Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT Fischer Pál, a tizenkilencszeres válogatott labdarúgó a megyei II. osztály Keleti csoportjában élen álló Magyargéc együttesét erősíti. A bajnoki címre törő gárdában az eddigi két bajnoki összecsapáson ötször volt ered­ményes. A remek csatár pálya­futása során többek között megfordult a Ferencvárosban, Siófokon, Kispestben, Vasas­ban, külföldön profiskodott az Ajaxban és az Osijekben, leg­utóbb pedig az NB Dl Duna-cso- portjában lévő Ercsi csapatá­ban futballozod. Vele beszélget­tünk a pályafutásáról, jelenről és a jövőről. Fischer Pál jókora kerülővel ér­kezett az Üllői útra. A szomszédos Népligetben, az Építőknél kezdte, a Honvédban folytatta, majd a pi­lisszántói csapatot erősítette. A me­gyei bajnokságból, 1983-ban került a Ferencvároshoz.- Az álmom az volt, hogy a zöld-fehér együttesben játsszak, mely megvalósult - kezdte Fischer Pál. - Az NB I-ben 1984. április 21- én mutatkoztam be Szombathe-. lyen, a Haladás ellen, ahol 1-0-ra lekaptunk. A folytatásban több szép évet töltöttem az Üllői úton.- Aztán következett az Ajax.- Igen, sérült volt a befejező cs? táruk, a svéd Stefan Pefefcson. Én­Magyargécet erősíti az Ajax egykori centere Fischer Pál addig szeretne futballozni, amíg erővel bírja gem a Fradi - Kispest kupadöntőn néztek meg, mely után 1990 nya­rán egy évre kölcsönbe kerültem a holland klubhoz, melynek az edzője Leo Beenhakker volt. Az ősz jól indult számomra, hiszen az első hat fordulóban hat gólt szerez­tem. Ezután is ment a játék, de ta­vaszra felépült Pettersson, így ek­kor már többnyire ő szerepelt. Összességében az Ajax bajnokcsa­patában tizenkilenc bajnoki mér­kőzésen szerepeltem, és hét gólt értem el.- Egy év után újra a Fradiban folytattad.- Mivel kölcsönben voltam, így akkor maradhattam volna az Ajaxban, ha fizet értem a Fradinak egy nagy összeget. A holland klub Pettersson mellett döntött, de hí­vott a Feyenoord és a Roda Kerkrade is. Ennek ellenére vissza­tértem a Fradihoz, ahol példaké­pem, Nyilasi Tibor volt az edző, a bajnokságban második helyen vé­geztünk, míg az 52. Magyar Kupa döntőjében a Vác ellen 1-0-ra nyer­tünk. Ezután a Siófokhoz kerüi- íí'ín, mellyel a negyedik helyen vé­geztünk, 16 góllal, a váci Orosz Fe­NÉVJEŰY Fischer Pál 19b6. január 29- én s ületett Pilisszántón. Labdarúgó-pályafutása: Bp. Építők, Kispest-Honvéd, Pilis­szántó, Ferencváros (1984-89), Ajax (1989-90), Ferencváros (1990-91), Siófoki Bányász (1991-92), Kispest-Honvéd (1992-93), Siófoki Bányász (1993-94), EMDSZ Sopron LC (1994-95), Vasas SC (1995-97), Osijek (horvát, 1997 ősz), Piiisvörösvár (1998 ősz), BKV-Előre (1999 tavasz), Piiisvörösvár (1999 ősz), III. Kerület FC (2000), Ercsi (2001), Magyargéc (2002-). Az NB l-ben 271 mérkőzésen ját­szott, és 101 gólt szerzett. Baj­nokságot nyert az Ajax-szal (1989-90) és a Kispsttel (1992- 93), míg Magyar Kupát a Fe­rencvárossal (1990-91). Tizen­kilencszer szerepelt a magyar válogatottban (1988-92). Fischer Pál még most is jól érzi a kaput renccel holtversenyben lettem gól­király. Aztán a Kispestben folytat­tam, mellyel 1992-93-ban meg­nyertük a bajnokságot. Újra Siófok következett, majd Sopron után a Vasas, ahol szintén szép éveket töl­töttem, különösen Illovszky Rudolf edzősége idején. A piros-kék évek után, 1997 nyarán a horvát Osijektől, harminckét évesen kap­tam ajánlatot, belevágtam, de pár hónap után távoztam, mert az egyesület nem tudott fizetni. Ez­után már ala- csonyabb osztályú csa­patokban ját­szottam.- Gazdag pályafutást mondhatsz magadénak, hiszen több nagycsapat­ban játszot­tál ésacíme- res mezt is magadra húzhattad ti­zenkilenc al­kalommal. Mégis, ha visszapörget­hetnénk az idő kerekét, akkor mit csi­nálnál más­ként?