Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-19 / 91. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI SZOLGALTATAS 2002. ÁPRILIS 19., PÉNTEK KOR KÉP Hatéves lett a polgári kör Hatodik születésnapját a hagyományokhoz híven ezúttal is va­csoraesttel ünnepelte meg a Salgótarjáni Polgári Kör. A serlegbe-* * szádét ezúttal dr. Gótai László mondta el a Platán vendéglőben. A vacsoraestre látogató höl­gyeket dr. Horváth István körel­nök egy-egy szál virággal köszön­tötte, majd a serlegbeszéd követ­kezett. Dr Gótai László a hatéves fennállást az „iskolaérett” korhoz hasonlította, majd feltette a kér­dést: - Milyenek is vagyunk? A baloldaliaknak jobboldaliaknak, a jobboldaliaknak baloldaliaknak tűnünk - fogalmazott. És ez így van jól, mert a kör nem tartozik egyik oldalhoz sem.- A kört a lokálpatriotizmusa fűti, noha akad kritikus, aki szá­mon kéri aktivitásunkat - mon­dotta. - Nekünk nem kell burko­lattal ellátnunk a főteret, de fel kell hívnunk a figyelmet a város legfrekventáltabb terének álla­potára - hangoztatta, majd azzal folytatta: - És kérem azt se higy- gyék, hogy itt nálunk mindenki mindenkivel egyetért. Sőt! Sok­szor vitázunk, győzködjük egy­mást, nem is értünk sokszor egyet bizonyos kérdésekben, tudniillik polgárok vagyunk. Akiknek a gondolataiban a cél ugyanaz, de a probléma megkö­zelítése különböző. Beszéde végén Gótai László kérte a teremtőt, hogy a tagság erőben, egészségben még soká­ig tehessen a városért. A vacso­raest alkalmat kínált a kör lapjá­nak, a Salgótarjáni Lapoknak a kiosztására. Ebben természete­sen már olvasható a serlegbe­széd teljes szövege, valamint a civil szervezet számos tagjának aktuális gondolata. ____________________________(NÉMETH) M ár kétmilliárd felett a KRF Rt. piaci értéke Minden eddigit meghaladó nyereséggel zárta elmúlt gaz­dasági évét a salgótarjáni székhelyű KRF Közép-ma­gyarországi Regionális Fej­lesztési Rt., derült ki a héten zárult közgyűlésen. A íelügye- lőbizottság értékeléséből az is kitűnt, hogy mutatóit tekintve a KRF Rt. a társcégek között országosan a második legjobb. A közgyűlés beszámolójából kitűnt, hogy a cég ismét jó évet zárt. Az adózás előtti nyereségük meghaladja az 53 millió forintot, ami a legmagasabb a társaság ed­digi életében, s mind a bázist, mind a tervet jóval felülmúlja - tá­jékoztatta lapunkat Mihályné Ba­lázs Melinda vezérigazgató. A KRF Rt. a társcégek között a máso­dik legeredményesebb, ez már a felügyelőbizottság értékeléséből tűnt ki. Vagyongyarapodásuk ugyancsak imponáló, az EkoWIN nevű vállalat értékelő rendszer adatai alapján pedig a cég jelenle­gi piaci értéke meghaladja a 2 mil­liárd forintot. A kiváló mutatók azért is figye­lemre méltóak, hiszen nem a KRF Rt. tőkéje a legmagasabb a fejlesz­tési társaságok között, ráadásul kedvezőtlen a portfolió összeté­telük is: a jegyzett tőkén belül ma­gas az apport aránya. Tavaly jelentősen nőtt a társa­ság bevétele az üzleti tanácsadás­ból, ami egyrészt a Széchenyi- tervnek volt köszönhető, másrészt abból következett, hogy nagyon sok fejlesztéshez, beruházáshoz tudtak szakmai segítséget nyújta­ni, forrást szervezni. A KRF Rt.- hez kötődik a rétsági ipari park né­hány kiemelt befektetőjének - így az AFT Europe-nak, a Gibbs Hungarynak - Bátonyterenyén a Bátony-Steelnek, megyén kívül pedig a gyöngyösi ipari parknak a forrás szervezése. Emellett szá­mos kis- és középvállalkozás pro­jektjében működtek közre. Az elmúlt évben ugyancsak je­lentősen felfutott a pénzügyi szol­gáltatások volumene, az 1998-ban létrehozott társaságuk, a Régió Finansz Rt. révén. Számottevő kölcsönt nyújtottak.- Faktoring tevékenységünk fel­futóban van, mivel a Gazdasági Mi­nisztérium támogatásával részt ve­szünk egy olyan programban, amely a térségbe települő multina­cionális vállalkozások beruházási hátterét próbálja pénzügyi szem­pontból segíteni. Ismert, hogy ezek a cégek hosszú átfutási időre fizet­nek; ezt próbáljuk mi faktorügyle­tekkel áthidalni, segítséget nyújtva ezzel a kis- és középvállalkozások­nak - mondta a vezérigazgató. Jó hír, hogy a közgyűlés dön­tött arról is, hogy a Régió Finansz Rt. jegyzett tőkéjét 100 millió fo­rinttal megemeli, vagyis megdup­lázza. Mivel a regionális fejlesztési holding is létrehozott egy pénz­ügyi társaságot, a társcégek forrá­sának ellátására, ezért a pénzügyi szolgáltatások háttere jócskán megerősödött. Arra számítanak, hogy kedvező kondícióik mellett a gyorsaságot és a rugalmasságot is értékelik majd a Régió Finanszszal kapcsolatba kerülő vállalkozások. A közgyűlés a mandátumának lejárta miatt újraválasztotta az igazgatóságot és a felügyelőbizott­SágOt. ____________T. NÉMETH LÁSZLÓ E gyedülálló határátlépés A napokban hagyományos ki­bővített együttműködési tárgya­lás zajlott le a Vám- és Pénzügy- őrség Észak-magyarországi Re­gionális Parancsnokságán, Mis­kolcon. Ezen a házigazdákon kívül részt vettek a budapesti, miskolci területi MÁV igazgató­ság vezetői, valamint a Miskolci és Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatói, szakte­rületi vezetői. A tanácskozás résztvevői érté­kelték múlt évi munkájuk tapasz­talatait, kiemelt figyelemmel az elért kiváló eredményekre, s meghatározták a további közös teendőket. Határozottan leszö­gezték, hogy csak a széles körű kibővített együttműködéssel előzhető meg és számolható fel a tevékenységüket veszélyeztető korrupció és valósítható meg a személy- és járműforgalom zök­kenőmentes lebonyolítása. Ferencsik Pál dandártábornok, a Balassagyarmati Határőr Igaz­gatóság igazgatója hozzászólásá­ban kiemelte, hogy az országban először az igazgatóság határátke­lőhelyein sikerült kialakítani mindkét vám régió vonatkozásá­ban az egyvonalas, egymegállá- sos útlevél- és vámellenőrzést. Az eddigi tapasztalatokból megálla­pítható, hogy az alkalmazott módszer kiválóan szolgálja a kulturált, gyors határátléptetést. Hangoztatta, hogy a kiemelkedő együttes eredmények fokozása érdekében indokolt az együttmű­ködői kör további bővítése. Ezért javaslatot tett a szlovák útlevél­rendészeti és szlovák vámigazga­tóság bevonására, hogy ez által is elősegítsék az európai uniós fel­adatokra való felkészülést. ■ _____________ „Kapásom van!” - Horgászsarok__________________ A halételek országos ünnepe Budapest (az Óbudai sziget) látja vendégül 2002. május 18-án az ország minden tájáról összesereglett 100-120 szakácsot, akik halfő­zésben mérik össze tudásukat. A versenyre la­punk csapata is - a Bátonyterenyei Bányász Hor­gász Egyesülettel együttműködve - nevezett. Zsúfolt program várja a nézőként - szurkoló­ként - a helyszínre látogatókat. Lesz itt játékos ve­télkedő, néptánc és modern táncbemutató, sza­kácskönyvek vására, zenés színpadi programok sora csakúgy, mint gyermekprogram, borok és éte­lek kóstolója. Délutánra pedig eldől, ki lesz az ország legjobb halfőzője 2002-ben. Jó szórakozást ígér a nap. NÉHÁNY JÓ TANÁCS A SZEZON ELÉ ! Feltételezzük, hogy a gondosan karbantartott felszereléseink már felajzva várnak a bevetésre. És itt a kérdés, hogy hová juttassuk horgainkat. Állóvizeinkben a késő őszi vagy a március körüli halasítás után a pontycsapatok még együtt mo­zognak és keresik táplálékukat a néhány fokkal melegebb partvizekben, vagy a mederfenék ma­gasabb pontjain. Az eredményesség érdekében ezeket a helyeket kell előnybe részesítenünk. A vizek nagyon tisz­ták, ezért törekedjünk arra, hogy etetőanyagunk minél kevésbé térjen el a mederfenék színétől. Cél­szerű ezért a fenékről nyert iszapszerű anyagból bekeverése az etetőanyagba. A hideg vízben a ponty táplálékfelvétele a töre­déke a nyári időszakban megszokotténak, ezért óvatosak legyünk az etetés mennyiségét illetően is. * Ipolytölgyesi zsilip alatti Ipoly-szakaszon (Szob vasúti hídig) elektromos halászatot végez a Hor­gászegyesületek Nógrád Megyei Szövetsége. En­nek eredményeként a befogott halakat áttelepítik a zsilipek fölötti szakaszra. A munka ideje alatt ál- talános horgásztilalom van érvényben! - horog ­Hét végi ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi, (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfőn reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady End­re út 3. szám alatt lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel a fenti napokon. Telefon: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: a Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben - péntek 16 órától hétfőn 8 óráig - lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek 16 órától hétfőn reggel 8 órá­ig­Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelő­ben, tel.: 32/353-344; Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelő­ben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. szám alatt - péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig - lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejárat­nál) péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart a házi­orvosi ügyeleti ellátás. Tel.: 32/561-020, vagy 32/561-000/2191-es mellék. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 32/311-600. (Este 18 órától reg­gel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzet: 06-80/505-502. (Ezen szám csak a 35-ös körzetből hívható!) Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16.30 órától hétfő reggel 7.30 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Kossuth út 2. sz alatti Szent Anna gyógyszertár; Balassagyarmaton a Rákóczi út 22. sz. alatti Winkler Lajos gyógyszertár; Bátonyterenyén a kisterenyei, Vasút út 5. szám alat­ti Kastélykert patika; Pásztón a Semmelweis út 9. alatti Gyógyír patika; Szécsényben - a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár. Rétságon nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szer­vezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügye­leti szolgálatán a hét végén - péntek 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B.- gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési területei): dr. Renner Károly Őrhalom, Ifjúság u. 2., tel.: 06-35/370-081. Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): dr. Görgey Já­nos Drégelypalánk, Kossuth u. 42., tel.: 06-35/367- 130, mobil: 06-20/9151-207. Salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területei): dr. Kovács Zoltán Karancsalja, Béke u. 17., tel.: 06-32/445-017, mobil.: 06-60/491-925. Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési területei): dr. Brenda Péter Márkháza, Rákóczi u. 70., tel: 06- 32/390-003. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerel­lenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén - péntek 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 8 óráig - az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): - dr. Kása Géza 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., Tel.: 06-35/350-852. Balassagyarmat, Szécsény és környékén (B.-gyar- mat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési terü­letei): dr. Érsek Ervin, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 22., tel.: 06-30/949-8676. Salgótarján és környékén (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területein): dr. Mag Gyula, 3100 Salgótar­ján, Kővár u. 4., tel.: 06-32/421-307, mobil: 06- 20/9362-008; Pásztó, Palotás és környékén (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési terüle­tei): - dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 4L, tel.: 06-32/477-033. Istentiszteletek és miserendek Salgótarján: Római katolikus templom: Főplébánia: vasárnap de. 10 óra­kor, este 17,30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 óra­kor lesznek a szentmisék. Forgách-telepi kápolna: havonta vasárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmi­se. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődnek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 8.15 órá­tól lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentiszte­let vasárnap a Salgó úti templom­ban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet va­sárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mö­gött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a vá­rosi sportcsarnokban minden va­sárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kez­dődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szom­baton este 18.30 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 19 órakor kezdődik a szentmise. Új templomban: minden vasárnap 9.45 perctől lesz a szentmise. Evangélikus templomban: isten- tisztelet vasárnap 9, 10 és este 18 órakor. Református tempbm: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, min­den hónap első vasárnapján úrva­csorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia- templomban: vasárnap 7.30, 9, 11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete min­den vasárnap 16 órától a balassa­gyarmati művelődési és oktatási központban, Balassagyarmat, Rá­kóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolná­jában: minden vasárnap 15.30 óra­kor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szom­baton reggel 7 és este 19.30 órától, vasárnap 7,9.30,11 és este 19 órá­tól lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztelet: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30-tól az evangélikus templomban. Pásztó: Római katolikus tempbm: szom­baton este 18.30 órától, vasárnap 9.30 és 18.30 órától kezdődik a szentmise. Evangélikus templomban: vasár­nap 9 órakor kezdődik az istentisz­telet. Hit Gyübkezet: istentisztelet a gyü­lekezeti házban (volt áfész-épület vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus tempbm: szom­baton 18 órakor, vasárnap 9.30 óra­kor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentiszte­let. Református istentisztebtet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap reggel 8.30 órakor ünne­pi szentmise lesz. Ezüstfenyő otthonban: (Bátony­terenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárá­ban: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden hé­ten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: Akegytempbmban: vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmi­sék. Skandináv lottó Nyerőszámok Nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 7 találatos szelvény ezen a játékhéten nem volt, április 17-én megtartott 16. heti Skandináv lottó a 6 találatos szelvényekre egyenként 231 ezer 600 sorsoláson a következő számokat húzták ki: forintot, az 5 találatosokra 5020 forintot, a 4 talá­Első számsorsolás: 17,18, 22,23,29,32, 35 latosokra pedig 775 forintot fizetnek. Második számsorsolás: 6, 7,10,15,17, 22, 34 ______________________________________! NÓGRÁDI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439,30/475-83-80) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUV1HIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 0780498400000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ff negyedévre 3585 Ff fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom