Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2002. ÁPRILIS 16., KEDD Emlékérem a nyolcvanéves Salgótarján tiszteletére A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nógrád Megyei Szervezete Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával emlékérmet bocsát ki „Salgótarján 80 éve város” elnevezéssel, így tisztelegve a jubiláló megyeszékhely előtt. Az emlékérem ezüst, bronz és aranyozott formában készül, tervezője Molnár Péter Somoskőújfaluban élő szobrászművész. Előoldalán Salgótarján központjának távlati képe látható, míg a hátoldalán Salgótarján címere látható és három évszám 1247,1922 és 2002 domborodik: oklevelekben Tarian névalakban először 1247-ben fordul elő a település neve, 1922. január 13-án Salgótarján nagyközség képviselő-testületi ülésén mondták ki a várossá alakulást, s a 2002 év, a 80 éves jubileumot hirdeti. Lopatovszki Csaba, a megyei éremgyűjtő- szervezet titkára munkatársunknak elmondta, hogy a szervezet 1973-ban alakult, taglétszáma 70 fő, a nógrádi gyűjtőket, azok numizmatikai tevékenységét fogja össze. Fennállása óta több mint 20 érmet bocsátott ki a megye jeles évfordulóihoz, személyiségeihez és nevezetes történelmi emlékhelyeihez kapcsolódó alkalmakra. 5 darabból álló „Nógrád megyei várak” sorozatában Nógrád, Drégely, Buják, Hollókő és Salgó egykori erődítményei előtt tiszteleg, míg Madách-emlékérmével az ország, s a szűkebb pátria, Nógrád megye nagy írójára emlékezik. Kiállított papírpénzek és érmék GÓCS ÉVA FELVÉTELEI Alkalmi börze a József Attila Művelődési Központban A jubileumi érem két oldala Pihenőhely: élt kilenc hónapot! Szorgos gyerekkezek dolgoztak 2001. júniusban a megvalósulásáért. Szép, ligetes hely volt a két falu, Ságújfalu és Kishartyán között, a 22. sz. út mentén, csak tele volt gazzal és szeméttel. A Ságújfalu Faluszépítő és Művelődő Egyesület faluszépítő táborában a két község iskolásai felnőtt segítőikkel egy héten keresztül tisztították abban a reményben, hogy lesz egy kellemes, jól megközelíthető hely, ahová jó időben kijárhatnak beszélgetni, nyársalni, szórakozni, s ezzel a faluban lakók nyugalmát sem zavarják. Napról napra szépült a tisztás, s a gyerekek megálmodták: de jó lenne asztalt, padokat készíttetni, mellé szemetest, nyársalóhelyet tenni! Erős vágyakozásukat látván ismét akadtak segítők, és a tábor vége előtt megvalósult az álmuk: Szécsényből ajándékba kaptak egy asztalt két paddal. Már csak „gyerekjáték” volt a hozzá illő szemetest lécekből ösz- szeeszkábálni, lefesteni és a nyársalóhelyet megépíteni... A tábor utolsó napján jó mélyen beásták az asztalt és a padok lábait, a szemetes két tartóoszlopát, hogy se az időjárás, se az ártó szándék ne tudja könnyen megmozgatni. Két felnőtt segítségével négy fiú állította be az asztalt a nagy teher miatt, de a padok súlya alatt is erősen roskadoztak. Néhány nap múlva, boldogan újságolták egymásnak:- Képzeljétek, tegnap napközben két idegen autó állt mega pihenőhelyünkön! Ott is reggeliztek! Őszintén örültek annak, hogy nemcsak ők járnak oda esténként, hanem láthatóan az arra járó utazók is szívesen pihennek ott. (A 22. számú út mentén nem sok pihenőhely akad Salgótarján és Balassagyarmat között!) Szorgalmasan cserélték a szemeteszsákokat, s tervezték, jövőre táblát is jó lenne faragni, virágokat is jó lenne ültetni... A tél beköszönte után naponta a buszon utazók e'len- őrizték az