Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-09 / 34. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT E G Y E I KORKÉP PÁSZTÓ 2002. FEBRUÁR 9., SZOMBAT Volt itt az elmúlt héten áprilisi meleg napsütéssel, enyhe fagy, borult égbolt, szelet ígérő vérpiros naplemente... Egy va­lami volt állandó, a különböző sűrűségű pára: egyszer csak a nyomait lehetett felfe­dezni a látóhatáron, másszor, főleg sötéte­dés után azonban olyan vastag köddé állt össze, amibe már kis túlzással beleveri a fejét az ember... A tavasznak persze szám­talan jele van. A kertekben tenyésző hóvi­rág kidugta fehér bimbóit a föld alól, néha dalra fakadnak a feketerigók, egy balkáni gerle pedig a fészkén ülve melengeti pár napja kikelt fiókáit. Az orgonabokrokon nagyra duzzadtak a rügyek, az erkélye­men a virágládába ültetett bablevelű varjú­háj már kihajtott, a hírek szerint a Dél- Alföldre már megérkeztek a bíbicek és a barázdabillegetők is. Kivételesen szerencsés időpont jutott a terepjárásra, sikerült kifogni a hét legderül- tebb, legnaposabb óráit. A Medves-fennsík nyugati szélén elterülő Róna-lapos volt az úti cél. Utoljára november végén jártam itt, amikor a korán jött havazás fehér paplant húzott vidékünkre. Akkor őszutó volt, igazi téllel. Most a tél végén járunk, valódi ta­vasszal... Lássuk hát a különbséget! Igaz ami igaz, vigasztalan ez a hó nélkü­li időszak. A barna avar felett barna leveleket rin­gató cser- és bükkcseme- ték, felettük a kopasz szálfák, az ösvényen bar­na sár... Jelezgetnek azonban egymásnak a madarak, sőt, alig vágok neki a fennsíkra vezető útnak, harkály dobolását is hallom. Ez nem ritka még januárban sem, nemhogy februárban; amikor azonban a fako­páncsok már így jelzik, hogy a költéshez területet foglalnak maguknak, az már a párba állás biztos jele. Ölyvek is vijjognak a közelben, sőt, egyikük egészen alacsonyan repül a fák koronája felett, talán harminc méterre, ha van... Azután megpillantom a másik ragadozót is: a máskor lomha egeré- szek szokadan gyorsasággal, sebes szárny- csapásokkal kergetik egymást, közben han­gosan rikoltoznak. Hallani még akkor is hal­lom őket, amikor eltűnnek a fák felett. Faragó Zoltán: T jr R JE. IP* J Á Ö Séta a Kadlót-kereszt körül A vénséges, óriás madárcseresznye Süti a nap az erdő alját, s ilyenkor be­hunyt szemmel egy pillanat alatt kitavaszo­dik a fák alatt. A kellemes, langyos szél ma­dárhangokat hord: a cinegék tó-tó-tél kiáltá­sokkal üdvözlik a meleget. Egy egész csa­pat keresgél a fák között, s a hangjuk alap­ján csuszkák is vannak közöttük. Nicsak, az egyik ott repül, egészen alacsonyan, úgy félmétemyire a föld felett... Közeledik gyor­san, kerülgeti a fatörzseket, a bokrok galy- lyait... Éppen a fejemet célozza! Amikor tó- ér az ösvény fölé, tesz egy gyors fordulatot, s leröppen mellém egy csertörzsre. Ijedté­ben netóáll veszekedni, csak úgy hangosko­dik a kis madár, s még arról is elfeledkezik, hogy a nevének megfelelően fejjel lefelé kel­lene, közlekednie a repedezett kérgen... Gondolom fatörzsnek vélt, mert mozdulat­lanul álltam az ösvényen, s csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy rám nem tanácsos leszállnia. Tartania persze akkor sem kellett volna tőlem, dehát jobb az óvatosság. A harkályok változatla­nul dobolnak, méghozzá kettő is, úgy ötven méterre egymástól. Jól rezgő, szá­raz ágcsonkokon verik ezt a pergő tamtamot, mintha ismernék a hangszerkészí­tés rejtelmeit. Kérdés, hogy velük született ké- pesség-e a dobolás, vagy megtanulják egymástól? Pár száz lépésnyire a Medves-fennsík nyúlik el, erdeivel és hatalmas rétjei­vel. Az alig hullámzó terü­letet behálózó földutak el­képesztően sárosak, mindegyiket összevissza törték a teherautók, a te­repjárók, a motorbiciklik kerekei. Az még csak érthető, hogy a kiter­melt fát valahogyan el kell hordani innen - más kérdés, hogy az idősebb állományú, őshonos erdőségek kicsiny maradványfolt­jaira már nagyon vigyázni kellene - de aki szórakozásból rongálja a természetvédelmi terület útjait, az valószínűleg más gonosz­ságra is képes! A füvön tehát sokkal kellemesebb járás esik, csak a vaddisznótúrásokat célszerű ki­kerülni, mert egyes helyeken valóságos mélyszántást végeztek a sörtés vadak. A nedves, puha földben nem is lehetett nehéz dolguk. Emlékszem, akkor is bőségesen hagytak maguk után nyomokat, amikor a friss hóban jártam erre, pedig november­ben csak egy éjszaka és egy hajnal állt ren­delkezésükre a turkálásra. El lehet képzelni, hogy mit műveltek a fagy kiengedése óta... Az erdő és a rét találkozásán sokkal több mindent láthat az ember, mintha a kettő kö­zül valamelyikben járna. Sorra röppennek is fel előlem a citromsármányok, szén- és kékcinegék, feketerigók, szajkók, sőt, egy egerészölyv is. Egy félalmányi fagombákkal tarkított vadcseresznye - madárcseresznye a hivata­los neve - Vaskos törzsére egy apró madár­ka röppen le: egy fakúsz az... Szavamra, no­vemberben ugyanitt láttam! Lehet, hogy nem ő volt, az igaz - tó tud megkülönböz­tetni egymástól két fakúszt? - de talán még a fa is ugyanez volt! Nézegetem egy darabig a kis szárnyast, s közben az jár a fejemben, hogy a diónyi testben a parányi élet hogyan nem aludt tó a mínusz húszfokos hidegek­ben? Csodálatos a természet... A madárka végül elbújik a fa törzse mö­gé, s továbbballagok. A fennsík felett ragyog a nap, de az erdő aljában, a mélyebben fek­vő részeken megül még a reggeli köd. A fák között gomolygó pára érdekes fényjátéko­kat ígér, ezért a cserek, kocsánytalan töl­gyek, gyertyánok, de mindenekelőtt bük- kök alkotta szálerdőben folytatom az uta­mat. Az előbbi fajok mellett rengeteg itt a madárcseresznye is, s a kisebb példányok mellett igazi óriások állnak. Egy kéttörzsű, meglehetősen göcsörtös bükköt lefényképezek az erős ellenfény­ben, de valami furcsa rajta... Amikor aztán nem ellenfényben látom, megoldódik a rej­tély: nem bükk az, hanem egy óriási, égbe­nyúló madárcseresznye! A törzs alsó méte­rein még a fajra annyira jellemző, vízszintes parafa lemezek sem láthatók, annyira öreg példányi Ráadásul ilyen nagyot még soha nem láttam ebből a fajból! A friss felfedezés örömével ballagok to­vább a régen felhagyott kőbánya felé, s az erdei kószálás közben a vadföld mögé érek. Itt nyújtózkodik még néhány hófolt az örökké árnyékos vízmosásokban, s ott, ahol a télen az első havazás után dőlt rájuk a dú­A Kadlót-kereszt Salgóbánya és Rónafalu között a szerző felvételei Végül egy hajlat eltakarja a komát, de az az érzésem, hogy viszontlátom még őt. Egyébként tavaly novemberben ugyan­itt láttam őt is! Termetes, bizonyosan kan példány, az embertől nem nagyon tart, ha nappal a nyílt területen kószál. Persze a koslatás, a rókák násza nem fejeződött még be, s ilyenkor minden ravaszdi megbolon­dul. Az érdekes csak az, hogy tavaly ősszel is úgy déltájban járt a nyüt mezőn. A feszület mellett nem lehet keresztve­tés nélkül elmenni, sőt, úgy sem, hogy nem veszem szemügyre... Idén nyáron már százegy éve lesz, hogy állították, „Isten dicsőségére...” amint a felirat is kezdődik. Hadd tegyem hozzá: szebb helyet a Medves- vidéken nehezen talált volna neki a néhai Kadlót András és neje, Ondrécska Terézia. A háttérben Salgó vára nyújtózkodik az ég felé, mögötte a Karancs vo­nulatai kéklenek, s a ré­teken, vadföldeken túl pedig mindenfelé er­dők, zömmel bükkösök állnak. A Gortva-völgy felé indulok tovább. Alig teszek pár lépést, újra megpillantom a rókát: az erdő szélén álldo­gál, tőlem vagy száz méterre... Megnézem az órámat, van még idő lapzártáig, úgyhogy méregetjük egymást a komával vagy ne­gyedórán keresztül, s ez a szerencsém. A fennsíkon ugyanis keresztülpöfög még egy kisteherautó, s felver valahonnan egy kékes rétihéját! Gyönyörű, az erős napsütésben fehér tollazatúnak tűnő ragadozó, de sajnos szívdobbanásnyi idővel később már le is száll valahová a földre, így a látványában nem gyönyörködhetek kedvemre. A róka aztán pár perc múlva eloldalgott, s végleg eltűnt a fennsík peremén itt tenyé­sző sűrű bokrok között. Elindultam a gyö­nyörű kékes rétihéja után, de bizony, hiába jártam körbe a Róna-lapost, még egyszer már nem került elém. Egerészölyv féltucat­nyi is akadt helyette; nem akarom persze megsérteni a becsületes rágcsálóirtó nem­zetség tagjait, de bizony meglehetősen mér­sékelt élményt jelentettek a ritka vendéghez képest... san tenyésző siskanád. A szénává aszaló­don növény jó hőszigetelő, mert a tövénél olvadozó jégdarabokat rejteget még most is. A vadföld közepe táján járok, amikor egy kis teherautó pöfög végig a Róna-lapo­son, Salgóbányáról Rónafaluba. Küszködik erősen, néha le is fullad. A platót nyomják a feldarabolt farönkök, a kerekeket lehúzza sűrű, agyagos sár. Végül aztán csak elván­szorog a Kadlót-kereszt előtt. Akármilyen kicsi is a kocsi, a hangja iszonyatosan felve­ri a környéket... Küldök utána egy pillantást, s a vadföld szélén egy rókát pillantok meg! A koma is észrevett engem. Hosszú szőrű téli bunda van rajta, s nyitott szájjal, orrát felemelve fe­lém szimatol. Alighanem fel is ismer, mert megfordul, néhány ugrással az út szélén te­rem, s kényelmes tempóban elkocog az au­tó után. A kocsi lassan halad, mert errefelé sem jobb a terep, a róka pedig, úgy húsz­harminc méterrel lemaradva, úgy fut utána, mint valami lelketlen gazda által frissen ki­dobott házőrző kutya! Itt akarunk élni, ne üldözzenek el bennünket! yy (Folytatás az 1. oldalról) mindössze három nap előzte meg. Ő ugyan optimista, de szán­dékosságot vél ebben. Másrészt szerinte sok a „miért”. Az egyik, amelyre választ vár: Miért erőlteti az aszfaltkeverőt az önkormány­zat? Nagy munkaerőigénye ennek aligha lenne.- Olyan érvekkel támogatják az elképzelést, hogy majd itt a vállal­kozó faluházat épít, a lakosságnak munkahelyet teremt. Ami az utób­bit illeti: nem hiszem, hogy sok embert foglalkoztama. Nem va­gyok ellene az ésszerű vállalkozá­soknak, a piacgazdaságnak, ezért úgy próbáltam megközelíteni gon­dolatban ezt az egészet, hogy nyil­ván bevételi forrása lesz az önkor­mányzatnak a vállalkozásbővítés­ből. Viszont a múlt évi munkáról elhangzott beszámolót figyelembe véve (tavaly Zsunyban fejlesztésre nulla forint jutott) kevés haszna származik ebből a falunak, tehát ezért sem indokolt, hogy ráerőltes­sék a dolgot a lakosságra. Mindig mostoha gyerek volt Zsunypuszta, minden egyes szennyező üzemet ide akarnak telepíteni, Nagylóc ilyen szempontból fel sem merül, annak idején az akkumulátor­üzem sem kellett a községnek. A családos férfi úgy látja: az ön- kormányzat nem úgy járt el, aho­gyan kellett volna.- Ha a testület nem adta volna az előzetes hozzájárulását, fel se merült volna a „legyen vagy ne le­gyen?” kérdése. Ha már nincs fej­lesztés, legalább azt engedjék meg, hogy az emberek tiszta leve­gőt szívjanak. Elítélek minden olyan kísérletet, amelynek követ­keztében az egészség károsodhat, s a leghatározottabban ellenzem, hogy itt aszfaltkeverő létesüljön. Kérem az önkormányzatot, vonja vissza az előzetes hozzájárulását! A hatvanhat éves Balya Ilona úgy látja, egy újabb üzem kicsit fellendítené Zsuny életét, jónak, hasznosnak találja azt az ötletet is, hogy akiket érdekel, megnéz­zenek egy ilyen működő létesít­ményt.- Azt viszont kértük a vállalko­zótól, hogy ne azon a helyen le­gyen, amit Úsztatónak hívunk, hanem az ettől távolabb eső ré­szen, ahol a szénégetők voltak. Szelcsik Pál „üdvözölte” a keve­rőüzemről szóló elképzelést, neki az a véleménye: nem igaz, hogy ártalmas az ilyen ipari tevékeny­ség, hiszen ha így lenne, a szakha­tóságok máshol sem engedték volna meg, hogy telepítsenek ilyet. Az idős férfi örömmel hallot­ta, hogy a kőbánya üzemeltetője, hozzá láván járulni az itteni utak felújításához, s ahhoz, hogy le­gyen egy közösségi ház Zsunyban. A fórumon is arra biz­tatott, fogadják el az ipari bővítést, mert ezáltal fejlődhet a kistelepü­lés. - Vizsgálják meg, káros-e vagy nem, hetvenkét éves vagyok, sok beleszólásom nincs, de azt mon­dom: inkább csinálják, hogy fej­lődjön a tanya, más útja ennek nemigen lesz, mert itt akik bírná­nak, azok se dolgoznak - mondta Hegedős Lászlóné.- Ezen a kistelepülésen a lako­sok zöme idős, de a fiatalok, a gyerekek rendszeresen visszajár­nak, a szeretetük e hely iránt na­gyon erős. Édesanyám Zsuny- pusztán él, s a családdal amikor csak tehetjük, ott pihenünk, mi és a gyerekeink is nagyon szeretünk ott lenni, erősen kötődünk a festő­ién szép, hegyes-dombos tájhoz - mondja Rigóné Szelcsik Katalin, aki nagyon ellenzi, hogy egy ilyen környéken, tájvédelmi körzettel szomszédos területen, Hollókő­höz közel, ahol a környék a mező- gazdaságra és a turizmusra, va­dászturizmusra szakosodott, s ahol víztározót terveznek, falusi vendégházak szolgáltatásai erősí­tik az idegenforgalmat, ipari fej­lesztés legyen. - Ez semmiképpen nem illik ide, a természetet és a la­kosságot is csak veszteség érné, ha itt aszfaltkeverő működne - szögezi le, majd így folytatja: - A vállalkozó ígérettel próbálta a la­kosságot és az önkormányzatot meggyőzni, s nem volt nehéz, mert próbál feladatokat átvállalni. Nagyobb településen is ellenáll­tak: Pásztón is megvétózták ilyen üzem telepítését, hiszen az em­bernek joga van a tiszta környe­zethez! Szerintem, ha a képviselő-tes­tület nem adta volna az engedé­lyét, el se indul ez az egész. Mivel nincs Zsunynak helyi lakosú kép­viselője a nagylóci képviselő-tes­tületben, miért nem állítottak fel egy bizottságot, amely kikérte vol­na a zsunypusztaiak véleményét és csak ezután, ennek figyelembe­vételével tárgyaltak volna az üzem létesítéséről? Szabó Ottó a kőbányai bekötő­út mellett, a volt iskolaépületben lakik, s azok táborához tartozik, akik ellenzik a keverő idetelepíté­sét. Osztja azok véleményét is, akik szerint előbb kellett volna kérdezni a zsunyiakat, mint a képviselő-testületet.- Ez az út nem arra épült, hogy naponta húsz-harminc teherautó járja. Nekünk ebből semmi hasz­nunk sincs. Mi itt akarunk élni, ne akarjanak elüldözni bennünket. Dulai Bamabásné a zsunyiak és mások azon álláspontjára, hogy - esetleg bizottság felállításá­val - őket, s nem a testületet kellett volna előbb megkérdezni, azt vá­laszolta: azért nem látták szüksé­gesnek, hogy ezt tegyék, mert ide­jében és első kézből, tehát magá­tól a vállalkozótól kaptak előzetes tájékoztatást az ott élők. Annak, hogy három nappal a kiértesítés után tartották meg a fórumot, ak­kor lenne jelentősége - fogalma­zott a polgármester - ha már ott, akkor kész tények elé állították volna az embereket. Hozzátette: a nyolcvanhárom lelkes puszta la­kóinak csaknem a fele részt vett a lakossági fórumon. Pifka Zoltán, a zsunyi kőbá­nya tulajdonosa arra a kérdésre, hogy hol tart az előkészítés, a kö­vetkezőket mondta:- Nagyon kezdeti stádiumban van, majdnem érdeklődési szin­ten, hiszen azért ez olyan nagy - több tízmilliós - beruházás, amelynek előkészítéséhez idő kell. Még senkivel szerződést nem kötöttem, a tervezővel felvettem a kapcsolatot, de csak szóban, a terv még nem készül. A területet, ami a telep kialakítására legalkalmasabb lenne, kinéztük, ipari területté nyilvánítása nem kezdődött meg. Nagyon át kell gondolni mindent, még gáz sincsen, fél éven belül nem is lesz. Természetesen, ha úgy alakul a dolog, bele fogunk erősíteni. - Korábban komoly piac­kutatást folytattunk a kihasznált­ság, a jövedelmezőség irányába. Ismerve az önkormányzatok igen nehéz helyzetét, azt, hogy a fenn­tartásukban lévő utak nagyon el vannak hanyagolva. Állítom, hogy Nógrádban 99 százalékuk emellé áll, mert ez az ő érdeküket szolgál­ná, hiszen nem mindegy, hogy az aszfaltot, nagyobb távolságról vagy a megye középső részén lévő Zsunypusztáról hozzák. Nem be­szélve arról, hogy én azért is sok­kal olcsóbban tudnám adni, mert a kő helyben van. Egyébként sem akarunk autópályát építeni, kisebb kapacitású - évi 10-20 ezer tonnát - előállító keveröre gondoltunk. A környékbeli falvak, Alsótold, Hollókő, Cserhátszentiván vezetői a vállalkozó tervére reagálva, úgy nyüatkoztak: nagyon nem örül­nek ennek, a térség idegenforgal­mi törekvéseivel, terveivel össze­egyeztethetetlennek tartják. Dulai Bamabásné azzal kap­csolatban, hogy a vállalkozó jövő­beni fejlesztésekhez segítséget ígért, annyit jegyzett meg, hogy ezek nem neki, s nem a képvise­lőknek, hanem a lakosságnak szóltak. A zsunyiak és mások figyelmé­be ajánlotta azt is, hogy a vállalko­zónak huszonnyolc szakhatóság­tól kell engedélyt kérni az aszfalt­keverő létesítésére, másrészt nem akarják ezt ráerőltetni a lakosságra egyelőre mint elképzelés, mint le­hetőség került szóba a fórumon, s ehhez kérték a zsunyiak vélemé­nyét. m-i-i NÓGRÁDI HÍRLÁP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztö-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal BL (tel.: 30/9433-548,30/9951 -279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439,30/475-83-80) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesitöknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kfl. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarotszág Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült. A Cserhát-völgye településein élők az idegenforgalom és a mezőgazdaság fejlesztésétől várják sorsuk jobbra fordulását _________________________fotó! rigó tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom