Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-05 / 30. szám
2002. FEBRUÁR 5., KEDD Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TÜKÖR Villámcsuklójúak viadala Megyei asztalifoci-bajnokság, Salgótarján Nem sok nyugta van Földi Györgynek úgy jó két hét óta, amikor mint maga is aktív „tekerőművész” megrendezte Salgótarján nyílt asztalifoci - népszerűbb nevén „csocsó” - bajnokságát. Azóta rengetegen keresték meg a főszervezőt, egyrészt gratulálván az ötlethez és megvalósításához, másrészt jelezvén kései szándékukat, miszerint ők is szívesen indultak volna. Most itt a lehetőség, ugyanis Földi György február hetedikére, csütörtökre meghirdeti a megyebajnokságot is, melyet ugyancsak a csocsó (egyik) helyi „Mekkájában”, a salgótarjáni Karancs bárban rendeznek meg. A szokatlan hétközi időpontnak is oka van: jó néhány, a főiskolára járó villámcsuklójú kollégista diák kérte a hét végi hazautazásukat elkerülő időpontot. Számos hölgy és vegyes páros is jelezte, hogy részt kíván venni a nagy derbin, melyre a 14 órai kezdés előtt a helyszínen lehet nevezni. STS Jaj a „(terem)rágcsálóknak” Vadászíjász teremverseny, Cegléd Nem volt könnyű dolga a nagyvadakhoz szokott vadászi jász- társadalomnak Cegléden, a meghívásos országos teremversenyen, ahol a közelmúltban alakult salgótarjáni Skorpió SE nyílmesterei is indultak. A tornacsarnokban a „miniatürizált” célállatok alaposan próbára tették a modern Robin Hoodokat. Már egy faágon kuporgó mókus, vagy a fűben lapuló görény, esetleg a felreppenő fácántyúk is meglehetősen apró célpontnak számít, de ha még azt is figyelembe vesszük, hogy csak a rajtuk lévő pénzérme nagyságú tízes kör eltalálása hozza a maximális pontszámot, meglehetősen reménytelennek tűnik a teremvadászat. Szerencsére nem csak a telitalálat hoz valamit a konyhára, és azért nagyobb célállat is akadt a szépen berendezett tornateremben, így nem maradtak zsákmány nélkül a vértelen vadászat hívei, akik már az április végén Mátraszelén kezdődő szabadtéri szezonra készülnek gőzerővel. Varga Attila, a salgótarjániak erőssége például vadonatúj íját lövi be a Grand Prix-sorozat- ra, így a vadászreflex kategóriában meg kellett elégedjen a 4. hellyel. Ugyanitt Molnár Gábor bronzérmet szerzett a 14 cél leküzdéséből álló 28 lövés folyamán, melyeket 5 és 20 méteres távolságból kellett leadni. A skorpiósok közül Lipták Attilának ment a legjobban, az irányzók nélküli csigás íjak kategóriájában második lett. Mivel a tar- jániak minden lehetőséget meg akarnak ragadni a versenyszerű gyakorlásra, ott lesznek a február 16-i fóti versenyen is. _______ TONIS Ne m talál örömet a munkában Carlos Alberto vissza akar vonulni A visszavonulását fontolgatja Carlos Alberto, a Flamengo vezető edzője, az 1970-es mexikói labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes brazil válogatott legendás védője.- Már nem találok semmi örömöt a munkámban, olyanok bírálnak, akiknek nincs sok köze a futballhoz - mondta Carlos Alberto. A trénert az utóbbi időben sokat kritizálták a Flamengo gyenge teljesítménye miatt. A Portuguesa együttesétől a múlt héten elszenvedett 5-4-es vereség után a szurkolók kövekkel dobálták meg a csapat autóbuszát, és az edző leváltását követelték. Brazil lapértesülések szerint napokon belül várható Carlos Alberto lemondása. Egyre gyorsuló Miklós Egyéni csúcsot futott ifiválogatottunk A Magyar Atlétikai Szövetség sorra rendezi felkészülési versenyeit, melyen remekül szerepei a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club reményteljes válogatott vágtázója, az ifjúsági Miklós Péter. Sáfár Sándor Egyre farag le a tizedekből, századokból az ifjúsági vb-t megjárt Miklós Péter téli felkészülése folyamán, pedig hát aki ismeri a salgótarjáni atléták gyakorlási lehetőségeit, az - ha csak nem hisz a csodákban - legmerészebb álmában sem gondolná, hogy ez egyáltalán lehetséges. Lerobbant Kohászstadion ide, ablak, ajtó nélküli, teljesen szétlopott jéghideg futófolyosó oda, a fiatal titán fity- tyet hány a tragikus körülményekre, és folyamatosan csak javul. Az Olimpiai Csarnokban minap megtartott első felmérő versenyen 7:02 másodpercet futott 60 méteren, majd rá egy hétre már újabb egyéni csúccsal 6:99-re ment le, mellyel természetesen nyert az ifik között, de a felnőttek között is negyedik lehetett volna. A szövetség vezetői persze árgus szemekkel követik Péter fejlődését, és elismerésük gyanánt meghívást kapott a hét végi budapesti IAAF fedett pályás atlétikai gálára, az Enternet Kupára, ahol ugyancsak 60 méteren a felnőttek köMiklós Péter zött kell majd helytállnia. Nincs már messze a február 20-i fedett pályás magyar bajnokság sem, és biztató, hogy nem csak válogatott vágtázónk, hanem klubtársa a junior korú Sáfár Sándor is jó formában van, a fent említett viadalon 662 centivel megnyerte a távolugrást. SATIS Babják János maradt az elnök Tisztújító közgyűlés a kézilabdázóknál A Nógrád Megyei Kézilabda Alszövetség a közelmúltban tartotta a közgyűlését, melyen több napirendi pont szerepelt. Elsőként Babják János elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Mulicza Ferenc főtitkár szóbeli kiegészítést fűzött az előzőleg kiadott írásos alapszabály-tervezethez, amit a közgyűlés elfogadott. Ezután Babják János beszámolt az 1997. október 15-e óta végzett szakmai és gazdasági munkáról, majd a hozzászólók többek között beszéltek a megyei kézilabdaélet jelenlegi helyzetéről, a sportág megyei támogatottságáról, létesítmény- helyzetről és az utánpótlás-nevelésről. A válaszadások után a közgyűlés elfogadta a beszámolót. A folytatásban az elnökség nevében, Babják János emlék- plaketett adott át Kiss Jánosnak a több mint három évtizedes eredményes játékos-pályafutásának elismeréséként, aki az elmúlt őszön még védett a Salgótarjáni Építők KC NB Il-es csapatában. Az utolsó napirendi pontban a közgyűlés megválasztotta a következő négyéves ciklusra az elnökséget. Az elnök továbbra is Babják János maradt, míg az elnökségi tagok között van Szabó Zsolt, Mulicza Ferenc, Márta Ferenc és ifj. Havassy Kálmán. Az új elnökség több fontos feladatot tűzött ki a jövőt illetően, melyek a következők: megteremteni a feltételeket a megyebajnokságra (női és férfi), a régiós megyékkel a kapcsolatok bővítésére a serdülő korosztályokban is, valamint az NB Il-es kézilabda-bajnokság rendezési jogának megpályázására. SPOffmjRMIX NYÍLT TÚRA A Salgótarjáni Petőfi Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya nyílt túrát szervez február 10-én, vasárnap. A tervezett útvonal Somoskőújfalu - Kerekdomb - Tatár-árok - volt nyomvasút - Szállásbérc - Pintértelep - Új temető - Szilvás - Lakbér. Indulás Salgótarjánból, a 8.20-kor induló 11/B- s helyi járatú busszal. Túravezető: Molnár János. A LIVERPOOL AZ ÉLEN Az FC Liverpool csapata továbbra is őrzi az első helyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet rangsorában. A klub-világranglista élcsoportja (zárójelben a januári pozíciók): 1. (1.) FC Liverpool (angol) 362 pont, 2. (3.) Bayern München (német) 315, 3. (4.) Real Madrid (spanyol) 302,4. (2.) FC Barcelona (spanyol) 274, 5. (9.) Depoitivo La Coruna (spanyol) 273,6. (5.) Arsenal (angol) 267 7. (8.) Galatasaray (török) 254, 8. (6.) Boca Juniors (argentin) 246, 9. (10.) Valencia (spanyol) 239, 10. (15.) Celtic Glasgow (skót) 238 ... 49. (41.) Hertha BSC (német, Király Gábor, Dárdai Pál) 161 ...151. (148.) Werder Bremen (német, Lisztes Krisztián) 90 ...167. (166.) Debrecen 86,5 ...236. (229.) Dunaferr 70. JAPÁN FELLENDÜLÉST REMÉL Koidzumi Dzsunicsiro miniszter- elnök abban bízik, hogy a labdarúgó-világbajnokság kilendíti Japánt a gazdasági pangásból. - Remélem, hogy a nép él a lehetőséggel, és visszatalál a helyes útra - mondta a kormányfő. Hasonlóan, de kissé konkrétabban fogalmazott a Dentsu intézet, amely szerint Japán jelentősen profitálhat a beruházások és a termelés növekedéséből, az intenzívebbé váló kereskedelemből, illetve a szállításból és egyéb szolgáltatásokból. A miniszterelnök tavaly áprilisi hivatalba lépésekor átfogó gazdasági reformot, privatizációt és külföldi tőkebevonást helyezett kilátásba, ennek ellenére az eltelt időszakban nem javult a helyzet. Japán a május 31-én kezdődő labdarúgó vb-t arra is igyekszik „felhasználni”, hogy javítsa feszült viszonyát a társrendező Koreai Köztársasággal. MÉG HÁROM NAP XIX. téli olimpiai játékok ÚJABB REKORD A téli olimpiák történetében Salt Lake Cityben indul a legtöbb női versenyző. Amíg 1924-ben Cha- monix-ban, az első havas-jeges játékokon öt, addig a pénteken kezdődő eseményen már a résztvevők 38 százaléka képviseli a gyengébbik nemet. Legutóbb Naganóban az arány 36 százalék volt. A 78 versenyszámból a nők 37-ben küzdenek az érmekért. VISSZALÉPTEK Sérülés miatt nem vesz részt a pénteken kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián a Sarah Abitbol, Stéphane Bamadis francia páros. A januári, lausanne-i Európa-bajnokságon ezüstérmes duó már az Utah állambeli Loganben készült a játékokra, amikor edzésen, egy ugrásnál Abitbolnak elszakadt az Achil- les-ina. A kettőst dobogóra esélyesként tartották számon. PRUSIS FELLEBBEZ A nemzetközi sportdöntőbírósághoz fordult Sandis Prusis világbajnoki negyedik helyezett lett bobos, aki a NOB döntése értelmében nem vehet részt a Salt Lake City-i játékokon. A 36 éves versenyzőt november 9-én, az olimpia futamainak is helyet adó Park City-i pályán ellenőrizték, és a doppingvizsgálat nandrolon jelenlétét mutatta ki a szervezetében. A nemzetközi szövetség visszamenőleg három hónapos eltiltással sújtotta őt, így még időben, február 9-én lejárt volna a büntetése, a NOB viszont nem járult hozzá, hogy elinduljon a játékokon. A tárgyalásra az AFP szerint kedden kerül sor, ítélet- hirdetés szerdán várható. EGÉSZSÉGESEKRE SZÁMÍT Wayne Gretzky, a kanadai jégkorong-válogatott szakmai igazgatója kijelentette, hogy csak az egészséges játékosokra számít a pénteken kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián. - Aki most nincs legalább 70 százalékos állapotban, az biztosan nem kerülhet csúcsformába a játékokig. Remélem, az érintettek napokon belül jelezni fogják, hogy vállalják-e a szereplést - mondta az 1999-ben visszavonult négyszeres Stanley Kupa-győztes legenda. Az utóbbi hetekben a kanadai kerettagok közül Eric Lindros és Theoren Fleury (mindkettő New York Rangers), Mario Lemieux (Pittsburgh Penguins), Owen Nolan (San Jose Sharks), Ryan Smith (Edmonton Oilers), valamint Joe Thornton (Boston Bruins) bajlódott kisebb-na- gyobb sérüléssel. Elsősorban tőlük vár mielőbbi választ Gretzky. Totóeredmények 1. Hamburg -1860 München 2-11 2.1. FC Köln - Kaiserslautern 0-1 2 3. Schalke 04 - M.-gladbach 2-01 4. Bremen-VfB Stuttgart 1-2 2 5. Hertha BSC - Freiburg 1-1 X 6. Wolfsburg-Dortmund 1-1 X 7. Bayern M, - Leverkusen 2-01 8. Intemazionale - Torino 0-0 x 9. Brescia-Parma M2 10.Fiorentina-Roma 2-2 x 11. Piacenza-Chievo 2-2 x 12. Udinese-Perugia 0-Ox 13. Verona -Ataianta 3-1 1 14. Lazio-Milan 1-1X TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 5. heti totónyeremények a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 297 861 forint. 12 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 201 462 forint, a 11 találatos szelvényekre egyenként 16 530 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 3186 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 71 ezer 109 forint. 4 találatos szelvény 74 darab, nyereményük egyenként 2924 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Kelemen István heren- csényi lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓG1 6. ÚDJL HÍRLAP hét Sorszám i X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern München Dortmund Bundesligol. 2. Hertha BSC VfB Stuttgart 3. Rostock Freiburg 4. Bremen Kaiserslautern 5. Leverkusen Mönchenglad bach 6. Nürnberg 1860 München 7. Hamburg 1. FC Köln 8. Chievo Udinese oioszA 9. Ataianta Brescia 10. Bologna Intemazionale 11. Lecce Verona 12. Milan Perugia 13. Parma Lazio +1 mérkőzés 14. Roma Juventus oioszA PÓTP 1. Torino 2. Venezia 3. Wolfsburg 4. Schalke 04 Név: ............... M ÉRKŐZÉSEK- Piacenza olasz a ,- Fiorentina "- CottbUS Bundesliga 1- St. Pauli " \ pótmérkőzésekre ppelni nem kell, őrlés esetén ered- nénymegállapításra >zolgálnak. 1 Ol 6 1 7 1 InOexadm: | 64 r|h Babják János újabb négy évre kapott bizalmat ____________________■