Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-06 / 55. szám

2002. MÁRCIUS 6, SZERDA, XIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 58 FORINT ELŐFIZETVE: 47 FORINT LEMOSÓ PERMETEZÉSRE ÁGRÓL PLUSZ Keresse a gazdaboltokban 06-1-335-2100 Rétsági lánglovagok Nemrég tartotta közgyűlését a rétsági önkéntes tűzol­tó-egyesület. Ennek a közgyűlésnek azért volt nagyobb a jelentősé­ge, mint a korábbiaknak, mert új alapszabályt fogadtak el és vezető­séget választottak. Mai lapunkban: TVR-műsor Minden, amit a tévé- és rádióműsorokról, a népszerű sorozatokról tudni érdemes, megtalálható lapunk mellékletében. Sok információ és érdekes fotó teszi teljessé az egész hétre szóló TVR-műsort. Kazáron maradt a serleg A Kazár Sportegyesület, a helyi önkormányzat támoga­tásával az elmúlt hét végén immár negyedik alkalommal rendezte meg a Kazár Kupa nagypályás, felkészülési labdarúgótornát. A négy csapat viadalán hazai siker született. Megszüntetnék a kormányzati korrupciót Knncze Gábor: Más alapokra kell helyezni az egészségügy finanszírozását Kuncze Gábor (középen) röviden ismertette a párt választási programját FOTÓ! RIGÓ TIBOR Érzékelhetően csökkent a po­litika iránti bizalom, a biza­lomvesztésnek alacsony vá­lasztási részvétel és a legitimi­tás hiánya lesz a vége, ez pe­dig a demokráciában az egyik legveszélyesebb dolog mondta egyebek mellett Kuncze Gábor, az Szabad De­mokraták Szövetsége elnöke Salgótarjánban hétfőn este a megyei kampánynyitó ren­dezvényen. A politikus szólt a magyar gazdaság versenyké­pessé tételéről, az egészség­ügy helyzetének rendezésé­ről, a tudás megbecsüléséről, a tiszta közélet szükségessé­géről. Az esti fórumon bemu­tatkoztak a párt Nógrád me­gyei jelöltjei is.- Az SZDSZ 2000 decemberé­ben elfogadott programjából négy elemet emelünk ki kampányunk­ban, mert úgy ítéljük meg: ezek a legfontosabb kérdések, amelyek­kel a következő ciklusban min­denképpen szembe kell nézni a kormánynak - mondta Kuncze Gábor. - Az első a gazdaság, hi­szen ha ez megfelelően működik, akkor jól működik minden. Mi azt javasoljuk, hogy hozzuk ver­senyképesebb, dinamikusabb ál­lapotba a magyar gazdaságot, hi­szen az EU-s csatlakozás után ko­moly versenyfeltételekkel kell majd szembenéznünk. Magyaror­szágnak, nekünk mindnyájunk­nak az az érdekünk, hogy a csat­lakozás minél több előnyét meg­szerezzük a magunk számára. Konkrét javaslatunk, hogy az adók és a terhek csökkentésén ke­resztül valósítsuk meg a verseny- képességet: a magánszemélyek jövedelemadója 18 százalék le­gyen, egészen évi 2,4 millió forin­tig, e fölött lépjen be a 36 százalé­kos kulcs. Ez azzal az előnnyel jár, hogy egyfelől megszűnik az az áldatlan állapot, hogy az átlag- jövedelmek a legmagasabb, 40 százalékos kulccsal adóznak, másrészt azt is jelenti egyúttal, hogy az átlagjövedelemmel ren­delkezők plusz egyhavi nettó bért vihetnek haza. A másik idevonat­kozó javaslatunk a járulékterhek 5 százalékpontos csökkentése, ez már kifejezetten a költségeket csökkenti a vállalkozók esetében: vagy csökkenthetik az árat, ezzel versenyképesek maradnak, vagy ha az árat a piac kibírja, akkor nö­vekszik a nyereségük, és ennek visszaforgatása révén lehetnek versenyképesebbek. Harmadik javaslatuk az általá­nos forgalmi adóra vonatkozik: a uniós csatlakozások során Ma­gyarországnak csökkentenie kell az általános forgalmi adó felső kulcsát, mert az az Európai Unió­ban magasnak számít. Mint mondta, 5 százalékos csökkentés­re látnak lehetőséget a 25 százalé­kos kulcs esetében.