Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2002. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK SZOLGA L T A T Á S Várható időjárás: Nógrád megye * derült napos felhős ■mm­<£b párás ködös borult 42* <?» <£> zápor zivatar esős <ß <£> kávás eső hózápor havazás v­Gyakran lesz erősen felhős az ég, főként délutántól va­lószínű többfelé eső, zápor­eső. Az északnyugatról ér­kező gyenge hidegfront ha­tására sokfelé, de nem min­denütt szűnik meg a köd. Megélénkül a nyugati, északnyugati szél. Általá­ban enyhe lesz az idő. Kozlekedésmetenrologia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Gyenge hidegfronti hatásra számíthatunk ma. Jelentősen javulnak a / látási viszonyok, ugyanakkor sokfelé erős oldalszél lesz. HUMOR Felfelé Két részeg beszélget. Az egyik megszólal:- Jön fel a nap. Mire a másik:- Mért azt is ittunk? Apró félreértés Három ember megy a sivatagban. Nagyon szomjasak, már alig bírnak menni, inkább csak kúsznak. Meg­látnak egy oázist, megörülnek, de ahogy közelebb másznak látják, hogy előtte egy mély szakadék tá­tong. Elkeserednek, és már majd­nem feladják, mikor a túloldalon megjelenik egy vénséges öregem­ber, és így szól:- Na gyermekeim ma jó napom van teljesítem egy kívánságotokat.- Papa, csináljon itt egy hidat!- Hát öreg vagyok én ehhez, de le­gyen... - azzal elkezd hátrafelé leha­jolni... Nem meglepő Isten ember képében leszáll a Földre. Megy-megy, egyszer csak látja ám, hogy egy csöves ül a tűz mellett. Gondolja, leül mellé és meg­vizsgálja, hogy milyen a lelke.- Te csöves, nem adnál egy kis ke­nyeret, nagyon megéheztem.- De persze, itt van törjél belőle nyugodtan! Eszegetnek.- Csöves, nem adnál pár korty vi­zet, nagyon megszomjaztam!- Hogyne, itt van igyál. Ülnek tovább, beszélgetnek, egy­szer aztán a csöves elővesz két füves cigit, az egyiket a vendégnek adja! Cigizgetnek, amikor Isten gondolja, hogy most már el kéne árulnia, hogy ő ki is valójában.- Te, csöves! Én vagyok az Isten! Mire a csöves:- Jó anyag, mi? Február 7. HmM \ 17 órától: Chico. Magyar film. 19 órától: A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége. Amerikai kalandfilm. Hsfesagpi Nagyteremben : 15,17.45 és 20.30 órától: A gyűrűk ura. Színes, szinkr. amerikai Uj teremben : 15 és 17 órától: Amerikai pite 2. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. 19 és 21 órától: Kéjutazás. Színes amerikai thriller. HMM 18 és 20 órától: Amerikai pite 2. Színes, szinkr., amerikai vígjáték. 32/416-455 2i5-ös mellék Február S-i JSknö nyerőszámok 3 7 8 13 15 23 24 28 31 36 41 45 49 52 59 66 67 68 74 78 Rádió- és televízióműsor-ajánlat Szeretettel köszöntjük névnapjukon Tódor nevű olvasóinkat! A Tódor (Tivadar) gö­rög eredetű név, jelentése: isten ajándéka. Védő­szentje Szent Theodórosz katonatiszt, akit 318-ban fejeztek le hite miatt. Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Szent Parthéniosz püspök napja. A Nap kel: 7.03, nyugszik: 16.55 órakor. A Hold kel: 3.37, nyugszik: 12.15 órakor. Ügyeletes Szerkesztő: Bódi Tóth Elemér Újságíró: Kolaj László MOZI MMtt MIS: 16.45 és 20 órától: A gyűrűk ura. Szinkr. amerikai kalandfilm. 1 ©iv2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell (106.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre (53/8.) 12.00 Híradó délben 13.00 Rondó 13.30 Együtt 14.00 A kakasdombi zsaru (jugoszláv sor., 12/9.) 15.00 Alpok-Duna-Adria 15.30 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 29.) 16.20 100 kép a 20. századról (100/24.) 16.30 Az első Mária-ikon? 17.00 Szószóló 17.30 Kapás van! 18.00 Híradó hatkor 18.20 Játék a nemzetért (4.) 18.25 Orbán Viktor miniszterelnök országértékeiő beszéde 19.25 „Haza a magasban” (filmetűd) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Köszöntjük Hofi Gézát 20.20 Mihályfy Sándor- sorozat Indul a bakterház (tévéfilm) Regős Bendegúzt anyja el- szegődteti a bakterházba. A kisfiú sokat szenved a pénz­éhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőkép­pen a Büdös Banya miatt. 21.30 Aktuális 21.50 Híradó este. Időjárás 22.00 Választási vitafórum 22.50 Théma 23.00 Kultúrpercek 23.10 +1 Kulturális háttérműsor 24.00 Kárpáti krónika 0.10 Világhíradó FI 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.35 Kék fény 9.10 A jövő háborúja (angol dok.-film-sor.) 10.00 Trópusi hőség (10.) 10.55 Magyar Ház 11.25 Aknák 11.50 Zeneiánc 12.00 Topmodell (sor.-56.) 12.30 Kamaszkorunk legszebb nyara: Amerika (13/8.) 13.00 Híradó delben 13.55 Bajnok 14.20 Jani házhoz megy... 14.45 Lendületben 15.10 Naprakész magazin 17.05 Iskola utca 18.00 Azori szigetek 18.25 Orbán Viktor miniszterelnök országértékeiő beszéde 19.25 „Haza a magasban” 19.30 Híradó este. Sport 20.00 Théma 20.15 Ars Hungarica 20.35 „Menedéket adó váram"-Pannonhalma 21.50 Margarétás dal (tévefilm - 2/1.) 22.55 Játék a nemzetért (sorozat - 26/4.) 23.00 ?áróra 24.00 Éjszakai telefon - Zelki Jánossal 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Sonadoras ­Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat) 9.45 Rosalinda (mexikói sorozat) 10.10 Szokatlan 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.50 Maggie (amerikai vígjátéksor.) 12.15 Adadus (am. vígjátéksorozat) 12.45 A félszemű (amerikai western) 15.00 Gazdag ember, szegény ember (23.) 15.55 Kapcsoltam 16.15 Sebzett szívek (mexikói sorozat) 16.45 Lucecita (argentin sorozat) 17.10 Barátok és szerelmek (mexikói sorozat) 17.35 Szeretni beindulásig (spanyol-argentin sor.) 18.00 Aktív 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Nincs kegyelem- A leggyengébb láncszem 19.55 Jó barátok (am. vígjátéksorozat) 20.25 Turbo, a négylábú zsaru (5.) 22.05 JAG- Becsületbeli ügyek (amerikai krimisorozat) 23.00 Jó estét, Magyarországi 23.45 Autoexpo 0.15 Copland (amerikai thriller) New Yorkban minden nyolca­dik másodpercben bűncselek­mény történik. Garrison csen­9.40 Atoll (ismeretterjesztő film) 10.00 Marcello Mastroiani (olasz dok.-film - 2/2.) 11.50 Híradó. Vers 12.10 Isten kezében (ism.) 12.40 Emmy (magyar vígjáték) 13.50 Heuréka diákkör 14.20 Amikor az Istenek táncot járnak (német ísm.-terj. film) 15.05 Katedra nélkül 15.45 Nagy László: Vértanú arabs kanca 15.55 A Magyar Olimpiai Akadémia olimpiatörténeti vetélkedője - döntő 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.25 Országértékelés 19.30 Halló, halló! (angol burleszksor., 2.) 20.00 Beskempir, a fogadott fiú (kirgiz-fr. film) 21.20 A gyulafehérvári érseki székesegyház (magyar dok.-film) 21.45 Híradó. Sport 22.00 Miért? 22.30 Összkép 23.00 Magyar Tarka (magyar dok.-film - 3.) 23.45 Hírek. Vers i des kisváros, a metropolis la­kói szívesen költöznek oda, főleg a zsaruk: ezért is gú­nyolják Coplandnek. Freddy, a j seriff látszólag kézben tartja a : gyeplőt, de a felszín alatt a I nagyvárosi korrupt kollégáké a terep. Egyik éjjel kettős gyil- ;; kosságot követ el egy városi rendőr, akit korábban hősként : ünnepeltek. Önvédelemnek | állítják be az esetet. DUNA TV 5.10 Vatikáni Rádió adása 5.30 Indul a nap 8.40 Égtájak (ism.) 9.10 Kusztos Endre (magyar portréfilm) 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (242.) 