Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám
2002. FEBRUÁR 20., SZERDA SZECSENY MEGYEI K Ö R K É P Német címlapon a tarjám kandalló A németországi Otto áruház katalógusának a közelmúltban megjelent címlapját az Iparfém Kft.-ben készült kandalló díszíti. Vezető oldalon mutatja be a gyár termékeit a Bauhaus kiadványa, s az osztrák Celus prospektusa is. Európa egyik legjelentősebb kandallógyára között emlegetik a szakemberek a salgótarjáni üzemet, amely tavaly az SVT-Wamsler cégcsoport legeredményesebb gyára volt.- 2001 a hétéves fennállásunk legeredményesebb éve volt - fogalmaz Gressai Gábor ügyvezető igazgató. - Hét évvel ezelőtt szinte a nulláról indultunk, s tavaly már a legjelentősebb kandallógyártók között tartottak bennünket számon, félszázezret megközelítő darabszámúnkkal. Termékeink 95 százaléka került exportra, döntően Nyugat-Euró- pa országaiba. Itthon ugyancsak megélénkült az érdeklődés e tetszetős és hatékony fűtési megoldás iránt, s ma már minden nagyobb üzletláncban megvásárolhatók a salgótarjáni kandallók. A hazai piacon korábban a Servant vitte a prímet, tavalytól azonban már ott van a „vetélytársa” is, a Plútó. A hét év alatt persze ennél lényegesen több típust fejlesztett ki saját szakembergárdájuk, így a gyártmánypaletta igen széles, és hihetetlenül színes.- Kezdődött a Luciferrel, illetve annak „családja”, majd folytatódott az Otellóval, a Panoramic-kal, Rondóval, tavaly pedig a skála kiegészült egy új családdal, a legújabb szabványnak, a DIN+-nak megfelelő Orfeusszal, Lunával, Rona-val és Prizmával. Mindezeknek burkolatban, formavilágában számtalan kivitele létezhet - lapozgatjuk az igen gazdag katalógust. A nyugat-európai kiállítások alapvetően meghatározzák a kandallófejlesztés irányait, a lehetséges műszaki megoldásokat. A változó, többnyire szigorodó szabványok ugyancsak kijelölik a mérnökök mozgásterét. S persze ott van a termelőbázis adottsága, amelyben nincs szégyenkeznivalója az Iparfém Kft.-nek. A kapott információk alapján a gyár saját tervezőgárdája alkotja meg az egyes készülékcsaládokat, a jelek szerint igen csak profi színvonalon.- A gyártmányfejlesztés egy pillanatig sem szünetelhet, mert azonnal igazodnunk kell a legújabb irányzathoz, ha piacon akarunk maradni - mondja a fiatal gyárvezető. - Az előrejelzések jók, vagyis idén is biztosított termékeink piaca. 2002-re a korábbi éveknél kisebb mennyiségi növekedést tervezünk, mert fontosnak tartjuk a piac megerősítését, a minőség és a megbízhatóság további javítását, azért, hogy a legdrágább árkategóriákban is megjelenhessünk termékeinkkel. Közgazdászok ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a hozzáadott értéket kell emelnünk, ez vezet az eredményesebb termeléshez. Nem áll meg a termelői háttér fejlesztése sem: áprilisban érkezik meg egy finomsugaras plazmavágó berendezés és egy korszerű, CNC-vezérlésű élhajlító, s szeretnénk korszerűsíteni meglévő gépeinket is. Az idei beruházásaink tervezett értéke meghaladja a 100 millió forintot. Tavaly április közepétől az Iparfémhez került a bátonyterenyei Fűtőber telephelyén megkezdődött a szériaszerű kandallógyártás. Az itteniek ezt Plútó üzemnek keresztelték, lévén, hogy ezeket a készülékeket itt szerelik össze. A Plútó üzem 120-as létszámával az Iparfém Kft. kollektívája (ki hitte volna ezt pár évvel ezelőtt!) meghaladja a félezret, vagyis, hét év alatt megtízszereződött.- Az Iparfém Kft. legsikeresebb tavalyi éve több mint 3 és fél milliárd forint árbevételt hozott - mondja büszkén Gressai Gábor. - Ennek a nagyobb hányada a kandallógyártás értéke, s egy kisebb hányadban alkatrészgyártást végeztünk a cégcsoport másik gyárának. Az eredményünket mindösz- sze a forint tavalyi rendkívüli megerősödése rontotta, hiszen mi exportorientált cég vagyunk. Ettől eltekintve hoztuk a tulajdonosi elvárást. Egy ilyen „nagy múltú” üzem talán joggal pályázik ebben az évben a Magyar Termék Nagydíjra, amelyre évről évre benevez. Emellett számos kiállításon lesznek ott, Németországtól a Palócországig, szőkébb pátriájukig. A legnagyobb sikernek persze azt tartja Gressai Gábor, hogy egy új szakmai kultúrát voltak képesek önerőből felépíteni Salgótarjánban, egy olyan városban, ahol 80 év alatt számos hasonló iparág nemhogy fejlődött volna, hanem elhalt. T. NÉMETH LÁSZLÓ Készül az „Ambiente" kandalló HÍREK MAGYARNÁNDOR POLGÁRI ESTÉK. A rendezvénysorozat következő vendége Bayer Zsolt újságíró, publicista február 22-én, pénteken 17 órakor a művelődési házban. Az est házigazdája: Bőgős Tamás. SALGÓTARJÁN/BUDAPEST JAZZDOBVERSENY. A tíz éve el hunyt Kovács Gyuláról, minden idők [ egyik legnagyobb magyar dobosáról elnevezett dobversenyt a Magyar Rádió rendezi. A tehetségkutató első elődöntőjét február 22-én, pénteken 18.45 órakor tartják Budapesten, a rádió márványtermében. Az első öt dobos között ott lesz Széli Tamás salgótarjáni fiatal, a Madách Imre Gimnázium tanulója is. SALGÓTARJÁN I SZÍNHÁZ. A Turay Ida Színtársulat február 20-án, szerdán 19 órakor mu- | tatja be Vadnai-Márkus-Harmath „A csúnya lány” című zenés vígjátékot a József Attila Művelődési Központban mások mellett Pápai Erika, Nemcsák Károly, Szacsvay László közreműködésével. Rendező: Kovács István. VARSÁNY TÁRLAT. A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában február 21-én, csütörtökön 14 órakor nyitják meg Konczos Éva képzőművész kiállítását. Megnyitóbszédet mond: Bakos Ferenc. HÉHALOM „FIATALODIK” A KÖNYVTÁR. Rövidesen birtokba veszik az építők a községi könyvtárat és elvégzik annak teljes felújítását. A munkálatok 2,1 millió forintba kerülnek. A kivitelezéshez szükséges pénzt a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanácstól pályázati pénzből fedezik, a saját erő biztosítása mellett. ÚTFELÚJÍTÁSOK. Amint az időjárás megengedi, kezdődik az útfelújítás a községben. A Felszabadulás úton 500, a József Attila és a Bartók Béla úton 250-250 méter hosszban válnak biztonságosabbá az utcák. A munkálatokat a megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton kapott pénzből, illetve saját erőből végzik el. __________________■ M inimálbér-emelés: jön a pénz, csúszik! Elnézést kértek a salgótarjáni képzési központ dolgozóitól (Folytatás az 1. oldalról) vagyis sor került az új kinevezésekre, majd az átsorolásokra, utána a kötelező pótlékok emelésére, végül a minimálbér emelésére. Ezek után jön még a béremelés - tette hozzá, hiszen a salgótarjáni központ munkatársai áprilistól visszamenőleg kapják majd meg a béremelést. Czibere Károlytól megtudtuk, volt olyan probléma is, hogy nem tudott nyomtatványt biztosítani az államháztartási hivatal, és mindez sajnos éppen a legkisebb bérűeket érintette rosszul - fűzte hozzá és ő is elmondta, névre szóló levélben kértek elnézést a késésért.- A helyzet viszont törvénysértő, hiszen a minimálbér-emelést a törvény értelmében január elsejétől kell alkalmazni.- Akkor beszélhetnénk törvénysértésről, ha márciusban nem kapnák meg visszamenőleg a korrekciót - vélte az intézet főigazgatója, példaként megemlítve, hogy 1997. december 28-án januári nyugdíjemelésről döntött a parlament, az érintettek mégis csak márciusban kaptak először emelt nyugdíjat, visszamenőleg. Czibere Károly úgy fogalmazott, a törvényesség abban áll, hogy a pénz jár, és oda kell adni - ha lehet, január elsejétől. A főigazgató azt is ismertette, hogy programhiba miatt kaptak februárban kétszer is fizetést a dolgozók. Mivel arról is említést tett, hogy az átállás miatt más központi költségvetési szerveknél is jellemző lesz a csúszás, azt is megkérdeztük, hogy nem túl későn hozták-e meg az erről szóló kormányrendeletet. A főigazgató ezt nem akarta minősíteni. DUPELLAI ILDIKÓ Horgászok közgyűlése A mintegy 200 főt számláló Tóaljai Bányász Horgász Egyesület február 24-én 9 órakor tartja soron következő közgyűlését a homokterenyei kultúrotthon- ban. A napirendek keretében tárgyalják az elmúlt évi munkáról szóló beszámolót, meghatározzák a 2002. évi célkitűzéseket és feladatokat, várhatóan jóváhagyják a 2001. évi zárszámadást. A 2001-es évben az egyesület igen eredményes évet zárt, mintegy 75 mázsa halat telepített. Ennek arányában kedvezően alakultak a horgász visszafogási eredmények is. A falusi turizmus fellendülésének köszönhetően közel 250 vendéghorgász horgászott napijeggyel a tóaljai tavakon. Az egyesület idei tervei is bizakodóak, a részletekre a közgyűlés után visszatérünk. Levéltári „őrangyal” Lerántották a leplet az emléktábláról Több százmilliós a megyei levéltár salgótarjáni központjában őrzött levéltári dokumentumok, iratok értéke, az eszmei érték pedig - például a megye történetét tekintve - szinte felbecsülhetetlen. Biztonságos megóvásuk érdekében régi óhaja volt az intézménynek, a vagyon- és tűzvédelmi rendszer kiépítése, amely az elmúlt hetekben megtörtént. A mintegy 1,6 milliós ráfordítást igénylő munkát a megyei területfejlesztési tanács egymilliót meghaladó összeggel támogatta. A megvalósítást az épület falán elhelyezett kis tábla jelzi, ezt a tegnap délelőtti ünnepségen Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke és Tyekvicska Árpád, a levéltár igazgatója leplezte le. Téli túra a hegyekbe Hat nap a Beszkidek síparadicsomában Húsz mátraterenyei általános iskolás diák töltött a közelmúltban hat napot töltött sítáborban a szlovákiai Beszkidekben. A mátraterenyei iskola évek óta tart fenn baráti kapcsolatot a füleki magyar iskolával. Ősszel a fülekiek voltak Mátraterenyén egyhetes környezetvédelmi táborban, az akkori meghívást most ezzel a sítáborral viszonozták. A tábor Makovban, közvetlenül a cseh határ mellett, gyönyörű természeti környezetben volt. A fülekiekkel együtt mintegy nyolcvan gyerek élvezhette a szállásadó hotel vendégszeretetét. Kedvezett az időjárás is: szikrázó napsütésben, 40 centiméteres havon sajátíthatták el a sízés alapjait a diákok. Amint azt Kürti Márta, a magyar csoport vezetője elmondta, az első nap nehézségei után a gyerekek egyre nagyobb lelkesedéssel és akarattal tanultak, s a tábor végére valameny- nyien meg is tanultak síelni. Különösen elismerésre méltó ez akkor, ha tudjuk: a mátraterenyeiek lábán akkor volt először sítalp. A résztvevők megismerkedtek Turóc- szentmárton városának nevezetességeivel, s a határon átkelve ellátogattak egy csehországi síparadicsomba is. A két iskola vezetése szeretné a közös sítábort évente megrendezni. A mátraterenyei tanulók részvételi díjához és útiköltségéhez a helyi önkormányzat jelentős összeggel járult hozzá. Hol a helye a tízmilliónak? Tisztelt Szerkesztőség! Nem volna-e méltóságteljes Balassagyarmat városának, hogy lerója a régen ígért tiszteletet azoknak a polgároknak, vasutasoknak és diákoknak, akik életüket adták azért, hogy az ország ezen része megmaradjon magyarnak? A dicső balassagyarmati hősöknek, kegyelettel emlékezve rájuk, a Fő téren egy hősi szoborral, vagy márványobeliszk- kel, aranybetűkkel beírni: „Tiszteljük Bennetek a magyar nép becsületes ellenállását a zsarnokság ellen.” Szomorú, de tagadhatatlan tény, hogy az utolsó hatszáz évben mi elveszítettünk minden háborút. Azért még inkább miért ne legyünk büszkék azokra a honfitársainkra, akik megvédték a nemzet becsületét és nem hódoltak be az erőszakos, idegen kormány által megkövetelt eskütételnek. Férfi módon kiálltak egy nemes eszméért! Mi magyarok, a szabadság hívei vagyunk, az ő tetteik nemcsak Balassagyarmaté, hanem az egész Magyarországé, és még a határokon túl élő honfitársainké is. Ők elvesztek, de a gonoszság ellen egy igaz ügyért harcoltak. Tetteikkel méltóvá váltak arra, hogy valóban a többi nagyjaink közé soroljuk azokat a hősöket, akik a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város nevét adták Balassagyarmatnak. Tisztelettel: Pavlánszky Tibor 218. Hamson Rd. Brookhaven, PA. 19015. USA A philedalphiai Civitas Fortissima Kör elnöke Ej I l I 1: A 0MM1HHÄ Alulírott egyetértek a Nógrád Megyei Hírlap kezdeményezésével, hogy január 29-ét, az 1919-es csehkiverés napját a kormány nyilvánítsa a bátorság napjának. Olvasható név:. Pontos cím: 1 I Éj I 1 hl_____________________________ ___________I_________ a láírás E szelvény beküldhető postán lapunk címére (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.), vagy leadható személyesen a balassagyarmati szerkesztőségünkbe (Kossuth út 15. sz.). SÍ s | 8 8 I i 1 l I 1 i 1 i ; ! 1 l Azért van mit védeni az intézményben FOTÓ. 0YURU^ T