Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-17 / 89. szám

2002. ÁPRILIS 17., SZERDA Bocsánat, Egerszegi Krisztina! E sorok aláírói minden jóér­zésű salgótarjáni lakos ne­vében - mert nagyon sokan vannak ilyenek párthova­tartozástól függetlenül - bocsánatot kérnek Egersze­gi Krisztinától, ötszörös olimpiai bajnokunktól, az egész ország „Egérkéjétől”. Bocsánatot kérünk és szé­gyelljük magunkat Puszta Bélá­nak, a város polgármesterének kijelentése miatt. És szégyelljük magunkat amiatt is, hogy Salgó­tarján ismét negatív előjellel ke­rült az ország - az egész ország - figyelmének középpontjába: mint a megosztásra törekvés melegágya. Mert, ha tetszik ez nekünk, ha nem, a várost - és nem a város egyik felét - a pol­gármester és az ő kijelentései je­lenítik meg a külvilág előtt. Egerszegi Krisztina vállalni merte véleményét és ez Puszta Bélának nem tetszett: Úgy lát­szik, hogy már csak az ország egyik felének Egérkéje - közölte az MTI-vel, támadást indítva az olimpikon ellen. Mi is ott ültünk a televízió képernyője előtt, amikor egy ti­zenéves lány első olimpiai aranyérmét megnyerte és bi­zony könnyeztünk örömünk­ben. Mi is „Egérke”-ként emle­getjük a mai napig, mert szeret­jük és az egész országhoz ha­sonlóan büszkék vagyunk rá. De nem feledjük, hogy Egerszegi Krisztina ma már kétgyermekes családanya, ötszörös olimpiai bajnok úszónő, akinek vélemé­nye van a világról. Nekünk is van véleményünk: salgótarjániként elhatároló­dunk Puszta Béla kijelentésétől. A holokausztra emlékeztek A holokauszt iskolai emlék­napjának, április 16-nak a tiszteletére tegnap a megye több oktatási intézményé­ben gyűltek össze a diákok, oktatók. Az április közepi dátummal az első magyarországi gettó fel­állításának szomorú évforduló­jára kívánták az oktatási tárcá­nál ráirányítani a figyelmet. Az iskolák ennek megfelelően hiva­talos formában idén másodszor emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól. Az emléknapot a középiskoláknak - az aradi vér­tanúk évfordulója és a kommu­nista diktatúrák áldozatainak emléknapja mellett - a 2000-2001-es tanév óta javasolja megtartani az Oktatási Minisz­térium. A megye legtöbb középfokú tanintézményében valamilyen formában igyekeztek a több mint ötven évvel ezelőtti esemé­nyekről méltón megemlékezni. A salgótarjáni Bolyai János Gim­náziumban az iskolarádión su­gárzott, az emléknapra összeál­lított műsorral, míg a balassa­gyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium­ban iskolai fórum keretében em­lékeztek a népirtásra és a tragi­kus esztendőkre. Küzdöttek érte Sok esetben pillanatok műve, hogy a mindennapok megszo­kott ritmusa végzetesen kizök­ken, s személyes életünket, visz- szafordíthatatlan szomorúság, gyász árnyékolja be. Nemrégi­ben az egyik salgótarjáni helyi járaton élte meg utolsó perceit egy férfi, aki hirtelen rosszul lett, de nem hagyták magára: mentőt hívtak hozzá, s ott, az utastérben megkezdődött a drá­mai küzdelem a megmentésé­ért. Minden erőfeszítés ellenére sem maradt életben. Özvegye hálával gondol azokra, akik a tragikus percekben ismeretlenül is mellette voltak: Neumann Pé­terre, a busz vezetőjére, vala­mint a mentősökre és Tamási Gyula vezető mentőtisztre. M E GYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Próbaüzem a Mitsuba Kft.-nél Puszta Béla polgármester (balról a második) az új termékkel ismerkedik FOTÓI RIGÓ TIBOR (Folytatás az 1. oldalról) mint Rétságon az első külföldi befektetés, vagyis felkelti az érdeklődést, és még több befektető érke­zik Salgótarjánba. Ezért is sok sikert kívánt a Mitsuba, az ipari parkon belüli legjelentősebb be­ruházás tevékenységének felfuttatásához. A Mitsubánál az év végére az összlétszám eléri a 70 főt. A cég csaknem teljes egészében salgótarjáni­akat foglalkoztat, és három japán alkalmazottat, akik a vállalat irányításában vesznek részt. így Harutaka Okabe ügyvezető igazgató mellett Yamazaki Yoshiharu termelési igazgató, és Iizuka Kiyomi minőségbiztosítási vezető dolgozik Salgótar­jánban. A cég állandó tanácsadója Takahashi Shunzo, a magyar alkalmazottak irányítása Zsidó At­tila adminisztrációs igazgató hatásköre. A tevékeny­ség beindításához a salgótarjáni gyártóbázis a japán anyavállalat szakértőitől kap segítséget, ők az idén összesen 250 munkanapot töltenek a városban. DUDELLAI ILDIKÓ Turizmus: apró lépések taktikája Két évtizeddel ezelőtt még virágzó térség volt Bátonyterenye és környéke, ahol a szénbányászatnak köszönhetően jól él­tek az emberek. Ám a bányákat bezárták, s a sokkot a má­ig nem heverte ki a település. Sokan a turizmusban látják a felemelkedés lehetőségét, ennek feltételeit azonban meg kell teremteni, a szakmát meg tanulni. A felkészülés részeként az egykori bányászváros turisztikai koncepciójáról tanácskoztak kedden Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Házban. Az egybegyűlteket Balázs Pál alpol­gármester köszöntötte, aki leje­lentette: az új iparágra való sike­res átálláshoz változtatni kell a közgondolkodáson, a résztve­vők érdekeltségére és együttmű­ködésére van szükség Juhász Gábor országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: hét éve vett lendületet ez a téma, az első eredmények még váratnak magukra. Az elképzeléseket más kistérségi programokkal térben és időben össze kell egyeztetni, láncolattá fűzni, a megvalósítást profi menedzsmentre kell bízni. A turizmus feltételrendszerének megteremtése sok pénzbe kerül, s nem mellőzheti a magántőke megjelenését. Pénzt még lehet is szerezni, a vendégek ide csalo­gatása már nagyobb feladat. Ép­pen ezért komoly kommunikáci­óra van szükség a nevezetessé­gek megismertetéséhez. A „természetorientált kultúr- turizmus” Bátonyterenyén és mikrotérségében történő megva­lósításának lehetőségeiről Gauder Péter, a Quo Vadis Consulting Kft. ügyvezető igaz­gatója beszélt. Mint mondta, a helybeliekkel való párbeszéd alapján készült el az idegenfor­galmi koncepció, amely az arcu­latépítést tartja elsődlegesnek: olyan értékek bemutatását, ren­dezvények megtartását, amelyek kizárólag e tájékra jellemzőek. Nagyobb térben kell gondolkod­ni, hogy a turistákat sok élmény érje, jól érezzék magukat itt, Palócországban. Első lépésként a meglévő érté­keket kell „eladhatóvá” tenni, s ez nem kerül sok pénzbe. Annál in­kább nélkülözhetetlenek a figyel­met felkeltő szórólapok, kiad­ványok. Meg kell találni azokat a szereplőket, akik tudással, mar­ketinggel, pénzzel, vagy egyéb módon elősegítik az idegenfor­galmat. Végül jöhetnek az infrast­rukturális fejlesztések, hiszen a turista enni, inni, aludni, vásárol- niakar. __________________iicli HÍR EK BALASSAGYARMAT VÉLEMÉNYEK ÖSSZEGEZÉ­SE. A Sztár motel nagytermében április 17-én 17 órakor kezdődik az a szakmai beszélgetés, amelyet Urbán Árpád országgyűlési képvi­selőjelölt kezdeményezett a peda­gógusok körében azzal a céllal, hogy összegezzék az oktatással foglalkozó szakemberek vélemé­nyét. Bevezető előadást tart Csizmár Gábor országgyűlési kép­viselő, az MSZP oktatási munka­csoport-vezetője. BUJÁK/PALOTÁS ZENÉS EST. A Magyar Szocialis­ta Párt pásztói szervezete április 17- én 17 órától Bujákon, a művelő­dési házban, 19 órától Palotáson, a művelődési házban zenés estet szervez. A házigazda Juhász Gá­bor országgyűlési képviselő, a ven­dég Balázs Klári és Korda György. SZáCSÉNY NAGYGYŰLÉS. A Fidesz-MDF választási nagygyűlést tart április 18- án, csütörtökön 18 órakor a szécsényi művelődési házban. Dr. Surján László és vendégei, Varga László országgyűlési képviselő, Bayer Zsolt újságíró, Budai Ilona énekes, Kudlik Júlia és Czakó Gá­bor író várják az érdeklődőket. Fel­lép a Rozmaring népdalkor és a Muzsla néptáncegyüttes. PI Li NY ÚTFELÚJÍTÁS. A 200 méter hosszú, a ravatalozótól a templo­mig vezető templomfeljáró utat ta­valy ötven százalékban felújítot­ták. A második, befejező szakasz­ra májusában kerül sor. A kőanya­got az önkormányzat biztosítja 200 ezer forint értékben. KÉSZÜL A TÁMFAL. A volt isko- la - most óvoda - támfalának fel­újítását 120 méter hosszban a ter­vek szerint június közepére végzik el. A szakmunkát a mesterembe­rek, a segédmunkát a közmunká­sok látják el. ÓVODAI ÁTALAKÍTÁS. Az óvoda udvarában található, tüzelőtároló­nak használt épületet raktárhelyi­séggé alakítják át. A 70 négyzet­méternyi területből az óvoda ré­szére 50 négyzetmétert biztosíta­nak, ahol a konyhához szükséges élelmiszereket és a szükséges be­rendezéseket tárolják. A munkála­tokra a nyári óvoda szünetben ke­rül sor. SZUHA BESZÁMOLÓ ÉS ÉRTÉKELÉS. A település polgármesteri hivatalá­ban április 18-án 18 órakor kezdő­dik a képviselő-testület ülése. Egyebek mellett megtárgyalják a 2001. évi beszámolót, valamint ér­tékelik a falugondnoki szolgálat bevezetésének tapasztalatait. ■ Földi Balázs, az Eszak-Mátra Környezetvédelmi Egyesület elnöke a geológiai, építészeti érté­kek turisztikai hasznosításáról tartott előadást F0TÓ1R1GÓ TIB0R Zöldségtermesztés: Nógrádban házikertes Nógrád zöldségtermesztése nem képvisel jelentős nagyság­rendet, a zöldségnövények közül az uborka és káposztafélék ter­mesztésének vannak hagyomá­nyai. Az utóbbi években minimá­lisra esett vissza a termőterület nagysága a megnövekedett költ­ségek miatt, további jellemző, hogy az átvételi árak kismérték­ben emelkedtek. Házikertekben termelik a zöldségfélék 70-80 százalékát, a saját fogyasztáson felüli mennyiséget a piacon érté­kesítik. Összesen mintegy 8-10 hektárnyi a fóliával fedett terület a megyében, zömmel ezek is a házikertekben vannak. A fóliasát­rak alatt a zöldségek széles skálá­ja (saláta, retek, zöldhagyma, pa­radicsom, paprika, uborka), s a különböző virágfajták (többek közt szegfű, gerbera, krizantém) is megtalálhatók. . Bőséges a salátakínálat a salgótarjáni vásárcsarnokban Együttműködés veszélyek ellen (Folytatás az 1. oldalról) Ez azért is lényeges, mert a katasztrófa- védelemnek állnak rendelkezésre azok a szakmai feltételek és eszközök, amelyek a szállított veszélyes áruk beazonosítására is lehetőséget adnak. Elhangzott, hogy a te­vékenység kiterjed a határellenőrzésre is és megoldható a vámosokkal, rendőrség­gel együtt végzett közös ellenőrzés is. Rétközi Ferenc igazgató megköszönte az eddigi együttműködést, hiszen - mint mondta - eddig is történt közös tevékeny­ség a szervezetek között. Ám de időköz­ben jogszabályi változások is bekövetkez­tek, gyarapodtak a jogosítványok, s a ve­szélyes anyagokat fuvarozók némelyike megpróbálja kikerülni a szabályok betartá­sát. Örömmel nyugtázta az együttműkö­dés létrejöttét, a szorosabb ellenőrzési kapcsolatot, hiszen inkább többet ellen­őrizzenek, mintsem esetleg sokakat fenye­gető veszélyhelyzetbe legyen szükséges beavatkozniuk. Elismerést arattak az „ékszerdobozban” (Folytatás az 1. oldalról) megtekintése gyarapította a tarjániak él­ménytárát. Öt európai ország résztvevői körében Brnóban, a gyermektáncosok nemzetközi találkozóján az iskola negyven diákja színvonalas bemutatóival képviselte a ma­gyar színeket, a Valasek együttessel hat éve tartó kapcsolat keretében. E kihívás­nak is jól megfeleltek a „mieink” Braun Miklós vezetésével. A Kodály Zoltán emlé­kére Szolnokon megrendezett Kodály-kó- rasok országos és nemzetközi fesztiválján a legelismertebb hazai együttesek köztük a tarjáni Kicsinyek kórusának (vezetője Valecsikné Tamás Zsuzsa) nagyszerű tel­jesítménye is érzékeltette, hogy a zenei tu­dás gyermekkorban kezdett megalapozá­sa a tehetség, magas színvonalú kibonta- kozásának pillére. ____________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom