Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám
2002. ÁPRILIS 20., SZOMBAT S PORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Idén is elmarad a Salgó Rallye Szomorú hír, bár már megszoktuk: az idén június 21. és 23. között megrendezni tervezett Salgó Rallye szervezőbizottsága csütörtök este hivatalos levélben lemondta a másodosztályú versenyt. A hírt maga Molnár Tamás, a szervezőbizottság elnöke is megerősítette, ezzel biztossá vált, hogy az 1999-ben utoljára megrendezett nagy hírű eseménynek idén sem lesz folytatása.- Valóban elküldtük a lemondó nyilatkozatot a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséghez - mondta érdeklődésünkre Molnár Tamás. - Hétfőn kellett volna bemutatni több garanciát is a szövetség részére, köztük az útvonalengedélyeket, amely ügyében nem sikerült megegyeznünk az erdőgazdasággal, olyan összeget kértek a pálya használatáért, ami megfizethetetlen. Közúton is lehetne versenyt rendezni, de annak nincs akkora sport- szakmai értéke, ráadásul a pályák és az időterv összehangolhatatlansága is ez ellen szól. Emellett a szponzori érdeklődés is minimális volt, márpedig a másodosztályú verseny is belekerült volna tíz-tizenkét millió forintba. Nagyon sajnálom, de felelőtlen ígérgetésekbe, háttér nélküli versenyrendezésbe nem mehettünk bele - mondta a szervezőbizottság vezetője. Faipar: lesz-e kiút a gödörből? Kézilabda, NB II Északi csoport, férfiak, nők FÉRFIAK RAFC - St. Építők Szabó Attila, az St. Építők edzője: - A bajnokság hajrájához érkezve egymást követik a felsőházi rangadók, amelyek a bajnokság végkimenetele szempontjából sorsdöntőek lesznek, minden pontnak nagyon fontos szerepe lesz a végelszámolásnál. Már csak ezért is fontos a középmezőnyben tanyázó RAFC elleni idegenbem mérkőzésünk. Nagy kérdés, hogy csapatom melyik arcát mutatja, mert két héttel ezelőtt szintén idegenben rossz játékot nyújtva nyerhető mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, rá egy hétre pedig hazai pályán a dobogóra pályázó Solymár ellen a szebbik arcát mutatta a csapat, nagyon jó játékkal és nem is akármilyen gólkülönbséggel fektettük őket két vállra. En abban bízom, hogy hazai formánkat át tudjuk menteni és olyan hozzáállással, olyan elánnal, akarással fogunk küzdeni, mint a Solymár ellen. Az ifjúsági csapatban is bízom, hogy a helyzetkihasználásban feljavulva az erősebb RAFC-ifi ellen sem lesz gond, és kettős győzelemmel térhetünk haza. ...ha a vége jó! Kosárlabda, NB II, férfiak Bgy. Justitia - Gyöngyös 86-55 (15-12,17-20,20-13,34-10) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Deák, Kiss. Bgy. Justitia: Lovászi 8, KENYERES 18/6, ZÓLYOMI 30/12, Simon 10, Koltányi 13. Csere: Boronyai Z. 7/3, Ubrankovics, Szabados. Edző: Boronyai Tamás. Az eredmény alakulása. 8. perc: 11-11, 14. perc: 21-23, 17. perc: 28-27, 24. perc: 39-32, 27. perc: 49-40, 33. perc: 60-47, 37. perc: 76-47. A csapatok fej fej mellett kezdték a kosáigyártást, a viszonylag magas játékosokból álló gyöngyösieket nagyon jól blokkolták a hazaiak, de a jó védekezés ellenére a gyengébb kinti dobásoknak köszönhetően nem tudtak előnyre szert tenni. Az első két negyedben így hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két ponttal és nagyszünetben egyenlő volt az állás. A szünet után a Justitia kapott jobban lábra és Zólyomi, valamint Kenyeres dobásainak köszönhetően kezdett elhúzni ellenfelétől. Amikor vezetésük különbsége elérte a tíz pontot, megnyugodtak az Ipoly-paitiak, s magabiztos győzelmet arattak. A Justitia ha a vártnál nehezebben is, de magabiztosan fordította javám a mérkőzést, s ötvenszázalékos teljesítményt nyújtva eddigi legnagyobb sikerét elérve végzett az NB n-es csopon negyedik helyén. Boronyai Tamás: - Az első három negyedben szenvedtünk, mint Krisztus a kereszten, utána elkaptuk a fonalat és kiütöttük az ellenfelünket Ezúton mondok köszönetét mindenkinek, akik ehhez a szép sikerhez hozzásegítettek bennünket. Nagyon örülök neki, hogy közös munkával a Justitia fennállásának legjobb bajnoki eredményét értük el. kamyó Bgy. Kábel - Mogyoród Lombos István, a Bgy. Kábel elnöke: - Vácon az első helyezett ellen egy tesztmeccset játszottunk, mert tudtuk, hogy nincs esélyünk, viszont gyakorolhattuk a Mogyoród elleni taktikát. Ebbe azonban nem kalkuláltuk bele, hogy a 10. percben Síró Zoltán megsérült, míg Dósa Lászlót fejbelőtték, így gyakorlatilag alig látó kapussal kellett végigjátszanunk a mérkőzést, s ez döntően hozzájárult a 11 gólos vereséghez. Ezzel együtt látjuk, hogy a támadójátékunk nem hatékony és reméljük, hogy szombaton legalább 13 gólt lövünk félidőként. Mindenki edzőnk rendelkezésére áll, kivéve Sirót, akinek lehet, hogy hétfőn megoperálják a térdét. Ot Szukán Róbert fogja helyettesíteni. NŐK St. Faipar - Szentendre Kaszás Oszkár, a St. Faipar szakosztályvezetője: - Az utolsó négy hét eredménytelensége után nagyon nehéz jóslatokba bocsátkozni, hiszen a bét végi ellenfelünktől az ősszel ötgólos vereséget szenvedtünk. Bár újoncok az NB 11-ben, a fiatal, hajtós játékosok képesek meglepetést okozni bárki ellen. Csapatunkban a sérüléshullám tovább nőtt, hiszen Berindán Ivett az elmúlt hét végén kisebb agyrázkódással került kórházba, míg ifjú reménységünk, Korponai Renáta boka- szalag-szakadást szenvedett. Őt a héten meg is műtötték, tehát ebben a szezonban már nem játszhat. Márta Aliz kézsérülése nagyon lassan javul, a hét végén még nem bevethető. Tárgyalásokat folytattunk az NB I rájátszásában szereplő Hódmezővásárhely szlovák származású balátlövőjével, Renata Jancarovával, akinek megszűnt a szerződése a klubjával, s bár az NB I-es góllövőlista ötödik helyén álló klasszis igent mondott ajánlatunkra, egyesülete az utolsó pillanatban meghiúsította átigazolását. így tehát viszonylag rövid kis- paddaí tudjuk lejátszani a mérkőzést. Bízom abban, hogy végre hazai közönség előtt megtaláljuk régi önmagunkat, s elmozdulunk erről a mélypontról. A készülő keret: Csíki, Zvara (kapusok), Tarlósiné, Lokotka, Boros, Molnár T„ Marcsokné, Kiss B., Kovács, Institórisz, Bodor, Vajda. Sérült: Márta, Berindán. VB MOZAIKJÁTÉK 2002. május 31-én, Franciaország-Szenegál! Néue a foci vb-f velünk, nyerje meg On a Nógrád Megyei Hírlap ajándékát, egy színes TV-t! Játékunkban a feladat: a három képrészletet - mely lapunkban jelenik meg - össze kell gyűjteni, összeillesztve egy lapra felragasztani, és kiadónkba eljuttatni. (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) Beküldési határidő: 2002. május 2., csütörtök. Sorsolás: május 3-án, pénteken. Legyen egy TV, mely csak az Öné, játsszon és nyerjen! 2EAJM&. Szövetkezet LAKÁSOK AZONNALI BEKÖLTÖZÉSSEL, 250 EZER FT/NM-TŐL... BUDAPEST XIV. KERÜLET, ILKA U. 17. Üzletek, garázsok eladók és bérbeadók. Állami támogatások igénybe vehetők. Tel.: 06 (20) 93-94-523, 06 (23) 508-705 BAUMAG SZÖVETKEZETI ÉRTÉKPAPÍR A BAUMAG SZÖVETKEZET AJÁNLATA TAGJAINAK NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig 3 MFt-6.99 MFt-ig 7 millió Ft-tól 1 hónap évi 9% évi 9.5% évi 10% 2 hónap évi 10% évi 10.5% évi 11% 3 hónap évi 11% évi 11.5% évi 12% 4 hónap évi 12.5% évi 13% évi 13.5% 5-12 hónap évi 13% évi 13.5% évi 14% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 2600 Vác, Köztársaság út 10-12. Tel.: 06 (27) 300-885 Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420-as telefonszámon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! WEB: http://szovetkezet.baumag.hu E-mail: szovetkezet@baumag.hu Nem mondtak le az éremről Teremlabdarúgás, NB I, nők, felsőházi rájátszás, 3. fordaló Négy hét szünet után folytatódik a női teremlabdarúgó NB I felsőházi rájátszása. A szombati, szentesi körnek igen nagy a tétje: vagy elhúz a listavezető Bp. Postás és a Szentes az üldöző Szekszárdtól és Skorpiótól, vagy tömörül a mezőny, s akkor még minden lehet az egy héttel későbbi, szekszárdi utolsó fordulóban... már említett sérülések, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt. Örvendetes ugyanakkor, hogy Serfőző Erzsébet újra csatasorba állt, ő a befejezőjátékban jelent erősítést. Az ellenfelekről szólva a szakvezető nem számolt be újdonságról. Valamennyi riválisunkat ismerjük már any- nyira, hogy tudjuk, mire s z á m í t h a - tünk. Nagy kérdés, hogy a Postást erősítő Nagy Anettre valóban vár-e válogatottbeli összetartás, mert erről ellenkező hírek érkeztek a napokban. Ha igen, akkor az nagy érvágás a fővárosiaknak, viszont jó hír az ellenfeleknek. Ha játszik, akkor őrzése komoly feladat lehet, s helyezések múlhatnak azon, melyik együttesnek miként sikerül semlegesíteni a gólerős játékost - zárta szavait Pusnik Zoltán. A Skorpió kerete: Liszkóczi, Vargáné (kapusok), Kiss A., Farkas Zs., Prónai, Brunda, Rezsnyák, Gáspár, Vilínyi, Serfőző, Gál M., Kurucz, Zagyi, Farkas I. INNEN FOLYTATJÁK A Skorpiónak nagy szüksége van valamennyi játékosa, így Gál Mónika (balra, 11-es mezben) és Gáspár Mónika (kö zépen) jó játékára is _____________________________________________fotói ahchIv/oyuriáh tiboi R öviden összefoglalva az előző két kör eseményeit: a Salgótarjáni Skorpió SÉ-Baglyasalja három vereséggel kezdett a fővárosban, majd hazai környezetben javított, ugyanakkor a Pesten brillírozó Szekszárd a Karancs lábánál három pofont is kapott. Így aztán a címvédő Szentesnek és a bajnoki babérokra törő Postásnak már a kiegyensúlyozott jó teljesítmény is elegendő volt ahhoz, hogy megnyugtató előnyt harcoljanak ki a felsőházi rájátszás második felére. Ma azonban Szentesen bármi megtörténhet, hiszen a címvédő hazai környezetben köny- nyen ledolgozhatja kétpontos hátrányát, .de ugyanígy elképzelhető, hogy „megtáltosodnak” a már szinte „leírt” csapatok is. Pusnik Zoltán, a Skorpió edzője maga is felemás hírekről számolt be az elutazás előtt.- Jó hír, hogy Farkas Zsanett újra jó formába lendült, ami lendületet adhat a csapatnak, ugyanakkor kérdéses Vilínyi Margit Katalin és Prónai Katalin játéka. A közelmúlt edzőmeccsein a játékosok hozzáállása, a gyors játékra törekvés pozitívum lehet a hét vége előtt, hiszen még mindig nem adta fel a csapat, hogy megszerezze legalább a bronzérmet a bajnokságban. Sajnos az edzéseken több meghatározó játékos nem tudott megfelelően készülni a 1. Bp. Postás 6 4 1 1 16- 8 13 2. Szentes 6 3 2 1 9- 8 11 3. Szekszárd 6 2 13 14-11 7 4. Skorpió 6 1 0 5 8-20 3 2. PERSIL Green Power, Color Power 600 g 3. CREPTO e.Q. papír 12 tekercs 4. BIOPON Takarékos mosópor 4,5 kg 5. DELIKÁT-8 ételízesítő 75 g 2+1 7. ORGANICS sampon 250 ml zsíros hajra, 2:1 normál, korpás hajra 8. LANOLINOS babatusfürdő 400 ml /csomag ALWAYS ultra normál plus 10 db-os ultra super plus 8 db-os normál plus 12 db-os, night 7 db-os 10. PERSIL Green, Color, Ocean Fresh mosópor 3 kg Green, Color, Ocean gel 1,51 12. FANTA narancs, cjlrom, vadmálna, lime 21 Ret Pet 14. ELŐHŰTÖTT pulyka alsócomb 1 kg 15. MILLI FRUITA joghurt, eper, málna, s.barack 150 g 16. HUNGERIT sajtos-sonkás-gombás töltött palacsinta „Melegítéssel, olaj nélkül elkészíthető” 900 g 17. L0NDAC0L0R krémhajfesték fekete, szőke, mahagóni, padlizsán, burgundi gesztenye _______________ 1 8. QUANTO alpesi fi. 750 ml \ÓT. JQ árq^/7 Az akciós választék a készlet erejéig : 1QQ . ■BBBaf 884 Ft/kg [ emaxurv nTm Tr| 500 ml AJÁNDÉK! 399.- I 11. BRAVO almaié, narancsilal 12%-os, 11 998 Ft/1 1