autóbuszról, minden rendben, hiánytalanul alussza „pihenőhelyük” téli álmát. Március 15-re tervezték, hogy kint találkoznak. Gereb- lyével, szerszámokkal „felfegyverkezve” érkeztek délután negyed három tájban. Megdermedtek a látványtól. Az asztalnak, a padoknak, de még a szemetesnek is csak hűlt helyét találták... Még frissek voltak a kiszedett lábak nyomai, még látszott a kerék- abroncsok lenyomata... Egyikük délben, hazafelé menet figyelte, akkor még minden a helyén volt... Két óra leforgása alatt tűnt el az egész, világos nappal, március 15-én, nemzeti ünnepünkön, déli 12 óra és 14 óra között, egy főútvonal mellől... Vajon kinek volt szüksége ennyire egy asztalra, két pádra, egy szemetesre és egy autóbontóból beépített teherautófelnire? Kinek volt szíve ennyi fiatal munkáját, örömét tönkretenni? Ha esetleg akad olyan segítőkész szemtanú, aki a fenti időpontban látott ott valamilyen autót parkolni, és segíteni szeretne a ságújfalui fiataloknak, akkor kérjük jelezze a szécsényi rendőrkapitányságon a 32/372-255-ös telefonszámon. „Álmok, mesék, játékok nélkül az élet színtelen és üres! Lapunk március 23-i számában jelent meg felelős szerkesztőnk könyvismertetése Erdős István „Messze kéklik a Duna” című történeti esszéregényéről. Az alábbiakban munkatársunk a szerzővel történt-az író életének, munkásságának főbb állomásairól szóló - beszélgetését adjuk közre.- Szeretném, ha nagyjából időrendben tekintenénk át életedet. Aligha kell bemutatni téged olvasóinknak, először egy önmeghatározásra kémélek...- Mindenekelőtt nyugdíjas tanárnak, népművelőnek tartom magam. Olyannak, aki értelmiségiként valamiféle irodalmi és tudományos munkásság határán megpróbáltam hozzátenni valamit ahhoz a reménytelenül sivár és üres szerephez, ami az iskolában pedagógusként, a közigazgatásban népművelőként, a kulturális vállalat és a civil szervezet vezetőjeként rám hárult. Azt gondolom, ezek a szerepek nem tölthették ki igazán az életemet, így jött az a belső kényszer, hogy tanulmányt, kritikát, szociográfiát kell írnom. A baj az volt, legalábbis az 1960-1999 közötti időszakban, hogy a hivatásszerűen végzett érdemi munka ellehetetlenülése mellett a publikálás sajnálatosan már-már gyalázatosán, a vasárnapi író színvonalán valósulhatott meg. Nein fordítódtak rá azok a kutatói, írói energiák, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy az ember 60 éves kora fölött ne néhány könyvvel, játékfilmmel, rádiójátékkal a háta mögött nézzen vissza. FOCI HELYETT MINISTRÁLÁS- Akkor kezdjük az „alfánál”. Zemplén határán születtél, paraszti családból, amire büszke vagy. Milyen örökséget hoztál magaddal?- 1939-ben láttam meg a napvilágot, az akkor még önálló Zemplén és Borsod megye határán fekvő Hernádnémetiben. Szüleim parasztemberek voltak, de szigorú, gondolkodó emberek, maguk is büszkék arra, hogy zempléniek. Azt tartották, hogy a zempléni világ a konzekvens paraszti hagyományőrzésében, gondos gazdálkodásában, emberibb, okosabb munkálkodásában, őszinte vallásosságában értékesebb, mint akár a borsodi, vagy más falusi környezet. Ez ugyan egy elfogult, lokális közelítés, de én ezt megörököltem, emiatt vagyok ma is büszke zempléni származásomra és szüléimre. Ők vallásos emberek voltak, katolikusak. Nemcsak hittanra járattak, de ministrálnom is kellett a miséken, litániákon. Fájdalmas büntetés volt, amikor foci helyett ministrálnom kellett. Édesapám már-már az ésszerűt- lenség határáig igazságpárti és makacs ember volt. Ezt is megörököltem tőle. Sőt az önfejűség mellé nálam társul a hirtelen ha- ragúság is, bizonyos helyzetekben a józan ész ellenére vitázom, ellenkezem. Már-már az ökölre menésig is vállalom a konfliktusokat, ezért haragszom is magamra.- Tőled tadom, a hemád- németi elemi iskolából a sport, a miskolci Földes gimnáziumból az irodalom szeretetét hoztad magaddal. így kerültél 1958-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre.- Volt az egyetemen egy kitűnő irodalomtörténész tanárom, Kovács Kálmánnak hívták. Ő a XIX. századi magyar irodalom, a magyar nagyepika és különösen Arany János művein át volt rám nagy hatással. „A nagyidai cigányok” nekem sokkal több lett, mint lecke. Egyébként eleinte úgy voltam az egyetemmel, hogy az már maga a csoda, hogy én itt állok fényes kőkockáin. En bizonyára véletlenül kerültem ide. Szinte csak pirulgattam nyak- kendős, tehetősebb társaim között. Ugyanakkor sok időt töltöttem a focipályán, meg a moziban, faltam a filmeket, s aztán már magam is csodálkoztam, valóban megint jelesre vizsgáztam? Eszembejutott: nemcsak az ötösért, az ösztöndíjért is kellett tanulnom, hogy éhen ne haljak, de végre komolyan kellett készülnöm, hiszen tanár, történész leszek. Egyszer csak ott volt a diploma a kezemben, hamarosan megéreztem a tanítás ízét. Micsoda remek dolog, hogy harminc fényes szempár szegeződik rám. Sok gyereket érdekel az a vers, az a regény, amiről én beszélek. A PÁLYAELHAGYÓ- Ezzel a szuggesztióval nem sokáig tudtál élni. Beszélnél erről és először arról, hogyan kerültél egyáltalán Salgótarjánba?- Csík Pál megyei tanfelügyelő eljött Debrecenbe, magyar-történelem szakos tanárt keresett. Megegyeztünk, letelepedtem Salgótarjánban, hamarosan családot alapítottam. Nagy lelkesedéssel láttam munkához, esküdni mertem volna, hogy amíg élek, én mindig a katedráról fogom nézni a ragyogó gyermekszemeket.- Nem így történt, tanári pályád tiszavirág-életűre sikeredett. Miért?- Nem a „szakmával” volt bajom, nem a magyartanítás vagy éppen a színjátszó csoport körében sorakoztak konfliktusaim az akkori Madáchban. Hamarosan rájöttem, minden csak a látszatokért van! Mindenki önös érdekekből magyarázkodik. Mellébeszél és mi tanárok fütyülünk arra, hogy milyen a tanítványok helyzete, hogy mi a gyerekek érdeke. Emiatt jöttem el...- A közigazgatásba kerültél.- Igen, ahol még rosszabb volt a helyzet. Elképesztő, hogy milyen szabályok, kötöttségek között kellett lavírozni, amíg megszületett valami viszonylag értelmes dolog. Nagyon nehezen fogadták el, hogy én egy lelkes bolond vagyok a szakmám körében. A művészeti területen dolgoztam. Sok mindenről más volt a véleményem, mint a hivatalos álláspont, és nem is hallgattam ezekről. Nehezen viselték, de elnézték... TÖNKREMENT A MOZI- így húztál le közel negyed századot a megyeházán, s 1987- ben más vizekre eveztél, mondhatnám a háborgó tengerekre. Kellett ez?- A moziüzemi vállalat igazgatójaként azt gondoltam, megvalósíthatom filmes elképzeléseimet, kiélhetem ezt a szenvedélyemet is. Az első években minden rendben is volt, akkor még csak emlékeztetek, 110 keskeny vetítőhely és vagy 30 normál mozi működött a megyében. Az átlagos nézőszám 100-200 között mozgott, még egy ezres lélekszámú kisközségben is. Három évig igazán sikeresek voltunk, háromszor nyertük el a Kiváló Vállalat címet.- Aztán 1990-ben csődbe jutott a cég. Te, a mindig „nagyokos”, magabiztos ember bukásként élted meg ezt?- Feltétlenül. Fájdalmas volt megbirkózni azzal a tudattal, hogy volt egy jól működő megyei tanácsi vállalat, amelynek ingatlantulajdonai egyszer csak Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó városok önkormányzatának birtokába mennek át, s a bérleti jogot Salgótarjánban tíz évre krajcárokért kapja meg egy cég, Balassagyarmaton pedig egy forint bérleti díjért egy vállalkozó...- Néhány évre visszakerültél korábbi munkakörödbe, most már ugyan a megyei önkormányzat hivatalába, majd 1995- ben már a TIT Nógrád Megyei Egyesületének igazgatójaként szőtted szép, színes álmaidat...- Elődöm világosan megmondta nekem, hogy csődközeiben van az egyesület. Kihívásnak tekintettem a feladatot. Egykét évig eredményesen működött a rendszer, aztán gyorsan kiderült, hogy már a tudományos ismeretterjesztés világa is olyan módon üzletiesedett el, a felnőttképzési rendszerben is olyan verseny van, amit én magam, mint ambiciózus népművelő, már nem tudtam vállalni.- Két kudarcod után azért gyorsan talpra álltái Könnyen túlteszed magad a történteken?- Egyáltalán nem, de amikor a TIT-től megváltam, már jó egy éve dolgoztam a Nagyoroszi című könyvemen. Csak az írásnak élni! - ez volt életem következő programja. Újra otthon lettem a könyvtárakban, levéltárakban, mindez gyorsan visszaadta az életkedvemet. SZERETET ÉS ÖRÖM- Meg a lóverseny talán? Baráti körödben ismert, szenvedélyes szerencsejátékos vagy. Ezt a személyiségjegyedet aligha zempléni szülőfaludból hoztad, nem is családi örökség lehet...- Nem, bizonyosan nem. Azt gondolom viszont, az emberi boldogulásnak egyik legfontosabb kritériuma a szeretetigény mellett, hogy az élet monoton mechanizmusát, darálóját hogyan viseled el. Ha ezt a kényszermonotóniát nem színesítik a család szerétetörömei, a nyitott játékok, az emberi méltóságot megőrző tudatosság apró kis tünetei, akkor értelmiségiként nem élhetsz elviselhető életet. Álmok, mesék, játékok nélkül az élet színtelen és üres.- Feltehetően „fociőrültséged” is innen eredeztethető... De beszélj inkább családodról, amelyre büszkébb vagy, mint munkásságodra!- Igen. Van négy okos, egészséges gyermekem, három szép kis unokám. Az élet, az Isten nagy ajándéka ez nekem! Köszönet mindezért feleségemnek, aki nemcsak kiváló pedagógus, pszichológus, hanem kitűnő családanya, ideális társam is. Aki még az én szétszórtságomat, iz- gágaságomat, szélmalomharcaimat is kezelni tudta. A játék- szenvedélyeim már-már pusztító tolakodása idején többletszeretettel, türelemmel megmentett a nagyobb bajoktól. Összetartotta a családot. Maradéktalanul boldog lehetek családom körében. ÍRÓI MUNKÁSSÁG- Nemrégiben jelent meg legújabb könyved, a „Messze kéklik a Duna”... Aki nem olvasta még, az is betekintést kaphatott a lapunkban megjelent recenzióból. Te magad hogyan sommáznád?- A könyv figyelmeztetni akar, rossz úton járunk, ha ma is képtelenek vagyunk a roma embert egyenrangú partnerként kezelni. Egyébként most egy kísérletező fővárosi kiadó felkérésére anyagot gyűjtök olyanféle művelődéstörténeti munka alapozásához, amely a magyar könyv évszázadaihoz kötődik. Ha ezt a könyvet meg tudom írni, akkor a réges-régen félbemaradt tanári munkámat folytathatom az irodalom, a magyar kultúra megszerettetése ügyében. BARÁTHI OTTÓ
