre élőben 20.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság Összefoglaló 21.15 Labdarúgás, német bajnokság Összefoglaló 22.15 Labdarúgás, olasz bajnokság Összefoglaló 23.15 Jégkorong, A csoportos vb 8.00 Eleven földrengés-érzékelők 9.00 Titkos akták A bosszú 10.00 Két duci hölgy A piknik 10.35 Családomban egyéb állatfajták 11.05 A Brit-szigetek vadvilápa Az erdő ura 11.35 Állatfajok őrangyalai Rudolf és a jaguárok 12.10 AT. Rex nyomában 13.15 Karavánnal a Selyemúton 14.15 Tudod, hogy mit veszel? Bevásarlováros 15.20 Érdekes állatok 16.30 Hannibál 17.25 Ártatlan áldozatok 17.40 Darwin 18.40 Mailer Picassóról 19.40 Szülők iskolája 20.15 Gyerekszoba A füllentés tudománya 20.50 Láss világot! Az amazóniai esőerdő 21.50 A Föld felfedezése Nautilus Az Everest-laboratórium 23.00 Édes utazások Ausztrália 23.35 Bor-ászok Champagne borvidéke 0.10 Földért, vízért, levegőért Elveszett világok 2. 1.00 Moon tiszteletes és hívei VIASAT 0 6.50 Rajzfilmek Batman, Digimon 9.00 Tv-shop 11.20 Katts és kutyája (ism.) 11.45 Charlie angyalai (amerikai krimisor., ism.) 12.35 Végsebesség (am. akciófilm-sor., ism.) KOSSUTH 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Evangélikus félóra. 14.04 Zeneszóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...” (magazin). 17.05 Pénz, piac, profit. 17,45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Nemes-Nagy Ágnes. 20.35 Életeim - Részletek Szabó Dezső önéletrajzi regényéből - 1.21.05 A Szabó család. 2135 Értsünk szót! 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Felhang. 23.00 Kenó. 23.04 Lemezmüzeum. 24.00 Közlekedés PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt, 9.16 Riport-interjü-stú- dióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.03 Közlekedés. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz-plusz, 11.15 Bj jól! 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kívánságműsor. 17.00 Háztól házig. 1801 Kóyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 A zene varázsa. 22.00 Szálkák. 23.15 Telestúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Ismert dallamok, népszerű előadók. 4.03 Verbunkosok, csárdások 13.20 Tv-shop 13.50 Jeannie, a háziszellem (ism.) 14.15 T.J. Hooker (ism.) 15.10 Rajzfilmek 16.00 Roswell (ismétlés) 16.50 Hazai pályán (ausztrál ifj. sor.-225.) 17.15 Jeannie, a háziszellem (amerikai vígjátéksor.) 17.45 T.J.Hooker (amerikai krimisorozat) 18.40 Star Trek- Deep Space Nine (am. sci-fi sorozat) Semmi sem tart örökké 19.35 Egy rém rendes család (ism.) 20.05 Alkalmi turista (amerikai film) Fia halála után Macon nem találja a helyét. A felesége sem. Elválnak. Macon beleszeret egy hölgybe. Ekkor jelentkezik a volt felesége, és újra akarja kezdeni... 22.20 Nikita (am. akciófilm-sor.) A háromszög oldalai 23.15 Egy rém rendes család (am. vígjátéksor. - 255.) Kelly meseországban 23.45 Forró percek Erotikus műsor 0.15 Star Trek- Deep Space Nine (am. xi-fi sorozat, ism.) 1.05 Nikita (ism.) 1.55 Alkalmi turista (ism.) «Qit ~ 10.00 Vasárnap (ism.) 13.05 Nap mint nap Könnyűzenei klipek 15.30 Mit szól hozzá? (ism.) 16.25 Aeromagazin 17.05 Internet mindenkinek (ism.) Számítógépes magazin 18.00 Génjeink titkai (ism.) 19.00 Esti mérleg 19.20 A hír igaz! 20.15 Macskafogó (magyar rajzfilm) 22.00 Mit szól hozzá? 22.55 Wobbler (ism.) Horgászmagazin 23.30 Esti mérleg (ism.) 23.55 Macskafogó (ism.) 1.40 Nap mint nap Könnyűzenei klipek TARJÁNI TV 10.00 Visszatekintő 10.55 Képviselőink a parlamentben Vendég: Boldvai László 18.05 Hírek 18.15 18. nemzetközi dixielandfesztivál szabadtéri koncert 18.30 Kimba, a fehér oroszlán (rajzfilmsorozat) 18.55 Szevasztok! 19.05 Csendes percek 19.20 Szentföldi szent helyek üzenete (35.) 19.35 Szivárvány sztár 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Időjáték (angol ifjúsági film) NAPI HOROSZKÓP BIKA (IV. 21—V. 20.) Földjegyéhez méltóan szilárdan birkózik a nehézségekkel. Ne legyen hiszékeny, mert könnyen ráfizethet. Nem mindenki olyan őszinte, igazságos, mint Ön. Szervezete most nagyon érzékeny. IKREK (V. 21—VI. 21.) Sok apró hántás éri, de ne hagyja magát! Most nagy felelősség hárul Önre, és jó, ha összpontosít. Igyekezzen tovább erősíteni pozícióját. Személyisége előtérbe kerül. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Sikeres hétnek néz elébe. A szerelemben rámenős és nem ismer lehetetlent. Ezt a gyors érzelmi fejlődést a kedvese nehezen képes követni. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) Tegnapi beszélgetőpartnere kellemes alkalmi ismerősből baráttá válhat. A szerelemben egyediségével hódít. Hevességével viszont elronthat mindent, legalábbis akkor, ha túl lelkes. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Elege van a pénztelenségből, unalmasnak tartja munkáját. Tanulja meg ügyesebben reklámozni magát, különösen akkor, ha új állásra vagy jobban fizető megbízásokra vágyik. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Kedvese ezen a tavaszon hajlamos a féltékenységre. Csak egyedül Ön tudja, hogy van-e rá oka! Ha kalandokba bocsátkozik, biztosítsa be magát több oldalról! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) Munkahelyén megint összetűzésbe keveredik. Sikerül megzavarni Önt a munkájában. Ne törődjön ellenlábasaival, alattomosságuk úgysem vezet semmi jóra! NYILAS (XI. 23—XII. 21.) A Nyilas mindig következetesen kiáll elvei mellett. Szigorúságáért nem örvend túlzott népszerűségnek a kollégái körében. Azt azonban méltányolják, hogy ugyanolyan mércével méri önmagát is, mint másokat. BAK (XII. 22-I. 20.) Bolygója szerencsét és nyugalmat áraszt. Javulnak a munkakörülményei. Érzelmi problémái miatt sem kell emésztenie magát. Igyekezzen vidáman, felszabadultan tölteni idejét, de vegye figyelembe az óvatosságra intő tanácsokat is. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.) A kozmoszi jelek sikeres hetet mutatnak. Céltudatossága és szorgalma miatt bizalmukba fogadják társai. Barátai számíthatnak Önre, különösen, ha gyakorlati segítségről van szó. HALAK (II. 21-111. 20.) Csúcsformában van, ezért nagy horderejű tervek megvalósítását ütemezheti be. Egészségét őrizze például azzal, hogy mindennap elfogyaszt egy csésze frissítő gyógyteát. A csalántea a leghatásosabb vértisztító, frissítő. KOS (III. 21-IV. 20.) Ritkán adódó lehetőséggel találkozik, amivel nagyot lendíthet anyagi helyzetén. Határozottsággal és akarattal érhet el sikert. Ötleteit szabadon használhatja. ApróbiróetéseMel kapcsolatos információkkal kézségei állunk rendelkezésére. 32/416-455 215-ös mellék Sztárpletykák Szerény sztár Hollywoodból Hollywoodban senkit nem szoktak megvádolni azzal, hogy kányái gós utat választ a győzelemhez. Sőt, az ilyesmit értékelni kell. Ahog tették ezt a hetveiinegyedik Oscar-gálán: 2002. március 24-én élei műdíjjal jutalmazták Robert Redfordot. Azt a színész-rendezőt, aki az álomgyár eleinte csak egy kék szemű, fehér nadrágos papírfigurá nak tekintett. Redford bebizonyította az ellenkezőjét. A Mezítláb parkban, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (az utóbbi név az ál tala létrehozott független filmeseket támogató alapítvány neve lett] A nagy balhé (első Oscarja), az Ilyenek voltunk, A Keselyű háron napja című film hőse a szépfiú kategóriából színészóriássá nőtte V magát. Aztán a kamera mögé állt és rendezni kezdett. Nem rajtolt rósz szül, megszületett második Oscarja, amelyet rendezőként vett ál Nem bízta el magát, maradt, amilyen volt. Félénk, szerény, ahog méltatója és díjátadója, az örök partner, Barbra Streisand jellemezte Redford a köszönőszavak mellett csupán annyit mondott: „Am ma itt történt, holnapra elfelejtődik. Hollywood örök törvénye: any nyit érsz, amennyit a következő filmed.” LUXOR Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 18. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 39. A nyerőszámok húzási sorrendben: 53 5 18 38 71 54 60 9 35 13 74 59 65 32 30 63 46 11 57 27 64 12 26 31 37 44 56 66 17 42 23 72 24 1 21 50 16 41 51 69 70 Az Első képet a 15 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet 34 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort (telitalálatot) a 41. kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények: 5 Nyerőosztály Nyeremény db Nettó nyereményösszeg Luxor telitalálat 2 7 010 040 forint 1 Első keret 1 3 004 303 forint Első kép 13 154 067 forint Keret 44 113 799 forint Kép 29 848 671 forint. A következő heti számsorsolás határszáma: 40. A következő hétre átvitt jackpot nettó összege: 53 471 113 forint. HALLÓ SZÍVPOSTA AMBRUS IVETTNEK, Gorkijra! Első névnapodon köszöntünk, sok örömet, boldogságot kíván: Sőregi mama, papa, keresztanya, anyu és 2 perces húgod, Eszter