- A mai eszemmel nem jöttem volna haza Hollandiá­ból. Akikkel együtt ját­szottam Dennis Bergkamp, fotó, oócs tv* Frank de Boer, Ronald de Boer - ma a világ legjobb csapa­taiban szerepelnek. Akkor nem lógtam ki közülük, és ha ott ma­radtam volna, akkor még talán többre is vihettem volna.- Ez év elején hiába hívott Dzurják József, a BVSC-től, és hiá­ba keresett az NB I/B-ben szereplő Pécs és Dorog, mégis a Magyargéc csapatát választottad Miért ?- Régi barátom Rácz Pityu, a Magyargéc elnöke, aki óriási Fradi szurkoló is. Hívására azt mondtam neki, hogy lejövök megnézem a csapatot, és ha úgy látom, akkor a tenyerébe csapok. Ez meg is tör­tént, mert véleményem szerint egy olyan gárdához igazoltam, mely többre hivatott.- A Fradi és az Ajax voll centeré­nek nem lett volna jobb egy NB-s csapat? Mi döntött, az anyagiak, a barátság, vagy netán más valami?- Én harminchat évesen már nem nézem, hogy milyen osztály­ban játszom, mert számomra a já­ték szeretete a lényeg. Ha annyira anyagias lettem volna, akkor bizo­nyára Pécsre, vagy a Dorogra kel­lett volna igazolnom. Nekem azonban van egy vállalkozásom Pesten, melyet a feleségemmel csi­nálok. Nekünk ez az üzlet fontos, melyben segít Pityu barátom.- Miként látod a csapat esélyed a bajnokságban, és meddig köt a szerződés?- Félre értés ne essék, nem aka­rom lebecsülni az ellenfeleinket, de nekünk kötelező feljutni a me­gyei első osztályba, sőt még onnar is feljebb. Mi egyelőre ez év végéig egyeztünk meg Rácz Istvánnal. Hr akkor - remélhetőleg a megye egy­ben - jó pozícióban leszünk, akkor beszélhetünk a továbbiakról is.- További tervek, edzősködés?- Amíg bírom erővel, játszani szeretnék. Emellett persze a Fradi- öregfiúk csapatában is szerepelek. A Gabora-gálán eddig már kétszer szerepeltem velük, természetesen mindkétszer győztes csapatban. Edzősködés? Igazából én nem len­nék jó edző, mert túl közel enged­ném magamhoz a játékosokat. Vi­szont pályaedzőként dolgoznék, de hogy hol, az még a jövő kérdé­se. Az biztos, hogy pályafutásom befejezése után is a futballpályán, vagy amellett szeretnék tovább te­vékenykedni.- Végezetül szólnál a családról?- Ildikóval tizenhárom éve va­gyunk boldog házasságban. Egy lányunk van, Bettina, aki 13 éves, és a Fradiban kézilabdázik. Nagy tehetségnek tartják, remélem, hogy rövidesen a nagycsapatban fog majd játszani. BALOGH TIBOR Cél az NB III! A Magyargéc együttese, húsz év után, 1993-ban alakult újjá. A zöld-fehér színű egyesület el­nöke azóta is Rácz István, aki a követ­kezőket mondta: - „A bajnoki évadra Oláh Béla játékos­edzővel egyeztetve minden posztra megfelelő képessé­gű játékost igazol­tunk. Ezzel a csapattal a célunk nem is lehet más, mint a baj­nokság megnyerése. Persze ez még nem lehet a végállomás számunkra, mert a megyei első osztályban is az első he­lyen szeretnénk végezni, és utá­na jöhetne az NB Ili. Elkezdtük építeni az új pályát is, melynek az összköltsége mintegy negyven millió forintot tesz ki. Az át­adást ez év augusztusára tervezzük. A létesítmény befogadóképessége két­ezer fő lesz, melyből hat­száz ülőhely. Terveinket főleg pályázatokból, szponzora­ink segítségével, és nem utolsó­sorban társadalmi munkával szeretnénk megvalósítani.” Pontokat hozhat a Húsvéti nyuszi Labdarúgás, NB U, Winner, NB III, Mátra és Duna-csoport A hétvégén mindhárom NB-s labdarúgócsapatunk hazai kör­nyezetben lép pályára. Az NB II Winner Sport-csoportjában a BSE-Nógrád Volán a Pénzügyőr, az NB III Mátra-csoportjában a Karancslapujtő a BVSC, míg a Duna-csoportban az Ipolyvece a Taksony együttesét fogadja. NB II BSE-Nógrád Volán (1.)- Pénzügyőr (12.) A legutóbbi fordulóban sza­badnapos volt az Ipoly-parti együttes, de ennek ellenére meg­őrizte hatpontos előnyét. Az eddi­gi két döntetlen után a sereghajtó ellen kötelező a győzelem. Kovács Kálmán, a BSE edzője:- Most már illene nyerni, de a győzelmi kényszer mindig nehéz. Türelmetlenek vagyunk saját ma­gunkkal, melyre a gyógyír lenne a három pont begyűjtése. A héten Lenkey bajlódott kisebb sérülés­sel, de remélem a vállalni tudja a játékot. A tervezett kezdő csapat: Szabó- Kómár, Lenkey, Csatlós, Kmetti- Szilágyi, Mohácsi, Kecskés, Pin­tér - Konyha, Bíró. NB III Karancslapujtő (11.)- BVSC (6.) A Karancs menti gárdának to­vábbra sem megy a tavaszi sze­zonban, hiszen eddig mindösz- sze egy pontot szereztek. A BVSC ellen sem lesz könnyű dolguk, pe­dig lenne mit törleszteni az őszi vereségért. Balga József, a Karancslapujtő edzője: - Sajnos az elmúlt fordu­lóban az ellenfél, mind játékban, mind hozzáállásban felülmúlt minket. Pontosan azok az eré­nyek hiányoztak játékunkból, antik az ősszel jellemezték a csa­patot. Ebben a fordulóban megint egy jó csapat ellen játszunk, itt a lehetőség számunkra, hogy javít­sunk. Szőke Szabolcs az eltiltását tölti, míg Lavaj Zoltán sérüléssel bajlódik. A tervezett kezdő csa­pat: Lázár - Sági - Sándor, Juhász II. A., Mikáva - Romhányi, Balázs, Fodor, Gyürky - Muzsik, Lavaj (Szabó K.). Ipolyvece (2.) - Taksony (7.) Az Ipolyvece egy igazi stabil kiscsapat, amely fordulóról fordu­lóra bizonyítja, hogy nem véletle­nül áll a dobogón. Ezúttal a Tak­sony ellen folytathatják tovább a nagyszerű sorozatukat. Bodonyi Béla, az Ipolyvece edzője: - Kellemes gondjaink van­nak, mert minden játékos hadra fogható. Kötelező győzelem előtt állunk, de ezek mindig veszélye­sek. A céljaink eléréséhez azon­ban hozni kell a mérkőzést, mely- lyel szeretnénk örömet szerez­ni a lelkes szurkolótáborunk­nak. A tervezett kezdő csapat: Telek - Szilágyi, Krasnyánszki, Króner, Mihály (Saár) - Hodászi, Lénárt, Vajay, Szalánszki - Fábri, Ferencz. BALOGH ELTILTÁSOK A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség határozatai: Aranyi Balázs (Pásztó) négy, míg Józsa László (Nagybátony), Smelkó Károly (SBTC), Komódy János (Kisterenye), Pisák József (Kisbágyon-Karton), Bogdány Tamás (Babcsán Művek, ifi), Ke­rekes Szabolcs (Hasznos, ifi) és Krizsán Péter (Salgó Öblös- Faipar, ifi) egy-egy hétre eltiltva. Három sárga lapja van: Rács János (Karancsberény), Szabó Béla (Diósjenő), Lieszkovszki Tamás (Romhány), Kapás Gyula (Hasznos), ifj. Lipták Zoltán (Salgó Öblös-Faipar), Burik Zol­tán (Kisbágyon-Karton), Zombori Tamás (Diósjenő, ifi), Racskó Ádám (St. Acél, ifi), Ma­Sportturmix nmedia.sport@axels.hu SMS: 20/433-33-23 gát András (Babcsán Művek, ifi). Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Tre- fimann Imre salgótarjáni olvasónk­nak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: lx, 1,1,1,2, lx, x2, x2,2,1, x2,1, lx,l. Körkérdés a jegyárakról Bár az Európai Labdarúgó Szö­vetség csak az év végén jelöli ki a 2008-as Eb házigazdáját, Ausztriá­ban és Svájcban már az ideálisnak tartott jegyárakról érdeklődve in­téztek körkérdést a lakossághoz. A két közösen pályázó ország fut- ballvezetői azt ígérik, hogy a „Mennyit ér meg Önnek, hogy ki­látogasson az Euro-2008-ra?” című internetes felmérés eredményét is figyelembe veszik majd - sikeres kandidálásuk esetén - a belépők tarifájának megállapításakor. A Svájc-Ausztria duó mellett Ma­gyarország és Oroszország önál­lóan, Görögország Törökország­gal, Horvátország Bosznia-Herce­govinával, Skócia és Írország együtt szeretne Eb-házigazda len­ni, s van egy négyes - svéd, dán, norvég, finn - jelentkezés is. A pá­lyázatokat május 31-ig kell beadni, az UEFA végrehajtó bizottsága de­cember 12-én vagy 13-án dönt a kontinensvetélkedő helyszínéről. Hogy mivel fűtünk, az már eldőlt. 0 PRÍMAGÁZ mmmmm—mmmmmmm—mm rmuAUAM wwn »

Next

/
Oldalképek
Tartalom