Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-04 / 78. szám
2002. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL V íztározó-program (Folytatás az 1. oldalról) elért színvonal megtartását eredményezte, hanem a víztáíózói program sikeres megvalósítását is. A tagi érdekeltséget érintve közölte, hogy az országos átlag egy- harmad részét fizetik a társulat tagjai, de igen sokan vannak, akik elfeledkeznek ez irányú kötelezettségükről. A tagi érdekeltség alacsony szintje komoly gondot okoz a pályázatoknál előírt saját erő előteremtésénél. Közölte, hogy a jelenleg 22 ezer 700 földtulajdonosnál képtelenség elérni a fizetést. A téma kapcsán utalt arra, hogy a mulasztók rákényszerítik a társulat vezetését a jogszabályi előírások megkövetelésére. Megjegyezte, hogy sokan nem ismerik a társulati törvényt, annak működési követelményét. Végül a társulat tevékenységének megreformálását szorgalmazta. Rátérve az idei feladatokra, a földtulajdonosok nagyobb arányú bevonását, a mezőgazdasági felszíni vízgazdálkodást az EU irányelveinek feldolgozását, a vízfolyások jó állapotban való tartását, a víztározók további gyors ütemű létrehozását, a közvetlen kapcsolatok szorosabbá tételét jelölte meg. Eddig hat-nyolc magán- gazdálkodó érdeklődött kis teljesítményű víztározók építéséről. Az EU szerint a meglévőket még kulturáltabbá kell tenni. A tájékoztatót követő felszólalásban Frisch Oszkár, az FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatalának vízügyi referense többi között elmondta: a társulat működési szabályzata megfelel az EU elvárásnak. Körtvélyesi András arra kért választ, hogy ki fizesse az érdekeltségi hozzájárulást: a földtulajdonos, vagy a földhasználó. Majd a fizetés differenciálását szorgalmazta. A vitában elhangzottakra adott válasz után történt a tisztségviselők újraválasztása. Nyílt szavazással öt évre megválasztották az intéző bizottság tagjainak a következőket: Elnök: Sajgó Ferenc, tagok: Varga Józsefné, Busái Béla, Gresina István, Tóth Gábor, Oszkó Andor, Sümegi Ferenc. Az ellenőrző bizottság elnöke: Sulyam József. Tagok: Hrapka Lászlóné, Sándor István, dr. Kis Pál, Rados János. Országos küldöttnek: Sajgó Ferencet és Sógor Lászlót választották. A taggyűlés ötévi időtartamra bízta meg a tisztségviselőket a társulat vezetésével, irányításával. V. K. Ki lehet gyógyulni a rákbetegségből (Folytatás az 1. oldalról) egészséges nőket ingyenesen megszűrjék. (Az útiköltséget az egyénnek kell fizetnie.) Az első körben, háziorvosi körzetek szerint, a Váci Mellközponthoz közeli falvak nőlakosait keresték, keresik meg levélben, a kört fokozatosan tágítja a megyei szűrési koordinációs osztály. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a behívónak 73 százaléka megjelent a kijelölt helyen, négy százalékuk szorul tisztázó vizsgálatra, melynek a váci központ felkészült szakembergárdája tesz eleget. Dr. Sándor Margit jelezte, hogy ebben az évben Salgótarjánban is lehetőség lesz a szűrés elindítására, s a város egész térségében is fokozatosan, egyenlő mértékben bővítik a bevontak körét egészen addig, míg minden nőt el nem érnek. Ha előfordul, hogy az érintett korcsoportból a szűrésbe bevont területen valaki nem kap értesítést és két éve nem volt mammográfiás ellenőrzésen, illetve nem beteg, jelezze ezt az ÁNTSZ szűrési osztályának, (telefon: 32/310- 676) hogy munkatársai segítsék a részvételüket. Tavaly 34 ezer ember halt meg daganatos betegségben és ilyen elváltozás miatt 61 ezer új beteget kezdtek el kezelni. A 45 évnél idősebb nők között gyakoribb a mellrák, de ha időben felfedezik, jó eredménnyel gyógyítható! A rák nem fáj, ezért rendkívül fontosak az esetleges egyéb erre utaló jeleket felfedő szűrővizsgálatok, melyek egyrészt megnyugtatják azokat, akiknél nem áll fenn kóros elváltozás. Másrészt a még tünetekkel nem járó betegséget kimutatják, így korai szakaszban elkezdhetik a gyógyítást. Cél továbbá az is, hogy rádöbbentsék a nőket: a rákból meg lehet gyógyulni, s felismertessék annak jelentőségét, hogy az egyénnek folyamatosan tennie szükséges valamit egészsége megőrzéséért, el kell fogadnia az erre felkínált eszközöket, lehetőségeket. KOSZORÚ SZOVJET HŐSI HALOTTAK EMLÉKÉRE. Valamennyi, Salgótarján területén fellelhető szovjet hősi emlékművet megkoszorúztak tegnap a Munkáspárt alapszervezeteinek, a bányászszakszervezetnek és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták városi szervezetének képviselői, a II. világháborúban a hazánk területén elesett szovjet áldozatok előtt tisztelegve. Az ünnepségsorozat Zagyvapálfalván, a most felújított emlékhelynél kezdődött, Baglyasalján, Forgáchtelepen és Somlyó- bányatelepen folytatódott, s a főtéri, felszabadulási emlékműnél ért véget. A Munkáspárt az egyik kezdeményezője volt a kegyhelyek felújításának, lévén hogy szinte mindegyikről hiányzott már az emléktábla és a Vöröshadsereg szimbóluma, a csillag.___________________________ fotó: oyurián tibor HÍREK SALGÓTARJÁN SZÍNHÁZ. Április 6-án, szombaton 19 órai kezdettel a József Attila Művelődési Központban Madách Imre „Mózes” című drámai költeményét mutatja be az Evangélium Színház. A címszerepet Koncz Gábor játssza. Rendező: Udvaros Béla. PONTOSÍTOTT PROGRAM. A teg napi lapszámunkban megjelent, a MIÉP-et bemutató írásba néhány értelemzavaró hiba csúszott. A helyes mondatok a következők: „...megbünteti a zavarosban halászokat, azokat, akik a nemzet vagyonát a saját meggazdagodásuk érdekében fillérekért tékozolták el, játszották át...hozzálátunk a társadalmi igazságosság elvén alapuló erős és gondoskodó nemzetépítő állam megteremtéséhez.” TAR/BÁTONYTERENYE VENDÉG: CSOCSESZ. Április 5 én, pénteken 17 órakor a tari művelődési házban, 19 órakor a nagybátonyi Ady Endre Művelődési Központban zenés estet rendeznek. Vendég a Dáridó Szimpatikusok zenekar egyik közkedvelt alakja: Csocsesz. Házigazda: Juhász Gábor. ■ Munkáspárti recept állami „fogyira” Leállítanák, megszüntetnék, újragondolnák - Megyei kampányzáró Mi a szegények érdekében akarunk politizálni, fizessen vagyonadót, akinek uszodája, terepjárója van, a személyi jövedelemadózásban ne legyen egyenlősdi. A külföldiek által kivitt profitot forrásadóval kell sújtani, ezáltal újabb jelentős forráshoz juthat az ország - mondta tegnapi, a salgótarjáni Karancs Szállóban megtartott sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula, pártelnök, miniszterelnök-jelölt.- A társadalmi levegő forrósodik körülötte, mindenütt szívesen fogadják a Munkáspártot, iránta egyre nagyobbak az elvárások. Megítélésünk szerint a párt ott lesz a parlamentben. Ezt tapasztaljuk abból is, hogy egyre keményebbek az ellenfeleink, konfliktusaink száma ezáltal gyarapszik, s ez is jó jel: a Munkáspárt ott lesz a parlamentben - ismételte meg előbbi kijelentését Thürmer Gyula, aki a megyei kampányzáró gyűlést megelőzően találkozott a sajtó képviselőivel. Mint jelezte, a fórumon felhívással fordulnak minden választóhoz. Arra kérnek fel, hogy a következőket mérlegelve döntsék el, kire szavaznak:- Mindenki nézzen magára, s ha úgy érzi, hogy bankár lett, nyugodtan szavazzon bármelyik parlamenti pártra. Ha úgy érzik, hogy nekik is gond a számlákat kifizetni, nehéz a gyereket iskoláztatni, a Munkáspártra adja voksát. Az elmúlt héten közölt közvélemény-kutatás is azt mondatja velem, hogy nélkülünk nem lesz kormányváltás. Mi a szegények érdekében akarunk politizálni, mellettük szólunk, mikor azt mondjuk, fizessen vagyonadót, akinek vagyona, terepjárója, uszodája van. S igenis ne egyenlősdi legyen a személyi jövedelmadóban: ehelyett differenciáljanak. Nem kell a javasolt átlag huszonnyolc százalék, hanem, akinek sok a pénze többet, akinek kevés, az kevesebbet adózzon. Mi a multinacionális tőkét nagyon határozottan megadóztatnánk, számukra is bevezetnénk a nyereségadót, és egy egyszerű dolgot is meg lehet tenni: a külföldiek által kivitt profitot ugyancsak adóval, mégpedig forrásadóval kellene sújtani, úgy mint a belföldi vállalkozót. Ezzel újabb százmilliárd forintnyi bevétele lenne az országnak. A pártelnök szavai szerint fogyókúrára kényszerítenék az vonzatait. Az a véleményük, hogy azokat a feladatokat, amelyeket nem a magyar államnak kell elvégeznie, a munkahelyteremtést, egészségügyi ellátást, a nyugdíj-kiegészítést Dr. Thürmer Gyula (jobbra) a rendezvényen FOTO: GYURIAN T. államot, leállítanák a parlamenti képviselők végkielégítését, megszüntetnék, az állami főhivatalnokok rendszerét. Újragondolnák a státustörvényt, annak mindenekelőtt az anyagi nem kell vállalni, ezekre nem kell költeni. Sokkal inkább, a szegények, a dolgozó emberek támogatását szükséges szem előtt tartani. Gyűlöletkeltés: elutasítják az emberek „Választható ajánlás” a templomban (Folytatás az 1. oldalról) az emberek végre látják, hogy a „boldogságreklámok” mélyen ellentétben állnak azzal, amit naponta átéreznék. Azt hallják, hogy a Széchenyi tervben újabb és újabb sikereket lehet elérni, de ez ellentétes a gyakorlattal. Hallják azt is, hogy újabb csúcsokat döntött meg a kormány a családtámogatásban, de az emberek pontosak tudják, hogy a gazdagok lettek még gazdagabbak, és a szegények még szegényebJubász Ferenc (balra) és Puszta Béla FOTÓ: GYURIÁN T. bek. A politikai kampánytól pedig azért keserednek el, mert azt látják, hogy a jelenlegi hatalom semmi pénzt nem sajnál ellenfelei lejáratására, és olyan indulatot visz a kampányba, ami teljességgel elfogadhatatlan. Juhász Ferenc emlékeztetett Kövér László Fidesz- alelnök sokszor idézett mondatára, miszerint akasz- sza fel magát, aki nem ért egyet a kormány intézkedéseivel. Mint a szocialista politikus fogalmazott: nem egyszerűen egy ember eltévedt gondolkodásáról van szó, hanem egy stílusról, egy magatartásról. Ezt erősíti Schmidt Máriának, a miniszterelnök tanácsadójának napokban elhangzott véleménye, miszerint le kell lőni azt, akivel nem értenek egyet. Az MSZP alelnöke elképesztőnek nevezte, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke nem hajlandó ezektől elhatárolódni. Nem hajlandó kijelenteni, hogy olyan Magyarországot szeretne építeni, ahol a nemzetbe beletartoznak a politikai ellenfelek is. És nem követ meg senkit politikustársai kijelentéseiért, amelyekkel azt érik el, hogy az ország politika értelemben is kettészakad.- Mi azt gondoljuk, hogy ezt az ország megérezte - jelentette ki Juhász Ferenc, hozzátéve: az elmúlt néhány nap fordulata azt jelzi számunkra, hogy a kormányváltó erők többségbe kerültek, és el fogják utasítani a gyűlöletkeltést - amely már az utcán is megjelenik. Ezért érzik úgy a szocialisták, hogy egyesíteni kell a nemzetet, és ezért nevezte bűnnek Juhász Ferenc Kövér László és politikai társai nyilatkozatait.- Nógrád megyében fiatal és aktív politikai elitje van a szocialista pártnak, akik tevékenységükkel bizonyították, hogy érdemesek a bizalomra. Ők azt tűzték ki célul, hogy a helyi közösséget (beleértve a fideszest is) próbálják képviselni. Úgy látjuk, hogy nagyon jó esélyük van az egyéni választókerületi győzelemre, és köszönettel tartozunk nekik azért, hogy személyükben erősítik a pártot is - fogalmazta meg az MSZP alelnöke a helyi választási esélyekkel kapcsolatban. ______ DUDELLAI ILDIKÓ (Fo lytatás az 1. oldalról) a többség egyetért azzal, amit a lap két oldalán olvasott. Maga a szöveg, illetve a forma más (nem nógrádi) településről átvett ötlet, ha úgy tetszik, alkalmazott másolat. Dr. Faragó Artúr hangsúlyozta: mindig is kellett társadalmi kérdésekben állást foglalniuk, téved tehát az, aki úgy véli, a papok nem politizálhatnak. Mindemellett kérdésre válaszolva azt is megfogalmazta: egy ilyen lépés során számolni kell a dolog következményeivel, az esetleges zaklató telefonokkal, a ki nem számítható válasz-megnyilvánulásokkal. Végül megjegyezte: sok más (megyén kívüli) településen alkalmazták a szórólapos módszert. Kutatóhellyel bővült a múzeum (Folytatás az 1. oldalról) Rockenbauer Zoltán miniszter megnyitójában Nagy Iván munkásságát méltatva elmondta: - a magyar múzeumalapítás bicen- tenáriumának ünneplése mellett fontos megemlékezni azokról, akik segítségével a jelenkor embere helyi szinten is összekapcsolódhat a múlttal - a miniszter nagyra értékelte a kiállítás csak úgy, mint a helyi múzeumalapításának jelentőségét. Tőzsér Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat alelnöke mondandója során emlékeztetett arra, hogy a kultúra a nemzeti közösség fennmaradásának alapja; az alelnök arra kérte a minisztert, a szaktárca, a múzeumi gondok további enyhítésére a jövőben is biztosítsa eddigi támogatását. A kiállítás és kutatóhely megnyitása a szakemberek szerint egy közel száz éve napirenden lévő cél megvalósulását jelenti. A Palócmúzeum könyvanyagát fokozott műtárgyvédelmi körülményeket nyújtó térbe helyezték. A könyvtárat mindemellett kiállításként kívánják bemutatni, két multimédiás számítógépes állomás segítségével pedig teret nyújtanak a kutatómunkához is. A kiállítás anyagának részeként ismét Balassagyarmaton látható a Nagy Iván-könyvtár legértékesebb darabjaiból összeállított válogatás. Dr. Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató mindezzel kapcsolatban hangsúlyozta: legfontosabb, hogy a gyűjtemény teljes egészében hozzáférhető és kutatható legyen. Hozzáteszi ugyanakkor, a történész-akadémikus végrendeletében szülővárosára, pontosabban annak múzeumára hagyta a mintegy 10 ezer kötetből álló értékes gyűjteményt. Az igazgató elmondta: remélik, az egykor elszállított kötetek ismét a nógrádi város múzeumába kerülhetnek. A Nógrád Megyei Hírlapot, az Országos Széchenyi Könyvtár kéziratának vezetője Karsay Orsolya, a hagyatékkal kapcsolatban úgy tájékoztatta: a könyvtár álláspontja az, hogy a gyűjtemény része jogszerűen jutott az országos intézmény birtokába. Az anyag egy részét Nagy Iván hozzátartozói ajánlották fel egy további értékes kollekció pedig 1949-50-ben érkezett a könyviárba, az akkori törvényeknek teljesen megfelelő módon. T.G.