9.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő J 12.30 Kavalkád Nemzetiségi műsor j 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti . 14.00 Helene és a fiúk (88.) j 14.20 A végtelen szerelmesei - Az Apolló-program (amerikai sorozat - 9.) ; 15.15 Csak egy szavadba kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros (perui sorozat-173.) ! 16.20 Csak egy szavadba kerüli 16.25 Vad szenvedélyek (argentin sorozat-12.) 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Találkozások j 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) ; 20.25 Díszkíséret (amerikai akcióvígjáték) | A szexis nő a haditengeré- j szét istenverése. Két katonai j rendőrre vár a feladat, hogy j a hölgyet a charlestoni bör­tönbe kísérje. Útközben az egyik rendőr betartja a szol­gálati szabályzatot, a másik lazábban értelmezi a fegyel­met. A fogoly szökni készül, és a siker reményében beve­ti testi vonzerejét is. Nincs olyan katona-legyen az tiszt vagy közlegény -, aki ellen tudna állni. A viszontagsá­gos úton csel cselt követ. 22.10 Az elnök emberei (amerikai sorozat - 29.) 23.00 Híradó Késő esti kiadás 23.20 Pont hu Multimédia-magazin 23.50 Az Oblong család (amerikai rajzfilmsor.) 0.15 Fókusz (ism.) Időjárás-jelentés 0.45 Divatklip SPORT 1 8.45 Labdarúgás, német bajnokság (ismétlés) 11.15 Futballmagazin (ismétlés) 11.45 Jégkorong, NHL-mérkőzés New York Islanders- St. Louis Blues (ismétlés) 13.45 Mezeket fel! (ism.) 14.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság (ismétlés) 16.45 Bowling (ismétlés) 17.45 Jégkorong, NHL-mérkőzés Detroit Red Wings- NewYork Rangers 19.45 NHL-magazin 20.15 Kosárlabda, férfi Euroliga-mérkőzés (élő közvetítés) 22.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összefoglaló) 23.15 Labdarúgás, német bajnokság (összefoglaló) 23.45 Biliárd (ismétlés) 13.45 Varázslatos szigetek 14.15 A fotográfia kalandja 14.50 Uralkodóházak 15.20 A máltai lovagok 16.20 Vízi élőlények 17.20 Gazdagok és híresek Híres dinasztiák 18.20 Találkozás az ősökkel A koraközépkor kincsei 18.55 Az ezredfordulón túl 19.25 Állatmesék a rendelőből 20.45 ínyencségek 21.20 Impresszionista festők 21.55 Háború színesben A totális háború 22.55 Kultikus kedvencek A modellautók 23.55 Déli tengereken 0.25 A Karib-tenger vonzásában INASAT 6.50 Rajzfilmek 11.40 Lányok a tűzvonalban (német krimisor, 9.) 12.30 Hazai pályán (ism.) 13.20 Jeannie, a háziszellem (ism.) 13.50 T. J. Hooker (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) 15.35 Szerelmek Miamiban (amerikai sorozat - 90.) 16.25 Hazai pályán (238.) 17.15 Jeannie, a háziszellem (19.) 17.45 T. J. Hooker (20.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (114.) 19.35 Egy rém rendes család 20.05 Boszorkánykard (2.) 21.00 Kopogó szellem (amerikai horror) Kísértet zavarja meg az ame­rikai átlagcsalád békés, kül­városi otthonának csendjét. A szellem kezdetben játéko­san ijesztget, majd egyre jobban elszabadul a pokol... 23.05 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksor.) 23.30 Édes vágyak Erotikus magazin 24.00 Star Trek - Deep Space Nine (ism.) 0.50 Boszorkánykard (ism.) Atóukiw.... i 8.00 Ustinowal a világ körül 9.00 Lényeg és forma 10.00 Ökológiai fejtörő 10.30 Ausztrália lencsevégen 11.05 Horgászkalandok Csukák és sügérek 11.35 Kutyaábécé 12.10 Háborgó tengerek 13.05 Nők városai a középkorban 13.15 Zamatos utazások KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.34 Határok nélldiL 5.00 Reg­geli krónika. 539 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány, 9.04 Napközben. 10.00 Délelőtti krónika. 11.05 A Szabó család. 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha - Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál, 1330 Római katolikus félóra. 14.00 Közlekedés 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni kró­nika. 1630 „Magyarországról jövök.." (magazin). 17.05 Vállalkozás-klinika. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika 1835 Kapcsoljuk a Vigadót! 19.30 Sportvilág, 19.49 Esti mese. 20.00 Közlekedés 20.04 Aranyemberek: Nagy Pi­roska. 20.35 A jóslat - Csíki László történetei 3.21.10 A 20. század titkai. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapél­da. 23.00 Hírek Kenő. 23.04 Tucatnyi szólista PETŐFI 4.30 Hírek, időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés, 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelött. 9.01 Hírpercek. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 10.50 Gordiusz-plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13,00 Verkli. 1101 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. 17.00 Háztól há­zig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér, 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek 21.04 Eötvös József: Novella 1.21.45 Zene. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogéria. 23.00 Hírpercek 23.15Telestúdió. 24.00 Éj­fél után... 4.03 Cigánynóták 7.00 Reggeli mérleg 8.00 Poirot (angol bűnügyi sorozat) 9.00 Torna 9.05 Zenészek klubja 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.25 Ördöglovas (magyar történelmi kalandfilm) 15.05 Mit szól hozzá? 16.05 Bruttó 16.35 Zajlik az élet 18.40 Torna 18.45 Mese 18.50 Poirot (angol bűnügyi sorozat) 19.45 Párbeszéd (ismétlés) 20.00 Esti mérleg 20.25 Mit szól hozzá? 21.20 Gyűlölet (francia dráma) 23.00 Párbeszéd 23.15 Pagoda 0.05 Esti mérleg (ism.) TARJANI TV 18.05 Hírek 18.15 Sport, politika, hit Vendég: Balczó András 19.00 Szevasztok! (ifjúsági műsor) 19.10 Csendes percek 19.15 Szentföldi szent helyek üzenete (6.) 19.35 Hírek 19.45 Háttér 20.30 Románc az Orient expresszen (amerikai film) NAPI HOROSZKÓP VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.) A jövőre vonatkozó tervei ponto­san úgy alakulnak, ahogyan várta. Felismeri, hogy saját szükségleteit és vágyait kell első helyre tennie, majd csak utána segíteni azokat, akik hozzátartoznak életéhez. HALAK (II. 21-111. 20.) Azon fáradozik, hogy karrierjében gyorsabb előmenetelt érjen el. Értelmet, jelentőséget akar adni tevékenységének, munkájának. Persze a pénz­kereset sem elhanyagolható. KOS (III. 21—IV. 20.) Nem kell ragaszkodnia egy korábbi tervéhez, aminek már nem biztos a sikeressége. Ön elég­gé rugalmas, hogy elképzeléseit megváltoztassa, hiszen alapvető fontosságú tudással rendelkezik. így nem okoz csalódást. BIKA (IV. 21—V. 20.) Egy korábbi romantikus társ vissza szeretne térni az életébe. Ön rájön, hogy kapcsolatuknak az a fejezete lezárult, s ehhez tartja magát. Ennek ellené­re barátok maradhatnak. IKREK (V. 21—VI. 21.) Nagyon sok munka és felelősség hárul most Önre. Meg kell szerveznie idejét, fel kell állíta­ni a teendők fontossági sorrendjét. Könnyedén el fogja ér­ni célját. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy valamilyen kétes dologba akarják Önt belerángatni. Ne ajánlkozzék tanúnak egy szomszéd peres ügyében. Ne fog­jon bele új tervekbe, méltányolja a régi barátságokat és le­gyen óvatos, ha mostanában új barátságokat köt. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) A fogyó hold idejében a munkájában kissé fékezze az iramot. Ne hajszolja túl ma­gát, az egészségének ártana a kimerülés, a túlzás vagy a túlfűtöttség. Éppen ilyen ártalmas az egészségre a méla­bú. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Lazíthat egy kissé a rokoni kap­csolatokon a Vízöntő idejében. A hozzátartozók fölösle­ges izgalmat vinnének a házaséletébe vagy a szerelmi életébe. A szerelem kizárólag két emberre tartozik, nem a nyilvánosságra. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Kissé fázósnak, szomorkásnak ígérkezik a nap. Tartsa féken az étvágyát, mértékletes le­gyen az evés-ivásban. Böjtelő havában sok a kísértés: bá­lok, disznótor, vendégség. Tartson mértéket. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) Lassan tovatűnnek a szép téli napok. Mivel a szokásosnál többet kell dolgoznia, a bal­lagó idő gyors vágtába csap át. Élvezze ki a tél minden örömét, mert hamaros.an szinte semmire sem lesz ideje. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Volt már jó néhány fordulópont az életében, csak nem mindig vette észre a lehetőséget. Legyen nyitott, figyeljen jól, mert a lehetőség megint ott ólálkodik Ön körül. Csapjon le rá a Vízöntő idejében. BAK (XII. 22-I. 20.) Eljött az adóbevallás ideje, tanulmá­nyozza át a jóváírható lehetőségeket, az adócsökkentő tényezőket, s még öröme is származhat a váratlan bevé­telből. HALLÓ SZÍVPQSTA Egyetlen Kedvesem! Bárcsak március lenne már, mert akkor újra láthatnálak. Addig is sokat gondolok rád és sokat álmodok felőled. Egyszer már ott voltam nálad, de sajnos jött az ébredés és az elválás még így is nagyon fájt. Én sem aggódva tekintek a jövőbe, bár kétségtelen, hogy sokkal nyugodtabb lennék, ha már ott tartanék. Addig is míg látjuk egymást, vigyázz magadra, légy vidám, derűs és bizakodó. En is az leszek. Mondtam már, hogy szeretlek, ezt úgy sem tudom annyiszor és úgy mondani, mint ahogy érzem. FP. NÓGRÁD S HÍRLAP {MlCSSff ff# AMfft MCfÉNf Az előfizetés Önnek tartsa® iro megtakarítást jelent. Telefon: 32/416-455, 35/301-600 Síelés helyett szauna Sokan már várják, hogy vége le­gyen a télnek - elegük volt a hó- ból-fagyból, szívesebben sütké­reznének a napon. Ezzel szem­ben népes azoknak a tábora is, akik örülnek a zordabb időjárás­nak, hiszen így hódolhatnak kedvenc téli sportjuknak. Ezút­tal Philipet a VIVA+ zenés tele­vízió népszerű műsorvezetőjét kérdeztük meg, mit jelent neki té­len a sportolás.- Be kell valla­nom, hogy a leg­gyakrabban űzött téli sportom az autószélvédő tisztítása. Bár azt hiszem, ebben a „sportban” sok sorstársam oszto­zik. Ennek ellené­re nagyon szeretem ezt az évsza­kot. Feleségemmel tavaly Auszt­riában töltöttünk néhány napot. Nagyokat sétáltunk az erdőben, ropogott a hó a lábunk alatt. Mindkettőnk fejében megfordult a gondolat, hogy ki kellene pró­bálni a síelést, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy felcsatoljam a lécet. Lehet, hogy a félelmem kamaszkoromra vezethető visz- sza. Gördeszkával akkorát es­tem, hogy azt hittem, végleg a betonon maradok. Talán egyszer majd sikerül legyőznöm az el­lenállást és megpróbálkozom a síeléssel is. Tavaly kipróbáltuk a téli erdei szaunát. Fantasztikus élmény volt! A forró kabinból egyenesen a jéghideg patakba kellett ugrani. Esténként pedig nagyokat sétáltunk. Csodáltuk a fehéren derengő tájat, és élvez­tük, hogy térdig járunk a hóban. Azt hiszem, az következő évek­ben ez lesz a legfőbb téli progra­munk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom