Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-06 / 31. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT E G Y E I KÖRKÉP PÁSZTÓ 2002. FEBRUÁR 6., SZERDA Vizsgálat és vádindítvány Törvényességi vizsgálatot tartottak a kereskedelmi tevékenységet folytató Nógrád megyei vállalkozóknak - tájékoztatott dr. Cseh Blanka, a főügyészség sajtószóvivője. A vizsgálat tárgya az volt, hogy hogyan érvényesüljenek a munkaviszony létesítésére, megszüntetésére, a munka- és pihenőidőre vonatkozó jogszabályi rendelkezések az egyes munkáltatóknál. Akadt olyan kereskedelmi részvény- társaság, amely rövid időre létesített munkaviszonyt munkavállalóival és azt többször meghosszabbította, így a határozatlan munkaviszonyból eredő előnyöket a munkavállalók nem élvezhették. Ugyanez a cég a minimálbér 2001. január 1-jén történt emelését követően bevezette a 6 órás munkaidőt, természetesen a közös megegyezéses módosítással. Előfordult, hogy a munkáltatók, a munkaszerződéseket nem a jogszabály, illetve a kollektív szerződés szerinti tartalommal kötötték meg. Ezek a munkáltatói intézkedések úgy tűnik, nem a munkavállalók érdekeit szolgálták. A munkába lépők számára is figyelmeztető az, hogy egyes munkaszerződésekben nem rögzítették a munkaviszony időtartamát, a munka- vállaló munkakörét, vagy a személyi alapbérét. Akadt olyan eset is, amikor a munkába lépés napját munkaszüneti napra tette a munkáltató. A dolgozó hanyag munkavégzése miatt, mivel nagy összegű leltárhiány keletkezett, egy esetben történt rendkívüli felmondás. Az igazolatlan távol- maradás miatt három esetben mondtak fel. A vizsgált időszakban egy esetben került sor munkaügyi per indítására a munkaügyi bíróságon, ahol jelenleg is folyik a per a dolgozó elmaradt munkabérének kifizetése miatt. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a kereskedelemmel foglalkozó munkáltatók általában betartották a munkaviszony létesítésére, megszüntetésére, illetőleg a munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket. A főügyészségi sajtótájékoztató során bejelentették, hogy megszületett a vádindítvány abban az ügyben, amelyben egy oktatásra átalakított személygépkocsi és egy személyvonat ütközése a vád tárgya. A karambol még tavaly augusztus 31-én történt Balassagyarmaton, a kábelgyárral szembeni vasúti átjárónál. A vádindítvány szerint a gyanúsítottként szereplő gépkocsivezető-oktató a kellő figyelem és körültekintés nélkül a tilos jelzés ellenére a vasúti pályatestre hajtott és összeütközött a féktávolságon belül járó és hangjelzést adó személyvonattal. Bár fékezett a vonatvezető, de mégis elkapta a motorkocsi az autó bal hátsó részét és az ütközéstől a személykocsi a nagyligeti sporttelep betonkerítését áttörve állt meg. Szerencsére a személygépkocsit vezető tanuló és az oktató megúszta nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel azt a balesetet, ami súlyosabb is lehetett volna. A személykocsiban jelentős kár keletkezett, és a motorkocsi bal eleje is megrongálódott, az összetört kerítésről nem beszélve. Az oktató váltig állítja, hogy szabad jelzést látott, de azt az állítását szakértői vélemények és tanúvallomások cáfolják. A vádindítvány a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt született. Ha bebizonyosodik a szakértők és a tanúk állítása, akkor a köztiszteletben álló, sok évtizedes oktatói múlttal rendelkező 61 éves balassagyarmati férfit akár egy évre is elítélhetik, vagy közérdekű munkára kötelezhetik, a járművezetéstől való eltiltás mellett és mellébüntetésként pénzbírságot is kiszabhatnak. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szérkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Biztonságos közlekedést! Segít a Vöröskereszt Megyénkben az elmúlt időszakban megszaporodott a személyi sérülésekkel járó közúti balesetek száma, ezek közül több halálos kimenetelű volt. A közlekedésben résztvevők megfelelő elsősegély-nyújtási ismeretekkel kell, hogy rendelkezzenek ahhoz, hogy a helyszínre érkezve időben, hathatósan tudjanak segítséget nyújtani a sérültek számára, addig amíg a szakember meg nem érkezik. A Magyar Vöröskereszt sok irányú tevékenysége közül egy a gép- járművezetők elsősegélynyújtó vizsgáztatása. 2001-ben 1593 fő tett sikeres vizsgát a megyében. A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete tapasztalatai szerint az ismeretek gyakorlati alkalmazása egy-egy baleset vagy vészhelyzet esetén nem mindig mutatkozik meg megfelelően. A szervezet azt szeretné, ha a megyében a közlekedési kultúra színvonalasabbá válna, a segítőkészség ezen a területen is jobban megnyilvánulna. E cél megvalósulását segíti a Vöröskereszt a mentőszolgálat jól képzett szakembereivel. Az elsősegélynyújtó vizsgálatra a Vöröskereszt területi szervezeteinél lehet jelentkezni. 2002. január 1-jétől a vizsgáztatás díja 3500 forint, ezen összegért a hallgatók a felkészülés alapját képező könyvet és a vizsgakérdéseket is megkapják. A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete kéri a gépjárművezetőket, hogy alkalmazzák elméleti és gyakorlati tudásukat, magatartásukkal járuljanak hozzá a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez. CSUBERDA JUDIT Közös koreográfia, maguk varrta ruhák A táncos lábú Rouge-k Öt éve alakult meg a Rouge tánccsoport, öt taggal, ami mára háromra csökkent. Jelenleg Csemniczky Rita, Csák Krisztim és testvére Zsuzsanna, hódol táncszenvedélyének és persze tudásának. A csoport Salgótarjánban működik.- Annak idején egy osztályba jártunk a salgótarjáni Borbély LaCsák Krisztina jós Szakközépiskolában. Osztálytársaink jelmezbálra készültek, s úgy döntöttek, hogy különböző jelmezekbe öltöznek. Mi úgy határoztunk, hogy táncolni fogunk. A koreográfiát közösen állítottuk össze. Akkor első évesek voltunk. Én előtte másfél évig a salgótarjáni mozgásstúdióban tanultam a különböző mozgáskultúrát - indítja a beszélgetést Rita, majd kisvártatva hozzáfűzi: - az általános iskola hatodik osztályába jártam, amikor otthon gyakoroltam, videóra saját magamat felvettem és visszanéztem, hogy a hibákat kijavítsam. Az akkor még öttagú tánccsoport osztatlan sikert aratott társai, az iskola tanárai előtt. Ezután a sulibulikon mindig tánccal szerepeltek.- A siker feldobott bennünket, örültünk, ha felléphettünk - kér szót a jelenlévő Csák Krisztina.- Mihez kötődik a Rouge fantázianév megszületése?- Diákexpón vettünk részt, ahol gyorsan választani kellett egy fantázianevet. Simon Lajos tanár úr gyorsan rávágta: - legyen Rouge. Egyébként neki sokat köszönhetünk. Ő egyengette utunkat. Rajta kívül sokat segített Darvasi Éva tanárnő is, hogy egyre több helyen ismerjenek meg bennünket. A sikert, az elismerést a táncos lábú lányok vívták ki maguknak modern tánc- kompozíciójukkal, jó hangulatot ________■ teremtve.- Azzal biztattak bennünket, hogy ügyesek vagyunk, jól mozgunk, csináljátok! Miközben másokat szórakoztattunk, mi is jól éreztük magunkat - állítja Krisztina. Fellépéseik palettáján szerepel a salgótarjáni tavaszi vásár rendezvényén való részvétel, a palóc napokon való fellépés, s Hollókő, Szécsény, Diósjenő, Mátraszele, Szuha, Kisterenye is. Megyén kívül Mátrafüreden, Egerben léptek fel.- Tavaly szilveszterkor 15 perces új műsorral mutatkoztunk be a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. A Borbély Lajos Szak- középiskolában rendezendő jótékonysági bálon is felléptünk. Ugyancsak szerepelünk az iskola szalagavatójának ünnepélyén - mondja Rita.- Izgultok-e fellépések előtt?- Öt perccel előtte igen, de amikor kint vagyunk a színpadon, már csak az él bennünk, hogy minél több örömet szerezzünk az érdeklődő közönségnek, ugyanakkor jól érezzük mi Csák Zsuzsanna is magunkat - kér ismét szót Krisztina.- Vásároljátok, vagy csináltatjátok a fellépő ruháitokat?- Minden új műsorhoz általában új ruhában mutatkozunk be. Anyagait saját magunk választjuk ki, tervezzük és varrjuk meg. Előfordult, hogy eredeti elképzelésünket megváltoztattuk, a szoknyából nadrág lett. Egyébként félévenként vagy megújítjuk, átalakíttatjuk, vagy újjal bővítjük a meglévő ruhatárat - mondja Rita.- Ha jól érzékelem az elmondottakat, akkor a tánccsoport újabb sikeres fellépéseihez már kész a zeneszám, a koreográfia- Igen, újabb felkérésekre szívesen vállalkozunk, örülünk, ha minket választanak. . - A magatok mögött hagyott öt évben felmerült-e, hogy abbahagyjátok?- Eddig egyikünkben sem! Kiállítás hazai európai uniós kiadványokból Magyamándor jeles városok mellett kapott házigazda szerepet A Gazdasági Minisztérium, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a magyarnándori önkormányzat együttesen rendezi meg a „Hazai európai uniós kiadványok” országjáró vándorkiállítása keretében a magyarnándori bemutatkozás ünnepélyes megnyitóját február 15-én, pénteken a művelődési házban. A kiállítás ezen kívül Budapesten, Sopronban, Székesfehérvárott és Kecskeméten lesz látható. A kiállítás megnyitása alkalmával „A vállalkozások európai uniós integrációs felkészítése” címmel konferenciára is sor kerül sor. 11 órakor Sándor István Magyamándor polgármestere, mint a rendezvény házigazdája üdvözli a megjelenteket. 11.05 órakor hangzik el a Gazdasági Minisztérium előadójának ünnepi megnyitóbeszéde a „Kormányzati szerepvállalás a vállalkozók európai uniós integrációs felkészítésében” címmel. 11.15 órakor dr. Balogh András, a Miniszterelnöki Hivatal csoportfőnöke mond köszöntőt és tart előadást. 11.30 órakor Gémyi Gábor, a Gazdasági Minisztérium főosztály- vezetője tart előadást „A hazai vállalkozások átfogó európai uniós felkészítésének koordinációs feladata” címmel. 11.45 órakor ,A www.eufit.hu vállalkozások európai uniós felkészítő programjának bemutatása” címmel Bisztmy B. György, a kis- és középvállalkozások egyesületének elnöke tart előadást. 12.05 órakor kerül sor „Hogyan tesztelheti vállalkozása európai uniós felkészültségét a www.eufit.hu segítségével?” címmel dr. Farkas György, a PREUTAKT ügyvezetője tart előadást. 12.25 órakor „A vállalkozások európai uniós integrációs felkészítése az észak-magyarországi régióban” címmel dr. Berenténé dr. Kurucz Erzsébet, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára mondja el gondolatait. 12.35 órakor kérdések és hozzászólások hangoz(hat)nak el. A kiállítást - amely február 15- től 19-ig lesz Magyamándorban - 13 órakor dr. Surján László ország- gyűlési képviselő, az Európai Tanács alelnöke nyitja meg. KIÁLLÍTÓK:- Magyar Országgyűlés Külügyi Hivatal,- Miniszterelnöki Hivatal Európai Integrációs Iroda,- Gazdasági Minisztérium és háttérintézményei,- Fogyasztóvédelmi főfelügyelőség,- Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Foglalkoztatást Elősegítő Kht.- Külügyminisztérium EU politikai kapcsolatok főosztálya,- Környezetvédelmi Minisztérium,- Közlekedési és Vízügyi Minisztérium EU-koordináriós iroda- Szociális és Családügyi Minisztérium,- Európai Tájékoztatási Központ,- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. PÁLYÁZTAK ÉS NYERTEK A bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskolában évek óta igyekeznek a pályázati lehetőségeket maximálisan kihasználni. Az idei tanévben is több sikeres pályázatot tudhatnak magukénak, amelyek közül az egyik legjelentősebb a Nógrád megyei közalapítvány által eszközfejlesztésre kiírt pályázat: a sikeres pályamunka 1 millió 600 ezer forintot jelentett az intézménynek, amelyből korszerű nyelvi labort alakítottak ki. A 24 férőhelyes, fülhallgatós magnóval, tanári vezérlőasztallal felszerelt labor nagy hiányt pótol, hiszen egyre növekszik az érdeklődés az idegen nyelvek iránt. Az intézményben jelenleg az angol és a német nyelvet oktatják. A Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztossága jóvoltából fejleszthették a számítógépes oktatást is: a sikeres pályázat eredményeként a már meglévő 18 Pentium I. gépparkhoz újabb nyolc, a legkorszerűbb, az Internet elérésének lehetőségét biztosító számítógépet és lézernyomtatót kapott. Nyugállományú „fegyveresek” Közgyűlésen vitatta meg tavalyi tevékenységét a fegyveres testületek nyugállományú tagjaiból álló salgótarjáni szervezet a minap. A BEOSZ- hoz (Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége) tartozó szervezet több mint száz tagja jelent meg a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol Kőszegi László, a szervezet titkára értékelte a múlt évi tevékenységet, majd beszámoló hangzott el a szervezet pénzügyi helyzetéről és ismertették majd elfogadták az idei munkatervet. A közgyűlést köszöntötte Iványi Nándor nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke és Jan Gócaik, a szlovákiai társszövetség zólyomi klubjának elnöke. A megyei rendőr-főkapitányság támogató szerepéről Hegedűs János alezredes, gazdasági igazgató beszélt felszólalásában, A közgyűlés Kőszegi Lászlót, Darabos Gézánét és Balogh Tibomä küldöttnek választotta az év második felében sorra kerülő országos tanácskozásra. N0GRAD KÖZÉLET! NAPILAP _T_T^ _. . Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség U I O I A U és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet térő., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. AXAlvLirAA Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439,30/475-83-80) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készüli Csemniczky Rita