- A második nagy témakör, amivel majd szembe kell néznie a következő kormánynak, azért, mert a jelenlegi nem tette meg, az egészségügy helyzetének a rende­zése - emelte ki Kuncze Gábor. - Az egészségügyben ma minden­fajta változatlanságtól jobban kell félni, mint a változástól. Mi azt ja­vasoljuk, hogy helyezzük más alapokra az egészségügy finanszí­rozását, alakítsuk át a biztosítási rendszert, legyen több biztosító, akik versengenek értünk, a bete­gek, a leendő betegek kegyeiért, ezért viszont megköveteljük a megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtását a különböző intézmé­nyektől. A rendszerben mindenki biztosított, aki viszont többlet­szolgáltatást akar, azt többletbiz­tosítás formájában meg kell köt­nie. Jelenleg is van ilyen, csak most paraszolvenciának hívják, amivel az a probléma, hogy zseb­be megy, és utána hazaviszik, nem a magyar egészségügyben hasznosul. Be kell látni azt is, hogy a biztosítási rendszer önma­gában nem alkalmas arra, hogy a 15-20 éve elmaradt fejlesztéseket és felújításokat pótolja, ezért a költségvetésnek a jelenlegi hely­zetben évente 80-100 milliárd fo­rintot kell betennie a magyar egészségügybe az elkövetkező években, annak érdekében, hogy annak külső képe, szerkezete, fel- készültsége és az általa nyújtott szolgáltatás színvonala valóban érezhető módon megváltozzon. A politikus kiemelte a tudás megbecsülését: mint mondta, tarthatatlan az a helyzet, ami a minimálbér emelésével kialakult, egy 18 éves, kezdő segédmunkás ugyanannyit keres, mint az egye­temet végzett orvos, pedagógus. Javaslatuk szerint' a közszférában dolgozó diplomások kezdő fizeté­se legyen kétszerese a minimál­bérnek, és ennek megfelelően kell átalakítani a közalkalmazotti bér­táblát is.- A negyedik nagy téma az emberek tiszta közélet iránti vá­gya - mondta végezetül. - Ami az elmúlt négy évben a közpén­zek felhasználása terén folyt, az tarthatatlan és tűrhetetlen, ame­lyen mindenképpen változtatni kell. Nagyon szigorú szabályo­kat javasolunk az új kormány­nak: azonnal be kell nyújtani (Folytatás a 3. oldalon) Betörtek a becskei templomba A bűnözők mindig oda igyekszenek betörni, ahol élelmiszert, italt, dohány­árut, vagy olyan tárgyakat remélnek, amelyeket el le­het adni. B. Géza 27 éves becskei lakos a minap a he­lyi templomba tört be. Lefű­részelte a védőrácsot, beha­tolt az épületbe, ahonnan készpénzt, videomagnót, fényképezőgépet és dikta­font vitt el. Bűncselekmé­nyével százötvenezer forint kárt okozott. Megbotránkoztató esemény történt a minap Dejtáron is a délutáni órákban. P. Péter a Lőrinczi úton minden előzetes szóváltás nélkül nekiesett egy helyi lakosnak. Megütötte a férfi arcát, majd egy nála lévő base­ballütővel is bántalmazta. Ám ezzel sem elégedett meg, az ütőt eldobva ököllel folytatta az ütle­gelést. A megtámadott férfi az ütések következtében a földre esett, de a támadó még ezután is többször az arcába rúgott. Ilyen­kor joggal vetődik fel minden emberben, hogy miért nem segí­tettek a meggyalázott emberen? Ennek talán az az oka, hogy az eset tanúi inkább félrenéztek, nemhogy beavatkoztak volna". Szerencse, hogy az erdei va­dak már nem szorulnak a vad­etetőkre, mivel lassan itt a ta­vasz. Igaz, ha mégis szükség lenne rá, az egyik vadásztársa­ság Dorogháza Bochídi terüle­tén már nem találnák meg, mert ellopták. Az ismeretlen tettes a napokban ugyanis magával vitte a szóban forgó vadásztársaság automata vadetetőjét, s ezzel hetvenezer forint kárt okozott a társaságnak. A balassagyarmati rendőrka­pitányság garázdaság vétség ala­pos gyanúja miatt indított eljá­rást, míg B. Gézát lopás bűntett alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Virágcsokor helyett Egy éve indult útjára az Idő­sek Világa, a nyugdíjasok megyei képviseletének tájé­koztatója, amely negyed­évenként jelenik meg az Egri Nyomda Kft. támogatásával. A tartalmas, jó színvonalú kis kiadvány szerkesztői a nyugdí­jasokat érintő eseményekről, történésekről tájékoztatják az időseket, arra törekszenek, hogy olvasóikkal együtt írják a lapot. Erre emlékeztet születés- napi köszöntőjében Ozsvár Ist­ván elnök. A márciusi Idősek Vi­lága címlapján dr. Nagy Sándor, a szocialista párt parlamenti frakcióvezetője salgótarjáni láto­gatására tér vissza. A belső olda­lakon egészségügyi konferenciá­ról, nyugdíjasklubéletről közöl többek között egy-egy írást. A hírek, információk a szénpénz fizetését, illetve a salgótarjáni József Attila Művelődési Köz­pont Községi kincsek sorozata következő bemutatkozását is beharangozzák. „Vízmosás” - közmunkaprogram Beadta a pályázatot a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. a Szociális és Családügyi Minisztérium „Vízmosás” elnevezésű közmunkaprogram­jára, amely a belterületi csapadékvíz-csatornahálózatok karbantartását célozza meg és száz állástalan hét hónapra szóló foglalkoztatását biz­tosítaná. A város 11 millió 565 ezer forintos saját erőt biztosított a pá- lyázatra, a megvalósításhoz 90%-os támogatás nyerhető el. ______■ H etven éve együtt jóban-rosszban Kalas János 1911. november 25-én, Szél Piroska 1913. decem­ber 12-én született, Bárándon. 1932. március 5-én házasodtak össze a Hajdú-Bihar megyei Báránd református templomá­ban. Az immáron 70 évet megélt kapcsolat ritkaságszámba megy. Főleg, ha ez idő alatt nem volt a házasfelek között ve­szekedés, egyet nem értés. Hét „X” bizony még életkornak is szép, hát még, ha két ember együtt töltött évét jelöli! Ez szin­te már csoda. Ellátogattunk Kalas János bácsihoz és Piroska nénihez, hogy felidézzék nekünk a múltat.- Hogyan ismerkedtek meg egymással?- Az utcán megláttam a kis Piroskát és nagyon megtetszett - meséli Kalas János. - Szeret­tem volna megismerkedni vele. Elkezdtem kerülgetni, mint macska a forró kását. Jött a Nagyboldogasszony és mind a 9 02055 ketten ott voltunk a bárándi bál­ban. Láttam, hogy az anyja is ott van vele. S még egy udvar- lóféle is volt körülötte. Úgy ügyeskedtem, hogy én kísérhes­sem haza. Innentől már minden simán ment.- A szüleik engedték az ud­varlást?- Persze. Nem szóltak bele semmibe. Ránk bízták a döntést, (Folytatás a 3. oldalon) Nógrád turisztikai csomaggal utazik Nógrád új kiadványait Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke (középen) mutatta be m Elkészült Nógrád megye új turisztikai kiadványcsomagja, amelyet először a március 7-én nyitó Utazás 2002. kiállí­táson mutatnak be, de tavasszal több kiállításon is megismertetik még a prospektust. A kiadványcsomagot sajtótájékoztatón mutatta be tegnap a salgótarjáni és a megyei önkormányzat által közösen működtetett megyeszékhelyi Tourinform-irodában Tóth Csaba, a megyei közművelődési és turiszti­kai intézet igazgatója, valamint Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat elnöke és Brunda Gusztáv, a vállalkozásfejlesztési alapítvány vezetője - utóbbiak a támogatókat képvisel­ték, hiszen a kiadvány elkészítését 1,8 millió forinttal segítette Nógrád Megye Önkor­mányzata, 400 ezer forinttal a vállalkozásfej­lesztési alapítvány, illetve a Phare-alap, és emellett 1,5 millió forintot nyert a turisztikai intézet a Széchenyi-terv pályázatán. Az igényesen összeállított, tartalmas cso­magot a magyar mellett négy idegen nyelven készítették el. A csomag kilenc kiadványt tartalmaz, így a megye idegenforgalmi tér­képét, amelyen feltüntetik a gyalogtúra, va­lamint a kerékpáros és autós túraútvonala­kat is. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom