Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-18 / 64. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2002. MÁRCIUS 18., HÉTFŐ Nógrád megye helyzetéről, különös tekintettel az infrastruktúra, az idegenforgalom fejlődésére, és ebben a Széchenyi-terv hatására témakörben tartott előadást a minap Salgótarjánban Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő. Az összejövetel része volt annak a konferencia-sorozatnak, amely az Európai Unió és Magyarország címmel a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület és a BDSZ Nógrád Megyei Nyugdíjas Bizottsága indított, még az elmúlt évben. A megye helyzetéről, lehetőségeiről szólva Becsó Zsolt a településeken végbement változásokról szólt, így a munkahelyteremtő beruházásokról, amelyek elsősorban Rétság, Balassagyarmat és Szécsény térségében teremtenek folyamatosan új munkahelyeket. Salgótarján és Bátonyterenye környékén viszonylag szerényebb az előrelépés. Itt még mindig meglehetősen magas, 19 százalék körüli a munkanélküliség, s úgy tűnik - egy-két nagyüzem helyzetét tekintve - számuk növekedni fog. Nemcsak a beruházásokhoz szükséges tőke hiánya, a fejletlen infrastruktúra is akadálya Nógrád megye és Salgótarján erőteljesebb fejlődésének. Sokévi elmaradást kell pótolni. A közlekedésben nem volt jelentősebb fejlesztés az elmúlt tíz év alatt. De már elkezdődött a 21-es út építése és ha a munka befejeződik, Salgótarján elérhető távolSokévi elmaradást kell pótolni Konferencia Nógrád megye helyzetéről Ságra kerül Budapesthez. A következő 15 évre 20 milliárdos program készült, korszerűsödik a megye és Salgótarján több útja is. Régóta vajúdik a Hatvan- Salgótarján vasútvonal villamosítása. Az előadó annak a reményének adott hangot, hogy belátható időn belül megvalósul egyfajta összeköttetés a szlovákiai vasútvonalakkal. Ezután gazdaságossá válhat a villamosítás, s nem elképzelhetetlen, hogy Salgótarjánt intercity járat köti ösz- sze a fővárossal. A továbbiakban Becsó Zsolt elemezte a Széche- nyi-terv hatását Nógrád megyére. Mint mondotta, több önkormányzat, köztük kistelepülések is pályáztak és nyertek. A pénzből több orvosi lakás épült, a Kis-Zagyva-völgyében lévő települések pedig gázprogramot valósítanak meg, másutt a csatornázást végzik el. Salgótarjánban befejeződött a kórház rekonstrukciója és elkezdődött a rendelőintézet felújítása. Mindezekhez hozzájárult az a nyolcmilliárd forint kiemelt támogatás is, amelyet a megye kapott. A kórház műszerezettsége, az orvosok és az ápolók hiánya azonban változatlanul gondot jelent a betegellátásban. Salgótarján helyzetéről külön szólt a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta, a város alapvető gondja a magas munkanélküliség, a fiatalok elvándorlása és a rossz lakáshelyzet. Bírálattal illette a városvezetés - véleménye szerint- nem eléggé átgondolt fejlesztési és költségvetési politikáját. A megyeszékhely gyorsabb fejlődését az újabb munkahelyek teremtésében az állam jelentősebb szerepvállalásában látja. Ez lehet az alapja a fiatalok helyben tartásának az infrastruktúra, az idegenforgalom további fejlesztésének. Annak, hogy a hozzánk látogató idegenek felfeII8&M%SBMMHNMSHEÍ£MÍÍIKMRͧM13A dezzék a megye, a megye- székhely természeti szépségeit. Fontosnak ítélte a vállalkozók támogatását, a nyugdíjasok helyzetének javítását, a különböző generációk békés egymás mellett élését. Mint mondotta, az eddiginél jobban ki kell használni a határon túli együttműködés lehetőségeit is. A jelenlévők közül többen, így Fiikor Balázs, Mede László, Horváth László, Ozsvár Istvánné, Kalocsai Jenőné és Záhorszkiné Nagy Gizella mondtak véleményt az elhangzottakról, nem mindig egyetértő módon. Kérdéseikben a munkahely- teremtés, az egészségügyi ellátás, a nyugdíjasok életkörülményeit, a fiatalok elvándorlásának gondjait tették szóvá, megoldást keresve várva rájuk. A konferencia-sorozat következő előadására március 18-án kerül sor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ klubjában. Dr. Barta László, a megyei területi választási iroda vezetője a „Demokratikus választási rendszerünk. Mit kell tudni a 2002- es parlamenti választásokról?” - címmel tart előadást. Jó a közbiztonság Balassagyarmat térségében Értékelő állománygyűlés - Megjelentek az utazó bűnözők - Hatékony felderítési munka Elítélték az MSZP-iroda betörőjét Csökkent Balassagyarmaton az ismertté vált bűncselekmények száma az elmúlt évben és javult a közbiztonság - hangzott el a közelmúltban a balassagyarmati rendőrkapitányság állománygyűlésén, amelyen az osztályvezetők számoltak be és körvonalazták a 2002. év legfőbb tennivalóit. László Sándor rendőrkapitány köszöntőjében kiemelte, hogy az állomány a tavalyi évben is szép eredményeket ért el és ezt hosz- szú évek munkája alapozta meg. Juhász Péter, a város polgár- mestere egyebeken kívül arról szólt, hogy érezhetően biztonságosabbá vált az Ipoly-parti város és ezért a polgárok köszönetét tolmácsolta a rendőrség felé, amellyel a városháza jó kapcsolatokat ápol. Fürjes Béla rendőr alezredes, kapitányságvezető-helyettes, a bűnügyi osztály vezetője tájékoztatójában szólt arról, hogy a Balassagyarmati Rendőrkapitányság a működési területén, 528 négyzetkilométeren huszonnyolc település negyven- hétezer polgárának biztonsága felett őrködik. Megállapítható, hogy átrendeződés következett be a bűn- cselekmények elkövetése tekintetében. Balassagyarmaton nőtt a nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmények száma és az okozott kár mintegy 87 millió forint volt. A bűncselekmények kilencvenöt százaléka szándékos volt és 85,1 százalékban ismeretlen tettes ellen indult eljárás. Kriminalisztikai szempontból az összbűncselekményeknek a vagyon elleni bűncselekmények több mint a felét tették ki. Balassagyarmaton az ismertté vált jogsértések között a lopások vezetnek, amelyek húsz százalékát a betörések teszik ki. Örvendetes, hogy húsz százalékkal csökkent a lakásbetörések száma, viszont harminchat, gépjárművel kapcsolatos bűncselekményben jártak el, valamint négy gépjárműlopásban nyomoztak. Jellemző, hogy különböző bűnözői csoportok alakultak ki a balassagyarmati térségben, kimutathatóan a bűncselekmény elkövetésére és az elkövetés utáni időszakra. Megjelentek az utazó bűnözők. Durvának és agresszívnek mondható az elmúlt évben történt tíz rablás, amelynek nagy része az italboltokhoz köthető. Szándékos tesü sértés ügyében ötvennégy esetben nyomoztak és ezek többsége családon belül, vagy a szomszédokkal történt. Ittas vezetés esetében ötvenhárom személy- lyel szemben jártak el. A gazdasági bűncselekmények esetében harminckilenc feljelentés érkezett és ezeket az ügyeket bonyolultságuk miatt hat hónap alatt nehezen lehet befejezni. Kábítószeres ügyben az első eset, hogy 2000 márciusa óta ötvenhat személlyel szemben kellett eljárni és az a tapasztalat, hogy az elfogott terjesztők jobban félnek a felsőbb kapcsolataiktól, mint a rendőrségtől. Tavaly ötszázhuszonkét bűnelkövetővel szemben járt el a balassagyarmati kapitányság. Az elkövetők 41,2 százaléka büntetett előéletű és közöttük elenyésző a külföldiek száma. A kapitányság felderítési munkájának hatékonyságát alapvetően befolyásolta a forrónyomon történő intézkedés gyakorisága és ennek is köszönhető, hogy a felderítési mutató 67,1 százalékra emelkedett. Az eljárások során hatszázkilencvenhárom nyomot rögzítettek. A bűnügyi osztály vezetője úgy vélekedett, hogy a kapitányságon kialakult egy kellő gyakorlatot szerzett állomány, amely ismeri a feladatokat. Nagy figyelmet fordítanak a hatékony bűnmegelőzési munkára és fokozottan figyelemmel kísérik a gyermek- és fiatalkorúak részvételét a bűnözésben. A fiatal korosztályok számára bűnmegelőzési tárgyi oktatásokat tartanak. A rendőrkapitányságon végzett bűnmegelőzési munka lényeges eleme a Nógrád biztonságáért társadalmi program. Ennek keretében több településen tartottak nagy érdeklődéssel kísért bűnmegelőzési drogprevenciós programot a vecsési székhelyű VESH Informatikai Bt.-vel kötött együttműködési szerződés alapján a gyarmati térségben működő bűnmegelőzési bizottsággal együttműködve. A felvilágosító, megelőző munka részeként rendezték meg tavaly is a főleg hátrányos helyzetű gyermekek részére a káptalanfüredi bűnmegelőzési tábort, a bűnmegelőzési bizottság és a Szondi Alapítvány szervezésében. Szalai Tibor őrnagy, a köz- rendvédelmi osztály vezetője jelentésében kitért arra, hogy a rendőrségi törvényben biztosított eszközök közül lőfegyver és rendőrbot használatára nem került sor. Megállapítható, hogy az állomány intézkedései jogszerűek és szakszerűek voltak, s a rendőrök differenciáltan éltek a feljelentés, a helyszüli btiságo- lás, az úásbeli és szóbeli figyelmeztetés eszközével. Az egy főre számított birság jelentősen háromezer forint alatt maradt. A megyei értékelő és elemző osztály adatai alapján a megye kapitányságainak közrendvédelmi osztályai közül a balassagyarmatiaknál a legmagasabb a nyomozás kezdeményezéseinek a száma. A jövőben több gyalogos közterületi szolgálat vezénylése acél. Szűcs József őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője beszámolójában szólt a 2001. évben bekövetkezett változásokról, amelynek egyike, hogy lakott területen kívül tíz kilométerrel növekedett a sebességhatár. Új közúti táblák kerültek bevezetésre és a rendelet egyértelművé tette a körforgalom szabályait. A balassagyarmati rendőrkapitányság területén hatvanegy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, amelyből négy halállal, huszonöt súlyos sérüléssel, harminckettő pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittas volt az okozó tizenegy balesetnél. A legtöbb balesetet a huszonöt és negyvenöt év közötti személyek okozták és a leggyakoribb baleset a gyorshajtás miatt következett be. A gyalogosok hibájából a balesetek tizenegy százaléka történt és a személykocsivezetők ötvennégy százalékban voltak hibáztathatók. Vádemelési javaslattal nyolcvanegy esetben éltek és harminc esetben történt bíróság elé állítás. Ügyenként átlag negyvenkilenc napot fordítottak nyomozásra. Tavaly 2362 főt bírságoltak meg 13 798 000 forintra. A közlekedési rendőrök hatszáznyolcvan- négy esetben tettek szabálysértési feljelentést, kétszázhárom esetben került sor hatósági engedély és jelzés helyszíni elvételére, száztizennégy esetben előállításra. Az elfogások száma száznyolcról száztizenhétre emelkedett. Az osztályvezető kiemelte, hogy Sági László r. főtörzs, motoros járőr IV. helyezést ért el a járműmotorosok országos versenyén és az ORFK vezetői dicséretét, jutalmát érdemelte ki. A közlekedésrendészeti osztály jó együttműködést alakított lti az igazságügyi és bűnüldöző szervekkel, a megyei szakirányító és társosztályokkal és együttműködik a Nógrád Volánnal, valamint a megyei állami közútkezelő kht.-val. A balesetmegelőzési munkájuk folyamatos. Ezt jelzik az óvodákban, iskolákban, egyéb intézményekben megtartott előadások, vetélkedők, a falunapokon való részvételek. Népszerű a falvakban az „Ismeri On a KRESZ-t?” előadás-sorozatuk, amely iránt nagy az érdeklődés. Az igazgatásrendészeti osztály elmúlt évi munkájáról Percze Dezsőné rendőr őrnagy, osztályvezető adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy a kiszabott birság összege átlagban 21 ezer forint volt. A feljelentések száma százötvennel emelkedett és ötvenöt esetben éltek a vezetői engedély visszavonásával. Egy előadóra átlag 500 ügy jutott az egyéb ügyek mellett. Közel 800 vagyonvédelmi tevékenységet folytató személynek adtak ki igazolványt és intézték a területen magánszemélyeknél lévő 1078 lőfegyver adminisztrációs ügyeit. László Sándor rendőrkapitány örömét fejezte ki, hogy a lakosság részéről kevés megalapozott kritikát kapnak a gyarmati rendőrök, mert a legmértékadóbb az állampolgár véleménye. Jó hallani azt az országos hírt, hogy jól dolgozik a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és azon belül elismerésre méltóan tevékenykedik a balassagyarmati kapitányság. A rendőrség munkáját segíti, hogy jó kapcsolatokat ápol a Balassagyarmat térségében lévő önkormányzatokkal, amelyek többsége felismerte és támogatja a polgárőrségek létét. Dr. Máté István rendőr ezre des főkapitány-helyettes, köz- biztonsági igazgató elismeréssel szólt a balassagyarmati rendőr- kapitányság tevékenységéről, amely a Nógrád megyei rendőrség jó hűét erősíti. Kiemelte, hogy a gyarmati közbiztonsági állomány a bűnügyi munkából is kiveszi a részét és a 47 százalékát az ügyeknek ez az állomány kezeli. A megyei átlag ennek a fele. A jövőről szólva elmondta, komoly előkészületek vannak arra, hogy ugyanúgy, mint a teljesítmény-orientált civil életben, a rendőrségen is mérni fogják a teljesítményt és erre kell felkészülni az állománynak. Anyagilag egyre inkább meg van becsülve a rendőri munka és a teljesítményeket is ehhez fogják igazítani. SZABÓ ENDRE Gyorsított eljárással állította Nógrád Megyei Főügyészség bíróság elé a szécsényi MSZP-iroda betörőjét és bűntársát - tájékoztatott a minap a főügyészségi sajtószóvivő. A betörést február 25-én reggel vette észre az iroda vezetője. Az ajtót betörték és vittek, amit láttak, köztük a számítógépet, a faxot, még a vezetékes telefont is. Aggodalomra adott okot az, hogy a géppel együtt eltűnt a számítógépes adatállomány és a jelszó feltörésével még a kampánytervhez is hozzáférhettek volna. A rendőrség azonban hamarosan felgöngyölítette az esetet, mert február 27-én közúti igazoltatás során egy autóban megtalálták az ellopott értékeket és az autó két utasát előállították. Fény derült a betörés körülményeire. Február 23-án 14 óra körül a szécsényi B. István csendességet látva az MSZP-iroda körül, felfeszítette annak ajtaját és beljebb kíváncsiskodott. Egy zsebszámológépet zsebre vágva távozott, de este hat óra körül visszatért. Ekkor táskájába került a számítógép a monitor kivételével, de a fax és a telefonkészülék is. Az eltulajdonított tárgyak értéke 424 500 forint volt. B. István a zsákmányát a szécsényi várkertben elrejtette. Később összetalálkozott unokatestvérével, akit arra kért, segítsen a zsákmány elrejtésében. A fiatalkorú O. Z. belement a dologba. Az volt a tervük, hogy a holmikat Salgótarjánban értékesítik. A nyomozás kiderítette, hogy a fiatalkorú O. Z. nem tudott a betörésről és nincs adat arra nézve, hogy a számítógépet használták volna. A Salgótarjáni Városi Bíróság elé került ügyben megállapítást nyert, hogy a fiatalkorú O. Z. cselekménye alkalmas a bűnpártolás vétségének a megállapítására és ezért a gyorsított eljárás során a bíróság egy év próbára bocsátásra ítélte pártfogó felügyelete mellett. A betörést végrehajtó B. István cselekménye kimerítette a nagyobb értékre folyamatosan elkövetett lopás vétségét, amiért egy év börtönt kapott, két évre felfüggesztve^ ____________________■ N ÓGRÁD S HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelösszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet térő., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951 -279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunicba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft, előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet._____________________________ szerkesztőségi rendszerrel készült. FOTÓ; RICO TIBOR ' ■ —m—r, ,ar.7Wi, ■ Megyénk gazdag a szebbnél szebb tájakban