Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

2002. MÁRCIUS 23., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | A gondolatok harmóniája Püski Sándor képein Püski Sándor (balról az első), mellette Somogyi Ferenc, jobbról az első Püspök László Szontagh Pál életének legválságosabb időszaka Üdvözlöm a megjelenteket és köszönöm ezt a lehetőséget, hogy részt vehetek ezen a fel­emelő ünnepségen. Miután már a fél világot, mondhatnám a na­gyobbik részét is bejárhattam, most végre Szirákra is eljutot­tam, ebbe a nagyon kellemes, jó hangulatú kastélyba. Természe­tesen ezt a személyes megjegy­zést azért tettem, mert ez Püski Sándor festőművész barátomra is vonatkozik, aki szintén azu­tán érkezett Szirákra alkotásai­val, miután a világ hat országá­ban több mint huszonöt helyen már bemutatta azokat. Nem szeretnék nagyon mesterkélt összehasonlításokat tenni, de úgy gondolom, hogy az a szó, amit így március 15-e körül a leggyakrabban emlegetünk, a szabadság, nagyon jól tetten ér­hető mindazokban a munkák­ban, amelyeknek egy kis repre­zentatív része van itt most kiál­lítva. Nevezetesen a témaválasz­tás szabadságára, a kifejezés- mód szabadságára gondolok, s mindarra ami e tekintetben Püski Sándort jellemzi. Be kell vallanom, hogy nem tudok, de nem is akarok hivata­los megnyitót mondani, pedig lehet, hogy észre se vennék, hogy nem ez a szakmám. Hi­szen beszélhetnék magabiztos ecsetkezelésről és gazdag téma- választásról, ami egy kiállítás esetében gyakran előfordul, de úgy gondolom, hogy számomra és mindenki számára, aki nem szakértője a művészetnek, de szereti, tiszteli és becsüli az al­kotásokat, ez nyilvánvaló. Arra szeretnék kitérni, hogy én, aki a látvány mögötti munka némely részletét is ismerem, sőt a saját otthonomban is őrzök néhány Püski-művet, egyszerűen szere­tem az alkotó képeit. Különbö­zőek, ami ezen a kis kereszt- metszetből is látható. E tárlat nagyon szépen reprezentálja Püski Sándor munkásságának elmúlt öt évét. Sokféleképpen - színesen, fehéren-feketén -, tük­rözik az életet, de van egy kö­zös, fő jellemvonásuk: tükrözik azokat a gondolatokat, érzelme­ket, amelyek a művészt alkotás közben áthatják, a szeretetet, az örömet, az embert és a közvet­len környezetét. Azt hiszem, ez az, ami a legnagyobb értéket ad­ja azok számára is, akik szeretik Püski művészetét, és azok szá­mára is, akik most ismerkednek vele. Valószínűleg lehetne még hosszasan sorolni ezeket az ér­tékeket akkor, ha ezt képzőmű­vészeti, grafikai szakmai isme­retek birtokában tettem volna. Ehelyett inkább arra kérem Önöket, hogy ugyanolyan sze­retettel nézzék ezeket a képeket, mint ahogy ezek készültek, s leljék bennük örömüket, élvez­zék azokat és értsék meg azon üzeneteket, amelyek a képek­ben meghúzódnak. Nagyon szépen megköszö­nöm figyelmüket és kívánok to­vábbi kellemes időtöltést, mely­nek egyik kiemelkedő esemé­nye, szakasza az itt kiállított ké­pek megtekintése. Ha már egy megemlékezés, ünnepségsoro­zat keretében vagyunk, hadd utaljak vissza a néhány perccel ezelőtt elhangzott muzsikára: akkor, ott négy különböző hangszer csodálatos összhang­ját élvezhettük az alkotások tol­mácsolása során. Itt viszont kü­lönböző formában, különböző módon, különböző témák révén közvetített gondolatok harmóni­áját élvezhetjük. Ez a kiállítás és a mögötte álló alkotó munka po­zitív példája e harmóniának. _____________________PR. SOMOGYI FERENC a Magyar Atlanti Tanács elnöke, a Stone Bridge Communication AG vezérigazgatója * * * (Elhangzott 2002. március 14-én, Szirákon a Kastély Szál­lóban, a lapunk által rendezett szabad sajtó napi ünnepségso­rozat keretében) A Nógrád Megyei Hírlap a közelmúltban két ízben is foglalkozott Szontagh Pál­lal, a XIX. századi Nógrád vármegye egyik legművel­tebb, legsokoldalúbb szemé­lyiségével, Madách Imre ba­rátjával. Ennek során szó esett arról, hogy a neves fér­fiú az 1848/49-es forradalom leverését követően Lapujtőre vonult vissza és hosszabb ideig ott élt. Ez így igaz. Mivel azonban nem egy jelentéktelen epizód, hanem fontos állomás Szontagh Pál életében a lapujtői tartózko­dás, úgy érzem, szólni kell róla részletesebben is. Kiemelve el­sőként azt, hogy Szontagh Pál életének a legválságosabb idő­szakát töltötte Lapujtőn. Azt kö­vetően érkezett a Karancs-völgyi községbe, hogy elhagyta az olmützi börtönt, ahová Bem Jó­zsefnek Bécsből Magyarország­ra történő menekítésének előse­gítése, támogatása miatt került, ahol szűk cellában, embertelen körülmények között vasra verve raboskodott. Szabadulását követően egy egész rövid ideig Szécsényben élt. Itt kereste fel testvérbátyja, Szontagh Ferenc, s innen vitte magával Lapujtőre, hogy gyógy­uljon, nyugalmat leljen az erő­sen megromlott egészségi álla­potban és lelki válságban lévő 30 esztendős fiatalember. A testvér, Szontagh Ferenc, szintén jeles egyéniség. Nógrád vármegye alszolgabírája, majd főszolgabírája. Kiváló termé­szettudós, a régészet szerelme­se. 1848/49-ben fontos szerepet vállalt a magyar honvédsereg nógrádi szervezésében és irá­nyításában. Már évek óta a lapujtői bir­tok ura. Családjával, feleségé­vel és gyermekeivel abban a hosszúkás alakú, magas föld­szintes, teraszos épületben la­kik, amely a Mocsáry-kúria tő- szomszédságában található. Bátyja háza, a lapujtői Szontagh-kastély (később Papszász-kastély), közel három évig volt Szontagh Pál otthona. A szándéknak és akaratnak megfelelően itt került távol a vi­lág történéseitől, a politikától, a közélettől. Nyugalomban élt, de nem tétlenül. Gazdálkodott, ponto­sabban segített a gazdálkodás­hoz is kitűnően értő testvé­rének. Délutánonként bátyja gyermekeivel játszogatott, az estéit kedvenc könyvei között töltötte. Sétálgatott a Dobroda partján, a kastély impozáns parkjában, ahol gyönyörködhe­tett növényekben, virágokban, hallgathatta a madarak énekét. Mivel vallásos ember volt, el-el- látogatott a lapujtői evangéliku­sok templomba. Ily módon az egyszerű emberekkel is találko­zott, velük is szót válthatott. * Feltehető, hogy a lapujtői évek alatt a jó barát Madách Imre is tiszteletét tette nála. Békességes életét csak néha zavarták meg aggodalomra okot adó értesülések, melyek többnyire a folytatódó megyei és országos megtorlásokról, be­börtönzésekről szóltak. Ezek közé tartozott Madách Imre el­fogásának, tömlöcbe vetésének híre is. Összességében azonban a Lapujtőn töltött időszak alatt Szontagh Pál erőt gyűjtött, lé­lekben megbékélt. Szontagh Pál 1853-ban el­hagyta testvére lakóhelyét, Lapujtőt és Horpácsra költö­zött. Lapujtőhöz azonban soha nem lett hűtlen. Felkereste a későbbiekben is, amikor újból a politika porondjára lépett, azt követően is. Mikor megcsö- mörlött a parlamenti vitáktól, amikor elege lett a megyei intri­kákból, Lapujtőre vágyott, oda tért vissza. Mert Lapujtő volt számára később is az a hely, ahol a családi béke, a nyugalom vette körül, ahol nem zavarta a politika és a külvilág zaja. BOZÓ GYULA fl megnyitóünnepség közönsége a képek között ________________________________________________fotói rigó tibor „ Vonójának varázsszerű hatalma volt” - Történeti esszéregény Rácz Paliról Mintegy két-három éves megfeszített kutatómunka és nem kisebb értékű szépírói teljesítmény eredményeként a közel­múltban napvilágot látott Erdős István „Messze kéklik a Du­na” című történeti esszéregénye egy XIX. századi cigányprí­más, Rácz Pali életéről. A tekintélyes oldalszámú kö­tet - szintén a szerző által írott ugyancsak nem rövid - előszava magyarázza, hogy egyáltalán miért fogott bele Erdős István ebbe az eleinte - adatok híján - reménytelennek tetsző vállalko­zásba és választ ad arra a kér­désre is, hogy mi volt a célja e könyv megjelentetésével. Na­gyon leegyszerűsítve azt mond­hatjuk: azt akarja, hogy a külön­böző generációk ismerjék meg, ne feledjék múltjukat, higgye­nek az értékeikben. A hit a lé­nyege, magva ezen bevezető so­roknak. Hit és remény nélkül ugyanis nincs jövő, s nem léte­zik emlékezés nélküli jövő sem, s nincs XXI. századi emberarcú modernizáció. E gondolatok ér­telemszerűen hatványozottan érvényesek a cigányokra. „Hihe­tő legyen: a polgár fogalom, az emberi méltóság szókapcsolat a világ legtermészetesebb módján egyformán vonatkozik ebben a magyar hazában minden egyes emberre, a roma emberre is!” - írja Erdős István, aki a cigányok genezisét, Európába, Magyaror­szágra kerülését elmélyült ta­nulmányok után példaadóan foglalja össze és akikről már könyve legelején leszögezi: volt Czinka Pannájuk, Bihari Jáno­suk, Berkes Lajosuk, Patikárius Ferkójuk és volt Rácz Palijuk is. Utóbbi kalandos - a szó szo­ros értelmében regényes, katar- tikus, drámai fordulatokat ho­zó, országokat átjáró - élettörté­A kötet címlapja netének ismerete Nógrád me­gyében azért is érdekes és fon­tos, mert Magyargécen született 1822T)en s egy piciny, nincste­len nógrádi faluból jutott el a nemzetközi hírnévig, a Ferenc Józseftől és az orosz cártól ka­pott kitüntetésekig és jutott el oda, hogy 1885-ben bekövetke­zett halálakor a fővárosban a közismert személyiségeknek ki­járó külsőségek közepette, mély megrendüléssel temettessen el. A „Függetlenség” című lap ek­képpen búcsúzott tőle: „...sok dicsőséget aratott ő könnyű vo­nójával, amelynek varázsszerű hatalma volt: ha akarta sírt, be­szélt, suttogott, dörgött az a négy kis húr... A cigányság aty­ját veszítette el, úgy siratják. A muzsikusok mesterüket veszítet­ték el az ő halálával... ” Erdős István olvasmányos, él­vezetes stílusban „meséli” el a „nehéz természetű” Rácz Pali életpályáját, amelyet a kitörési, a bizonyítási vágy vezérelt min­denekelőtt, a veleszületett határ­talan tehetség érvényesítésének belső kényszere mellett. Ő kü­lönb akart - és tudott lenni - „...nemcsak cigánytestvéreinél, de bizony azoknál a kivagyiság­ban, úrhatnámságban kiváló birtokos nemeseknél is, akik ta­nulatlanok és öröklött birtokai­kat is elhanyagolják, a szép mu­latozás helyett csak duhajkodni képesek, a kocsma, a kugli, a kártyaasztalok környékén...” A szerző, ahol csak lehetett kereste és tudatosan felhasznál­ta a megyei összefüggéseket, párhuzamokat. Például több­ször is utal Madách Imrére, - aki származása, a társadalom­ban betöltött helye, enciklopé­dikus műveltsége révén más­ként vélekedhetett az emberi élet esélyeiről, noha „földik” voltak - emlegeti Lisznyai Kál­mánt, akiről Rácz Pali szívesen anekdotázott családi körben. Mint fentebb már szó esett róla, csak megszállottan, az ügy iránti mély alázattal lehe­tett azokat az adatokat össze­gyűjteni - erre utal a ritkán ta­pasztalt, tíz oldalnyi felhasz­nált irodalomjegyzék is - ame­lyek objektív vázát, mintegy ge­rincét adják a kötetnek. Ezt Er­dős István úgy tette meg, hogy munkája - mint a néhai Szepesi József költő, maga is cigány származású, írta a könyv hátsó borítóján - „...nemcsak a ci­gány kisebbség kultúrájával összefüggő, és nagyobbrészt fel­táratlan kutatási területe miatt izgalmas, fontos vállalkozás, de új, lényeges adatokat szol­gáltathat a XIX. századi ma­gyar művelődéstörténet tény­anyagának gazdagításához is. ” E megállapítást erősíti egy szaktekintélynek - Kerényi Fe­renc, a Magyar Irodalomtörté­A szerző neti Társaság elnökének - ugyanott helyet kapott vélemé­nye, amely szerint Erdős „...pár mondattal képest kort, helyzetet vagy személyt felidéz­ni. Ez itt különösen fontos erény, hiszen a magyar (mitöbb: olykor az európai) tör­ténelem egyik legmozgalma­sabb félszázadát kell megjele­nítenie. ” S tegyük hozzá nem­csak egyszerűen, tárgyszerűen megjeleníteni, hanem - ahol erre szükség volt - regénysze- rűen, a tényekkel összestim­melő módon, szépírói fantáziá­val kiegészíteni is. Akárhonnan is nézzük: nem­csak a megye, az ország szelle­mi élete is gazdagodott Erdős István fajsúlyos, tartalmas köte­tével, amelynek külső megjele­nése is méltó a tartalomhoz. A kiadás munkáját a B-Humanitas Stúdió vállalta magára (felelős kiadó: Bodonyi Anikó), a kötet az Alma Grafikai Stúdió közre­működésével készült, a borító­terv és a tipográfia Tóth Sándor munkáját dicséri. Egy ilyen nagyságrendű vállalkozás ter­mészetesen nem készülhetett volna el hathatós erkölcsi és anyagi támogatás nélkül. A szponzorok élén a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériuma áll, de a megyei közgyűlés és a városi önkormányzat is áldo­zott e célra. A könyv első bemutatója, premierje néhány hete volt Sal­gótarjánban a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtárban, a Gerelyes Endre Irodalmi Kávéház prog­ramjában. Nemcsak azért volt élményszerű, mert a szerző szóban is nagy hevülettel, em­pátiával válaszolt e sorok írójá­nak kérdéseire, hanem azért is, mert az atmoszférateremtő, hangulatos bevezetőt Gabora Károly tarjáni cigányprímás és zenekara játszotta, Rácz Pali - és más zeneszerzők - dalait Bohács István nótaénekes adta elő. Aligha történt még ilyen est azok között a falak között... CSONGRÁDY BÉLA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom